HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

További részletek Tiborcz és Ráhel éttermi fotójához

2018.04.11. 19:28 bozotharcos

A két napja közölt fotó készítőjével időközben sikerült személyesen is találkoznunk, így az eset további részleteiről is kérdezhettük. Megtudtuk többek között azt, hogy a házaspár végül szóba állt vele az eset után egy órával.  screen_shot_2018-04-09_at_18_19_44.png

"Miután a Klassz étteremtől nem messze megebédeltem, arra vitt vissza az utam.  Ráhel és férje addigra kiültek az étterem hatalmas, nyitott ablakánál lévő asztalhoz. Integettem Tiborcznak, ő visszaintegetett és mosolygott. Mivel ilyen kedves volt, megkértem, hogy beszéljük meg a dolgot nyugodtan. Azt felelte, hogy "majd egyszer". Mondtam, szívesen megvárom. Azt felelte, hogy az nem jó. Erre én: ha már ilyen jól itt vagyunk, akkor szeretném neki elmondani, hogy én is szeretnék személyesen közvilágítást. Nem válaszolt. Ezt megismételtem, mondva, hogy sötét van a mi utcánkban is, nem tud-e tenni valamit. Nem válaszolt, csak mosolygott. Utána megkérdeztem tőle, hogy hol van az 1300 mrd Forint, ezt sok-sok állampolgár szeretné tudni, az ő nevükben is kérdezem.

Ekkor szólalt meg Orbán Ráhel először, azt válaszolva, hogy ebédelni szeretnének (már a kávénál tartottak) és, hogy én miért nem tudom tudomásul venni az eredményt, pedig vasárnap az ország 70 % -a szavazott. Azt válaszoltam, hogy nem az eredmény itt a kérdés, hanem a lopás, mert ti loptok, mondtam neki lassan és tagoltan, ahogy ezt tanultuk az édesapjától. Hozzátettem: hol a pénz, hol a pénz? Erre mintha egy kicsit zavarba jött volna Tiborcz István, el –el nézegetett ide-oda, és bár addig egy büdös szót nem szólt a beszélgetés alatt, ekkor a kezével elfelé intve nekem, mint egy kutyának, ennyit tett hozzá:

"Na, menjél szépen haza és fogadd el az eredményt!"

Én  ezalatt az éttermen kívül álltam, a nyitott ablakon keresztül beszélgettünk, teljesen nyugodt hangnemben. De ekkor megint megjelent egy pincér, látszott, hogy el akar küldeni így kedvesen köszöntem és elmentem….

tiborczrahel2.jpg

Egyrészt azért szólítottam meg a miniszterelnök lányát és vejét,  mert úgy gondoltam, nem sokszor adódik olyan lehetőség, hogy feltehetem a kérdést, amire már régóta szeretném tudni a választ.  Másrészt  azért tettem, mert Magyarországon ma a sajtónak nincs lehetősége ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feltenni az ország vezetőinek, s a rendszer kegyeltjeinek."

 

 

164 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr4013827034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.04.11. 19:40:29

meg a friss pipi husira is rákellett volna kérdezni attól a világitós embertől

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 06:46:50

Magyarul: akartál csinálni egy műbotrányt, de nem jött be, így elkullogtál.

Éhesló 2018.04.12. 08:45:09

Így nem képes normálisan viselkedni egy valódi ballibbant patkány.
Remélem a fénykép közzétéleért leperelik róla a gatyáját is.

flydomi 2018.04.12. 11:29:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

itt vagy már megint hazaáruló xar? :)
Miért van,hogy egszer a bal oldal seggét,máskor a jobbnak a faxát szopkodod,ahogy anyád is? :D

Talán az ilyen hazaáruló xarokat,amilyen te vagy,Ráhelel és Tiborczal együtt,szépen lógatni fogják a Lánchídon. :D
Eljöhet az ideje. :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 11:33:11

@flydomi:

A ti időtök már sose jön el, lassan Soros gazda is lemond rólatok... Szóval itt az ideje böngészni az álláshirdetéseket, s megkezdeni a visszállást a munka világába. A bérgágogásból egyre nehezebb lesz megélni.

flydomi 2018.04.12. 11:36:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Bruahhahaha.
Multkor még Soros apádat istenitetted. :D
Most meg nyalod hazaáruló vezíred seggét. :D
Az ilyen kétszínű xarokat,amilyen te vagy,lógaták a hidakon. :D
Dönsd el végre,hogy melyik lyukra játszol. :D mert így csak saját anyádal baxol ki. (is). :D

Ráhel a saját lábunkon áll 2018.04.12. 11:53:30

Ha már úgyis mindent ellopnak,
legalább legyen egy kis diszkomfortérzetük....

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.12. 11:55:33

Ez a sztori is hűen mutatja a ballib agyhalottak elmeállapotát.

Hányszor kérdezted ezt meg Gyurcsánytól, vagy Verestől, Simortól, Molnár Gyulától, Hunvaldtól ???

Persze kétségeid ne legyenek. Megtanultuk hogy bárki bármikor zaklathatja ilyen kérdésekkel ballib kedvenckéid mostantól.

Vagy azt hitted ezt is csak nektek lehet ?

flydomi 2018.04.12. 12:05:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Szánalmas vagy,hogy egy "brand new accal" írogatsz.(2017 dec) :D Ez a múltbeli cselekedeteidet nem fogja eltűntetni. :D
Mert te itt már öreg motorosnak számítasz,aki egyszer a baloldalt szopja,máskor a jobboldalt,annak függvényében,hogy épp ki van hatalmon. :D
Elqrtad,ahogy Gyurcsány papid és Soros bácsid. :D

gigabursch 2018.04.12. 12:09:53

Ohh, a blogger egy hösch.

Éljen-éljen-hurrá

felső határ nincs 2018.04.12. 12:46:42

Tegnap ugyanez a fenykep kint volt 1 tok mas sztorival egy masik libbant blogon.

Valszeg 2015ben keszult a kep.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 12:50:55

Ócska, pitiáner sárdobálás. Már csak erre vagytok képesek..A 175 milliárd lenyúlásáról Olaf jelentés van. Miért nem kérdezed meg róla Demszky apádat, amíg el nem viszik a gyogyóba..??

Figyel Castro 2018.04.12. 12:52:58

@EU zászlót mindenhova!: megjöttél a birkához te is bégetni megint? Tudom, soros...

kissiú 2018.04.12. 12:53:48

Jól tette a kérdező. Más is tegye meg, ha találkozik velük. Vagy Kósával. Vagy Rogánnal. Vagy Kertész Balázzsal. Vagy Semjénnel. Vagy Garancsival. Vagy Habonnyal. Vagy Vajnával. Vagy Mészárossal. Hadd ne gépeljek tovább... a nagyfőnökhöz meg úgysem tudnak odamenni.

