HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

200 szellemi honvédővel készül az EP-kampányra a CÖF

2019.04.24. 11:11 bozotharcos

"2019. április 25-én, Európa több országából érkező civil résztvevővel létrehozzuk az EuCET-et (Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácskozás") – jelentette be a Civil Összefogás Fórum és  A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány(CÖKA).

screenshot_2019-04-24_at_11_09_39.png

A CÖK/CÖKA sajtóközleménye itt olvasható:

"2017. novemberében a CÖF-CÖKA és a Gazeta Polska klubjai közös szimpóziumot szervezett az európai civilek és közösségeik számára.

A megjelent szellemi honvédők, valamint az európai országok jelenlevő képviselői zárónyilatkozatot adtak ki:

„A szimpózium résztvevői, alapos értékelés és megvitatás után megalapozottnak látják a demokrácia szellemiségét erősítő „civilitika” – a népfelség tudományának létrehozását.

A diszciplína folyamatos fejlesztésével lehetőség van alapot képezni arra, hogy a szellemi honvédelem erejével közvetlenül is képviselhessük sorskérdéseinket.

2018 tavaszán sorra kerülő alapító konferenciánkon létrehozzuk az Európai Civil Együttműködési Tanácskozást (EuCET), amely reményeink szerint konstruktívan és hatékonyan, szimbiózisban a brüsszeli intézményrendszerrel, elősegíti és biztosítja Európa polgárainak részvételét a róluk szóló döntésekben.”

Most, 2019. április 25-én, Európa több országának neves és aktív civil résztvevőivel létrehozzuk az EuCET-et (Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácskozás).

Az előre kiadott vitaanyag alapján Európából érkező civil felszólalók foglalkoznak az EU jelentőségével, a nemzeti szuverenitással és identitással, és a keresztény civilizáció aktuális erősítésével.

A tanácskozást a Kárpát-medence országaiból 200 szellemi honvédő a helyszínen kíséri figyelemmel.

Polgári kezdeményezésünk, reményeink szerint, felkelti érdeklődésüket.

Helyszín:                Benczúr Hotel, Budapest Terem (1068 Budapest, Benczúr utca 35.)
Időpont:                2019.04.25. csütörtök, 8 óra

A helyszínen szinkrontolmácsolás biztosított.

Kérjük, regisztrációjukat előzetesen küldjék meg az info@civilosszefogas.hu email címre.

Az előzetes vitaanyag magyar, angol és lengyel nyelven, könyv formájában a helyszínen átvehető."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr6314783566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása