HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Szintet lépett a politikai gyűlöletkeltés Magyarországon: Jön a kődobálás?

2018.10.09. 12:57 bozotharcos

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarország EP-képviselőjének budapesti, 11. kerületi irodájának ablakát ma reggelre kővel dobták be. A politikus korábban is kapott "Megölünk, szemét!" és hasonló fenyegető leveleket, de szerinte idén tavasszal komolyra fordult a helyzet: a postaládáját valakik emberi ürülékkel töltötték meg, s egy alkalommal  az irodájának otthont adó épület kertjébe bemásztak és az ablakra kentek fekáliát. Jávor feljelentést tesz a mai eset miatt és a kormány politikusainak felteszi a kérdést: "Kedves Orbán Viktor, és a többiek! Mit szeretnétek, mit, vagy kit dobjanak meg legközelebb? Mit, vagy kit akasszanak a jövő héten?"javorko.jpg

 A  paksi bővítés környezeti és korrupciós kockázatait évek óta hangoztató politikus az alábbi Facebook-bejegyzésbn mesélte el, hogyan fenyegetik rendszeresen:

"Szóval akkor most elég volt. Orbán és üzletfelei tényleg nem értik, hogy a gyűlöletkeltő, a poltikai haszon érdekében minden gátlást levetkőző politika, amit a tevékenységük fősodrává tettek, merre viszi a magyar társadalmat. 
2 éve még csak "Mocskos hazaáruló!", "Megölünk, szemét!" cetliket dobáltak a postaládámba, otthon - igyekeztem nem mutogatni őket a gyerekeimnek - és az irodámban is.


Idén tavasszal kezdődött komolyabbra fordulni a dolog. Először az iroda utcáról elérhető postaládájába pakoltak emberi ürüléket. Az elmúlt egy hónapban aztán kétszer már bemásztak az épület kertjébe, és az iroda ablakát kenték be szarral (gratulálok azoknak, akik ezzel foglalják el magukat szabadidejükben - vagy ez a munkájuk?). Az egyik eredményt a mellékelt kép ábrázolja. 


Ma reggelre pedig még egy lépést tettek előre: kővel dobták be az iroda ablakát (fotó alant).
Az egy dolog, hogy természetesen rendőrségi feljelentést teszek. Nem mintha eredményre számítanék. Nem is a védelem érdekében: személy szerint én nem ijedek meg ennyitől.

 

javorko2.jpg
Szeretném azonban világossá tenni, hogy ez messze nem rólam szól. És nem is szeretném ezt nagyon egyszerű politikai kommunikáció formájába kiszerelni. Annál sokkal nagyobb a baj. Akkora, hogy nagyon-nagyon szeretném barátilag megkérni Orbán Viktort, Gulyás Gergelyt, Rogán Antalt meg a többieket, hogy nagyon alaposan gondolják át, hogy pontosan meddig szeretnék elvinni ezeket az embereket?

Azokat, akik fekáliát gyűjtögetnek, azt bepakolják valamibe, elvándorolnak valahova a városba, és ott szétkenik egy ablakon, csak azért, mert amögött az ablak mögött egy olyan embernek a munkatársai dolgoznak, akivel politikailag nem értenek egyet? És utána elégedetten hazamennek?

Akik követ ragadnak, és ablakokat dobálnak be egy hazaárulózós hecckampány eredményeképpen, és úgy gondolják, hogy helyes, hazafiúhoz méltó cselekedetet követtek el? Akik Ujhelyi István képviselőtársamat ábrázoló bábukat akasztanak Budapest egyik jelentős közterületén, röhögcsélve? Akiket kiszolgálva és hergelve újságírónak nem nevezhető kamerás alakok nyomulnak be Hadházy Ákos kertjébe, a gyerekei szeme láttára? Akik kiszúrják egy panziós kerekét, mert szállást mer adni néhány, a magyar állam által hivatalosan befogadott menekültnek? 


Kedves Orbán Viktor, és a többiek! Mit szeretnétek, mit, vagy kit dobjanak meg legközelebb? Mit, vagy kit akasszanak a jövő héten? Mekkora tömeg nyomuljon be képviselők családi házába? És ott meddig menjenek? A kertig? Az előszobáig? Vagy a gyerekszobát is keressék fel? Ott esetleg kombinálják is a kődobálós, szarkenegetős performanszokkal a benyomulást, ha már ott vannak? Mi az a határ, ameddig elégedetten hátradőltök, és olvassátok Török Gábor elemzéseit, hogy milyen jól sikerült tematizálni a közgondolkodást? 

