Törvénymódosítással teszi könnyebbé az adófizetők kirablását a Fidesz- kommentálta Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja, hogy a parlament ma elfogadta a közbeszerzési szabályok módosítását. A változtatás részeként felemelik az értékhatárokat, amelyek alatt egyáltalán nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni. Sőt, ezentúl a kormány egyedi határozatban felmentést adhat a közbeszerzési kötelezettség alól.
Tovább trükközik a hatalom a Liget-projekttel
2016.12.03. 09:24 bozotharcos
Egy a Liget-beruházás kapcsán kialakult vitában aktívan résztvevő tájépítész, Bardóczi Sándor szerint a lebontott Petőfi Csarnok területén rendezett sajtóbejárás során elhangzott adatok egy részét kicsit megszépítették a szervezők: a Liget Zrt. azt állította, hogy a tervezett Magyar Nemzeti Galéria kisebb lesz, mint a Petőfi Csarnok(PeCsa). Bardóczi szerint ez egyszerűen nem igaz.
1 komment
A fákon kívül egy talpalatnyi zöld nem maradt meg: Pavilonbontás a Ligetben
2016.12.01. 14:17 bozotharcos
Hamarosan jön a beton is...A képet Bardóczi Sándor tájépítész osztotta meg a Facebook-oldalán, többek között ezekkel a szavakkal:
"Ez még csak egy ilyen kis pavilon. Egy semmiség. Szépen felpumpálva egy kis populista historizmussal. De sok mindent elárul arról, mi várható, ha majd beindul itt a nagyüzem." -
Fotó: Kovács Lajos (Ligetvédők)
Szólj hozzá!
Címkék: fakivágás Városliget
Négyezer gyereknek nincs érvényes lakcíme Magyarországon
2016.12.01. 11:25 bozotharcos
Többezer – hajléktalan vagy lakhatási gondokkal küzdő – ember az alapvető közszolgáltatásokhoz (pl. szociális és egészségügyi ellátás, oktatás) sem jut hozzá, tízezer gyerek a szülei lakcím-problémája miatt szenved hátrányt - állítja A Város Mindenkié csoport közleménye. Ők most – más, a hajléktalan emberek jogaiért, a lakhatásért küzdő szervezettel együtt –petíciót fogalmaztak meg és aláírásokta gyűjtenek az ügy érdekében. A dokumentumot december 6-án Mikulás napján készülnek átadni Balog Zoltán miniszternek.
Szólj hozzá!
Címkék: hajléktalanság A Város Mindekié
Tényleg ámítás volt a Fidesz ígérete a gazdáknak
2016.11.23. 01:07 bozotharcos
Számokkal bizonyította Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselője, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, hogy - amint sejteni lehetett - nem a kis gazdálkodó családoknak, hanem a nagybirtokosoknak kedvez a kormány földpolitikája.
Szólj hozzá!
Jövőre még jobban járhatnak a haveri cégek
2016.11.14. 13:22 bozotharcos
"Lopástechnikai törvény"- fogalmazott Hadházy Ákos (társelnök, LMP), "barátokra szabva" írta közleményében Szelényi Zsuzsa (parlamenti képviselő, Együtt) a közbeszerzési törvény tervezett módosítása kapcsán. A 2017-es költségvetési törvényt megváltoztató módosítások értelmében közel duplájára nőhetnek a közbeszerzések alsó értékhatárai, vagyis kétszer akkora összegű megbízásokat lehet versenyeztetés nélkül haveri cégeknek adni.
4 komment
Ezrek halálát okozza a légszennyezés Magyarországon, mégis félretolták a favédő törvénymódosítást
2016.11.10. 09:12 bozotharcos
Magyarországon évente 13 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség következtében.Tavaly (november végéig) Budapesten 1700, debrecenben 230, Miskolcon 200 ember halálát okozta a levegőben száló por az ENSZ egészségügyi vliágszervezetének számításai és a légszennyezettségi adatok alapján - jelentette ki Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselője, a Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke keddi felszólalásában.
Szólj hozzá!
Gyűlöletkeltés főműsoridőben – a TV2 kérjen bocsánatot!
2016.11.09. 15:39 bozotharcos
Közleményben szólíotta fel bocsánatkérésre a TV2-t a hajléktalan embereket segítő civilszervezet, A Város Mindenkié.
"November 7-én a TV2 esti híradójában egy olyan „riportot” adott le, amelyben megvetéssel beszéltek a hajléktalan emberekről, akik közül többeket alvás közben filmeztek le. Egy hajléktalan ember megpróbálta elfüggönyözni a dolgait, hogy legyen egy kis magán tere ebben a lehetetlen helyzetben, hogy legyen hova elbújnia legalább aludni - oda is bekameráztak.
Szólj hozzá!
