HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

"Állítsuk meg Felcsútot" – civil tüntetés készülődik Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor falujában

2017.05.04. 14:45 bozotharcos

Kellesz- Korrupcióellenes Szövetség és a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének meghosszabításáról  sikeresen népszavazást kezdeményező Vágó Gábor korábbi LMP-s képviselő szervezésében készülnek tüntetni civilek a miniszterelnök és a milliárdos gázszerelő falujában, mint fogalmaznak, azért, hogy "Mészáros Lőrinc is megértse, hogy neki lefőtt a kávé....."

allitsukmegfelcsutot.jpg

A demonstrációra az alábbi felhívással invitálják a felcsúti gázszerelő meseszerű gazdagodását kifogásolókat:

"Mészáros Lőrinc óránként egymillió forintot vesz ki a közösből. Miközben Orbán Viktornak ennél kevesebb pénze van összesen, a vagyonbevallása szerint. Tudniuk kell, hogy egyszer bűnhődni fognak a mostani bűneikért! Lesz elszámoltatás! Lesz a korrupcióról népszavazás!

A héten a Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta az alábbi népszavazási kérdést: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?”

Ha politikai oldalaktól függetlenül, a tisztesség szilárd talaján állva, többmillió tisztességes magyar ember részt vesz ezen a népszavazáson, akkor megálljt parancsolunk a felcsúti harácsolásnak. Ez a májusi tüntetés lesz a korrupcióellenes népszavazási kampány indulása, és a felcsúti közpénznyelő végének a kezdete!"

A tüntetésen az egyik szónok Horváth András (a Korrupcióellenes Szövetség elnöke) lesz, aki a NAV botrány kirobbantásával mindenki számára érthetővé tette, hogy mit is jelent a rendszerszintű korrupció Magyarországon. 

67 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr9612479809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

roxxtar 2017.05.04. 17:58:01

Az a baj ezzel az egész témával, hogy ezt bizonyítani kéne előbb. Mert azzal vagdalózni, hogy Mészáros a közösből lop, bárki tud miközben sejthető, hogy ez egy kurva nagy hazugság/csúsztatás. Ennyi erővel én is lopok amikor önkormányzati megrendelést teljesítek...

Persze tüntetni lehet, bár hatékonyabb lenne jövőre, a választásokon buktatni a Fideszt. Ja, hogy ahhoz sem vagytok elegen, hogy a küszöb meglegyen? Persze tudom, erről a sok buta paraszt tehet aki a Fideszre ikszel (mint én)

Mizantrop 2017.05.04. 17:59:39

@roxxtar: Na, akkor meséld el szépen, hogy van ez a valóságban.

Cpeti123456 2017.05.04. 18:04:21

@roxxtar: Te csak akkor lopsz az önkoritól ha jóval a piaci ár felett számlázol vagy még egyéb kiírás utáni a munka közben hozzájött okosságok kerülnek pénzügyi teljesítésre.
Ha piaci áron vásárol az önkori tőled és meg ennek tetejébe verseny is volt - ugye ez már hab a tortán - akkor nem lopsz.
Sőt, véded a közvagyon ezen részét.

Mizantrop 2017.05.04. 18:08:08

@Cpeti123456: Pontosan, gondoltam rájön magától is. :) Már csak azt kellene tudni, hogy azt is gondolja-e, hogy ezen feltételek Mészáros Lőrinc barátunk esetében is fennállanak-e. Nyilván fenn, hogy is lehetne másképp fideszéknél, tiszták mint a hó. Remélem utána meg az jön, hogy gyanú esetén tegyünk feljelentést Polt Péternél.

Cpeti123456 2017.05.04. 18:12:57

@Mizantrop: Egy alkalommal telefonon beszéltem egy ismerősömmel ki az egyik minisztérium dolgozója.
A telefonon arra a kérdésre, hogy megy e az iratmegsemmisítés - előre tekintve a választásokra - a válasza annyi volt, "erre nem válaszolok"...
Szóval úgy vélem hiú ábránd mindenféle gondolat a tekintetben, hogy a közélet és a vele összekapcsolódó politikusi "lopkodás" ebben az országban valaha kifehéredik.

eßemfaßom meg áll 2017.05.04. 18:23:37

"Kellesz- Korrupcióellenes Szövetség"

1631 oldalkedvelés összesen.

10 új kedvelés.
^400%

Larry Silverstein 2017.05.04. 18:23:52

Vágó Gáborék meg akarják veretni magukat a falusiakkal, hogy utána visíthassanak a demokráciáért meg a melegházasságért főleg.

most se fog müködni, de egészségükre, jöjjenek ide Tbányára is

Netuddki. 2017.05.04. 18:32:30

@roxxtar: Kispofám! Azt nem nekünk kell bizonyítani, hanem a mészaroslőrincnek, hogy nem lop. Miből tudta fél Magyarországot felvásárolni? Tudod, szerződések, számlakivonatok, főkönyv. Nagyon egyszerű lesz, ha nem lop, akkor nincs semmi félnivalója a felelősségre vonástól, se...
...
...
Muhaha!

