HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Rekordgyorsasággal dönthet a nemzetközi bíróság a Kutyapárt büntetéséről

2017.01.30. 20:14 bozotharcos

Nemcsak Brüsszelből, hanem úgy tűnik Strasbourgból is nagyon figyelik az Orbán-kormány ténykedését: legalábbis erre (is) enged következtetni a tény, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság rekordgyorsasággal tárgyalhatja a Kétfarkú Kutya Párt  panaszát. A Bozótharcnak nyilatkozott egy az ügyre rálátó, ám névtelenséget kérő jogi szakértő, aki szerint  váratlanul gyorsan, a szokásos 1-1,5 éves várakozási idő tizede alatt reagált a strasbourgi bíróság a Kutyapártra a választási cédulák összefirkálására buzdító kezdeményezés miatt kiszabott 100 ezer forintos bírság ügyében.

A Kutyapárt  menekültügyi népszavazás előtt tett közzé egy mobilalkalmazást, amivel  ötleteket adott a szavazási lapok érvénytelenítésére (összefirkálására), illetve az érvénytelentett szavazólap lefotózására és megosztására buzdított.

Egy magánszemély kifgogást adott be, az NVB  pedig október 7-én megállapította, hogy a párt az applikációval megsértette a választás titkosságának alapelvét, a választás tisztaságának az elvét, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A testület ezért 832 500 forint bírságot szabott ki a Kutyapártra.

A párt fellebbezésére pedig a Kúria is kimondta, hogy az applikációjuk sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét (a szavazás titkosságát nem), s pártra az NVB által kirótt bírságot százezer forintra mérsékelte. 
ketfarkumobil.jpeg

 A Bozótharcnak nyilatkozó jogi szakértő szerint hasonló beadványoknál akár egy-másfél évig is eltart, míg a strasbourgi bíróság eljut odáig, mint a Kutyapárt esetében, hogy "kommunikálja " az esetet és reagálásra kéri fel a bepanaszolt felet (a magyar kormányt).  Ráadásul ez már azt is jelenti, hogy a beadott panasz az első szűrőn  át is esett, márpedig a Strasbourgi bírósághoz beadott kifogások nagy részét ennél az első ellenőrzésnél kiszórják.

A bíróság sietségének az oka pedig egyrészt az lehet, hogy eleve jobban odafigyelnek a Magyarországról érkező, a szólásszbadságot, emberi jogokat érintő panaszokra, ügyekre és az, hogy vélhetően igyekeznek még a 2018 tavaszán esedékes parlamenti választások előtt ítéletet hozni. 

ketfarkubozotharc.jpg

 

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr9312168926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dunántúli gyerek 2017.01.31. 19:26:10

Valószínüsíthető, hogy az európai bíróság a hazaáruló migrisimogatás mellett foglal majd állást. De az veszélyes precedens lenne, mert onnantól bármelyik oldal szervezetten tépkedhet és rongálhat, s mondhatja 'na és'?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.31. 19:52:49

@dunántúli gyerek: Te olyan hülye vagy, hogy az elképesztő! Elolvastad a posztot? A SZAVAZÓLAPRÓL VAN SZÓ!!

Te születetten ilyen hülye vagy, vagy a fideszes trollképzőben kioperálták a fél agyadat?

Netuddki. 2017.01.31. 20:01:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A tolvajfidesz trollok felvételének feltétele a negatív IQ teszt.

nick papagiorgo 2017.01.31. 20:29:43

Micsoda csata, micsoda tét! :)

Egyébként, ha tényleg az érvénytelenített szavazólap lefotózására és megosztására buzdítottak, az valóban törvényellenes, nem Magyarországon, hanem kb mindenhol.

