HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Ekkora örömmel fogadta az oktatási miniszter a CEU-t Magyarországon: Egy levél 1990-ből

2018.12.03. 22:55 bozotharcos

Ma kiderült, elhagyja eddigi székhelyét, Budapestet, Magyarországot a CEU. Mint a rektor a mai, diákoknak és tanároknak tartott tájékoztatón fogalmazott: tulajdonképpen egy furcsa kísérletben vesznek részt: egy egyetemet, amit az egyik ország kirakott, átvisznek egy másik országba, egy mindössze két és fél órás autóútnyira lévő másik városba, oda, ahol szívesen fogadják őket. Bár a törvény által előírt feltételeket maradéktalanul teljesítette a CEU, mégsem írta alá a magyar kormány az együttműködési megállapodást New York állammal, márpedig ez lett volna a feltétele annak, hogy januártól is törvényesen folytathassa a tevékenységét a világhírű egyetem.ceueu.jpg

A CEU rektora ma délben tartott először az egyetem tanárainak, diákjainak, alkalmazottainak, majd a sajtónak is tájékoztatót az új helyzetről. Michael Ignatieff már hetekkel korábban bejelentette, mindenképpen két-helyszínes (Bécs-Budapest) egyetemként működnek tovább. Mostanáig kérdés volt még, hogy az egyetem tevékenységeinek, kurzusainak mekkora része kerül át Budapestről Bécsbe, december 1-ig adott határidőt a CEU vezetése a magyar kormánynak a megállapodás aláírására, a közel két éve tartó bizonytalan helyzet rendezésére. A Bozótharc talált egy dokumentumot,  amiből jól látszik mennyire más hangulat övezte a CEU-t, mint az alapítása idején. (Külön érdekes, hogy a fejlécen még a Kádár-címer látható, a levél végén pedig már az új koronás címer szerepel a pecsétben.)

andra_sfalvy.png

A nemzetközi egyetem alapítása, a sok millió dolláros adomány akkor még sok mai fideszes politikus és szervezet számára remek ötletnek tűnt. Hogy mit vesztenek a CEU elüldözésével a magyar diákok, remekül illusztrálja a CEU elleni támadásokat közel két éven át rezzenéstelen arccal kommunikáló, azokat igazolni próbáló Kovács Zoltán kormányszóvivőnek a kazincbarcikai gimnáziumtól a CEU-n szerzett mesterdiplomán és CEUs doktori diplomán, több Soros-, és más ösztöndíjon keresztül a mai pozíciójáig tartó története. 

Ignatieff legutóbbi közleményében úgy fogalmazott: a magyar kormány a sajtónak adott nyilatkozatai során az eddigi legvilágosabb jelét adta annak, hogy 2019. január elsejétől ki fogja szorítani a CEU-t Magyarországról, vélhetően arra hivatkozva, hogy a CEU nem végez oktatási tevékenységet New York államban. Márpedig Palkovics és Altusz Kristóf  2018 áprilisában látogatást tettek a Bard College-on, ahol a CEU kuratóriumi tagjainak és kuratóriumi elnökének jelenlétében egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy a CEU oktatási tevékenységet létesített a Bard College kampuszán. Ignatieff emlékeztetett arra is: Altusz eredményes tárgyalásokat folytatott a New York-i kormányzó fő jogtanácsosával 2017 nyarán. “Ezek a tárgyalások vezettek ahhoz a megállapodás tervezethez, amelyre a CEU, mint jövőbeli magyarországi működésének alapjára tekintett. Ez a dokumentum továbbra is egy lehetséges megállapodás alapját képezi.”

