HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Hadházy is testközelből ismeri a korrupciót

2017.10.27. 08:54 bozotharcos

"Iszonyatos mértékű a lopás, így azt ígérni nem lehet, hogy egy kormányváltás esetén mindenkit számon kérünk, de a korrupciót testközelből látó, tapasztaló, így most tettestársnak számító több ezer köztisztviselőnek amnesztiát kell majd hirdetni, és inkább a fő felelősöket elszámoltatni." – mondta egy budapesti lakossági fórumon Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője és társelnöke, aki azt is elmesélte, őt magát hogyan próbálták egy lenyúlós projektbe bevonni.hadhazyvezerszonoklat_1.jpg

"Sok ezer ügy van, nincs annyi rendőr, ügyész, nyomozó, hogy azt lehetne ígérni, hogy az összes ügynek következménye lesz. Ám egy biztos:  a Miniszterelnököt és a vejét egy valódi igazságszolgátatási rendszerben börtönbe lehetne tenni" – mondta Hadházy, kiemelve többek között Tiborcz István LED-es ügyét és Orbánék Nárcisz nevű kutyájának esetét.
(A második képért köszönet az Atlatszo.hu-nak.)
screen_shot_2017-10-27_at_8_47_06.png
eliostibi_1.jpg
A politikus arról is beszélt, hogy a korrupciós ügyeket észlelő, de azokat be nem jelentő köztisztviselőkre - mint hivatalos személyekre - a törvény szerint egyébként akár három év büntetés várhatna. Ugyanakkor Hadházy szerint kizárni nem lehet teljesen az ilyen visszaéléseket, de szerinte már az is jelentős lépés lenne, ha a "korrupciós költséget" a mostani 50-100% helyett 10% alá szorítanák a közpénzből megvalósuló megbízások során Magyarországon.
Az LMP társelnöke kijelentette: a kormányban és a közelében ilyen pénzlenyúlásokban részt vevők "nagyon jól tudják, hogy most már a börtönnel játszanak", és ahogy rosszabbodik a helyzetük, egyre többek számára nyilvánvaló, hogy mit művelnek, ezért még jobban igyekeznek fokozni a manipulációt (újabb és újabb médiumok felvásárlása "baráti"  vállalkozók által,stb.).
Hadházy– akit azóta, hogy kilépett a Fideszből és sorra borogatja a kényes ügyeket – még a vasárnapi templomi orgonálástól is eltiltottak a többségében a szekszárdi fideszes önkormányzati testületben is tag helyi egyházi vezetők, nemcsak bemutatja az általa talált vagy hozzá eljuttatott ügyeket, hanem ezek kapcsán rendszeresen feljelentést is tesz. Igaz, utóbbiakat  az ügyészség sokszor "visszadobja", Hadházy szerint  főleg a hűtlen kezelés gyanúja esetén, mivel ha "csak" költségvetési csalásról van szó, akkor azt az államtitkárság által felügyelt (kontrollált) NAV-nyomozók vizsgálhatják ki, míg hűtlen kezelésnél a rendőrség nyomoz.
Az ellenzéki politikus  a lakossági fórumon azt is elárulta: ő maga is testközelből ismeri a korrupciót, korábban őt is megpróbálták  egy ilyen projektbe bevonni. A civilként állatorvos Hadházyt egyszer egy műszerkereskedő kereste meg azzal, hogy digitális röntgen vásárlásra vegye rá, mondván "vágjon bele akkor is ha drága, és nem feltétlenül van rá szükség még, mert van rá uniós pénz". A politikus erre válaszul arra hivatkozott: önrész akkor is kell, nem is kevés, amire a műszerkereskedő kész válasszal reagált: "papíron majd úgy csináljuk, mintha néhány millióval többe került volna, s a többi pénzt majd visszakapja a doktor úr gyógyszerben" . 
 