LordAlyr 2018.04.12. 13:03:03

Ennyi agyhalott hozzászólást is már rég olvastam... Megérte elolvasni, egyszerre volt tanulságos és mulattató. :-)

Amúgy meg joga van a kérdezőnek megkérdezni, függetlenül bal vagy jobbos kormány van. Bár a mostani nem igazán jobbos, mert akkor nem az oroszoktól kérne pénzt na de ez mind 1...
Szóval joga van kérdezni, mert az ő, mi pénzünkről van szó. Lényegtelen, hogy Fityeszes vagy Jobbikos vagy Szoci adót fizetsz (aki nem arra ez nem vonatkozik) és jogod van tudni, hogy az adód mire költik. Amúgy tőlünk nyugatabbra egy ilyen botrányért már rég lemond a vezetés. De itt nálunk barbáriában minden OK. No comment.....

s 2018.04.12. 13:19:51

@kissiú: "Vagy Kósával" Az kommunikáció képtelen. Kérdezel tőle valamit, és olyan hangokat ad ki, mint a nyomogatós gumi manó, amit a gyerek fürdővizébe szoktak dobni.

konrada 2018.04.12. 13:20:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
...hagyd rá! Az a fajta funkcionális analfabéta, aki nem képes megkülönböztetni a d -t és a cl -t. Szvsz direkt vele számolva nyitotta azt a nickjét az egyik nickhamisító trollod...;))

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 13:20:27

@flydomi:

Sose akartam semmit titkolni.

Régebben nikkjeimen se írtam mást.

Ha van másra bizonyítékod, idézd annak linkjét.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 13:21:19

@konrada:

Erre nem is gondoltam, hogy elhiszi, s hogy a Soros-alkalmazottak hozzászólásaimat keveri az enyéimmel.

s 2018.04.12. 13:22:23

@bontottcsirke: Azt a dülledt szemű nőstény majmot? Te tudod.

2018.04.12. 13:30:24

Ebül szerzett vagyon ebül vész el. A korrupt módon meggazdagodók szerencséje legfeljebb halálukig tart. "Soli Deo Gloria" - mondotta bölcsen egy apa/após.

bontottcsirke 2018.04.12. 13:31:51

@s: Fejét pokróccal letakarni.

s 2018.04.12. 13:42:46

@bontottcsirke: Megfullad. Élve sem basznám meg, nem kihűlve.

VáradiJános 2018.04.12. 13:44:36

@flydomi: de kemény vagy, patkány. Azért, mert a fiad hagyja, hogy leszopd, attól még nem vagy rambo.

VáradiJános 2018.04.12. 13:45:25

@s: a döglött anyádon lihegni jobb volt?

Kivancsi 2018.04.12. 13:46:00

itt mindenkinek igaza van jobbos balos soros etc etc...
sajnos a tenyekkel vitatkozni felesleges el kell foganunk oket!
- a valasztas megnyertek
- a zsetont meg elloptak/lopjak/lopni fogjak

Tronolok 2018.04.12. 13:46:11

ha ez tenyleg igy tortent akkor inkabb provokalas volt, mint barmi mas. (bar teny hogy az is provokalo hogy normalis vagy jogibforumokon meg nem lehet ennek utana menni)
Ami faj a kommentekben az a demszkyzes, meg szocizas stb.
En soha nem szavaztam a baloldalra vagy igymond liberalisokra; ne probaljatok mar meg le sorosiztazni azt akinak nem tetszik a lopas! mi a f@szomert legyen nekem magyarazat hogy mit lopott fleyo vagy demszky vagy a tobbi bukott szarhazi?!

VáradiJános 2018.04.12. 13:46:18

A hülyegyerek naponta kerekíti a hőstettét, holnap már meg is verte a vejkót

Tronolok 2018.04.12. 13:49:09

@Tronolok: ertsd gyurcsany fleto; es a problema hogy nincsenek olyan eszkozok ahol ezeket a visszaelesek partfuggetlenul szamon lehetne kerni

s 2018.04.12. 13:57:52

@VáradiJános: A te döglött anyádon való lihegés kérdésében te számítasz szaktekintélynek, kérlek ezt beszéld meg inkább magaddal.

Miért keresed a társaságomat? Szopni akarsz? Nem adom be a csücsöri szájacskádba, nem én vagyok az ügyeletes szalonbuzi. Esetleg próbálkozz kósánál, miután a nejét a risztovévi nyalogatja csattogó nyelvcsapásokkal a srác szabad préda. Érdeklődd meg, hogy lecsapolhatnád -e a hőlégballon méretűvé dagadt prosztatáját.

Tsteinar 2018.04.12. 13:58:59

@Rettegek mert ballib vagyok: Tanulj ma valamit, ha mar agyhalottazol...a liberalizmus es a baloldali nezet totalis szemben allnak egymassal. Nincs olyan, hogy ballib max a Te fantaziadban.

s 2018.04.12. 14:00:31

@VáradiJános: Lehet, baszod! Mindenesetre akkor le van maradva. Én már ma megtenném.

monyon le 2018.04.12. 14:00:34

@Éhesló:
Ó édes f@szom, hogy Te is mekkora egy NER által kitermelt gyökér vagy!
Ember, az állampolgár aki ebben a hazában és és Ő is ugyan olyan MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR mit te, feltett egy teljesen értelmes kérdést, egy olyan "párnak" akik ténylegesen és bebizonyíthatóan LOPTAK.
Érted csíra? LOPTAK.
Még annak ellenére is, hogy elfogadta (elfogadtuk), hogy a minivezér lett ismét az atya fasza ebben az országban!

VáradiJános 2018.04.12. 14:05:00

@s: félreértetted, mosogatófiú, itt a te náciszopó vén tehenedről volt szó, ne terelj!

haXXor 2018.04.12. 14:06:37

Mondjuk basztatni másokat biztos jó móka lehet. Kár, hogy az ellenzéki politizálás tényleg ilyen szinten mozog :/ (ha nem itt tartanátok, talán 2/3-ad sem lenne)

VáradiJános 2018.04.12. 14:06:40

@s: dehogy tennéd, egy kis gyáva kujac vagy, nagy virtuális izmokkal

VáradiJános 2018.04.12. 14:10:09

@monyon le: mitől is lenne bizonyított?

dez01 2018.04.12. 14:16:12

Nagyon jól mutatja hogy tényleg azt hiszik, nekik mindent szabad, és a választási eredmény egyben felmentő bírósági ítélet.... szerintük.

dez01 2018.04.12. 14:16:47

Nagyon jól mutatja hogy tényleg azt hiszik, nekik mindent szabad, és a választási eredmény egyben felmentő bírósági ítélet.... szerintük.

Moldova Gyögy írt anno egy listát, milyen beosztásban mit szabad, csak kár hogy kb. 1978-ban írta:(

aquaticus 2018.04.12. 14:17:25

Hazánk külföldi "barátai" segíteni akarták a tökéletesen impotens ellenzéket és odadobtak nekik egy már egyszer kivizsgált OLAF ügyet. Ennyi.
És akkor van egy vadbarom, aki odapofátlankodik az ebédelő családhoz és még okosnak is érzi magát...
Micsoda trehány diktatúra van ebben az országban....

Gleccsertetű 2018.04.12. 14:36:07

@s: persze, h nem. a kamaszkorodban történt sok kudarc miatt (még a guminők sem álltak veled szóba) először buzi lettél, de a stílusod miatt még azok is elhajtottak.

szcsongor 2018.04.12. 14:36:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Éhesló: @Rettegek mert ballib vagyok:
Akkor tőletek is lassan, tagoltan meg lehetne kérdezni:

Hogyan tudtok tükörbe nézni, hogy arrogáns tolvajokra szavaztatok?