Netuddki. 2017.05.04. 18:33:30

@Larry Silverstein: Mér' nem mész el csutra megverni őket? Nincs messze Tatabányától. Vagy a szájkarate jobban megy?

szitálát 2017.05.04. 18:37:43

@roxxtar: Szó szerint ugyanez volt a dumátok, amikor még a Simicska féle Közgép (meg a többi Simicska cég) nyerte sorra a közbeszerzéseket.

Aztán láss csodát, Simicska csúnyát mondott a Vezérről és a Közgép mindjárt nem nyert több közbeszerzést, sőt, konkrétan ki is tiltottátok a közbeszerzésekről.

Vajon miért? A Közgép, ami egészen a G napig nyilván mindig csak azért nyert, mert a legjobb munkát végezte a legjobb áron, egyik napról a másikra elfelejett utat építeni? Vagy inkább korábban is csak azért nyertek, mert Simicska Orbán barátja volt és amint ez a barátság megszűnt, hírtelen már nem volt a jó a Közgép sem. Ennél egyértelműbb bizonyíték nem kell a rendszeretek a korruptságára.

Hiába nyomod itt az ostoba propaganda dumádat, nem vagyunk hülyék, mindenki látja, hogy mi folyik itt, mindenki látja, hogy a Fidesz szétlopta az országot. Komolyan azt hiszed, hogy ezt a végtelenségig lehet büntetlenül játszani? Komolyan azt hiszed, hogy bárki beveszi a kamu dumádat?

szitálát 2017.05.04. 18:42:57

@Larry Silverstein: "Falusiak" alatt az Erdősi Lászlónét is kísérgető, sokszorosan büntetett előéletű kopaszokból álló, Kubatov kommandót érted? Vagy Putyin gazdi ideküldi nektek a Magomed baráti kört?

eßemfaßom meg áll 2017.05.04. 18:53:40

@Tibi !: "Azt nem nekünk kell bizonyítani"

Csak jelezném, hogy a fejlett világ jogrendje szerint a vádlónak kell bizonyítania a vádat

eßemfaßom meg áll 2017.05.04. 18:55:23

@szitálát: "Aztán láss csodát, Simicska" a ti kedvenc oligarhátok lett :)

akist 2017.05.04. 19:05:45

Baloldali barátaimnak többször felvetettem, hogy egy felcsúti focimeccsre ki kellene menni 5-6 ezer embernek Budapestről és tüntetéssé változtatni a "szurkolást". A válasz elég kényelmesre sikeredett a fotelből...

ps7x 2017.05.04. 19:05:50

A kommunisták, sajátja, hogy mások zsebében túrkálnak...

Mizantrop 2017.05.04. 19:13:29

@eßemfaßom meg áll: Meglesz az is, ne aggódj, de azért allegorice hadd világosítsalak meg: ha a szobádban Pisti és Józsi, a két dagadék bátyád felzabálja a csokikészletedet, majd kulcsra zárják előtted az ajtót, maszatos szájjal járkálnak a lakásban és röhögnek a pofádba, akkor hiába is szaladsz Bélukához panaszkodni, a középső tesódhoz, ha tudod róla, hogy egyébként néhány tábla neki is jut a készletedből. Láttad, hogy nincs meg a csokid? Nem láttad. Meglehet? De valószínűbb, hogy mégsincs meg, nem? Egyszer megszerezzük a kulcsot, és Pistike, Józsika, Béluka - mind p***án lesznek rúgva. Más szóval: "When I see a bird that walks like a duck and swims like a duck and quacks like a duck, I call that bird a duck."

eßemfaßom meg áll 2017.05.04. 19:15:26

@Mizantrop: röviden akiről te úgy gondolod, hogy lop az lop

szitáIát 2017.05.04. 19:16:14

@eßemfaßom meg áll: Te tényleg ENNYIRE sötét vagy? Idézd már be azt a konkrét mondatod a kommenteből, amiből azt bírtad leszűrni, hogy én kedvelem Simicskát!

Ja, hogy csak az aktuális propagandát nyomatod, mert most ezt az utasítást adta A Stáb? Értem.

Akkor hogy világos legyen: Simcsikának börtönben a helye. És ha valóban akarnátok, seperc alatt be is csukathatnátok, méghozzá teljesen jogosan. Ha elkezdenétek vizsgálni a 2010-14 közötti közbeszerzéseket, tonnaszám gyűlnének a bizonyítékok a vádeleméshez, nem lenne a világon olyan jogvédő aki beleköthetne ebbe.

Vajon miért nem csináljátok mégse? Nem kéne itt ragasztagni a Fidelitasnak meg plakátolni a CÖF-nek és a Kósa-jugendeknek, semmi perc alatt megoldódna a Simicska probléma.

Ja, hogy a korrupcióhoz két fél kell és ha lecsukatnátok Simicskát akkor mehetne mindjárt vele a fél Fidesz is?

Értem én, hogy az lett kiadva a központból, hogy Simicskát most meg kell próbálni ráhúzni az ellenzékre, de most szólok, hogy ez kurvára nem fog menni. Simicska a Fidesz alapító tagja, volt Fidesz pénztárnok, az egész Fidesz az ő faszán csüngött egészen a G napig, komolyan azt hiszed, hogy ezt el lehet felejtetni a néppel és be lehet adni, hogy ő az ellenzék embere? Ez már Sorossal se ment, Simicskával még annyira se fog.