Az egyetem történetére emlékezve idézünk Nóvé Béla történész kötetéből a Tény/Soros című 199-es kiadású kötetből is:

“Az egyetem alapításakor Soros György eredetileg öt évre szólóan évi 5 millió dolláros kötelezettséget vállalt, ám a tényleges kiadások már az első tanévben csaknem kétszeresen túllépték az időarányos keretet. S habár az épületvásárlás, a nagy-szabású felújítási munkák és a sorra „beüzemelő” tanszékek hovatovább nagyság-rendekkel meghaladták az eredeti költségbecslést, Soros nagyvonalúan állta a számlát, mi több, az öt év még le sem telt, mikor újabb húsz évre elkötelezte magát, hogy évente legalább 10 millió dollárral garantálja az intézmény hosszú távú fenntartását.

Mindehhez persze hozzászámítandó még az a sok-sok dollármillió, amibe részben a nyugati elitegyetemek (Oxford, Cambridge, London, Firenze, Chicago, Columbia, Rutgers, Maryland stb.), részben a közép-kelet-európai térség felsőoktatási intézményeinek (Szófia, Minszk, Varsó, Kijev, Moszkva stb.) Soros-szponzorálta kutató- és oktatóprogramjai kerülnek: a külön évi 10 millió dollárral fenntartott OSI (Open Society Institute) és a HESP (Higher Educational Support Program) ösztöndíjai, melyek együttesen a CEU éves fenntartási költségét is jóval meghaladják.

Mindehhez képest nem marad el a budapesti Alapítvány kilencvenes évekbeli forrásbővülése sem - mi több, az éves keret 1994-1995-re megközelíti a bűvös 20 millió dolláros nagyságot. (Vö.: 1990: 183 M Ft + 5,4 M USD, 1991: 201 M Ft + 5 M USD, 1992: 239 M Ft + 5,6 M USD, 1993: 354 M Ft + 5,8 USD, 1994: 937 M Ft + 6 M USD, 1995: 1.385 M Ft + 4,6 M USD.)”

És ugyaninnen egy további részletet az egyetem alapítása körüli időkből:

“- 1992. július 24. A New York Állami Egyetem rektori tanácsa ideiglenes alapító chartájával akkreditálja a Közép-Európai Egyetemet.

- 1992. október 1. - Prágában megkezdődik a második - Budapesten az első tanév (történelem, jogtudomány és környezetvédelem kurzusokkal), szükségmegoldásként a Videotontól bérelt Szilágyi Erzsébet fasori épületekben. Az ősz folyamán a CEU varsói karának alapításáról is megállapodás születik.

- 1993 tavaszán az új cseh kormánnyal támadt nézeteltérése miatt Soros György elhatározza, hogy az egyetem prágai könyvtárát s az oktatási programok túlnyomó részét Budapestre telepíti át.

- 1993 augusztusában a Seregélyesen tartott nemzetközi konferencián döntés születik arról, hogy a CEU a közép-kelet-európai térség átfogó politológiai kutatását is vállalja. Egyúttal itt határoznak az Open Society Institute, a térségbeli Soros- intézmények koordinatív és finanszírozó szervezetének felállításáról is.

- 1993 októberében Soros György bejelenti, hogy 200 millió dollárt adományoz a CEU javára és további 30 milliót a Nádor utcai központi épület, valamint a Kerepesi úti kollégium építési munkáira.

 - 1994 nyarán az egyetemi tanács úgy dönt, hogy a CEU prágai szociológiai tanszékét Varsóba telepíti.

- 1995. január 5. - Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter (5563/94 számú rendeletével) teljes értékű magyarországi felsőoktatási intézményként ismeri el a Közép-Európai Egyetemet.

- 1995. október 20-án ünnepélyesen átadják a jó kétéves felújítási munkával elkészült Nádor utcai, új egyetemi „campus”-t. (Az eredetileg Pollack Mihály tervezte Festetich-palotát és a szomszédos bérházakat Iványi László építész tervei alapján nyitották egybe, ill. építették át.) Pár hét múlva elkészül az egyetem 500 szobás Kerepesi úti kollégiuma is.”



forrás:http://www.kka.hu/_soros/kiadvany.nsf/4be80daf005edcb8852566f2000b4f9f/9b2e5e1fdaf948edc1256f01003657ee?OpenDocument