Mert tolvajok, ez nem vitás. És igen, a szocik is azok voltak. Minden enyveskezű tolvaj politikusnak takarodnia kell a közéletből. De ha ti azt gondoljátok hogy ha már a másik oldal meglopta magát, akkor nekik is szabad, akkor semmivel nem vagytok különbek ezeknél. Agymosott birkák vagytok, akik asszisztáltok az ország Lőrincek és Tiborczok általi kifosztásához.

Gleccsertetű 2018.04.12. 14:41:41

@szcsongor: csongi, engem is kérdezz már meg. vagy ne, elmondom:

lopnak? lehet. abban viszont biztos vagyok, h a zsebembe (is) tesznek. + végre nem az van, h a heréket hizlaljuk, hal helyett háló van a szegényeknek adva. kb ennyi. ja, + nem akarok buziházasságot, mert @s, @taga, @1ghost, @morpho nem hívtak volna meg a sajátjaikra. sokminden nem tetszik, de a jelenlegi kínálatból ez tetszett a legjobban. ha még bármi más eszembe jut, leírom, de kb ennyi

elvis56 2018.04.12. 14:44:23

Mit vársz egy gülű szemű roma csajtol és egy proli parasztól,

Gab666 2018.04.12. 14:45:29

haljon már ki ez a mocskos féreg ballib faj... vagy az se baj, ha külföldre megy az összes, nélkülük csak többen leszünk

Sir Galahad 2018.04.12. 14:45:58

Valakit ebéd közben nyaggatni, még ha közszereplő is az illető, suttyóság. Gratulálok.

s 2018.04.12. 14:46:18

@VáradiJános: Keresd meg azt a kurva gyógyszert, bazdmeg! Lehet, hogy begurult a szekrény alá, akkor hívj segítséget. Mindenesetre így nagyon szánalmas vagy, látszik, hogy mostanra teljesen szétestél. Vagy idd meg a maradék pálinkát. Akkor legalább elalszol és nem baszod itt a kurva anyádat a neten, közröhej tárgyát képezve. Buzimajom.

s 2018.04.12. 14:47:54

@VáradiJános: Keresd meg azt a kurva gyógyszert, bazdmeg! Lehet, hogy begurult a szekrény alá, akkor hívj segítséget. Mindenesetre így nagyon szánalmas vagy, látszik, hogy mostanra teljesen szétestél. Vagy idd meg a maradék pálinkát. Akkor legalább elalszol és nem baszod itt a kurva anyádat a neten, közröhej tárgyát képezve. Buzimajom.

rudo 2018.04.12. 14:49:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: és mond faszikám, te dolgoztál már életedben? Mert valamiért nagyon ráérsz egész nap irogatni - téged ki fizet ezért, he?

s 2018.04.12. 14:49:07

Kurva blogmomtor! Lenyeli a baszadék kommentemet, aztán kibassza kétszer. Ezt is valami hülye szarta ide.

s 2018.04.12. 14:51:21

@VáradiJános: Miért nem baszod meg anyádat? Egyenes választ várok.

Bloggggger 2018.04.12. 14:51:41

Közszereplö,türjön és vagy ne lopjon

s 2018.04.12. 14:54:32

@dez01: Az EU.-ban nincsen 2/3-a a fidesznek. Az csak itthon van. Ezt az ügyet pedig nem itthon tárgyalják, mert eu,-s pénzek is vannak benne. A poltpetikének sem lesz semmi dolga azon kívül, hogy beül abba a cellába, amibe mondják, akkor, amikor mondják.

dez01 2018.04.12. 14:58:40

S: nem így van:( Az Eu max annyit tehet, hogy ha más ország cégei is bekeveredtek, akkor ott is feljelentést tesz, és akkor esetleg az a másik ország kérhet jogsegélyt, stb stb... szóval esetlge felkerülhetnek páran az Interpol listájára.... de még akkor is el lehet érni, hgoy itthon ne legyen baja, láttunk már erre élő példát....

Tsteinar 2018.04.12. 15:00:58

@Gleccsertetű: mi szeretnel kerdezni? TAGA??

Tsteinar 2018.04.12. 15:09:28

@Gleccsertetű: Keress vissza nyugodtan...Steinar egy skandinav nev. Bar nem ertem mi koze a nickemnek ahhoz, hogy a liberalizmus meg a baloldali nezet homlokegyenest kulonboznek.

s 2018.04.12. 15:12:38

@Gleccsertetű: Vicces vagy tetű. Ezzel szemben te bárkit megbasznál akit eléd visznek. Szerintem azért, mert igazi nővel soha a kibaszott életedben nem volt dolgod, ezért azt gondolod, hogy ez a teknősbéka alkatú ráhelribanc talán nő. Ha anyagi megfontolásból kúrnád, az egy részint elfogadható érv lenne, de ne feledd, hogy előtte le kell birkóznod azt az agyatlan faszbarom közpénzeszsákot, akinek jelenleg a faszát szopogatja. Szerintem simán nem éri meg a küzdelem, de sok sikert kívánok neked hozzá. Ennyi szolidaritás lehet bennünk egymás iránt, nem igaz?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 15:18:22

@szcsongor:

Te kire szavaznál:
- országrontó tolvajra, vagy,
- országépítő tolvajra?

vladx 2018.04.12. 15:23:19

Szomorú hogy mennyire egyszerűek vagytok mindannyian.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 15:24:25

@rudo:

2007 óta folyamatosan állásban vagyok, most is a munkahelyemről kommentelek, egy amerikai multi ügyfészolgálatáról.

stim 2018.04.12. 15:25:04

a ballibekre jellemző, hogy nem tudják hol a határ.

Amikor Goodman amerikai nagykövetpótlék meggyanúsított valakit korrupció vádjával (de azt nem mondjuk meg kit) akkor is mentek éttermekbe embereket zaklatni és azt hitték ez egy normális elintézési mód.

A ballibek levelet írnak Teller Ede nevében, Törőcsik Mari nevében. Hazudnak reggel, délben meg este, minden hullámhosszon. 56-ban is, 2006-ban is, 2018-ban is.

Mindig úgy gondolják, hogy ők töbet engedhetnek meg maguknak.

Ennek igen egyszerű oka van.

El van maradva a jellemük. A legtöbb vallás a jellem fejlődésével foglalkozik és többezer éves tudás van bennükl ami a társadalmi együttélést, összeférést, egymással kijövést segíti. Az ember természetes állapota a szeretetben létezés a kereszténység szerint és az egyének a jellemüket ebbe az irányba igyekszenek fejleszteni.

Megszelidítés.

Ez az a szó amit nagyon meg kellene tanulnia az együttélés kereteit, az erkölcsi normákat rendszeresen átlépő agresszív, önmagát fékezni nem hajlandó ballaib kis csoportocskáknak és egyéneknek.

Amikor megérted, hogy a te véleményed pontosan olyan fontos neked mint másnak a sajátja és téged mégsem zaklatnbak akkor megértde, hogy mennyirte hülye kis éretlen pöcs az aki ilyet csinál.

Tanuljatok meg viselkedni.