Milyen Magyarországot építetek?"

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr9914291105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.09. 13:25:06

Jávor megdobálhatta saját magát, nagyon kell neki most a hírnév, hogy valaki bevigye őt a hátán az EP-be jövőre.

rallus 2018.10.10. 07:01:41

Szégyen! Miért nem lehetett inkább szeretetteljesen rugdosni az utcán a hungarocellből faragott fejét?

Boycie 2018.10.10. 07:22:24

Pedig le is lőhették volna

szepipiktor 2018.10.10. 07:25:18

A politikában és a bulvárban minden hír vagy igaz, vagy nem igaz!
Nem hiszem, hogy bárki ellen fizikai erőszakot kellene alkalmazni - mondjuk igény lenne rá -, de ez a figura annyi galádságot követ el, gondoljunk csak a blog.hu-n megjelenő, hazugságoktól hemzsegő írásaira, a világnézete annyira vállalhatatlan, hazaáruló, hogy nem lepődnék meg, ha a hír igaz lenne.

Scott Tenorman Must Die 2018.10.10. 07:31:23

hát, SZERINTEM ez JB saját akciója volt. annyira súlytalan, noname politikus. ezt most nem rosszindulatból írom, hanem ténymegállapítás

Csató 2018.10.10. 07:35:57

Ha abból nem tanulnak, hogy a "népszerűségük" minden egyes választáson megfeleződik, akkor a szarral bekent postaláda vagy a bebaszott ablaküveg után tényleg ideje lenne elgondolkodni, hogy mit csinálhatnak szarul.

Ez az "írokegynyíltleveletorbánviktornak,amibenrezignáltan panaszkodom" dolog szerint már a legelvakultabb törzsközönségüknél se jön be.

putris72 2018.10.10. 07:36:37

Bloggerkám! Amíg egy országban egy miniszter azzal fenyegetőzhet,hogy terroristák akarnak a választásokon robbantani,és ezért felkéri Orbán Viktort az ellenzék vezérét,hogy halassza el a választási gyűlést,mert ha emberek halnak meg az ő felelőssége!A riporteri kérdésre,miszerint akkor nem lesznek nagygyűlések azt mondja,hogy hát mi(MSZP) megtartjuk,mert minket ám nem lehet megfélemlíteni! Amúgy meg akasztással,gyilkolással,kivégzéssel,megveréssel a baloldaliak fenyegetőznek mindenhol!És egyelőre több jobboldalit ért fizikai inzultus mint baloldalit!

Fülig José 2018.10.10. 07:38:08

@szepipiktor:" blog.hu-n megjelenő, hazugságoktól hemzsegő írásaira"
mégis minden nap itt esz a penész öcsi, bosszankodsz, durrogsz, hörögsz a sok libsibolsimigráncssimogató hazugságain... hmmmm... vagy pénzért teszed (ez esetben külön gratula, hogy ilyen pompás munkád van), vagy élő bizonysága vagy a fidESStábor, -khm, visszafogott- szellemi kvalitásainak... mert tudod, én sem megyek a zorigóra vagy a kurvafijjúgra magamat bosszantani, plána MINDEN NAP, bazmeg, éééérted, pedig fent nevezett "hírportálok" nem az én politikai meggyőződésem miatt nevezhetők hazugnak (ahogy te állítod emitt) hanem de facto. (ha emlékszünk még a rettegő "svéd" nő esetére, vagy a "párizsi" hugyozós migráncsra)
mit mondhatnék még, az első 4 komment fideSStroll ( meg a birca de az nem számít)..hajrá patkányok!