Egy jótanács: ne magadból indulj ki, nekünk van gerincünk.

szitáIát 2017.05.04. 19:19:54

@eßemfaßom meg áll: A fejlett világban, a Fidesz teljes vezetősége már régen sitten ülne.

szitáIát 2017.05.04. 19:24:36

@ps7x: "Kommunisták sajátja"...

Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag
Matolcsy György - MSZMP tag
Martonyi János - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Boross Péter - MSZMP tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Balogh Gyula - MSZMP tag
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Viktor - Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Hoffmann Rózsa - MSZMP tag
Kerényi Imre - MSZMP tag,
Tasnádi László - III/II operatív tiszt,
Vlagyimir Putyin - KGB ügynök, SZKP tag

Mizantrop 2017.05.04. 19:45:28

@eßemfaßom meg áll: Röviden: akiről te azt gondolod, hogy nem lop, az nem lop.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.05.04. 20:28:02

@eßemfaßom meg áll:
Orbán Viktor gyerekkori jóbarátja, gázszerelő, gyorsabban gazdagodik, mint a facebook tulaja, délelőtt a Balatont, délután a Mátrai erőművet veszi meg. Mekkora kibaxott csodák vannak...

Pop40 2017.05.04. 20:30:32

@roxxtar:

" Mert azzal vagdalózni, hogy Mészáros a közösből lop, bárki tud miközben sejthető, hogy ez egy kurva nagy hazugság/csúsztatás."

Magadfajta hülye fideszeseknek lehet, de akiknek van 2 agysejtjük, azok azért sejtik, hogy egy Mészáros-kaliberű hülye vajon milyen módszerrel is tudott 100 milliárddal gazdagodni egyetlen év alatt.

No, nem azzal, hogy okosabb lenne, mint Zuckerberg.

De ezt majd a maffiarezsim bukása után az új ügyésszel megbeszélik.

Pop40 2017.05.04. 20:34:16

@Mizantrop:

"Remélem utána meg az jön, hogy gyanú esetén tegyünk feljelentést Polt Péternél."

Szegény Poltot nem kéne ennyit zavarni, a fideszes felbérelt kopaszok utáni nyomozást is épp most kente el, nehogy túlterhelje magát.

index.hu/belfold/2017/05/04/botranyosan_gyenge_volt_a_kopaszok_elleni_nyomozas/

Pop40 2017.05.04. 20:40:30

@eßemfaßom meg áll:

És ez téged mennyiben érdekel?

A bolsi maffiád state capture maffiaállamát az égvilágon semennyire nem érinti a fejlett világ jogrendje.

Majd ha a csürhéd megbukott, és a független igazságszolgáltatástól megkapták a jól megérdemelt életfogytot, akkor majd lehet beszélni fejlett világról, meg jogrendről.

Larry Silverstein 2017.05.04. 20:58:34

@szitáIát: mszmp tag a 80as években semmit se jelentett

'Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag'

- na a KB tagság az nehézsúly, csak ugye nekik a Fideszhez nulla közük van, ellenben Pozsgay volt a maszop első elnöke

höhö

Pop40 2017.05.04. 21:04:15

@Larry Silverstein:

Ha ennyire semmit nem jelentett, miért is nem nyilvánosak az ügynökakták?

Bő 7 év teljhatalom kevés volt hozzá?

Larry Silverstein 2017.05.04. 21:09:23

@Pop40: nyilvános lesz

csak okosan kell, lásd fentebb a lipppsik 5 éve pörgetnek egy listát hogy né mánn itt vannak a fidesz komcsik, összvissz 2 igazi komcsi van a listán, egyik se volt fideszes 1 mp-ig se

na hát ezzel a fajta aljassággal óvatosnak kell lenni keresztény ember nem tudja ennyire lehazudni az eget mint a zsidó komcsik akiket 3000 éve szocializálnak erre

folyik is a taknyuk nyáluk az erőlködéstől mindhiába

Mizantrop 2017.05.04. 21:16:10

@Larry Silverstein: Te nagyon ostoba, van valami komcsimérőd, ami kimutatja, hogy ki az "igazi komcsi" és ki nem? Amikor felcsapják az aktákat, akkor is a hozzád hasonló fogalmatlanok fognak majd szelektálni a nevek között? Fasza.

BiG74 Bodri 2017.05.04. 21:18:23

Aki szerint mészáros nem éppen a magáévá teszi az ország pénzét egyszerűen aljas módon ( illetve a gazdájának vállal be) az szerintem, hülye, vagy szimplán érdekelt, másik tolvaj.

morph on deer 2017.05.04. 21:18:31

@ps7x:
"A kommunisták, sajátja, hogy mások zsebében túrkálnak..."

Bizony!
Sőt, még törvényt is hoztak ennek megkönnyítésére - nem, nem a tízparancsolatban, - lásd a civil (cirill?) szervezetek zsebeiben való kutakodásra vonatkozó passzus!
Elképesztő ez a komcsi tempó, tényleg!

Bogyó 2 2017.05.04. 21:30:25

@Larry Silverstein: Aha. És szerinted hogy sikerült, 9 millió embernek mégis megúsznia ebben az országban, hogy nem volt MSZMP-tag?