Itt van ez a Momentumos fiú aki bemegy a szerkesztőségbe és rákönyököl az asztalra, hogy "mit képzeltek ti rólam, hogy miket írtok ti?" Ez a bolsevik tempó nem működik. Taszító. Vagy leírja kommentként, hogy Fideszesek tetemeit fogják IFA platóra vasvillával felszórni. Ez az ember beteg. Az ilyen önmagukat fékezni képötelen hülyegyerekekből lesznek a Szamuely Tibor szellemi örökösei. Vagy genetikai örökösei.

Tanuljatok meg viselkedni és tanuljátok meg hol a határ mert önmagatokat áztatjátok ezzel a módival. Aki így viselkedik az nagyon sok embert taszít a viselkedésével. Lehet, hogy pár hasonlóan forrófejú éretlen kis hülye megveregeti a vállad, hogy ez az, megadtad neki. Közben pedig rengetegen látják, hogy az a kör, az a mentalitás ahonnan ez jön az nem szalonképes, nem Parlamnentképes és nem kormányképes.

Mert éretlen kis hülye pöcsök hozzá akik nem tanultak meg viselkedni. És a felzaklatzott emberek dühét érezve maguk mögött olyan dolgokra vetemednek ami messze nem tükrözi egy ilyen jellemű képviselőjelöltről, hogy alkalmas lenne egy ország irányítására.

Éppen elllenkezőleg. Aki így viselkedik az bebizonyítja magáról, hogy még hatalmon sincs de már nem ura önmagának.
Azt viszont nem bizonyítja be, hogy nála alkalmasabb és felkészültebb jelölthöz képest miért éppen őt választanál?

Akinek az ilyen viselkedés imponál az hasonló "értékekkel" rendelkezik. Zsák a foltját megtalálja. Tényleg képviselőt választ. A maga buta, műveletlen, szelidítetlen, éretlen, faragatlan, együttélésre alkalmatlan személyiségét megtalálja a választó a hasonló rétékekkel rendelkező jelöltben. Mindenki olyan emberre szavaz amilyen az ő jelleme, aki karakterben közel áll hozzá. Akinek a munkáját az értelmével képes felmérni.

Logikus, hogy éretlen emberkék éretlen embereket akarnak a Parlamentbe juttatni. De vajon ez az ország irányításának jó-e?

Meg kellene tanulni elfogadni azt ami van. A nép választott. A választásnak vége van. Lehet ezen még pörögni de érdemes visszatérni a dolgos hétköznapokhoz.

Sose felejtsétek el, hogy a felháborodás az lehet jogos vagy nem jogos akkor is egy ponton túl nem mehet. Ha jogos akkor a jog segíthet. Ha nem jogos akkor egy ponton túl már zaklató, önbíráskodó, fenyegető vagy.

Az indexen a kommentelők már számos esetben halálosan megfenyegették a jobboldalt csak mert nem a ballibek nyertek. Ez nem fér bele. Ez gyűlöletbeszéd, ez nyilvánvaló fenyegetés, közösség elleni izgatás. Ha az index tűri ezeket akkor vajon felelőssé tehetők-e ezekben a jog által ismert és a kommentelők által az indexen elkövetett csekólekményekben?

Tanuljatok meg viselkedni és tanuljátok meg hol a határ.

VáradiJános 2018.04.12. 15:31:14

@szcsongor: nem patkànyfi, nem szabad lopniuk, de ràjuk kellett szavazni ha valaki nem akarta az orszàgot odalökni a rohadvàny magyargyűlölő tetveseknek

Gleccsertetű 2018.04.12. 15:32:19

@s: én mindig szolidalítok a szefósokkal, mint pl te

VáradiJános 2018.04.12. 15:33:56

@elvis56: “Mit vársz egy gülű szemű roma csajtol és egy proli parasztól,”

ParaszTól? CsajtOl? És te prolizol?

ProFiL-Kép 2018.04.12. 15:33:58

@monyon le:

Mit loptak te agyhalott? Nem a 444 cikkei alapján kell eldönteni , hogy valaki lopott -e hanem, hogy van-e jogerős bírósági ítélet ellene. Tudtommal ti szeretnétek több jogállamot, ahhoz képest, nektek mindenki lopott. Egyébként józan paraszti ésszel még igazat is adnék neked, de akkor a barátod álljon oda nyugodtan a parlamentbe jutott összes párt székháza elé és kérdezősködjön tovább.

VáradiJános 2018.04.12. 15:34:52

@s: kezdesz ideges lenni, holomajom? Küldjek nyugtató gázt?

frikazojd · http://kocs.ma 2018.04.12. 15:35:01

De az mekkora már, hogy a nemzet veje szerint ha a fidesz nyerte a választást, akkor teljesen rendben van, hogy lopnak :D

smartdrive 2018.04.12. 15:36:21

„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”

Orbán Viktor

VáradiJános 2018.04.12. 15:37:09

@s: “Miért nem baszod meg anyádat? Egyenes választ várok”

Mert nem volt izgató amikor a nyomoronc fiad mesélt itt a múltkor a tehén nejeddel folytatott viszonyáról. Ilyenkor nézed őket, holopatkány?

VáradiJános 2018.04.12. 15:38:16

@Gleccsertetű: miből gondolod, hogy tagapatkány bújkál itt? Olyan tagaszaga van?

Gleccsertetű 2018.04.12. 15:43:26

@VáradiJános: kiváncsi vagyok meddig bírja kommentelés nélkül a hazug csírája

Tsteinar 2018.04.12. 15:46:26

@ProFiL-Kép: Meggyest Esztergomban felmentettek, mert elevult amit csinalt...akkor most nem lopott, mert nincs ellene itelet? Ugya mar. Farkas Florian es a romapenzek esete?

VáradiJános 2018.04.12. 15:48:59

@Tsteinar: állítólag apád pedofil erőszaktevő volt. Hol szokott ebédelni?

Tsteinar 2018.04.12. 15:56:09

@VáradiJános: Nem tudom ertelmezni amit idehanytal, de leirom megegyszer. Azert nem iteltek el, bar bizonyitott hogy lopott, mert elevult a buncselekmeny mire a birosag ele kerult.

Sir Bates dö Hól 2018.04.12. 15:57:50

@Sir Galahad: ok, ezzel nem vitatkoznék... az viszont érdekelne, hogy szerinted az egész elios-ügy, illetve a miniszterelnöki vő üzleti pályafutása nem vet-e fel olyan kérdéseket melyekre eddig nem érkezett korrekt válasz?...

mbazs 2018.04.12. 16:02:25

Ez a történet kb. olyan, mintha akkoriban Csikatilót vagy Jeffrey Dahmert kérdezték volna, hogy ejnyebejnye nem szégyellik-e magukat. Azokról se hiszem, hogy sírva fakadtak volna a kérdésen.

s 2018.04.12. 16:07:04

@stim: "Ha jogos akkor a jog segíthet."
Aranyos vagy.

Egyébként ezt ajánlhatnád a dunába lövetési miniszternek is. Itt kolbászol az is, keressed már meg léccike.

s 2018.04.12. 16:09:06

@VáradiJános: Anyád mocskos pofájába fingjál, te abortuszmaradék!

s 2018.04.12. 16:11:00

@frikazojd: Nem végzett jogot. Mondjuk apósa igen, de ezek szerint szart sem ér az a képzés. Vagy csak nem segített neki ebben.

s 2018.04.12. 16:13:40

@VáradiJános: Na jó, de ettől még nektek lehet kellemes. Legalább próbáld meg! Vagy túl petyhüdt a faszod még ahhoz is, hogy a kurva anyád alagút méretűvé tágult picsájába bevetessed? Buzikám.

s 2018.04.12. 16:16:08

@VáradiJános: A kurva ribanc anyádnál. Ebéd után aztán meg is bassza. Ahogy te is szoktad. Faszbarom.

elvis56 2018.04.12. 16:22:50

@VáradiJános: Görény mesélj apádrol aki masziv pártag volt .Tudjuk ki vagy te seggnyaló G.ECI.