Most nem Kétfarkú kutyáékat akarom bántani, de pl. így lehet pl. pénzért arra buzdítani valakit, hogy szavazzon érvénytelenül (bármire is), ill. akkor adok pénzt, ha bemutatja az érvénytelen szavazólapot. Gondolom, mindenki érti, miről beszélek. Ugyanígy lehet ellenőrizni az is, hogy valaki tényleg XY-ra szavazott-e. E tekintetben semmi különbség nincs aközött, hogy érvénytelenségre buzdítok (és fizetek) vagy aközött, hogy "szavazzatok Sótlan Bélára".

Kicsit csalódtam a KK-ban, hogy ezt pl. nem látta át. No mindegy.

Budapest a kutyaszar városa 2017.01.31. 20:33:32

@felső határ nincs: "faszom az ellensúlyokba" : Éljen Észak - Korea !

dr kíváncsivagyok 2017.01.31. 20:37:52

@dunántúli gyerek:
Ha Ti, fideszseggnyalók alkalmazzátok,...akkor a hazaáruló szó dícséretnek számít,...a Nemzet pedig semmit sem jelent...

SJobs 2017.01.31. 20:40:12

Kell valami szórakozás az egy százaléknak is.

f o n t a 2017.01.31. 20:44:17

@nick papagiorgo: akkor lenne igazad, ha össze lehetne kötni a lefényképezett szavazólapot a választópolgárral. az app viszont teljesen anonim, nem lehet megállapítani a feltöltő személyazonosságát, ezért is törölték el az egyik vádpontot és mérsékelték a büntetést. A harc most már csak azon megy, hogy jogom van-e egy manipulatív, értelmetlen kérdésre érvénytelenül szavazni, magyarul jelezni, hogy nem lustaságból nem élek a szavazati jogommal, hanem nem értek egyet a kérdésfeltevéssel.

egyébként behúzom az x-et sótlan bélára, lefotózom a szavazólapot majd az összes többi jelöltet is beikszelem, fotózás után.

f o n t a 2017.01.31. 20:46:58

@dunántúli gyerek: most csak a kormányoldal utasíthatja a közmunkásokat szervezetten az ellenzéki plakátok letépésére. mennyivel jobb ez így.

nick papagiorgo 2017.01.31. 20:58:32

@f o n t a:
várj, ha közzéteszed, az már ugye nem biztos hogy anonim.
Most tényleg nem Kk-t bosszantom, tegyük fel, megalapítom a Mindentutáló Kannibálpártot, és (bármilyen kérdésben) mondjuk érvénytelenségre buzdítok, ezért "susmusban" pénzt is ajánlok.

A népek szépen felteszik a lapjaikat mondjuk Facebookra, Thorra, akárhová, én utána nekik tejelek.

Aztán, ha megkérdeznek, simán azt mondom, hogy
ez? Ennek csak megadtam a régi adósságot
Ez? Ennek nem is én fizettem, hanem az unokaöcsém
ez? ennek meg csak úgy adtam pénzt, mert szimpatikus

Érted, miért veszélyes ez?

Mondom, én itt nem ágálni akarok bárki ellen is, csak el szeretném magyarázni, hogy ilyet senki se csináljon, mert éles helyzetben simán ráverik a választási csalást. Jópofáskodott, mi? Csak buzdított mi? Ezen múlott a "mi" győzelmünk (bekerülésünk, bármi). Ilyenekre figyelni kell.

Alick 2017.01.31. 21:08:14

@nick papagiorgo: Az egyik párt pénzt ad, a másik ígérget. Akkor melyik is a nagyobb csaló? :)

Joaquin 2017.01.31. 22:02:26

@nick papagiorgo: Es ha sima kamera appal fenykepezem le es azt osztom meg, akkor annak a keszitoit birsagoljak meg?