Csató 2018.10.10. 07:39:02

Lehet LMP-s akció volt, hogy kicsit eltereljék magukról a figyelmet.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.10. 08:15:55

Én jávor helyében valami frappáns visszavágáson gondolkodnék. Mondjuk a postaláda belsejébe tennék egy rugót egy érzékelővel, ami észlelné, hogy amikor szar kerül a ládába visszalőné a bedobott anyagot. Vagy elég lenne egy kamerát felszerelni, és beazonosítani a tetteseket. Nem olyan bonyolult ez, mint aminek látszik.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.10. 08:25:07

Előbb utóbb eljön a pillanat, amikor pofázás helyett a tettek mezejére kell lépni a büdös orbánnácik megállítása érdekében. Hitlert sem szép szavakkal seperték el, hanem tettekkel. A partizánharcnak lassan el kell kezdődnie. Azzal kell kezdeni, hogy nem kell betartani az orbáni törvényeket. Ők sem tartják be a bírósági itéleteket, akkor másnak miért kéne betartania a törvényeiket?

chrisred 2018.10.10. 08:41:35

@rallus: Mekkora anyagi kára származik valakinek ebból, ha valaki kifaragja a fejét hungarocellből, és utána rugdosni kezdi? Én inkább ezt választanám ahelyett, hogy bedobják kővel az ablakomat.

chrisred 2018.10.10. 08:45:45

@putris72: Milyen inzultus ért jobboldaliakat, és egyáltalán Magyarországon ma kik a jobboldaliak? A Magyarok Nyilai, nemzeti arcvonal meg az ilyen FSZB által tolt szervezetek?

Minden ballib bérretteg 2018.10.10. 09:25:12

Uramatyám irgalmazz.

Valaki bedobta kővel az LMP ablakát.

Skandallum.

Tudvalevő hogy csak ellenzékiek akaszthatnak, ütlegelhetnek rugdoshatnak Orbán figurát, lett légyen az hungarocellből, vagy Kossuth téren bábura, esetleg hordóra ragasztott fényképről.

Elképzelhetetlen és skandallum hogy ellenzékiek ablakát is betöri valaki. Csak Fidesz iroda elleni támadás a megengedett természetesen.

Minden ballib bérretteg 2018.10.10. 09:27:06

@chrisred:

Nem egy ilyen volt. Csak az LMP és Jávor ezen nem retteg annyit.
Google a barátod:

https://www.google.hu/search?q=fidesz+iroda+támadás

Minden ballib bérretteg 2018.10.10. 09:29:17

@GIeccsertetű:

Na ez pont ide illik ez a poszt.
Nosza fegyverbe, a bozótharcos féle "inzultust is kikérjük magunknak" poszt hatására.. :DDD

Röhejesek vagytok.

chrisred 2018.10.10. 09:39:48

@Minden ballib bérretteg: És akkor ezek szerint a Fidesz lenne az az állítólagos jobboldal?

Minden ballib bérretteg 2018.10.10. 09:44:58

@chrisred:
Van ott másik 10 találat, hiába játszod a hülyét.

Egyébiránt igen. A Fidesz képviseli leginkább a jobboldalt ma.

Persze a baloldalt is, mert a Fidesz a legszolidárisabb az emberekkel.

A liberális meg nincs, csak aki liberálnáci diktatúrát akar.

DFK 2018.10.10. 09:45:42

1. jávorbenedeknek lenni szégyen
2. Biztos, hogy nem önprovokáció volt?

Nincs közöttünk csicska 2018.10.10. 09:48:21

Javornak minden szavat elhiszem, hehe.

chrisred 2018.10.10. 09:49:22

@Minden ballib bérretteg: Fidesz a jobboldal, a baloldal, a szélsőjobb és a szélsőbal mind együtt.

sírjatok 2018.10.10. 10:00:04

@chrisred: jé akkor a fidesznek sikerült összefogni, csak nektek megoldhatatlan :D

DFK 2018.10.10. 10:03:24

@Nincs közöttünk csicska: úgy olvastam elsőre, hogy Jávornak minden szarát elhiszem...

rallus 2018.10.10. 10:04:57

Egy alaposabb elemzés kiderítheti, hogy nem is ürülék volt, hanem Jávor esszenciája...

chrisred 2018.10.10. 10:14:31

@sírjatok: Ja, utoljára az MSZMP-nek sikerült így összefogni.

putris72 2018.10.10. 10:26:55

@chrisred: Ja ez nagyon gyenge! Tudod voltak robbantások a 1998 választások előtt ,jobbára prominens jobboldali politikusok házainál!Vertek már meg jobboldali politikust,újságírót is,és újságíró gyerekét is! Gyurcsány,Szilvásy a 2006-os választásokkor konkrétan robbantásos merényletekkel fenyegetőzött többször is!Persze úgy,hogy ha a Fidesz meg tartja a nagygyűlését,és történik valami Orbán lesz a felelős!De természetesen a kormányt nem lehet megfélemlíteni,ezért az MSZP megtartja a nagygyűlését! Putyinal és Erdogannal is többször találkoztak a nagy demokratikus politikusok mint Orbán!Nem Orbán hívta meg magához a házába,és nem Orbán ajándékozott neki kutyát!