Mondd már meg ki az igazi komcsi? Én nem bántanék senkit azért, mert egyszerű párttag volt a múltban, lehetett olyan helyzet. De az, hogy utána Fidesz-teg, fidesz-vezető legyen, kurvára nagy keresztény és ő komcsizik,hát ne haragudj, szerinted ez rendben van? Szerinted igen. Akkor miért komcsi egy mszp-s? Szerinted az MSZp célja a kommunizmus bevezetése? Máskor meg sorosoztok. Mert Soros egy komcsi, mi? Tisztában vagytok egyáltalán ezekkel a fogalmakkal, vagy csak okádtok mindenkiore aki megkérdőjelezi a vezéreteket. Kinek az uralma alatt váltunk egypártrendszerré, ki alatt épül le a piacgazdaság, ki alatt tűntek el a pártsemleges közpozíciók?

Igen, ha szerinted nem számít, hogy párttag volt x ismert ember a fideszben, akkor miért számít bárki komcsinak a fidessz szerint? Az egykori KB-tagok többsége a sírban van, vagy szoc. otthonban. Egy ilyen lista csak azt mutatja meg, hogy mennyire képmutatóak vagytok.

Pop40 2017.05.04. 21:34:20

@Larry Silverstein:

Persze, nyilvános lesz.
Majd akkor, mikor megbukik a fideszes csürhe, és a következő kormány nyilvánosságra hozza.

Addig meg marad részetekről a szánalmas mellébeszélés.
Bár ez a "fideszkomcsi nem is komcsi" még annak is gyenge. :-)

Pop40 2017.05.04. 21:38:26

@Bogyó 2:

Egyszerű: az a komcsi, akire a fidesz azt mondja.

"Tisztában vagytok egyáltalán ezekkel a fogalmakkal, vagy csak okádtok mindenkiore aki megkérdőjelezi a vezéreteket"

Dehogy vannak.
De azt az egyet tudják, hogy a tökagyú szavazóik sincsenek tisztában, így nyugodtan pofázhatnak hülyeségeket.
Hülye szavazókhoz idióta párt.

morph on deer 2017.05.04. 21:43:53

@Pop40:
" Mert azzal vagdalózni, hogy Mészáros a közösből lop, bárki tud miközben sejthető, hogy ez egy kurva nagy hazugság/csúsztatás."

Pedig igazat mondott: az nem a "közös" - az csak a mi pénzünk, mármint a "népé", amit fosztogatnak...!
A "famiglia" vagyonához nem nyúl, hisz épp annak bővítésén fáradozik!
Mert tudod, ami egyszer "elveszti közpénz jellegét" - az ugye nem közös ;)

Bogyó 2 2017.05.04. 21:47:21

@Pop40: Egyébként tényleg érdemes megkérdezni ezeket a fidesz-hívőket, hogy szerintük Mészáros Lőrinc miért tud ennyi pénzt keresni, miben rejlik a tehetsége?
Illetve, mi az oka, hogy Simicska mindent nyert 2014-ig, azóta meg szinte semmit?
Annyira kíváncsi volnék a magyarázatukra, mit tudnak kitalálni, mert gondolom szerintük mindennek semmi köze Orbánhoz vagy a fideszhez.
Kíváncsi volnék, hogy tényleg képesek még magukat is meggyőzni erről? Hogy lehetnek képesek emberek ennyire szembemenni a nyilvánvalóval? Mert szerintem a sok markába röhögő rohadék mellet, ők hívők, akik természetesen a saját szemüknek se hisznek, ha Viktor mást mond. Érdemes volna megnézni ezeket a nickeket, volt-e 2014 előtt egy rossz szavuk Smicskáról? Hányszor és hányszor volt már ilyen a történelemben, hithű jakobinusok, kommunisták, nácik,royalisták és fideszesek, akik képtelenek a központi álláspontok kritikájára. Szörnyű, hogy emberek így megfosztják magukat a gondolkodás képességétől.

Larry Silverstein 2017.05.04. 21:59:14

@Bogyó 2: 'Aha. És szerinted hogy sikerült, 9 millió embernek mégis megúsznia ebben az országban, hogy nem volt MSZMP-tag?'

Úgy hogy ők nem politizáltak aktívan, ahogy 9 milió ember ma sem teszik.

A 80as évek fiatal pártkáderei, iskolai KISZeseinek többsége viszont mind rohasztották a rendszert, kivéve a gyurrcsány féle spicliket aki még az egyetemi vizsgáit is megvette azzal, hogy rendes polgárokról jelentgetett komcsi spicliként.

Larry Silverstein 2017.05.04. 22:02:29

@Bogyó 2: Közbeszerzésen nyerni nem tvtelen.

Politikai hátszél kell hozzá, hál' Istennek. 'mindet' mészáros nyeri ezt már mindössze bizonyítani kellene.

Azért jó hogy politikai hátszél kell, mert így nem kap olyan sok megrendelést a StraBag vagy a hasonló nyugati multik. Ez nálam eleve nagyon pozitív.

Az is pozitív, ogy Simó már kevesebbet nyer, és remélem 2018 után már mészáros is kevesebbet fog, addigra lesz pár újabb böcsületes magyar feltörekvő vállalkozó.