Az ilyen ügyekkel nem csak az a baj, hogy ellopják a pénzt, vagy hogy nem a kijelölt célokra költik, hanem - mivel a vállalkozások egy része elfogadja az ilyen ajánlatokat -, hogy "a svindler cégeket hozzák így helyzetbe". (És a korrupciót kutató szakértők szerint az ilyen esetek egy idő után egyre több céget késztetnek arra, hogy a kemény munka és a beruházások helyett inkább "kapcsolatépítésbe" fektessék a pénzüket és az energiájukat, ez pedig jelentősén csökkenti a gazdasági hatékonyságot....)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr7913086746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felső határ nincs 2017.10.28. 10:10:26

kellenek a lánglelkü képviselők

de az LMP jó ha bejut, és ha bejut attól még pont annyira fog elszámoltatni mint most.

mh1973 2017.10.28. 11:06:35

Kár, hogy az egész elempében 2 max 3 vállalható arc van, akik tesznek is vmit, ez épp hadházy, az mszp-s demeter márta és még talán sallai.

Netuddki. 2017.10.28. 11:19:19

Majd akkor kaphatnak amnesztiát, ha segítik a nyomozást.

Ungár Pétert meg "futni hagyta" az LMP? Nemá!

A Momentum kiütötte orbánt 2017.10.28. 12:20:15

Így van, a vezértolvaj 40-50 fideszest és oligarcháikat kell elkapni és könyörteleneül elszámoltatni őket. Teljes vagyonelkobzással, akármelyik strómanra meg családtagra is íratták a lopott vagyonukat.

Az együtt mutyizásra és hallgatásra kényszerített apparátusnak pedig vádalkut kell ajánlani. Persze utána a vezetői pozíciókból ezt a kollaboráns szolganépet is ki kell rúgni, végkielégítés nélkül. Biztos megérné nekik ez így is, minthogy egy fegyházban üljenek Orbánnal, Rogánnal, Lázárral, a gázszerelővel meg a több uraságaikkal.

Vaki Vaki 2017.10.28. 14:12:56

Na de ezért kell(ene!!) pl. ellenzéki megállapodást kötni, amiben kész törvényjavaslat van, amit minden érinntett elfogad és vállalja hogy benyújtja, megszavazza mindenkor, amikor lehet vagy érdemes.

Ebben vállalják, hogy a teljes fideszéra minden(!) sáros szereplőjét megvádolják (a kis tisztviselőket is, ha egyszer a btk-t sértette), de ugyanakkor automatikusan amnesztiát és bűntetlenséget igérni, ha érdemben (dokumentumok átadása, tanúskodás a főnökei ellen, információk nyujtása) segítik az igazságszolgáltatást, hogy aaz érdemi bűnösök meglakoljanak.

Nem mellesleg ezzel nem összezárnának a kishivatalnokok, hanem bátran betennének a fidesz hatalomnak, amikor eljön az ideje, vagyis segítenének egy fidesz bukás után a felépített maffia rendszer lebontásában.

Csak egy példa:
A poltot és pár beépített támogatóját pillanatok alatt letartóztatnák egy kamionnyi dokumentmra támaszkodva, amit a beszart kis ügyészek adnának le, hosszú sorokban sorban állva a mentességért.

Ez az ára a gyors rendteremtésnek.... no de nem csak pofázni kéne politikuskáim... érdemi munkát (pl. törvényjavaslat szöveget és nyilatkozatokat a támogatására) várok el!!!!

felső határ nincs 2017.10.28. 14:17:17

@Vaki Vaki: soha nem lesz elszámoltatás, sehol

felső határ nincs 2017.10.28. 14:18:16

@Vaki Vaki: még a 89 előtti bagázzsal se történt semmi, laknak tovább rózsadombon

te hol élsz kisfiú

Vaki Vaki 2017.10.28. 19:55:56

@felső határ nincs: Én még itthon... mert már belaktam a teret, itt van az egzisztenciám és idősnek érzem magam mindezt eldobni és új életet kezdeni...
De a gyerekeim már külföld egyetemre mentek és remélem nem jönnek vissza addig (legalábbis ezt tanácsoltam nekik), amíg a "soha nem lesz elszámoltatás, sehol" igaz itthon. :)

Ettől még bízhat az ember, mert mit ér az élet, ha még a vágyak is kivesznek :)
süti beállítások módosítása