Ertem amugy a logikad, es azt is, hogy ez jogi szempontbol miert lehet aggalyos, de legyunk oszintek, jozan esszel vegiggondolva ez nonsense, nyilvanvaloan senki nem fog ervenytelen szavazatokert fizetni, es ha meg is, akkor megoldjak vmi kevesbe feltuno csatornan keresztul. A feltetelezes, hogy erre lehetne hasznalni ezt az appot, egeszen abszurd.

ostvan1 2017.01.31. 22:05:42

Szerintem a saját szavazólapjával mindenki azt csinál, amit akar. Akár közzé is teheti, a lapot is, a szavazatát is. Ezt csak más személy (szerv) nem teheti meg.

gázóra ellenőr 2017.01.31. 22:09:33

@dunántúli gyerek: Tipikus fideszes agyhalott vagy. Funkcionális analfabéta, aki még a posztot sem értetted meg.

Macskond 2017.01.31. 22:26:25

Cui Prodest!
Miért fizetne valaki az érvénytelen szavazatért? Mi haszna származik belőle?
Ha arra buzdítok hogy szavazz a "Szomorú Szamurájra" az lehet pénzt érő érdek, ha ő nekem valamiért "kedves" akár az is hogy NE szavazz "Gipsz Jakabra" még akár ez is érhet pénzt.
Az hogy egy értelmetlen kérdésre jobb híján érvénytelen módon nyilváníts véleményt nehezen indokolható mi módon juttatna valakit "haszonhoz".
A Kétfarkúnak ettől pont épp nem lesz jobb. Az országnak mint olyan viszont igen.

Alapvetően olyat sem hallottam hogy a "kétfarkúak" más plakátját tépkedjék, Az ellenkezőjét viszont annál inkább.

Az én szavazásom titkosságát pont nem sérti hogy ha saját elhatározásból megosztom a szavazólapomat.

Az egészben a legtragikusabb, hogy azzal még akár egyet is tudok érteni hogy nem kellenek nekünk ide a kultúridegen népek, és az ő problémáik. Oldják meg otthon. Harcolják ki maguknak ők is a szabadságukat. 500-600 év fejlődési elmaradásban vannak társadalmilag. Európát is évszázadokon keresztül dúlták a háborúk hitviták, erősebb és gyengébb uralkodók vitái miatt.
Voltak polgár háborúk. Sok vérbe és energiába került mire eljutottunk a mai békeidőszakig és az egységesedő EU-ig. (ha nem is zökkenőmentes a dolog)
Miből gondolják hogy integrálni tudják a full rendszer idegen iszlamistákat mikor még a cigányokat sem sikerül rávenni az integrálódásra?
(és nem csak nálunk)
Azonban a módszerekkel amivel OV el akarja érni ezt a célt, nem tudok azonosulni.
A propagandás agymosással és figyelem eltereléssel nem vagyok kibékülve, ezért tudok szimpatizálni a kétfarkúval, mert jobb híján a maró gúnnyal és iróniával tudnak csak érdemi ellenvéleményt megfogalmazni.

Más: gratulálok a blogmotor fejlesztéséhez. :-(
"kommentezéshez lépj be" ja belépek, de nem léptet vissza a blogra ahova be akarok lépni. Ezt a bénézást ! GRRRRR...

Alick 2017.01.31. 23:00:03

@nick papagiorgo: Ennyit ér a demo-krácia. :)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.02.01. 07:23:36

Aki azért jár templomba, hogy jó ember legyen, az ülhetne a garázsban is, abban a hitben, hogy autó lesz belőle.

erkolcstan.blog.hu/2017/02/01/azert_jarsz_templomba

6.Lenin önálló gondolata 2017.02.01. 07:30:57

@dunántúli gyerek: Az olvasni tudás nem volt feltételi követelmény?

f o n t a 2017.02.01. 22:34:47

@nick papagiorgo: én tökéletesen értem az aggályaidat, te nem érted az appot. nem arról van szó, hogy lefényképezed a szavazólapot, és azt valami regisztrációval közzéteszed. a kép azonosító (email, nicknév, bármi) nélkül kerül a többi közé, ahonnan ugyan megoszthatod akár úgy is, hogy a a tied - de vagy tiéd, vagy nem, nem köthető senkihez.
süti beállítások módosítása