Bogyó 2 2017.05.04. 22:08:10

A fidesz egyértelműen a náci-kommunista módszert alkalmazza, a prolikra támaszkodik az értelmiség ellenében. Az értelmiség egy részét megvette, hogy elvégezhesse a munkát, többek között a proli agyak mosását. Ilyen a nemzeti konzultáció - bizonyos szint fölött mindenki tudja, hogy egy valódi konzultáció nem így működik - ilyen a rezsicsökkentés szajkózása, ilyen a migránskérdésben mutatott hozzáállás, ilyen a sorosozás, ilyen az unióellenes uszítás. Értelmes ember már a módszer miatt ellenszenvvel figyeli ezeket, amikor még nem is nézi az üzenet tartalmát, mert nyilvánvaló, hogy nem őszinte a szándék, hogy manipulálni akarnak. Pl. magyarul üzennek a migránsoknak Borsodban(???????) De a szegény proletariátusnak ez nem tűnik fel, szépen benyalja a hülyeséget és a féligazságokkal elhitetnek mindent. Mindehhez kiváló a facebook álhír propaganda-kommandója.

Az értelmiségnek nyilván van egy pszichésen nem egészséges, fanatikus része is, aki szociálisan érzéketlen, a társadalmi igazságosság, a demokrácia nem érdekli, nem hisz az emberek egyenlőségében. Amikor mi prolizunk, azért tesszük, mert sajnálatosnak tartjuk, hogy egyesek nem látnak át a szitán és a felemelésüket, a tanításukat, oktatásukat gondoljuk célravezetőnek a közjó érdekében. De vannak akik saját felsőbbrendűségükbe vetett hitükkel elfogadják a prolik helyzetét, nem is kívánnak rajta változtatni, mert a saját kivételezett pozíciójuk megőrzése vezeti őket. Nagyon egyszerűen önzőek. Nos, a fidesz háttér-értelmiségének jelentős része ilyen bayer zsoltos gőggel rendelkezik. És emellé ha még cinikusok is, akkor tudnak habonyok, rogánok lenni, akkor tudnak m1 híradót, magyar időket szerkeszteni, amelyekben kifejezetten tudják, hogy hazudnak, tudják, hogy véletlenül se pártatlanok, tudják, hogy pártcélokat szolgálnak.

Bogyó 2 2017.05.04. 22:17:51

@Larry Silverstein: "A 80as évek fiatal pártkáderei, iskolai KISZeseinek többsége viszont mind rohasztották a rendszert,"

Akkor mi is a baj az mszp-vel? Még Horn is fiatalnak számított a Lázár Györgyök, Losonczik, Kádárok, Nyers Rezsők, Grósz Károlyok mellett? Németh Miklós fiatalabb volt, mint most Orbán. Igen, a 80-as évek csúcsközeli vezetői sokat tettek azért, hogy Magyarország meglehetősen elnyugatosodott a többi szoc. országhoz képest. A Németh-kormány már belőlük csinált csúcsvezetőket, már Berecz János se játszott velük. Antall-kormánya avitt, félfeudális ízeket hozott hozzájuk képest. Ezt a lendületet aztán az mszp elveszítette, a fidesz már technokratább lett a 2000-es évekre, és most éppen ők veszítik el ezt a lendületet, és sokkal jobban megérdemlik a komcsizást, mint a rendszert lebontó szocik, mert a fidesz most pont egy olyat kezdett újraépíteni.

Larry Silverstein 2017.05.04. 22:19:48

@Bogyó 2: a fidesz kommunista, náci, nem értelmiségi, populista

de a fő gond hogy jobban áll mint 2014 tavaszán

- ez utóbbival mondjuk semmit nem tudtok kezdeni, szóval van még 11 hónap sivalkodni milyen a fidesz meg Orbán

Larry Silverstein 2017.05.04. 22:20:29

@Bogyó 2: az a baj az mszpvel hogy elqrta

ember100 2017.05.04. 22:26:22

Helló !

Nem értem a vezírt meg a fidesznyikeket sem .
MIÉRT nem váltják le matolcsit , vargát meg a többieket és miért NEM a mészarost ültetik a helyükre ?
Amekkora tehetség egész Magyarországot felvihetné a Holdra :)

Bogyó 2 2017.05.04. 22:45:40

@Larry Silverstein: "Közbeszerzésen nyerni nem tvtelen."

Jézusom! Persze, hogy nem. De nem is ez a probléma. Hanem az, hogy miért ő nyer, és miért ennyit. Miként lett egy ismeretlen gázszerelőből az 5. leggazdagabb magyar, aki persze a legkülönfélébb kiírásokat elnyeri? Ha ennyire jó, akkor a szabad piacon, netán külföldi, valódi versenyhelyzetben miért nem tudott bizonyítani? Miért nem nyert semmit 2008-ban? Legalább magadat ne nézd ennyire hülyének!
Ha Gyurcsány tizedannyit csinált volna, már felhúztátok volna. De ha a vezér áldását adja rá, akkor bárki szétlophatja az országot, hogy lehettek ennyire vakok?