Sir Galahad 2018.04.12. 16:29:14

@Sir Bates dö Hól: Lehet ilyen, nem látok a dolgok mélyére, de akkor sem ebéd közben kell ezt firtatni.

Én emlékszem, amikor a Gyurcsány-ellenes tüntetések voltak. Nálunk akkor MSZP-s volt a polgármester és a helyi radikálisok a polgármester lakásánál tüntettek este. Én ezt ízléstelen dolognak tartottam, elvégre is a polgármester is ember, neki, meg főleg a családjának is jár magánélet, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk róla.

Jelen esetben is hasonló az álláspontom.

monyon le 2018.04.12. 16:36:23

@ProFiL-Kép:
Ugye nem gondolod, hogy eddig a Marson éltem, annak is hátoldalán?
Te, komolyan úgy véled, hogyha nincs egy bírósági ítélet, vagy nyomozás akkor minden rendben van? Tényleg úgy véled, hogy ez a kis LED bussines & ingatlan vagyon csak a jó isten és a szerencse , a kitartó munka eredménye.

" Az Elios számára a terep előkészítése azzal kezdődött, hogy megdolgozták a megfelelő önkormányzatokat. Hamar Endre és Tiborcz István – mint az OLAF-nak írt ügyvédi levélből kiderül – egyaránt méltatlankodott, hogy milyen megfontolásból pécézték ki az Eliost, és vizsgálták csakis az ő projektjeit, miközben a már említett 2012-es, illetve 2014-es pályázati csomag nyomán összesen 109 közvilágítás korszerűsítési tender futott. Az OLAF azzal replikázott, hogy az arány ugyan igaz, 109 tenderből csak 32-t nyert meg az Elios, viszont a legnagyobbakat. A 2012-es, összesen 29 millió eurós csomagból 20,6 milliót vitt el a csodacég."

Élj kérlek akkor ebben a szép új világban, ahol is minden csupa mézes mázas, és oly nemzethy. Tudod, van egy,lehet hogy számodra demagóg példám - a Tour de France dobbingal, e-kerékpáral megnyerni nem olyan felemelő mint ha saját erejéből, kitartásából nyeri azt meg egy versenyző.

Attilajukkaja 2018.04.12. 16:36:39

@Ráhel a saját lábunkon áll:
Tetszik a nicked! :o)))

@Rettegek mert ballib vagyok:
"Ez a sztori is hűen mutatja a ballib agyhalottak elmeállapotát."
Hát persze! Aki rá mer valami kényes kérdésre kérdezni, az szerintetek agyhalott. Ti viszont, akik némán tűritek, hogy folyton belétek rúgnak és kiszipolyoznak a Fideszes dzsentrik, észkombájnak tartjátok magatokat. És még hálásan a talpukat is nyaljátok.
A költészet napja után kevéssel álljon itt egy migráncs, Petrovics Sándor verse

Petőfi Sándor: A kutyák dala

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete,
Kegyelmes jó urunk
Helyeztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Gazz 2018.04.12. 16:41:32

@felső határ nincs: Ugyanez a sztori volt, csak rövidebben előadva. Persze ennek felfedezése lehet nem ment neked könnyen.

de let e ... 2018.04.12. 16:41:53

@EU zászlót mindenhova!: Meg ugye a Tiborcz gyerek lámpabizniszéról is van OLAF jelentés ... szóval ha a Demszky lopott ezalapján , akkor bizony a vejkó is lopott pénzből lett milliárdos ( a kis princesszel az oldalán ) ... no ez öngól volt pubikám , ma nem kapsz bért :-):-):-)

Sir Bates dö Hól 2018.04.12. 16:46:54

@Sir Galahad: számomra elfogadható az, hogy az, hogy az elios-ügyre a moi igazságügyi-rendszer adjon megnyugtató választ, ne a közhangulat... ez megvalósítható ma moon?...

(bár úgy vélem, hogy az általam feltett kérdésre nem válaszoltál...)

sterimar 2018.04.12. 16:48:34

Huh, elég agyhalott lehet a balhézó.
Van fogalma róla, hogy 1300 milliárd mennyi pénz? Láthatóan nincs.

Attilajukkaja 2018.04.12. 16:53:02

@sterimar:
"Van fogalma róla, hogy 1300 milliárd mennyi pénz? Láthatóan nincs."
És? Akkor már el is lehet lopni?

Sir Bates dö Hól 2018.04.12. 16:53:24

@Attilajukkaja: szeretem ezt a verset, a párjával együtt, csak az a baj, hogy a parlamenti ellenzék nagy többsége mintha nem ismerné azt...

Attilajukkaja 2018.04.12. 16:59:56

@Sir Bates dö Hól:
"az a baj, hogy a parlamenti ellenzék nagy többsége mintha nem ismerné azt"
Én nem elsősorban rájuk gondoltam, ... de majd rájuk is keresek valami megfelelő verset. Abban sem lesz sok köszönet. :o)

Éhesló 2018.04.12. 17:02:12

@szcsongor: hány 2/3 kell még, mennyi Európában történelmi és egyedülálló bukás kell még nektek, hogy végre valahára megértsétek: ti, ballibbant szarok mennétek szembe a magyar nemzettel, ami ezt nem engedi és minden alkalommal elhajt benneteket a kurva anyátokba 2006 ősze óta?

altimus 2018.04.12. 17:06:56

@stim: a hatart eloszor is a tiborcz gyerek lepte at. nem kicsit, nagyon. mindenki, aki nem kapasbol pofan vagja, hanem elkezd evodni vele az bizony meglehetosen kesztyus kezzel banik vele.

Sir Galahad 2018.04.12. 17:08:38

@Sir Bates dö Hól: Ha így van, az se legalizálja az ebédlőasztalnál történő zaklatást.

altimus 2018.04.12. 17:09:19

a hibat a gyerekek kovettek el, amikor komoly tek vedelem es fel tucat szekreny meretu orzo-vedo kopasz nelkul kimereszkedtek az utcara. gyanitom, hogy legkozelebb ovatosabbak lesznek.

persze arrol nem lennek meggyozodve, hogy talalas elott nem kopott-e bele valaki a konyhaban a levesukbe.

Éhesló 2018.04.12. 17:11:50

@monyon le: nem érdekel milyen papírt szereztél, vagy vettél, esetleg örököltél a galiciai dédapádtól mesüge, de aki ilyen hülye és nem érti a magyar szót, nos az számomra nem magyar.
Te pedig nem érted a szelíd, okos, demokratikua magyar szót 2006 ősze óta.
Pedig még le is fordította neked valamelyik szadeszes ávósfattyú haverod: menjetek a fenébe. Ezt jelenti a 3 Európában, demokratikus választásokon példátlan háromszoros buktátok a parlamenti választásokon.
Az egyéb országos választáson való ordas buktáitok pedig ezt csak megerősítették.
Tehát ne ugass itt, ne hazudozz lopásról demszkij, elqró és d209 valagából, hanem menj el szavazni és ha elbuktál, tanulj belőle, miért kentük el a pofádat!
Vagy ne tedd és elkenjük sokadjára is.

