Polt Péter az üggyel kapcsolatos legújabb válaszával tulajdonképpen csak azt ismerte el, hogy csak ellenzéki kezdeményezésre indult nyomozás a moszkvai agrárattasé ügyében, tehát a Kiss Szilárddal kapcsolatban felmerült kérdőjelek ellenére a sajtó és az ellenzék nélkül a kormány és különböző szervei úgy tűnik, egyáltalán nem "piszkálták" volna az ügyet. A főügyésznek ezúttal Mesterházy Attila országgyűlési lépviselő (MSZP) tett fel írásbeli kérdést „Mikor lesz eredménye a Kiss Szilárd vízumshoppingja kapcsán indított büntet őeljárásnak?” címmel.
Újabb semmitmondó válasz a főügyésztől Kiss Szilárd-ügyben
2017.02.28. 14:11 bozotharcos
Szólj hozzá!
"Eddig 82 ezer civilt mentettünk ki a romok közül": Oscart kapott a szíriai civileket mentő önkéntesekről szóló film
2017.02.28. 11:04 bozotharcos
A szíriai kormány nem engedte el az Oscar-gálára annak a dokumentumfilmnek az operatőrét, melyet a romok alól civil sérülteket mentő önkéntesek munkájáról készítettek. A "The White Helmets" című alkotás a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat kapta. A gepnarancs.hu szerint Raed Saleh, az önkéntes csoport vezetője és a film operatőre Khaled Khatib is kaptak ugyan vízumot az Egyesült Államokba, az Oscar-díjátadón mégsem lehettek ott: Saleh a kiújuló légicsapások nyomán megnövekedett munkája miatt, Khatib pedig azért, mert a damaszkuszi rezsim letiltotta az útlevelét. Saleh videóüzenetben köszönte meg a díjat, a Bozótharc itt közli a beszéd magyar fordítását.
Szólj hozzá!
Így bújhatnak ki a megdráguló uniós projektek a büntetés alól
2017.02.28. 08:49 bozotharcos
Az uniós projektek menet közbeni megdrágulását próbálta szabályozni egy a közelmúltban hozott rendelet, amit a megalkotása után rögtön módosított is a kormány – számolt be a Portfolio.hu. Az új szabály egyszerűsíti és szigorítja az eddigi rendszert, ám kibúvóra is lehetőséget ad a trükközés vagy egyéb ok miatt a pályázatban tervezett költségeket túllépő projekteknek.
Szólj hozzá!
Római-part: Olyan tanulmányról tartanak lakossági fórumot, amit senkinek nem mutatnak meg?
2017.02.27. 13:19 bozotharcos
"Tarlós István a mai napig nem hozta nyilvánosságra a nyomvonal alternatívákat összehasonlító tanulmányt, pedig szerinte elkészült. Megtudtuk, hogy állítólag március 6-án (hétfőn) lesz a Római-part sorsáról és a mobilgátról beígért fórum, a Békásmegyeri közösségi házban. Tehát napokon belül megtartanak egy fórumot egy olyan tanulmányról, amit nem mutattak meg senkinek?" Aztán "majd márciusban megszavaztatják a képviselőkkel a parti nyomvonalat?" – írja a "Maradjanak a Fák a Rómain"- csoport Facebook-bejegyzése. (Fotó: Maradjanak a Fák a Rómain-csoport)
Szólj hozzá!
Orbán ne osztogasson hűbérbirtokokat a történelemben eltévedt kegyúrként!
2017.02.22. 10:44 bozotharcos
"Mindent vittek az oligarchák: Fejér és Győr-Sopron megye után Somogyban is bebizonyosodott, hogy a helyben élő családi gazdálkodók helyzetbe hozása helyett a magyar és a külföldi agrár-oligarchák kistafírozása volt az állami földek elkótyavetyélésének fő célja. " állítja a Párbeszéd Magyarországért közleménye, Ángyán József egykori földművelésügyi államtitkár adataira hivatkozva.
2 komment
Dübörögnek a munkagépek a kivágott fák helyén a Belvárosban
2017.02.22. 10:10 bozotharcos
A civilek tiltakozása ellenére 24 fát vágtak ki korábban a budapesti József nádor téren az oda épülő mélygarázs miatt. Mostanra - mint a képen is látható - nagy lendülettel dolgoznak a munkagépek a lecsupaszított tér közepén tátongó gödörben. A tér egyik épületéről azt írta több lap, hogy az Orbán Viktor vejéhez és miniszterelnökkel a felcsúti stadion lelátóján megjelenő török milliárdoshoz köthető.
Szólj hozzá!