 

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr7614417588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erdelyik 2018.12.04. 17:13:08

1990-ben a CEU-nak nehezen tudott volna örülni bárki, de a levélben is a Közép-Európai Egyetem létrehozásáról van szó. A CEU (Central European University - és nem csak a nyelv a különböző) később jött Magyarországra, most pedig megy. A Közép-Európai Egyetem ezután is Budapesten marad.

yourmomtits 2018.12.04. 18:11:51

am a blogger tudja, h ez a ceu nem az a ceu?

kifordított nagyanyó 2018.12.04. 18:49:57

Jójó,de akkor még a viki is liberális volt!

Jossarian 2018.12.04. 20:03:05

a ceu az egy vicc volt, az erdelyi sapientia budapesti megfeleloje. Ideologiahoz kotodo rabszolgakat kondicionalt gyakorlatilag nulla tudasalappal. Lett volna lehetosegem ott tanulni, hosszas merlegeles utan mast valasztottam, jol tettem. Megegyszer: EN valasztottam masik tovabbtanulasi lehetoseget (2002-ben) es nem bantam meg, az ido engem igazolt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.12.04. 21:35:57

Legalább az ellenzék szószólói tudjanak már különbséget tenni a két szóban forgó intézmény között.

Nos, igen, huszonnyolc évvel ezelőtt még sok dolog másképp nézett ki. Ennek az időszaknak a történelméből szerintem közel sem a legfontosabbak közé tartozik, hogy egy amerikai egyetem mostantól nem ad amerikai diplomát Budapesten. A huszonnyolc év alatt láttunk egypár nagy pálfordulást a mostani ellenzéktől is. Már ami megmaradt belőlük a nagy egyetértésben.

John Brennan 2018.12.05. 06:24:23

Örülünk, hogy távozik Pestről.
Nem örülünk, hogy ilyen közelre távozik.

Káderképző, janicsárképző, komisszárképző. Ezek mind jó jellemzései az intézménynek.

felucca02 2018.12.05. 07:20:25

@John Brennan: Vajon két évvel ezelőtt tudtad egyáltalán, hogy van CEU? Mert most már ideológiailag kiművelt vagy, azt látom. Tudsz a ceuról egyáltalán valamit?

felucca02 2018.12.05. 07:21:46

@Balango: Ne haragudj, van diplomád, vagy valami hasonló? Csak a tisztánlátás véget... Bányamérnöki esetleg?

John Brennan 2018.12.05. 07:28:09

@felucca02: Tudtam. Könyvtárába van olvasójegyem, járok oda. Így első kézből látom azokat a plakátokat, rendezvényeket, amiket hirdetnek, valamint látom a könytárban zajló buzulásokat.

felucca02 2018.12.05. 07:35:42

@John Brennan: Gondolod, hogy egy magánegyetem könyvtárában zajló buzulásokhoz egy kormánynak bármilyen köze van?
De nem értem, miért nem a nemzetiközszolgálati egyetem könyvtárába jársz, ott biztosan nincsen buzulás, ott mindenki nemzeti és jólnevelt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.05. 08:58:44

Naívak voltunk akkor, még bevettük a nyugati propagandát...

Európai téridő 2018.12.05. 09:25:36

"Én mindenkiben csalódtam" - legalábbis a CEU-ban, Bircaman jól mondja, itt, egy kommenttel feljebb,

Gandosz 2018.12.05. 09:42:58

Szétnéztem egy kicsit azügyben, hogyan is értékelik az osztrákok a Ceu érkezését. Sir Bates (az agyhalott turbóobszcén, ezentúl így nevezem, mert kiérdemelte ezt a jelzőt) terminológiájával élve ner-cselédként.
Nézzünk néhány kommentet a Kurier híréhez:

"Dieses Gebilde als Universität zu bezeichnen und in Österreich anzusiedeln ist die Abwertung aller einheimischen Bildungseinrichtungen. Die Anerkennung und Gleichstellung der von diesem Verein ausgegebenen akademischen Grade und Titel ist eine Beleidigung aller österreichischen Akademiker. Den Ungarn kann man zu ihrer Entscheidung, dieses unseriöse Gebilde los zu werden, gratulieren."

