HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Szecessziós ház a legújabb áldozata a buldózeres városrehabilitációnak

2016.12.30. 22:20 bozotharcos

Néhány évvel ezelőttig műemlékként védett volt az a "sárkányos ház"-ként is ismert, Bókay utca 43. alatti józsefvárosi épület, melyet most, egy nappal az év vége előtt bontottak le. 

A Bozótharc információi szerint a bontást végzőknél nem volt engedély, így a rendőrség leállította a munkát.  A díszes épület korábban védettséget élvezett, és még 2013-ban úgy nézett ki, hogy elindult a ház ismételt védelembe vétele. A bontásra most a Corvin-sétány projekthez kacsolódó utcaszélesítés miatt került sor.

A  Párbeszéd Magyarország kerületi vezetője kérdéseket tett fel a helyszínen álldogáló munkásoknak, hogy miért most, a két ünnep között bontanak és miért nem locsolják vagy egyéb módon pormentesítik a bontást, ám a bezsámolójuk szerint ezek a kérdések annyira kiverték a biztosítékot, hogy "az egyik jelenlevő, állítólag csak arra sétáló, de nem bontásvezető, nem cégvezető bőrkabátos úriembernél, hogy a Párbeszéd kerületi vezetőjét a arcánál fogva ellökte, majd a munkások segítségével kiabálás és szitkozódás közepette, fenyegetőzve kiszorították őt és a újságírókat az utcából."

Az épületről így írt korábban a Metamorfózisok blog:

"A ház egyébként a környék nagy részétől eltérően egy 20-as évekbeli neobarokk épület, némi szecessziós hatással: ennek legfőbb ismérve a kaput keretező két sárkányszerű, kőből kifaragott lény. A kapuzat dekorációnak az egyedisége, kidolgozottsága és anyaga mindenképpen megőrzést érdemel." Érdemelt volna.....

A Pest és Buda blog korábbi felvételei az épületről:

bo_kay_u_43_2.jpg

 

bo_kay_u_43_3.JPG

bo_kay_u_43_5.JPG

Az Index (Karip Timi) fotója:

bokay43.jpg

bokay43metamorhosiso.JPG

 

2016. december 30.( A Párbeszéd Józsefvárosért csoport felvétele):

bokay43pm.jpg

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr2912084909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2017.01.01. 13:26:36

Mindig olyanok probaljak vedeni a varost, akiket odebbtesz egy gyonge fuvallat?

Miert nem vedi meg magat, aki kozos ugyekben akar konfrontalodni?

Vén motoros 2017.01.01. 13:36:12

Utcaszélesítés: innentől kezdve a ház megmentéséért való minden leírt szó: demagógia. Mert ha még arról lenne szó, hogy új épület épül a helyén, akkor végszükség esetén még felvethető lenne az - amúgy - építészek által megvetett fassade-építkezés: a megtartott homlokzat mögé új épületet emelnek. Városkép megmaradt.

De mi legyen? Egy épület lógjon bele a kiszélesített utcába, útba? Mart az azt a doktrínerséget senki se vesse fel nekem, hogy nincs szükség útszélesítésekre.

Mégis, mit gondoltok, Párizs sugárútjai hány ház lebontásával alakultak ki? vagy maradt volna meg a középkori sikátor-hálózat, mint Szentendrén?

Vagy hogy nézne ki a Rákóczi-út az árkádosítás nélkül?

Nemhogy nem lehet, de néha nem is szabad _mindent_ megmenteni.

(Persze, egy milliárdos megtehetné, hogy az egész házat téglára lebontaná, és valahol a földbirtokán teljesen újraépíti. Bár annak sem lenne semmi értelme.)

OkoskaTo:rp 2017.01.01. 14:09:05

@Vén motoros: Akár igazad is lehetne, ha a Bókay utcának bármekkora közlekedési jelentősége lenne. Ehelyett egy kb. 2,5 utcasaroknyi mellékutcáról beszélünk, aminek jelenleg semmilyen nagyforgalmú épületet sem kell kiszolgálnia. A te érveid alapján kb. a teljes Belváros bontható lenne, hiszen azok az utcák sem szélesebbek, mint ez.

És valahogy pl. a Gellért téren senkit sem zavart, hogy a szálló kedvéért a Bartók Béla kanyarját nemhogy nem kiszélesítették-kiegyenesítették, de az ivókutat épp hogy az út helyére rakták, hogy a teljes forgalom [7-es buszcsalád included] kacskaringózhasson.

gigabursch 2017.01.01. 14:31:26

A homlokzatért kár, a többiért nem

midnight coder 2017.01.01. 14:57:58

@gigabursch: Az egészért kár. A modern épületek többnyire annyira ocsmányak, hogy simán verik a szocreált. Az legalább betonból volt fos, ma viszont a "gyönyörű" fém-üveg borzalmak épülnek.

Retek · http://vakerda.blog.hu 2017.01.01. 15:08:22

@Vén motoros: Azért arra lebontás előtti a párizsi utcaképre kíváncsi lettem volna... Ott nem a szecesszió/neoreneszánsz/vatevör csodáit, hanem többnyire a(z ott csak viszonylag) sötét középkor maradékait bontották le. Szóval a példád szerintem nem tökéletes.

Guszty 2017.01.01. 15:38:28

@OkoskaTo:rp: Éppenséggel nagyon is sokakat zavart az a baromság, hogy az idióta (sokáig gazdátlan) ivókút miatt balesetveszélyessé tették a kanyart. Pár autó bele is szállt a villamosmegállóba, mire a sima korlátot kiegészítették egy ocsmány, városban szokatlan szalagkorláttal.

gigabursch 2017.01.01. 17:53:44

@midnight coder:
Példaként: Eiffel palota.
A héj megmaradt, de belül kevés kivétellel cakk pakk új

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.01.01. 18:22:06

Szecessziós randaság, nem kár érte.
süti beállítások módosítása