Ennyivel többet költenek betonra, mint a zöldfelületek növelésére a Liget-projektben
2017.02.21. 00:13 bozotharcos
Egy a Városliget "rehabilitációjának" sorsát szakmai szemmel követő és az ügyben több alkalommal is a nyilvánosság elé lépett tájépítész most kiszámolta és grafikonon ábrázolta, hogy az érintett politikai és intézményi vezetők nyilakozatai alapján hogyan nőtt sokszorosára az elmúlt évek során a Liget-projekt költsége.
1 komment
Kihalófélben a tücsök- és szöcskefajok Európában
2017.02.20. 16:15 bozotharcos
Az Európában élő tücsök- és szöcskefajok több mint egynegyedét a kihalás veszélye fenyegeti – közölte a Greenfo című portál a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) legújabb jelentésére hivatkozva.
Szólj hozzá!
Magyarország, így szeretünk(?): Városnéző séta az ingatlanmutyiról
2017.02.16. 15:00 bozotharcos
"Melyik ház lakói jelentették fel először az önkormányzatot? Melyik az a műemléképület, amit azért állványoztatott fel az önkormányzat, hogy mögötte titokban tudja lebontani a házat az érte tüntetők tudta nélkül? Melyik az az új épület, ahol tíz éve a lakók hatszázezer forintért vásárolták a lakások négyzetméterét, pedig a kivitelezés gyenge minőségű, az építtető cég ellen pedig súlyos sikkasztási vádak merültek fel?" Ezekre a kérdésekre ígér választ a résztvevőknek a pesti Belváros világszerte népszerű romkocsmái között is sétát szervező cég, a Bupap. A séta amúgy nem új, viszont most került a Bozótharc látóterébe.
Szólj hozzá!
Ezek az országok a legnagyobb szén-dioxid kibocsátók
2017.02.15. 13:23 bozotharcos
Az Európai Parlamentben ma szavaznak az emissziós kvótakereskedelem szabályainak reformjáról. Az EU a világ 3. legnagyobb CO2-kibocsátója 2030-ra az 1990-es szint 40%-ára szeretné csökkenteni a kibocsátási adatokat. (Forrás: Európai Parlament)
1 komment
Címkék: környezetszennyezés szén-dioxid CO2 Európai Parlament kibocsátási kvóta
Az MTA kicsit szembemegy a kormány Trump-imádatával
2017.02.15. 11:07 bozotharcos
A Trump-rezsim ellen tiltakozó amerikai tudósokról és az új amerikai kormány első durva lépéseit szakmai szempontból kifogásoló tudományos lapok cikkeire hívta fel a magyar újságírótársadalom figyelmét a Magyar Tudományos Akadémia. Az MTA a weboldalán megjelentetett egy cikket és az újságíróknak is kiküldte azt: ebből kiderül többek között, hogy április 22-én, a Föld napján utcára vonulnak az amerikai kutatók, hogy a Trump-kormányzatnak a tudomány eredményeit kétségbe vonó intézkedései ellen tiltakozzanak. Több más országban (az eddigi információk szerint legalább száz helyszínen) szimpátiatüntetést szerveznek, a „Felvonulás a Tudományért” címmel szervezett rendezvénynek máris több, mint 300 ezer követője van a Twitteren.
Szólj hozzá!
Hadházy: Balog miniszter is felelős a kamutanulmányokért
2017.02.14. 16:13 bozotharcos
"Mostantól jogerős ítéletem van arról, hogy elmondhatom: Balog Zoltán miniszter is felelős azért, ha az egyetemeken sorozatban írnak idiótábbnál idiótább kamutanulmányokat egyáltalán nem kamu uniós pénzekért" – közölte Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a Facebook-oldalán.
Szólj hozzá!
Címkék: KEHI Balog Zoltán Hadházy Ákos Korrupcióinfó
Visszavennék a közpénzből lopott óriásvagyonokat
2017.02.10. 12:28 bozotharcos
Magyarországon a korrupció miatt évi 500-1000 milliárd forint tűnik el gyanús csatornákon, lezsírozott pályázatokon és közbeszerzéseken keresztül, magánzsebekbe vándorolva – állítja a Párbeszéd Magyarországért közleménye."Ha 20 ezer forintos bankjegyeket egymásra teszünk, akkor egy 18-36 kilométeres toronynak felel meg ez az összeg. Ezt a gigantikus pénztömeget úgy sikerült kilapátolni a magyar államkasszából, hogy a legfőbb ügyésznek ebből semmi nem tűnt fel" - fogalmaz az ellenzéki párt. A párt ezért többek között oligarcha-adót és földadót vezetne be, és ígéretük szerint garantálná, hogy az ellopott milliárdok visszavándoroljanak az államkasszába.