Vagyis: egyetemnek nevezni ezt a fost a létező egyetemek súlyos leminősítése, gratulál Magyarországnak a döntéshez.

"Jeder halbwegs belesene Mensch kann aus den international bekannten Abhandlungen über Soros „Central European University“ (CEU) erkennen, dass dies gar keine Universität ist und sich dieses Soros-Gebilde in den USA auf ein Büro beschränkt. Das Wesen des Soros-Modells ist eine Offshore-Diplomfabrik, die aufgrund der amerikanischen und liberalen Soros-Kontakte ungerechtfertigte Privilegien genießt und nur aus diesem Grund berechtigt ist, amerikanische Diplome zu vergeben – obwohl gleichzeitig ein tatsächlicher Universitätsbetrieb einer amerikanischen Universität fehlt. Und hier bekommen die lieben Studenten auch noch ein nettes Extra: Eine liberale Gehirnwäsche, damit sie später dann ideologisch entsprechend ausgebildete Mitglieder der Soros-finanzierten Chaos-Truppen sein können, welche man politisch korrekt und etwas verschämt auch als „Zivil“-Organisationen oder NGOs bezeichnet. Diese stehen auch hinter der muslimischen Migration, die Europa gerade aufgezwungen wird. Ob Herr Kurz, Herr Faßmann oder Andere - sie alle werden aufwachen - wenn es zu spät ist und die europafeindlichen Machenschaften des Herrn Soros zu wirken beginnen!"

Röviden: A CEU Soros nepotista zsoldosképzője a társadalom elpusztítására.

"Linke NGO-Kaderschmiede für verwöhnte reiche Rotzlöffel."
Baloldali káderképző.

"Schon wieder eine unnötige Privatuni für noch mehr arbeitslose Akademiker!"

Ez kedvező értékelés: végre még egy szükségtelen magánegyetem még több munkanélküli akadémikusnak.

"Und wer braucht das in Österreich ?"

Kinek van erre szüksége Ausztriában?

n3spr3ss0 2018.12.05. 09:58:17

@Balango: Vonulj el Recskre, az neked, nektek való.

Terézágyú 2018.12.05. 10:50:02

"Káderképző, janicsárképző, komisszárképző"

Na, érdekes, hogy ezek a szavak ma (a héten) bukkantak fel a ceuval kapcsolatban :)))
Valaki kiadta az ukázt, hogy ezt kell mondani? :))))

Terézágyú 2018.12.05. 10:50:58

@Gandosz:

Na, ide is bekopiztad ugyanazt? Még hány blogon fog megjelenni?

De akkor itt is válaszolok:

"Nézzünk néhány kommentet a Kurier híréhez:"

Akkor nézzél néhány kommentet ehhez a bejegyzéshez, és nyugodtan hivatkozz rá bármikor:

A kurva anyátok mocskos magyar politikusok, élén a zsírdisznóval!

koala kóla 2018.12.05. 11:03:34

pontosabb lett volna ha Ignacijev kivetelesen nem hazudik, es bevallja, hogya CEUt MINDEN EGYES ORSZAG KIDOBTA, AHOLVA EDDIG BETETTE A LABAT.

majd kidobjak Becsbol is

Chastar 2018.12.05. 11:15:43

Ilyen janicsár pl. Kovács Zoltán szóvivő és még néhány kormány közeli vezető!

xclusiv 2018.12.16. 00:21:15

na látom ideküldték hányi a bérkommentelőket...

xclusiv 2018.12.16. 00:24:13

@John Brennan: "Könyvtárába van olvasójegyem, járok oda"

Dehogy jársz. Te csak egy fideszes bérkommentelő vagy emögött a 1,5 hónapos nick mögött, te .....
süti beállítások módosítása