chrisred 2018.10.10. 10:35:13

@putris72: Ha lehet, akkor ez még gyengébb. Amikor ezek az esetek történtek, a ballibek voltak hatalmon, az ő kezükben voltak a szolgálatok és a fegyveres testületek, azt szerveztek meg és azt tussoltak el, amit akartak. Ahogy 2010 óta a Fidesz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.10. 10:41:16

@pireza:

Nem hülye Jávor Szarvas, sőt okos: tudja, hogy szerepelnie kell most, mert ellenkező esetben esélytelen a választásokon.

VT Man 2018.10.10. 10:41:17

Azert Javor Benedek egyelore nem tudott Szasz Karolyi magassagokba emelkedni, hat ertem en, hogy az ablakon bedobott ko is ijeszto, de azert a Szasz Karolyos vascsovel megveres kemenyebb lehetett.

Igaz, az 2003 nyaran tortent, meg az MSZP rezsim alatt, tehat az nem szamit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.10. 10:42:07

@VT Man:

Egyébként is, akkoribna az összes ballib megmondóember azt mondta: saját magát verte meg.

VT Man 2018.10.10. 10:43:37

Emlekszunk meg?

2007-es hir:
"Továbbra is ismeretlen tettes után nyomoz a rendőrség, miután kedden éjjel többször is rálőttek az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházának tornyára"
index.hu/bulvar/teve3545/

Azert lehet itt rettegni, de meg nem tartunk ott.

nu pagagyí 2018.10.10. 10:48:21

A Fidesz a TV székház felgyújtásán próbálta ki mennyire működik, ha látszólag tőle függetlenül működő terrorcsoportokat alkalmaz. A cél, a nép megfélemlítése volt, előkészítendő a későbbi puccsot. Mivel bebizonyosodott, hogy meg tudja védeni és valószínűleg jól meg is fizeti a terrorcsoportokat, van kereslet ezekre a munkákra. Eleinte még az uszítást is kiadták a Jobbiknak. A módszer előnye, hogy így megőrizhető a párt demokratikus látszata, ami a külföldi források megszerzéséhez elengedhetetlen. A TV székház felgyújtása után még vartyogtak is valamit, a puccs óta már ehhez sem nagyon veszik a fáradtságot.

A cselekményt mindig uszítással készítik elő, hogy hihetővé tegyék az állampolgári "felháborodást". A vezetők sejtetéseit a lakájmédia mocskolódása erősíti fel, kijelölve a konkrét célpontokat, akikkel történhet valami. Árulkodó jel, hogy az elkövetők soha sem vannak annyira felháborodva, hogy nyíltan vállalják tettüket (fizetett profikról van itt szó). A rezsim hatósága sem fogja törni magát, hogy megtalálja a bűnöst.

Orbántól, Németh Szilárdtól (az uszítóktól) még csak krokodilkönnyek sem várhatók, ha nagyon muszáj lesz majd lepasszolják az ilyesmit egy fajsúlytalan senkire, akikből tartanak még néhány gerinctelen figurát a polgárinak hazudott múltból.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.10. 11:00:59

Draskovich Tibiek kamunaci kamurobbantasa megvan meg valakinek?

nu pagagyí 2018.10.10. 11:05:31

@maxval balcán bircaman: A fityesznél csak elszámolási problémák miatt járt pórul egy-két ember, ugyanis mindig tökig korruptak voltak, nem mostanra teljesedtek ki. Baloldali terrorcsoportokról egyébként még sohasem halottam, pedig Orbán időnként uszító jelleggel össze szokta magát rosálni nagy nyilvánosság előtt. Nem szokott hiteles lenni a produkció, mert valahogy mindig csak az övéi garázdálkodnak.

Piszkos Freud 2018.10.10. 12:27:16

Jávor egy hazaáruló. Jogilag persze nem, de erkölcsileg mindenképpen.
Ahogy bárki, aki a saját hazája ellen szavaz esetleges belföldi előnyök érdekében.

Ha nem akar nemet nyomni, akkor nem kell bemenni.