Éhesló 2018.04.12. 17:13:29

@bontottcsirke: fuss neki. Lehet bejössz neki jobban mint a nemzeti vej.

Attilajukkaja 2018.04.12. 17:14:59

@Sir Galahad:
"az se legalizálja az ebédlőasztalnál történő zaklatást"
Igazat adok, ... adnék neked, ha máskülönben meg lehetne őket szólítani.
De nem lehet.

GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!! 2018.04.12. 17:34:37

@Tronolok: " ne probaljatok mar meg le sorosiztazni azt akinak nem tetszik a lopas! "

Azert vagy sorosista, mert nyilvanvalo, hogy a korrupcios vad hazugsag. Kizarolag azert mondjak mert ezzel akarjak az iszlam hoditasnak ellenalo kormanyokat megbuktatni.
HABORU VAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

De meg ha volna is valamilyen korrupcio, ami egy tobb szaz ezres apparatusban termesztes, az hogy nemzeti kormanyunk van, ami megvedi az orszagot az mindennel tobbet er.
Majd ha megnyertuk a haborut, es az orszag ujra biztonsagban lesz, akkor esetleg lehet foglalkozni ilyen pitianersegekkel mint a korrupcio.

stim 2018.04.12. 17:35:29

néhány dolgot vegyünk figyelembe.

1, ártatlanság vélelme.
2, keressetek egy éves költségvetést ami mutatja, hogy mire mennyi pénz jut és gondolkozzatok már el azon hoghya valaki kivenne a költségvetésből 1300 milliárdot akkor vajon jutna-e pénz egyáltalán az állam működésére?

Az a baj, hogy nincsen gazdasági erányérzéketek. Hadd segítsek:

www.google.hu/search?biw=1784&bih=906&tbm=isch&sa=1&ei=C3zPWqfdOMLQwQLP67eQAw&q=%C3%A1llami+k%C3%B6zponti+k%C3%B6lts%C3%A9gvet%C3%A9s+ad%C3%B3bev%C3%A9tel+%C3%A9ves&oq=%C3%A1llami+k%C3%B6zponti+k%C3%B6lts%C3%A9gvet%C3%A9s+ad%C3%B3bev%C3%A9tel+%C3%A9ves&gs_l=psy-ab.3...19610.26040.0.26996.29.29.0.0.0.0.166.2034.28j1.29.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.LRgkUFUuOQQ#imgrc=zsVbO4csGCYL9M:

Mielőtt vádolsz valakit gondolkozz. Szeretném azt hinni, hogy a baloldali szavazók is szoktak gondolkozni. Ne hagyd magad becsapni, tanulj közgazdaságot, figyelj a számokra.

Ne légy hülye.

Attilajukkaja 2018.04.12. 17:42:57

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
"HABORU VAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"
Igazad van!!!!!!!!!!!!!!! Magyar háborúzik magyar ellen. Az iszlámnak ehhez semmi köze.
És neked ez tetszik?

Attilajukkaja 2018.04.12. 17:49:53

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
"ha volna is valamilyen korrupcio, ami egy tobb szaz ezres apparatusban termesztes, az hogy nemzeti kormanyunk van, ami megvedi az orszagot az mindennel tobbet er.
Majd ha megnyertuk a haborut, es az orszag ujra biztonsagban lesz, akkor esetleg lehet foglalkozni ilyen pitianersegekkel mint a korrupcio."
Köszönöm, hogy ilyen tömören megfogalmaztad az átlag Fidesz szavazó véleményét. Ebből világosan kiderül, mennyire fontos számotokra az álnacionalista mantra, a rettegés. Hogy mennyire fontos nektek háborúzni a sajátjaitokkal, és mennyire pitiáner dolog számotokra az erkölcs és a lopás. Az is, hogy milyen nagyképűen állítjátok, hogy a magyarok többségének a legyőzése lenne a célotok.
Gratulálok!

Sir Bates dö Hól 2018.04.12. 17:55:30

@Sir Galahad: a feltett kérdésre még mindig nem ismerem a válaszod... behatoltam a safe space-be?...

Ménár Atya 2018.04.12. 18:01:41

Jól megaszontad neki...........
Értelme kb semmi volt.
Egyrészt, mert bírósági ítélet nélkül, ez szimpla rágalmazás, mert nincs jogod nyilvánosan vádaskodni, csak bíróságon.
Ha viszont tuti információid vannak lopásról, akkor feljelentést kell tenned a törvény szerint.
Ha nincs, akkor szimpla bunkó viselkedés evés közben bárkit zavarni a vélt bizonyítatlan véleményed miatt.
Persze ha ráírod egy kartonra, és kiállsz a villamos elé spontán tüntetni, az más, ahhoz jogod van az alkotmány szerint, amit a fidesz is elismer.
Tényleg, Gyurcsányhoz is mész beszólogatni, hogy miért lopták el a pannon pumát a dübörgő gazdasággal együtt?
Vagy az nem zavart, amikor tönkrement az ország , és a válság alatt a világon elsőnek zuhantunk meg?
Engem zavart.
Ezért nem szavazok rá, de ha meglátom egy étteremben, még le sem köpném, mert semmit nem érnék el vele, ezekről lepattan a nyál is, az igazság meg úgy sem zavarja őket. :)
De amúgy igazad van, tényleg lopnak ezek is, de azért az elgondolkodtató, hogy az általatok történelmi magasságokba emelt lopások ellenére is növekszik a gazdaság, a maszopnál feri vezényletével ,aki igazmondó szent volt, és becsületes politikusokat vezetett hatalmas szaktudással, gyakorlatilag csak megszorításokkal tudott gazdaságot működtetni.......aztán megbukott az egész pereputty, én meg fizettem a cehhet amit hátrahagytak.

Sir Galahad 2018.04.12. 18:02:22

@Attilajukkaja: Próbálta valaki, hogy időpontot kér, aztán munkaidőben bemegy az ember irodájába és felteszi a kérdéseit? Én legalábbis nem hallottam róla.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.04.12. 18:06:12

@stim: Az a baj, hogy nincsen gazdasági arányérzéked. Hadd segítsek! Az adósság 19300 milliárdról 26700 milliárdra nőtt.
A költségvetés egyensúlyban. Viszont eltűnt 3000 milliárd manyup, és 10 milliárd euró valuta tartalék ami újabb 3000 milliárd. Na, akkor a 6000 milliárd hol van?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.04.12. 18:08:52

@sterimar: "Huh, elég agyhalott lehet a balhézó.
Van fogalma róla, hogy 1300 milliárd mennyi pénz? Láthatóan nincs."

Kevesebb mint a nyomtalanul eltűnt manyup 3000 milliárd forint és a valutatartalékból eltűnt 10 milliárd euró.