Az meg a legnagyobb ostobaság, hogy szerinted a helyi földesúr kizsákmányolása, szar minőségű produktuma jobb, mint a nyugati tisztességes szolgáltatás. Ilyen gondolkodással nincs értelme az európai közös piacnak, zárkózzunk be, de akkor miért itt állsz meg. Zárd ki a fejér megyei beruházásból is a szegedit, a fehérváriból meg a dunaújvárosit. Teremts monopolhelyzeteket. Aztán csodálkozhatsz miért nem működik és miért a versenygazdaságok működnek mégis a legjobban. Értem én, hogy a tőkeerős multi vs. szegény magyar cég, de ez csak duma és parasztvakítás. Ezt nem úgy kell megoldani, hogy gyakorlatilag megszüntetjük a versenyt és Mészáros már meg se kell írja az ajánlatot, akkor is ő nyer. Mert ő magyar. Hurrá! Hanem az arra érdemes cégeket pályázatok útján meg kell erősíteni. Ez így csak parasztvakító duma a lenyúlásra,hogy ne kelljen megdolgozni a pénzért, mint egy tisztességes versenyhelyzetben, amely az igénybevevőknek jobb. Magyarországon a pályázatok jelentős részét valójában nem az nyeri, aki pályázik, hanem aki a pályázatot majd megvalósítja. És ez kurva nagy probléma, mert leszakítja az országot a fejlett világtól, és pont az Orbán által meghirdetett munkaalapú társadalom ellen hat. Az ugyanis valójában így rabszolgatartó társadalmat jelent, ahol egyesek dolgoznak, sokat, és kevésért, mások meg az összeköttetéseik révén semmit se kell tegyenek, csak uralkodjanak és számolják a pénzt. Még tőkésként se kell érte megdolgozniuk, mint egy Rockefellernek, vagy egy - urambocsá'-Sorosnak.
Hiába tetszik, a Mészáros-féle gazdagodás egyáltalán nem biztos, hogy jó az országnak. Lehet, hogy a nyugati újabb beruházásokat hajt végre, fejleszt, munkahelyeket teremt, Mészáros meg Habonnyal partizza el Ibizán a pénzt meg offshore-ozik. Kiviszi a pénzt, jobban mint a nyugati. Ha kevesebbet nyernének többen, egyértelműen jobb lenne az országnak, de ez nem erről szól. Tapsolhattok neki, de az ország többségét ez lejtőre teszi, elég ha megnézzük mi megy földügyekben, ahol minden faluban 4-5 földesúr emelkedik ki az életképes kisgazdaságok helyett. Ami latifundiumokat, jobbágyokat és a 3-nál többet számolni tudók menekülését, elnéptelenedést fog okozni vidéken, növelve a városi lumpenek számát, akik szintén jó alanyai lesznek a migránsozásnak, sorosozásnak.

Bogyó 2 2017.05.04. 22:48:34

@Larry Silverstein: Igazad van, nem tudunk mit kezdeni vele. Csak ellentétben veled, mi nem örülünk a jéghegy felé közeledő hajón utazva. Tudod az országunkról, a hazánkról van szó, amit éppen tesztek tönkre. Ne várd, hogy örüljünk. Az a baj, hogy mire neked is leesik a 20 fillér, addigra késő lesz.

Larry Silverstein 2017.05.04. 22:59:52

@Bogyó 2: ki mondta hogy utazzatok a jéghegy felé egy hajón?

senki sem kötelezte erre a ballibeket, saját szórakoztatásukra teszik ezt

Larry Silverstein 2017.05.04. 23:00:48

'Az meg a legnagyobb ostobaság, hogy szerinted a helyi földesúr kizsákmányolása, szar minőségű produktuma jobb, mint a nyugati tisztességes szolgáltatás. '

Semmi sem volt jobb 2010 előtt, viszont minden rosszabb volt.

1ghost 2017.05.04. 23:01:49

A felcsúti rablóról egy független NAV és egy függeteln ügyészségi vizsgálat kb másfél nap alatt derítene ki annyit, hogy az életfogytiglan kiszabható.

Orbánéhoz hasonló, tolvaj, korrupt kormánya emberemlékezet óta nem volt Magyarországnak.

Hogy 100 milliárddal gazdagodik a cége egy év alatt, miközben 2009-ben még veszteséges? Hát a jó kurva édes anyját minden tetves fideszesnek! Sittre vágni az összes mocskos tolvaj narancsgazembert!

Bogyó 2 2017.05.04. 23:06:07

@Larry Silverstein: "az a baj az mszpvel hogy elqrta"

A fidesz meg tönkretette. De egyébként mivel is kúrta el az mszp? 100 napos program? Ki is szavazta meg? Ja, a fidesz is?
13. havi nyugdíjjal? Ki is ígért 14. havit? Ja, a fidesz?

Úgyhogy két ciklusos teljhatalmú fidesz uralom után hagyjuk már, hogy mit kúrt el az mszp. Őket legalább el lehetett küldeni. A fidesz bárhogy elkúrhatja, már akkor is ott maradnak. 2 300 e szavazattal az mszp nem tudott egyedül kormányt alakítani 2006-ban, 2 200 e szavazattal a fidesz 2014-ben kétharmados alkotmányozó többséget kapott. Szerinted ez jó, azaz egypárt-rendszer hívő vagy. Itt kezdődnek a problémák.

1ghost 2017.05.04. 23:13:11

@Bogyó 2: "Az a baj, hogy mire neked is leesik a 20 fillér, addigra késő lesz.