2018.10.10. 12:37:08

Ahmed H. óta tudjuk hogy kővel dobálni terrorizmus
Ugye kedves fidióták ?
Várom a lovag úr dörgedelmes nyílt levelét a "fidesz terroristáiról"

Hamihami 2018.10.10. 13:11:53

KEDVES NEM KORMANYPARTI KOMMENTELOK!
Igazsag szerint csak egy probara csinaltam itt egy nicket es komenteltem parszor, mert meg akartam nezni, hogyan mukodnek a fidesz berkomenteloi.
Egy nagy kerdes merult fel bennem: a nem kormanypartiak miert komentelnek? Miert irtok ide? Miert pazaroljatok az idotoket es adjatok a lovat es a munkalehetoseget azoknak, akik ezzel penzt keresnek? Ok, ellentetben veletek, nem a szabadidejuket hasznaljak, nem meggyozodesbol irnak. KIT AKARTOK MEGGYOZNI??? Birkaekat? Ok koszonik szepen a penzkereseti lehetoseget, nelkuletek nem lenne munkajuk!
Vagy azt a nehany fideszest akarjatok meggyozni par kommentel, akik ejjel-nappal a kozteve hirein lognak es a Kossuth radio penteki reggeli adasat eszik nagykanallal? Most komolyan???
Vagy egymast akarjatok meggyozni? Azt meg minek???
Lehet, hogy fura, amit mondok, de a legjobb strategia az lenne, ha azt az idot, amit ezekre a parttalan vitakra fecsereltek, olyanba fektetnetek, amik valoban okozhatnak valtozast. Peldaul mi most a fidesz egyik akhilesze? Hat az europai ugyeszseg egy ilyen dolog. Akkor miert nem hasznaljatok ki a kapcsolataitokat, on- es offline, hogy minel tobb emberhez eljusson es alairja a nepszavazasi kezdemenyezest. Miert nem osztjatok meg minel tobb emberrel, FB-n, blogokban, youtube-on, twitteren, linkedinen vagy barmin, amivel sok emberhez eljutnak azok a hirek, amik a korrupciorol, sunnyogasrol, kirekesztesrol es a propaganda hazugsagairol szolnak??? Sokkal, de sokkal nagyobb haszna lenne annak, minthogy itt munkalehetoseget adtok a berkommenteloknek. Ok beloletek elnek!
Ha nincs kivel vitatkozniuk, mit fognak csinalni? Meg par hetig minden cikkhez odairjak a baromsagaikat meg hogy fake news, elbeszelgetnek egymassal, es aztan? Mikozben ti egy nagy halom emberhez tudjatok eljuttatni a kormanynak kenyes dolgokat.
Valszeg erre a komentemre majd megirjak, hogy hulye vagy, nem jo a kiindulopont, faszsagokat beszelsz stb.... es? Egy masodpercet nem fogok azzal tolteni, hogy barmilyen vitaba szaljak veluk, mert azzal csak a napi adagjuk elereset segitenem, semmi mast.
Ha valakinek van epkezlab otlete, hogy a gyakorlatban ezt hogyan tudjuk megvalositani, ne tartsa titokban!
Ezt bekopizom meg jo par cikk ala kommentkent, hatha lesz valami foganatja es elindit valamit.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.10.10. 13:14:58

Nem lépett ez semmilyen szintet. Ezek az orbáncnácik már 2006-ban is tudtak követ dobálni, autót borogatni, kukákat gyujtogatni, molotov koktélokat dobálni. Most csak újra elővették a régi módszereiket.

drnana 2018.10.10. 13:20:54

@röf: Így kezdődött Németországban is a 30-as években. Ma ott tartunk, hogy magyar férfiak 4 éves román kislányt erőszakolnak meg eltörik a lábát,vérben úszva otthagyják. A KISLÁNY 4, AZAZ NÉGY ÉVES.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.10.10. 13:30:51

Aki kővel dobál, szarral keneget, fenyegető leveleket ír,... álljon bármelyik oldalon, képviseljen bármilyen ideológiát, az egy sunyi, gyáva, ócska, szarfaszú tetű. Jelen esetben talán nerpatkány, talán fizetett provokátor, talán csak egy szimpla elmebeteg...majd a jó rendőrbácsik kiderítik.

A közbeszéd durvaságával kapcsolatban azonban csak nagyon finoman jelzem, hogy én rendszeres olvasója vagyok a 444-nek, és különösen a kommentszekciónak.