Ménár Atya 2018.04.12. 18:13:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A maszop alatt 19300 ft volt az adósságom, és évi 20000 ft ot kerestem.
Most 26700 ft az adósságom, és évi 100000 ft ot keresek.
Akkor most több a pénzem vagy kevesebb? :)
A 3000 milliárd Orbán párnájába van tömve, a 10 milliárd euró meg a miniszterei zsebében.
Azt az adósságot meg amit Fletóék itt hagytak, biztos jóváírta az ájemeff mert ők jók.............
Ne csak ATV-t nézz, ott a fele sem igaz vetélkedőt Vágó Pista vezeti :D:D

Sir Bates dö Hól 2018.04.12. 18:14:36

@Sir Galahad: szerintem az elmúlt időszakban volt pár közérdekű adatigénylés...
(bár szerintem most már csak a szart maszatolod, ami számomra csalódás a nickedtől...)

krokodil2008 2018.04.12. 18:26:49

Tényleg fel nem foghatom mi értelme volt ennek. De tényleg, miért érzi valaki magát jobban attól, hogy odamegy és beleköt a másikba?

Ez nem politikai kérdés, hanem nevelési.

Hogy aztán erre még büszke is legyen, az komoly jellemhiba szerintem.

horvathviteztamas 2018.04.12. 19:14:52

Tahónak születni kell, neked sikerült...

stim 2018.04.12. 19:15:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

köszönöm; örülök, hogy egyetértünk abban, hogy ez költségvetési tétel méretű pénz. Ha ez eltűnt volna mostanra már sokan nem kaptak volna nyugdíjat vagy a közszférában fizetést.

Egyébként ez véletlenül nem az az 1300 milliárd amit a múlt héten még a Kósa lopott el állítólag? Ha valaki hazudik nem árt ha jó a memóriája:)

GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!! 2018.04.12. 19:24:18

@Attilajukkaja: "Ebből világosan kiderül, mennyire fontos számotokra az álnacionalista mantra, a rettegés. Hogy mennyire fontos nektek háborúzni a sajátjaitokkal, és mennyire pitiáner dolog számotokra az erkölcs és a lopás."

Na pont ezert a folyamatos hazugsag miatt nem kivancsi ratok az orszag. Nincs itt semmifele allnacionalizmus, hanem egyszeruen vedjuk magunkat es az orszagot.
A baloldal nem hajlando elfogadni, hogy NEM AKARUNK ISZLAM ORSZAGBAN ELNI, NEM AKARUNK ARAB FENNHATOSAG ALA KERULNI, foleg nem eroszakkal. Es teljes joggal vedekezunk a tamadas ellen. Aki ezt tagadja, aki tagadja a iszlam veszelyt AZ ALJAS ERDEKBOL HAZUDIK.

Es igen a korrupcio, akar valos akar kitalalt, SZAZAD RANGU PROBLEMA AZ ISZLAM VESZELYHEZ KEPEST. Nem Orban mondja EN mondom, hogy az orszag megvedese fontosabb, mint a korrupcio elleni kamu kuzdelem.
Szoval NINCS AZ A KORRUPCIO, hogy atengedjem az orszagot az araboknak, ahogy azt baloldal szeretne. Ha Orban Viktor mindennap ellopna 1300 milliardot, akkor se.

AKKOR SE!

Nem tudtok akkora szamot mondani, hazudni, hogy lemondjak az orszagrol.

easy mango 2018.04.12. 19:35:13

Most itt tényleg az a lázári lázálom megy, hogy azért nem igaz az 1300 milliárd, mert ha kiveszel ennyit a büdzséből, akkor a büdzsé nem lenne pozitív? Miii?
A pénz nagyrésze az eu-tól jött. Igaz? Majd infrastrukrúra-fejlesztés címén kiosztották pályázaton. Igaz? A pályázatot hogy-hogynem, az elios nyerte. Más nem is tudta volna, mert a kiírásnak szinte csak ők felelnek meg. Igaz? Az elios meg tiborczé. Igaz? Ő meg a miniszterelnök veje. Igaz?
Szivem, itt nem az a baj, hogy hiányzik a költségvetésből, vagy sem. Hanem az, hogy az igazságos, egyenlő verseny feltételei sérülnek. Ami két dolgot vet föl:
1. A verseny hiánya miatt nem derül ki, hogy piaci áron ki tudja a legjobb ár/érték arányú kivitelezést megcsinálni. Drágán vetettek meg a költségvetéssel valamit, vélhetően.
2. Az így keletkezett extraprofitot a miniszterelnök vejének cége teszi zsebre. Ez bűncselekmény, és feltételezhetően a miniszterelnöknek is, vagy a közeli apparátusának is köze van az ügyhöz tevőleges, vagy közvetett formában, így ők feltételezett bűntársakként, vagy bűnpártolóként kerülnek a képbe.
Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

easy mango 2018.04.12. 19:38:27

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
Te már rég lemondtál a hazádról, csak még fel sem fogtad, és még teliszájjal tapsolsz is hozzá.
Mein kampf, munkásmozgalmi forradalom, ner, mind a hazát szolgálta. Őszintén.
Most kezdem csak érteni: ezek szerint a csúti geci tiszta hazaszeretetből lop. Ekkora hazafi még nem vezette népünket a diadalra sohamég!

Leadfoil 2018.04.12. 19:44:14

Úgy vélem, hogy Orbán elvtársról és annak tehetségtelen lányáról ( nagyon ronda szegény ) illetve nullaértékű vejéről beszéltek.

Ki mondja, hogy nem loptak? Dehogynem! Csak Polt elvtárs feledatot teljesítve mosdatja őket és a többi parazitát. Amely országban ilyet lehet csinálni, az az ország nem ér egy kalap lótrágyát se.

Azt mondjátok, tisztességes szavazás volt? Hát persze! Csak mi a manó lehetett a választási központban délután úgy 3 órányi "összeomlás" alatt.

Tudjátok érdekes ez a történet. A nagyszámok törvénye alapján Orbán alig kapott vola 20-25%-ot, többet nem. De milyen érdekes, kétharmadot kapott.

Lehet, hogy azok akik elmentek már Orniából, azoknak volt a több esze és azok akik maradtak, azok génhibásak?? Ti tudjátok a választ.

Leadfoil 2018.04.12. 19:45:37

A betűk önállósultak :) Egy részük nem jelent meg. De a lényeg ott van, fekete-fehér igazságban.

easy mango 2018.04.12. 19:46:45

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
Nem akarsz iszlám országban élni?
Nem fogsz. Ez ilyen egyszerű. Miért élnél abban? Mikor? Hogy képzeled el az iszlám bevonulást? Írd le!
Én nem akarok olyan országban élni, ahol nincs ovónéni meg tanár, nincs ápoló meg orvos, nincs buszvezető meg vízszerelő, nincs tisztelet és türelem, nincs hitele az adott szónak, nincs nyugdíj és kórházi ellátás, nem jön a mentő, nincs vagyona az embereknek csak függése az államtól, nincs szabad tv és rádió, nincs önkéntes segítő, nincs független színház és nincs egyenlő választás. Mert ezek valós veszélyek. Az iszlám invázió nem az.

élhetetlen 2018.04.12. 19:51:56

@Sir Galahad: „de akkor sem ebéd közben kell ezt firtatni”. Megérteném az illemtani problémáidat, de mikor, és hol kéne kérdezni, ha egy megfelelő helyen feltett politikai kérdésre a miniszterelnök azt válaszolja, hogy boldog karácsonyt, vagy Balog azt mondja az Indexnek, hogy akkor beszél majd velük, ha megtérnek?

