HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

A gender-szak után most a közgazdaságtant támadja a kormány?

2018.09.13. 12:00 bozotharcos

"A magyar közgazdaságtudomány kivégzését látjuk, ami akkor lesz igazán eredményes, ha egyszerre sikerül tönkretenni a Corvinust és az MTA Közgazdaságtudományi Intézetét. Nagy a felelősségünk most, elsősorban a döntéshozóknak, vezetőknek, de valójában mindannyiunknak...." – ezzel a  bevezetővel osztotta meg a Facebook-on egy érintett az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja igazgatója által a kollégáinak küldött levelet. ( Az illusztráció Nyáry Krisztián mondatából készült.)

 kozgadasagtan.jpg

"Tisztelt Kollégák!

A MTA tegnap este kiadott közleményében is szerepel, hogy „2018. szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László, az akadémia elnöke és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja. Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek „konszolidáción és profiltisztításon” mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint.”

Az elnökség tegnapi ülésén úgy döntött, hogy „a miniszter új szempontjait megismerve – az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekinti, és az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak, de a tárgyalásokat folytatni kívánja a Kormánnyal.”

Tegnap az elnökségi ülésen elhangzott az is, hogy az említett beszélgetésről távozóban Palkovics László arra a kérdésre válaszolva, hogy mely intézetet szüntetnék meg, azt mondta, hogy a Közgazdaságtudományi Intézet annyira rossz eredményességű intézet, hogy azt meg kell szüntetni. Ezt a közlést komolyan kell venni, ezért döntöttem úgy, hogy ezt az információt meg kell osztanom az intézethez tartozó minden munkatársammal.

Én ezt a kijelentést abszurdnak tartom és az abban foglalt minősítést a leghatározottabban visszautasítom. Ebben a helyzetben az Akadémia vezetésével és az Elnökséggel együtt mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a Közgazdaságtudományi Intézet a többi intézettel együtt továbbra is folytathassa eddigi kimagasló munkáját.

Minden további fejleményről folyamatosan tájékoztatást adok.


Fazekas Károly
főigazgató/general director
MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Centre for Economic and Regional Studies"

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr1414238135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tangooo 2018.09.22. 11:12:16

"Palkovics László arra a kérdésre válaszolva, hogy mely intézetet szüntetnék meg, azt mondta, hogy a Közgazdaságtudományi Intézet annyira rossz eredményességű intézet, hogy azt meg kell szüntetni."
Megtudjuk Fazekas úrtól, hogy nem ért egyet a megállapítással, csak az érveit nem ismerjük meg leveléből, amivel bizonyítaná, hogy ők igenis eredményes munkát végeznek. Vajh miért?
süti beállítások módosítása