62 komment
Kis híján visszaküldtek 200 ezer menekültet a háború sújtotta országba
2017.02.09. 13:25 bozotharcos
A kenyai bíróság megakadályozta, hogy a kormány bezárja a világ legnagyobb menekülttáborát az országban. Az ítélet most kimondta, hogy a kenyai belbiztonsági miniszter visszaélt a hatalmával, amikor elrendelte a Dadaab tábor bezárását és 200 ezer szomáliai táborlakó hazaküldését a háború sújtottta hazájukba - írta a The Guardian.
2 komment
Nemzetközi szólásszabadság-díjra jelölték a Kétfarkú Kutya Pártot
2017.02.07. 13:00 bozotharcos
Az Index on Censorship a véleménynyilvánítás szabadságáért küzdő civilszervezet minden évben 4 kategóriában oszt díjat: újságírás, digitális aktivizmus, kampány- és művészeti tevékenységért. A Kétfarkú Kutya Párt az utóbbi kategóriában került be a döntőbe, 3 másik jelölttel együtt. Ebben a kategóriában olyan művészeket és művészeti produkciókat ismernek el, akiknek és amelyeknek a tevékenysége az elnyomás, az igazságtalanság ellen lép fel és a művészi szabadságot hirdeti. A díjátadó Londonban lesz a Unicorn Theatre nevű helyen, április 17-én. Két évvel ezelőtt az Átlátszó portál megkapta a szervezet díját, "digitális aktivizmus" kategóriában.
2 komment
Címkék: szólásszabadság atlatszo.hu Átlátszó Kétfarkú Kutya Párt Index on Censorship
Brüsszel: Túl sok fát vágnak ki Magyarországon az építkezések miatt
2017.02.07. 10:08 bozotharcos
Az Európai Bizottság egy most közzétett, a tagországok környezetvédelmi gyakorlatát felmérő jelentése azt állítja, hogy Magyarországon a légszennyezésből eredő egészségügyi külső költségek meghaladják az évi 5 milliárd eurót (1545 milliárd forintot), a légszennyező részecskék magas koncentrációja közel 13 ezer korai halálesetért volt felelős 2013-ban. A dokumentumból kiderül: le vagyunk maradva, mert Magyarországnak az uniós környezetvédelmi politika végrehajtása még mindig kihívást jelent.
14 komment
65 ezer lakcím nélküli gyerek és felnőtt marad ki az ellátásokból?
2017.02.06. 11:49 bozotharcos
" A „családbarát” kormány továbbra sem hajlandó megoldani a lakcím nélküli családok helyzetét" - jelenti ki a Város Mindenkié (AVM) csoport közleménye. A szervezet az Utcajogász csoporttal együtt 2016. december 6-án adta át az Emberi Erőforrások Minisztériumának azt a petíciót, amivel azt követelték Balog Zoltán minisztertől, hogy haladéktalanul találjon megoldást a lakcím nélküli családok problémájára. A civilek most azt kifogásolják, hogy bár személyesen is egyeztettek a minisztérium képviselőivel és írásban is leadták a javaslataikat, a kormány pedig még egy munkacsoportot is létrehozott a probléma kezelésére, két hónap alatt egyetlen lépés sem történt azért, hogy annak a több, mint 4000 kiskorúnak és több, mint 60 ezer felnőttnek a helyzete érdemben javuljon, akiknek ma Magyarországon nincs érvényes lakcíme.
8 komment
Bontások a Városligetben: Így néz ki az egykori Közlekedési Múzeum hűlt helye
2017.02.06. 10:27 bozotharcos
198 millió forintból bontották le a Közlekedési Múzeum régi épületét a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. megbízásából – adta hírül a magyarepitok.hu oldal. A 2016. júniusában megkezdett bontási munkák része volt az azbesztmentesítés is, a Liget-projekt keretében 2018-ra ígérnek új épületet a múzeumnak.
17 komment
Címkék: Városliget Közlekedési Múzeum Liget-projekt
Brüsszel nem bír ellenállni a saját pecsenyéjüket sütögető tagállami vezetőknek
2017.02.03. 21:20 bozotharcos
Tagállami bontásban elemezte volna a korrupciós problémákat az antikorrupciós uniós tanulmány, amiből idén végül mégsem lesz semmi- közölte a hírt a K-Monitor blogja. Pedig korántsem tűnik úgy, mintha ezen a téren minden rendben lenne az Unióban: Romániában éppen százezrek tüntetnek a korrupciós ügyek kezelése kapcsán hozott új törvény ellen, és most került nyilvánosságra az EU Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) a jelentése a budapesti 4-es metró körüli pénzlenyúlásokról. Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos pedig a héten már 52. alkalmmal mutatott be uniós pénzekkel kapcsolatos magyarországi visszaéléseket.