Ott sem mennek a szomszédba tanácsért a kedves álballiberási gyerekek, ha a Viktor akasztásáról/kivégzéséről van szó. A Viktor rárakott erre a háborús hangulatra 8 évnyi vastag szeneslapáttal, az igaz, de valójában 28 év mocskát tömködik bele a Jávor bácsi postaládájába....vagy éppen itt, a blog.hu harcmezőin pl. a kretén narancstálibok. Az, hogy a mi szerencsétlen, apja által földön rugdosott, beteg lelkű, szociokulturálisan hátrányos alapokról induló, e nép múltját/tragédiáját sárba tipróan muszlimbarát, szellemi törpeségben szenvedő miniszterelnökünk permanens háborút vív mindenkivel, az tulajdonképpen érthető is: az agresszió az egyetlen idegen nyelv, amit perfekt beszél. Militáns szónoklatokat tart, és ez végül leszivárog a társadalom minden szintjére. De azért már hadd röhögjek térdemet csapkodva azon, hogy a passzív agresszív, a kirekesztést 20 éven át iparszerűen és minden szegmensben űző (politika/kultúra/közélet/média) álliberális-baloldali vezérszónokok és ifjú utódaik hirtelen aggódni kezdenek a közbeszéd és a közállapotok durvaságáért.

Ne, ezt ne, de tényleg.

Nem olvasókra gyúrok, index blogketrecben volt anno:

zordidok.blog.hu/2017/09/04/partos_honfiver

Mindent tudsz.

röf 2018.10.10. 13:37:10

@drnana:
1.Honnan tudod, hogy MAGYAR férfiak erőszakolták meg?
2.Hogy kapcsolod mindezt össze azzal, hogy egy ezredik senki politikus ablakán bedobnak egy tízdekás követ?
3.Az meg végképp izgalmas, hogy mi kezdődött és főleg hogyan Németországban a 30-cas években, ami erről a kavicsról jutott eszedbe...?

DFK 2018.10.10. 13:46:19

@zord íjász:
Hát egy ilyen szöveg után: "kretén narancstálibok. Az, hogy a mi szerencsétlen, apja által földön rugdosott, beteg lelkű, szociokulturálisan hátrányos alapokról induló, e nép múltját/tragédiáját sárba tipróan muszlimbarát, szellemi törpeségben szenvedő miniszterelnökünk " kicsit furcsa a közbeszéd durvaságát számonkérned. Mert te sem vagy különb.

BiG74 Bodri 2018.10.10. 13:49:32

Mennyire debil dolog már, kővel ablakot bedobni, meg szarral kenegetni?
Tényleg emberek! Hogyan lehet trágyaszóró nélkül, kultúráltan szarozni? Az ilyen akció egyértelműen debilek tette, akiknek némi bélsár kenegetés teljesen normális, higiénikus, és cseppet sem gyomorforgató.
Tehát aki ilyesmit tesz, az 100%, hogy retardált, és mint ilyen a véleménye sem fajsúlyos. Az ilyen bármikor, bárhol megjelenik egy kis gyűlölködésre.
Aki komolyan gondolná, az már minimális erőbedobással is, nullára redukálhatná, nem csak az irodát, de az épületet is.

Viszont az ügyben szerintem az a korrekt, hogy aki elítéli Jávor úr tevékenységét, az ítélje el, az ilyen debilséget is.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.10.10. 13:53:02

@DFK:
1. Megértelek, a tartalmába nem tudsz belekötni.
2. Kár, hogy ez a poszt nem rólam szól, hanem Jávorról, aki ezen- a közbeszéd/közélet durvaságán- aggódik. Egészen egyszerű szöveget sem tudsz értelmezni? Kérjél utasítást a Párt propagandaosztályán, hogy most mit kell tenned.
3. Jót beszélgettünk, pá.

6.Lenin 2018.10.10. 13:59:52

@BiG74 Bodri:

www.youtube.com/watch?v=qPcDymUo8dU

Ezt valaki kigondolta-megtervezte- legyártották-kivitték egy tüntetésre, mert tudták, hogy lesznek, akik alkalmazni is fogják. A bábút-Orbán képével-nem tudták felakasztani, mert ellopták-nem volt odaláncolva, mint a bot.

Az ott szónokló Gyurcsány Ferenc és bohócai ismerik a közönségüket.