Címkék: hajléktalanság TV2 A Város Mindekié
Nem titkolózhat tovább a külügy a volt moszkvai agrárattasé ügyében
2016.11.09. 12:34 bozotharcos
Döntött a Kúria: a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak ki kell adnia annak a belső vizsgálatnak az eredményét, amelyet a sorozatos botrányokba keveredő Kiss Szilárd ügyében folytatott le. A vizsgálat nyilvánosságra hozatalát az LMP kezdeményezte a külügyi tárcánál, amelynek érvelésével szemben a legfőbb bírói szerv ma közölte: a belső vizsgálat eredményei korántsem vesztették el közérdekű adat jellegüket – közölte az ellenzéki párt szerdai sajtóközleményében.
Nem tarthatja vissza tovább a KüKüM annak a belső vizsgálatnak a dossziéját, amelyet a nemzetbiztonsági átvilágításon több alkalommal is megbukó Kiss Szilárd korábbi oroszországi agrárattasé ügyében folytatott le. Az adatok kiadását az LMP kezdeményezte, miután az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságában fényt derített arra, hogy Kiss a biztonsági átvilágításon kétszer is elbukott.
A KüKüM azzal próbálta védeni változatos korrupciós vádakba keveredő egykori alkalmazottját, hogy a vele kapcsolatos vizsgálat elvesztette közérdekű adat jellegét, az érveknek a Kúria nem adott helyt. Azért fontos a mai döntés, mert most fontos részletek derülhetnek ki az elmúlt évek egyik legkirívóbb korrupciós botránysorozatával kapcsolatban. A keleti nyitásról lefestett fennkölt képet jelentősen árnyalhatják azok a harsány törvénytelenségek, amelyek Kiss Szilárdhoz kötődnek.
Az LMP sajtóközleménye emlékeztet: egyelőre sem a KüKüM, sem Kiss későbbi munkáltatója, a Földművelésügyi Minisztérium nem vállalt felelősséget a sokszínűen korrupt ex-diplomatáért.
Kiss Szilárd a saját weboldalán tagadta az ellene felmerült vádakat.
(Fotó: www.kissszilard.hu)
Szólj hozzá!
Címkék: LMP Külügyminisztérium Szél Bernadett Kiss Szilárd
Digitális szemetelés: sokmillió tonna széndioxidot termelnek a szerverparkok
2014.05.12. 14:33 bozotharcos
Az interneten folytatott tevékenységeinket lehetővé tevő szerverparkok által kibocsátott hatalmas mennyiségű széndioxidról cikkezett az Origo. A cikk szerint például a Youtube videók összes megtekintése során 52 500 autó éves kibocsátásával egyező mennyiségű széndioxid keletkezik, és rengeteg szennyezésért felelős például a képmegosztás is.
Szólj hozzá!
A zebrakifutó is közösségi zöldterület?
2014.01.27. 13:07 bozotharcos
Ahol lehet jogászkodni, ott előbb-utóbb jogászkodni is fognak - mondta Fülöp Sándor a jövő nemzedékek korábbi biztosa egy a Városligeti átalakítások kapcsán rendezett konferencián.
Fülöp szerint a Városligeti múzeum-projektnek utat biztosító törvény tele van kórtünettel és ellentmondással, ráadásul a szabályozás egyáltalán nem beszél környezetvédelemről, egészségről, közösségi terekről, csak ezredéves kiállításról és nemzeti emlékezetről....
Szólj hozzá!
A Puskás Akadémia füvészkertje
2012.12.05. 11:04 bozotharcos
Az atlatszo.hu cikke nyomán „Kié az alcsúti arborétum” címmel nyújtott be írásbeli kérdést Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez az LMP két képviselője, Szabó Rebeka és Jávor Benedek.(fotó:Halász Áron)
Szólj hozzá!
Veteményes a város közepén: a Bozótharc egy közösségi kertben járt
2012.06.15. 23:03 bozotharcos
Készítették: Boris Virág és Horn Gabi
Szólj hozzá!
Nyilvánosak a környezetvédelmi bírságok: köszönet a TASZ-nak
2012.06.04. 12:45 bozotharcos
Több, mint egy évvel ezelőtt készültem írni egy újságcikket a HVG-nek, amihez szükséges lett volna tudnom, hogy mely cégek/magánemberek és mennyi környezetvédelmi bírságot kaptak 2010-ben. Három hónap alatt akkor az adatokat csak névtelenítve kaphattam meg, és csak egy összesítés formájában. Ekkor kértem a TASZ információszabadság programjának vezetőjét, Hüttl Tivadart, hogy segítsenek az adatok megszerzésében. Desics Péter ügyvéddel elérték, hogy a bíróság kötelezte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget, hogy adja ki a kért információt.
Szólj hozzá!
Csak úgy - égigérő fák a Pilisben
2012.05.17. 12:52 bozotharcos
Égigérő fákat fényképezett Krumpli Béla május elején a Pilisben....olyan szépek, hogy kár lenne szöveggel elrontani a hatást....(Krumpli (gasztro)fotói láthatók még az Égigérő Paszuly blogon.)
Szólj hozzá!