Szólj hozzá!
Címkék: korrupció Európai Bizottság Jávor Benedek Hadházy Ákos OLAF Juncker Timmermans Korrupcióinfó
Titkolja az ügyészség, hogy miért jelentette fel az ÁFA-csalásokat felfedő ellenőrt a NAV
2017.02.01. 16:53 bozotharcos
"Putyin elnök úr nálunk otthon érezheti magát" – jelentette ki Facebook-bejegyzésében Horváth András, a NAV közérdekű bejelentővé lett korábbi ellenőre, akit nemrég információs rendszer vagy adat megsértésének vádja miatt gyanúsítottként rabosítottak. Horváth így kommentálta a tényt, hogy bár szerette volna megtudni, hogy pontosan miért jelentette őt fel korábbi munkaadója, az adóhatóság, e kérés teljesítését megtagadta az ügyészség, a nyomozati érdekek védelmére hivatkozva. Ráadásul újabb furcsa részlet derült ki az ügyben....
9 komment
Földeket, szállodákat venne el az Orbán-családtól az Együtt
2017.02.01. 09:16 bozotharcos
"Orbán Viktor tegnap leadott vagyonnyilatkozatában ismét hazudhatott eredeti anyagi helyzetéről. Nemhogy gazdagabb, még szegényebb lett állítása szerint." – állítja az ellenzéki párt közleménye. Az Együtt szerint "Orbán Viktor strómanjai segítségével mára Magyarország leggazdagabb emberévé vált", vagyonnyilatkozata alapján mégsem tűnik vagyonos embernek.
20 komment
Címkék: korrupció vagyonbevallás Orbán Viktor Együtt Mészáros Lőrinc Garancsi István vagyononsodási vizsgálat
Rekordgyorsasággal dönthet a nemzetközi bíróság a Kutyapárt büntetéséről
2017.01.30. 20:14 bozotharcos
Nemcsak Brüsszelből, hanem úgy tűnik Strasbourgból is nagyon figyelik az Orbán-kormány ténykedését: legalábbis erre (is) enged következtetni a tény, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság rekordgyorsasággal tárgyalhatja a Kétfarkú Kutya Párt panaszát. A Bozótharcnak nyilatkozott egy az ügyre rálátó, ám névtelenséget kérő jogi szakértő, aki szerint váratlanul gyorsan, a szokásos 1-1,5 éves várakozási idő tizede alatt reagált a strasbourgi bíróság a Kutyapártra a választási cédulák összefirkálására buzdító kezdeményezés miatt kiszabott 100 ezer forintos bírság ügyében.
23 komment
Polt elárulta, mi újság KgBéla ügyében
2017.01.30. 10:05 bozotharcos
Áprilisig nyomoznak KgBéla ügyében – vagy tovább : ez derül ki a Polt Péter legfőbb ügyész által Szél Bernadett LMP-társelnöknek adott válaszból. Az ellenzéki képviselő többek között azt szerette volna tudni, hogyan lehetséges, hogy nincs semmilyen információ az orosz diplomatákkal fenntartott kapcsolatai miatt a magyar titkosszolgálatok látókörébe került, KgBéla-ként ismertté vált EP-képviselővel kapcsolatos nyomozásról. Márpedig a képviselő mentelmi jogát még 2015. novemberében felfüggesztették, tehát akkor elindulhatott a vizsgálat "az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűncselekményének alapos gyanúja miatt".
6 komment
Így fejezhetik ki a nemtetszésüket az olimpia kapcsán a nem budapestiek
2017.01.25. 14:53 bozotharcos
Szólj hozzá!
Finnországnak adna egy hegyet ajándékba Norvégia
2017.01.25. 12:53 bozotharcos
Míg más országok területekért háborúznak és falakat építenek, a norvégoknál felmerült, hogy puszta nagylelkűségből átadnának egy hegycsúcsot Finnországnak, mondván, ne már, hogy szegény finneknél egy domboldalon legyen az ország legmagasabb pontja..."Nem várunk érte semmit viszonzásul, Finnország függetlenségének a 100.évfordulójára, ajándékként adnánk, kedvességből" – idézi az esetről beszámoló The Independent című brit lap az ötlet gazdáját, egy nyugdíjas norvég geofizikust, Bjørn Geirr Harsson-t. Az ötletnek most már csupán a norvég alkotmány áll az útjába.....