Hogy mi esik le majd @Larry Silversteinnek? A 20 fillér? Na ne röhögtess! Ez a szaralak egy bérhazudozó fidesztroll a fidesz propagandaosztályáról, aki nickek tucatjain védi ezt a velejéig korrupt, jellemtelen tolvaj fideszbandát!

És tehetik baszod, például épp a héten kapott rogán propaganda szekciója még 5 milliárdot, abból fizetik ezt a gerinctelen csúszómászót is.

Larry Silverstein 2017.05.04. 23:23:07

@Bogyó 2: hát, nem igazán

A Fidesz támogatottsága 12 év Orbán kormányzás után 2017 áprilisában olyan 47-48%

Tetszőleges 3 évnyi balliba miniszterelnök után megszorítócsomag, csőd, miniszterelnök csere, 2010 óta 20%os balliba népszerüség

szóval szerinted tönkretette, mást meg ez nem érdekel

Bogyó 2 2017.05.04. 23:24:46

@Larry Silverstein: Ti tényleg csak panelekben tudtok gondolkodni. Először is kurvára nem tudom mi az a ballib, ez egy fideszese duma minden nem fideszesre, aki nem jobbikos. Na, ez nem egy magas értelmi szint. Szerintem inkább különböztessük meg úgy egymást, hogy én a demokráciában hiszek te meg a diktatúrában. Az előbbi típus a demokrata, a másik neve nem is tudom mi, ...alattvaló, ha nem te vagy személyesen őfelsége?
Nem baloldaliak, liberálisok, konzervatívok vagyunk, marhára nem ezek mentén folyik a vita, hanem a demokrácia-diktatúra jellegzetességei mentén. Rendre bebizonyítjátok, hogy nem hisztek a demokráciában, tetszik nektek az állami beavatkozás a gazdaságba, az egypártrendszer, a média kormánypolitikát visszhangzó hangja, a más hangok beszántása, elnémítása.

Rengeteg liberális értékkel egyetértek, szerintem klassz dolog, hogy az ember szabadon utazhat Ibizára, hogy Gucci táskát vehet, hogy vehetek nyaralót Horvátországban. Rengeteg baloldali értékkel is egyetértek, jó, ha van normális szociálpolitika, ha az emberek egyenlő jogokat élveznek a törvény előtt vagy akár a sorban állásnál, ha jól működnek a közszolgáltatások és nemcsak a magánszféra teszi emberivé az életet. És sok konzervatív dolog tetszik, fontosnak tartom a nyelvünk, a kultúránk őrzését, a külhoni magyarok érdekképviseletét, a hagyományaink ápolását. és azt hiszem, a legtöbb ember ilyen ebben az országban, mégha mást hangsúlyt is tesz ide vagy oda. A legfontosabb az egoizmus kérdése, hogy nemzetben gondolkodik-e valaki, vagy eleve kizárja magából annak egy részét, pl. az ún. ballibeket. Mert utána jönnek az elhajlók, a kékszeműek stb. Régi recept...
Az országunk pedig nem egy olyan hajó, amiből ki kellene szállni. Persze igazad van, sokan ki is szálltak valóban, és te ennek örülsz...még buzog az ifjúkommunista hév.

Bogyó 2 2017.05.04. 23:27:53

@Larry Silverstein: "Semmi sem volt jobb 2010 előtt, viszont minden rosszabb volt."

Ha te ezt tényleg elhiszed úgy, hogy előtte körbenéztél, akkor erre tényleg nincsenek szavak. Ez tényleg a vakhit.

Bogyó 2 2017.05.04. 23:35:13

@Larry Silverstein: Te jó ég! Az előbb több helyen leírtam az okokat, aprili értelmi szintjét, a korrumpálást, a megváltoztatott szabályokat. Nyilván az ellenzék is hibás sok mindenben, de elsősorban tehetségtelenek. a fidesz-vezérkar viszont kifejezetten gonosz és ebben tehetségesnek lenni nagyobb baj, mint tehetségtelennek.

Tudjuk, hogy Orbán bármit bárhogyan kúr el nem váltják le, a diktátorokra ez jellemző, Hitlert, Sztálint, vagy a Kimeket koreában se váltották le. Azt sem veszitek észre, hogy mennyire szánalmas azzal példálózni, hogy a szocik miként látták be a hibáikat, őszödi beszéd, leváltások. Nyilván a fidesz sose hibázot, őfelsége főleg nem. És ezt benyelitek. Igen tudjuk, Sztálin se hibázott, amíg élt.
Olvastál te George Orwellt? Rád férne. A kedvenceid abból játszanak.

Larry Silverstein 2017.05.04. 23:35:21

@Bogyó 2: muhahaha

látom rángat téged is a görcs, mint ecceri ballib újságírót, a valósággal kissé kemény lenne szembenézni

de a balliba és maszop támogatottság is pontosan a 2010esnek felel meg

amikor csakis elvakult kommunisták szavaztak a ballibákra...meg most is

muhaha

Bogyó 2 2017.05.04. 23:37:32

Jól van, legyen mára elég ennyi.

Larry Silverstein 2017.05.04. 23:38:35

@Bogyó 2: Magyarország a dualizmus kora óta a legsikeresebb, második aranykorát éli.