Letartóztatták az illegális bálna- és cápavadászat ellen küzdő természetvédőt
2012.05.15. 13:50 bozotharcos
A franciaországi könyvbemutatójára utazó Paul Watson kanadai természetvédőt, a Sea Sheperd nevű nemzetközi környezetvédő szervezet alapítóját a frankfurti repülőtéren tartóztatták le május 14-én, Costa Rica-i elfogatóparancs alapján. A letartóztatásra egy tíz évvel korábbi incidens miatt került sor, amikor a környezetvédő szervezet hajója Guatemala-i vizeken egy Costa Rica-i cápavadász-hajót fel akart tartóztatni. Utóbbi legénysége a könyezetvédőket gyilkossági kísérlet miatt feljelentette, de a Costa Rica-i bíróság akkor a környezetvédők ártatlanságát bizonyító videofelvételek alapján az ügyet ejtette. Nemrég új ügyésszel ismét pert indítottak.
A Sea Sheperd franciaországi szervezete külnösnek találja, hogy épp a könyvbemutató előtt került a környezetvédő ügye ismét napirendre. A Time magazin által 2000-ben a 20. század egyik leghősiesebb környezetvédőjeként elismert Watson könyvét "Beszélgetések egy kalózzal" címen (Entretiens avec un Pirate) a francia Glénat kiadó jelentette meg május 9-én.
Az ügyről több nemzetközi hírportál is tudósított, én a The Guardian és a Terraeco cikkét olvastam.
Ide kattintva lehet hallgatni a "bálnák énekét".
Szólj hozzá! · 1 trackback
Az agrártámogatások miatt is megy a harc a termőföldért
2012.04.25. 11:49 bozotharcos
A termőföldek osztogatásáról bőven esett szó az elmúlt hetekben( pl. a HVG -ben és az Index-en is), s tudható, hogy nem csak a közelgő értékesítési könnyítések (2014-től külföldi állampolgárok is - hivatalosan is - tulajdonossá válhatnak, míg eddig csak különböző trükkökkel volt ez lehetséges), hanem az igénybe vehető különböző Uniós támogatások is nagy vonzerőt jelentenek a potenciális földszerzőknek, nemcsak Magyarországon, hanem a többi tagállamban is. (Egy osztrák oknyomozó újságíró egész könyvet írt az uniós agrártámogatásokkal való visszaélésekről.) Kevesebb szó esik arról, hogy kik kapják, veszik igénybe ezeket a támogatásokat Magyarországon. Pedig egy brüsszeli székhelyű civilszervezet, a farmsubsidy.org jóvoltából online kutatható az erre vonatkozó adatok nagy része. Az Európai Bizottság egy 2011. áprilisában hozott rendelete nyomán a természetes személyeknek kifizetett támogatásokat adatvédelmi okokból nem teszi közzé. Az Atlatszo.hu-interjúja a szervezet egyik alapítójával itt olvasható.
Szólj hozzá!
Paradicsom-háború Lettországban és bankfoglalás New Yorkban
2012.04.16. 12:10 bozotharcos
Ezt az Occupy-aktivistákat bemutató videót egy a Közép-Európai Egyetem (CEU) kutatói által április 12-én tartott beszélgetésen mutatta be az egyik előadó, Tamara Steger (a CEU Public Policy tanszékének tanára). Az Occupy a tavaly őszi megmozdulások nyomában idén május 1-én ismét tömegeket készül az utcára vinni és általános sztrájkot hirdet a javak és jogok igazságosabb elosztásáért, a fenntarthatóbb társadalomért.
Szólj hozzá!
Ibolya nyílik két percre a Körúttól
2012.04.11. 11:10 bozotharcos
A Klauzál tér egyik mellékutcájában, a környék egyik legrégebben épült házának udvarán készült a kép egy hete, egy várostörténeti séta során. Még van jó pár ilyen zöld udvar a környéken, jó lenne, ha nem folytatódnának az évekkel ezelőtt elkezdődött beépítések, házbontások, amik csak a gazdasági válság miatt kerültek le a napirendről egy időre. Sok - korábban kiadott - bontási-építési engedély ma is érvényes a 6-7. kerületben.....
Szólj hozzá!
Focipálya felparcellázása ellen tiltakozik az LMP
2012.04.05. 14:42 bozotharcos
Egy 90 éves focipályát készül felszámolni és eladni a sashalmi önkormányzat(Bp.XVI.kerülete). A döntés ellen tiltakozó LMP azt kifogásolja, hogy a kerületi lakók véleményét nem kérdezték meg az újabb zöldterület beépítéséről.
Pedig "Még akkor is „telt házzal” működik a pálya, amikor láthatóan hosszú évek óta nem történt lényegi felújítás." olvasható az ügy kapcsán az LMP weboldalán. A párt helyi szervezet tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett.
Szólj hozzá!
Bástya utcai játszótér: szálloda helyett autóparkoló lett
2012.03.29. 17:16 bozotharcos
Korábban az Atlatszo.hu oldalon megírtam, hogyan próbáltak szállodát/lakóparkot építeni a nagy autóforgalom és a zöldfelületek, parkok hiánya miatt rossz levegőjú pesti belváros egyik játszótér-parkja helyére. Szálloda azóta sem épült (szerecsére), viszont autóparkoló lett a korábban közparkként használt terület nagy részéből.