$pi$ 2018.10.10. 14:10:42

Annak idején a liberálisok nagy örömére sorra darálták be a Jobbik irodáit. Több mint tíz éve. Nem látom be, hogy a helyzet most rosszabb lenne, szerintem akkor rosszabb volt, súlyosabb esetek voltak és az sem érdekelte kutyát sem.

nu pagagyí 2018.10.10. 14:24:10

@maxval balcán bircaman: Magyarországon, baloldali terroristák? Csak nem a graffitizőkre gondolsz? Hülye vagy, mint mindig.

A jövőre nézve sem kell terrorcsoportoktól tartanotok. Ha lesz valami, az tömeges megmozdulás lesz, amolyan népfelkelés féleség. Erőszak persze lehetséges, attól függően, meddig aljasodik le addigra a diktatúra.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.10. 14:36:18

@nu pagagyí: Nepfelkeles, nana. Szavazni sem tudtatok elvinni a hiveiteket.

nu pagagyí 2018.10.10. 14:40:24

@Piszkos Freud: Minden relatív! Nem is olyan régen még a Fidesz akarta elítéltetni az EU parlamentben a magyar kormányt. A lényeg az, hogy sem Gyurcsány, sem Orbán sem a kormányaik nem egyenlők a hazával. Aki egy jobb országért küzd, mint most például Jávor, az eleve nem lehet hazaáruló. De te például lehetsz, mert úgy tűnik, neked egy még korruptabb ország lehet a célod, ahol természetes, hogy nem érvényesülnek a polgári jogok.

nu pagagyí 2018.10.10. 14:45:47

@Nincs közöttünk csicska: Népfelkelés pont akkor szokott lenni, amikor választáson már lehetetlen leváltani egy rezsimet, mert már minden hatalmi pozíciót elfoglalt és elfojtott minden reális alternatívát. Rákosit sem választáson menesztették, pedig akkor is volt olyan, és fogadni mernék, hogy az akkori lakájmédia is tökéletes népuralomnak, a "túlnyomó többség" hatalmának állította be a rendszert. Aztán lett, ami lett. Ami ma van, az nem a holnap.

Kivlov 2018.10.10. 14:47:15

Menjél el dolgozni, Benő.
Ne a napot lopjad brüsszelben milliókért.
Akkor majd lehet nem jársz így.

Szelid sunmalac 2018.10.10. 15:07:10

Nagyszeru. Ekes bizonyiteka ez a poszt a kommentelok ovodas szellemi szinjenek. De hiszen a Piftike is kezdetu omndatokkal minden el van intezve. Csak tudnam mitol jobb, hol a fejlodes, ha annyi az indok, hogy a masik is. Szanalmas

n3spr3ss0 2018.10.10. 15:19:30

@Szelid sunmalac: Szánalmas bizony, és ilyenek vezetik az országot.

Jakab.gipsz 2018.10.10. 16:52:56

Szó sincs itt "politikai gyűlölet keltésről", ez egy süket duma, "juj diktatúra van",ezt harsogjátok, Jávor pedig a "jó modern demokrata".

Jávornak csak annyit kellene bizonyítania, hogy Magyarország egészére nézve hasznos dolgot művelt, a múltba.

A jósolgatás Pakssal kapcsolatban, nem értelmezhető azaz alternatívát "occsób" hatékonyabb megoldást nem kínált.

Jávor csak a brüsszeli lobbi érdekeknek akar megfelelni.

Az viszont, hogy alpári módszerekkel van megköszönve tevékenysége, egyszerűen méltóságon aluli.

A sátánfajzat Soros csicskásaival el kell bánni, de csak a lovagiasság szabályai szerint.

Habony Árpád. 2018.10.10. 17:13:48

"Szintet lépett a politikai gyűlöletkeltés Magyarországon: Jön a kődobálás?"

Hat igy jartatok, akinek nem tetszik, az mehet sziriaba arabokat szopni.

KurucInfo Főszerkesztő 2018.10.10. 17:27:15

@drnana: Ez mar megint valami mitu faszsag, kurvara unalmas.

BiG74 Bodri 2018.10.10. 22:38:17

@6.Lenin:
Ugyanolyan retardált társaság, bezony!

chrisred 2018.10.11. 05:40:43

@nu pagagyí: A legegyszerűbb, ha mindenkit, aki Magyarországon hivatásszerűen akar foglalkozni a politikával, erkölcsi szempontból rögtön hazaárulónak tekintünk. Nagyot nem tévedhetünk.
süti beállítások módosítása