Európa legsikeresebb kormányfőjével csupán az a kérdés, hogy a fidesz ismét alkotmányozó többséggel, vagy csak egyértelmü többséggel nyer-e 12 év kormányzás után.

Larry Silverstein 2017.05.04. 23:41:50

@Bogyó 2: 'Először is kurvára nem tudom mi az a ballib'

MUHAHAHA

Így van az ElQrás után hirtelen nem volt túl trendi ballibnek lenni már, azóta mindenfélének hazudták már magukat független liberális demokrata értelmiségnek többnyire

höhö

Bogyó 2 2017.05.04. 23:47:16

@Larry Silverstein: Milyen valósággal kemény szembenézni? A valóság egy féldiktatúra, ahol a választás 70%-ban színjáték, a fidesz nyilván nyer 2018-ban is 2/3-dal. Ugyanaz az unalom, mint Kádár idején. Ő is nyert volna, hiszen a tisztességes választáshoz nem elég a fülke meg a szavazólap. Szembenézünk vele, és nem tetszik.

Megint kevered a szezont a fazonnal, ez a kommunistázás, tényleg a kocsmai szint. Most akkor kommunisták is meg Soros is? Ez mégis hogy jön össze? És Őfelsége mi, hős szabadságharcos, mint Lenin elvtárs, aki megtisztítja a gyárosoktól, bankároktól a Földet? De szerintem kifelé dumálsz a hülyéknek, akik még vevők erre.

Néha elgondolkodom, hogy talán jobb lenne ilyen vak proliszinten lenni, hinni a Nagy Testvérnek és elégedetten inni a sörömet, amikor 40 év múlva is fidesz-győzelemről és a "ballibák"-eh, micsoda primitív duma - agyonveréséről zengenek győzelmi éneket az M1-en. Boldogok a lelki szegények..

Larry Silverstein 2017.05.04. 23:50:14

@Bogyó 2: féldiktatúra az anyád picsája

ez már 2014ben is unalmas volt, tudod előre a szabályokat 5 éve

Bogyó 2 2017.05.05. 00:00:42

"Magyarország a dualizmus kora óta a legsikeresebb, második aranykorát éli."

Elképesztő.Kezdem azt hinni, hogy ezt te tényleg elhiszed. Vagy azért röhögsz? Mondjak pár dolgot, ahol fizetési nehézségek vannak, olyanok, amilyenek még 3-4 éve nem? Fölösleges.

"Az ElQrás után hirtelen nem volt túl trendi ballibnek lenni"

1.Ezt a kifejezést 2010 előtt nem is használták.
2.Nem volt trendi? Mert te azért vagy fideszes, mert az trendi? Nem, kedves Larry, vannak, akik gondolkodnak és vannak a főleg jobboldalon, hiszen ott kevesebb a ráció, erősebb a hitbeliség, a tekintélyelv, akik nem gondolkodnak, a szakadékba is mennek a vezérrel, lásd Hitler, Sztálin (mert ez utóbbi is komoly fasisztoid jellemzőkkel bírt, elég az orosz nacionalizmust említeni)
3. Jómagam sose soroltam magam egy konkrét irányzathoz, idegenkedtem attól, hogy ilyen farkafölvágott pártdroid legyek mint te. Amúgy sosem szavaztam az mszp-re, a fideszre meg igen. Igaz elég régen volt, utoljára '98-ban, azóta csak kis pártokra adtam voksot, ha adtam. De nyilván te ettől is besorolsz, igen Rákosinak is jobboldali volt Rajktól Hitlerig mindenki. Na, tényleg lépek, mert úgyis hiába tépem a szám.

Bogyó 2 2017.05.05. 00:07:00

@Larry Silverstein: Te se álltál kétszer sorba észért. Sztálin alatt is tudtad a szabályokat. Akkor már nem is a diktatúra, mi? Nagyon sokat kellene még tudnod a demokrácia mibenlétéről, az nemcsak a szabályok ismerete. Kiegyensúlyozott tájékoztatás, pártsemleges közpozíció, és 40 %-nyi szavazó ne küldjön már kétharmados pártot a parlamentbe, igen, féldiktatúra, de biztos a jobboldali európai vezetőktől a liberálisokig mindenki hülye a világon csak ti tudjátok ezt is jól. Néha kellene gondolkodni is. Amúgy meg a tiédet, és befejeztem tényleg.

Larry Silverstein 2017.05.05. 00:07:49

@Bogyó 2: nem kérdeztem hova sorolod magad, hisz kit érdekel hova sorolod magad?

ballib vagy, zsigerileg, ami nem előny

Larry Silverstein 2017.05.05. 00:09:07

@Bogyó 2: senki sem kérdőjelezi meg a magyar választások demokratikus voltát

a lúzer ballibákon kívül, ami senkit nem érdekel

Netuddki. 2017.05.05. 17:51:48

@Bogyó 2: Így jársz, ha leállsz ostoba, tolvaj bűnözőkkel vitatkozni...

Netuddki. 2017.05.05. 17:57:03

@Larry Silverstein: A balliba szerintem nem büntetőjogi kategória, a tolvaj bűnöző viszont az.
süti beállítások módosítása