Sir Bates dö Hól 2018.04.12. 19:53:35

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!: "A baloldal nem hajlando elfogadni, hogy NEM AKARUNK ISZLAM ORSZAGBAN ELNI, NEM AKARUNK ARAB FENNHATOSAG ALA KERULNI, foleg nem eroszakkal. Es teljes joggal vedekezunk a tamadas ellen. Aki ezt tagadja, aki tagadja a iszlam veszelyt AZ ALJAS ERDEKBOL HAZUDIK."

nem ismerem a moi helyzetet, elszászban (alsace, fr) élek, s attól, hogy vannak mecsetek még nem élek sem iszlám országban, sem arab uralom alatt...

(megjegyzem az iszlám az nagyon nem az arab szinonimája... már egy szint felett [lehetne a vízálasztó a funkcionális analfabétizmus]... )

élhetetlen 2018.04.12. 20:08:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: „Egy USA multinál te ugyan nem csinálsz ilyet munkaidőben!” Elvileg megcsinálhatja, félreteszi a telefont, az egy ideig foglaltat jelez, aztán visszateszi, és újra mellé. Ha nem figyelik az felvett ügyintézést, mármint ami nála nincs, akkor elketyeghet, mert vele kapcsolatban reklamáció sem lesz, amiért visszakeresnék a felvett beszélgetéseket. De ő egy erkölcsös, tiszta ember, hiteles is saját maga szerint, nem átvágja a munkaadóját, csak küzd az igazságért a munkaadójától kapott bér fejében a munkaadója ellenében. Érted?

easy mango 2018.04.12. 20:29:33

Érdekes de hozzám még nem jött oda senki egyetlen étteremben sem, hogy feltegyen egy olyan kérdést, hogy miért lopok. Többnyire ha odajön valaki, az örül, hogy lát, és a hogylétem felől érdeklődik. Pedig nekem is van apósom.
Ha én lennék hasonló helyzetben, és tegyük fel, tiszta a lelkiismeretem, a legrosszabb esetben is illedelmesen megkérném a “zaklatót”, hogy legyen szíves hagyjon magunkra, nem itt van a helye egy ilyen bonyolult kérdés megvitatásának, és higgyen nekem, az egész, mondjuk, az ellenzék kitalációja, hogy besározzon. Vagy a sorosé, a putyiné, a szíriusziaké, tudomisén. Cégem hivatalosan nyilatkozott, állunk elébe egy vizsgálatnak és mindenben együttműködünk a hatóságokkal. És nem szeretnék erről többet beszélni.

easy mango 2018.04.12. 21:38:07

@Ménár Atya: azért a konjunktúraciklusokat ne feledjük. Az egész világgazdaságnak megy a bolt, sokáig öntötte az usa az eu kína mindenki a pénzt a piacokra. Jól megy az autóipar, így mi beszállítóként is jól fekszünk, főleg a leértékelt forintunkkal. Volt különadó, termékadó, manyup-pumpa a rendszerbe, 8%-os eurokötvény, eu kohéziós alap, orosz hitel reaktorra, kínai vonatra. Nehéz dolguk van. Csak ezek nem hosszútávú, stabil beruházások. Ledlámpát építeni az nem befektetés, mérnököket tanítani az. Legalábbis a befektetett 1 forint gazdasági hozama multiplikátor hatásokkal lényegesen nagyobb az oktatás esetében 10 éves és azon túli távlaton mondjuk. De már korábban is jelentős, ez csak egy példa. Mondj egy hosszútávú beruházást, amit kiviteleztünk!

theGentlemanus 2018.04.12. 21:39:53

Sokan hivatkoznak arra a fidesz szavazók közül, hogy de hát a baloldal is lopott. Sajnos ebben az országban a korrupció már annyira elfogadott lett, annyira a mindennapjaink részévé vált, hogy önként tapsolunk hozzá. Én soha nem szavaztam a baloldalra, de ők ipari tanulók voltak a Fideszhez képest ebben. A közbeszerzéseknél eddig is 85% volt a visszaosztás aránya a fidesz kormányzás óta, mostanában már nem elégszenek meg ennyivel 90-95%-ot kérnek vissza a közbeszerzés nyertesétől, aki nyilván még így sem jár rosszul, hiszen verseny nélkül nyer. Vagyis az adóforintoknak jó ha 10%-a hasznosul, a többi szépen visszavándorol választott politikusaink zsebébe

easy mango 2018.04.12. 21:47:31

@theGentlemanus: meg az arányok is el vannak tolódva egy-két nullával, és az sok. Na, szó sincs arról: kicsit lopni is lopás, mindkettő elítélendő. A gyurcsány-kormány meg is kapta a büntetését, lecserélték a választók. Pont. Nem értem miért relativizálja valaki az elios ügyet azzal, hogy mert más is lopott. Ez szerecsenmosdatás, tipikus taktika, vagy súlyos hiba egy vitában. Ez sosem ellenérv, maximum arra törekvés, hogy álláspontod “bűnös” eredetét kiemelni próbálja, így degradálva érveid és hitelességed. Ócska analfabéta magatartás felnőttkorban. Óvoda végére többnyire a gyerekek is kinövik.

Lehetnék én is 2018.04.12. 22:29:55

ennek a faxságnak az első kiadása is hányinger volt.
Ez a második a zindexet is minősíti, hogy egyáltalán felengedte az első oldalra.
Szégyelld magad bozótharcos, szégyeld maga Zindex.

VáracliJános 2018.04.12. 23:25:02

Tetszik hogy végre a fideszes baszadékok újra basztatva vannak, naponta. Ez kell. Nem szabad őket békén hagyni, akár a klotyón is rájuk kell törni az ajtót. Én ha találkozok ezzel a kreténnel, egy neonlámpát dugok a seggébe a második fogás gyanánt.

VáracliJános 2018.04.12. 23:26:32

Ez a jó, hogy már ebédelni se tudnak rendesen. Percenként kell őket basztatni, hátha eltakarodnak a tetvek a picsába!!!!

VáracliJános 2018.04.12. 23:28:42

Sajnos az ismertség ilyen hátrányokkal jár. Akit meg ráadásul a bűgyi nyílvántartásban tartanak nyílván és szabadlábon tetvedzik, azt kétszeresen jogos vegzálni. Majd megunják az itt tartózkodást és eltakarodnak a vérvörös picsába a papával együtt.

Lehetnék én is 2018.04.12. 23:30:06

@Bloggggger: tudod mi az a közszereplő?
A felkonfban szereplők közül talán a bozótharcos.
Az ő ismerőse meg szerencsefia, hogy szóba álltak vele és később nem pofozták le. Ritka undorító patkányfajta. A bozótharcost meg frissen szerzett ismerőse minősíti.

GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!! 2018.04.13. 02:54:35

@easy mango: "Nem fogsz. Ez ilyen egyszerű. Miért élnél abban? Mikor? Hogy képzeled el az iszlám bevonulást? Írd le! "

Az arabok szep lassan elfoglaljak az europai orszagokat.
Ezt nem lehet tagadni, meg kell nezni Parizst, Londont, Becset, ahol par ev es a feher ember egyertelmuen kisebbsegbe fog kerulni, es teljesen felszamolodik az ugynevezett feher kereszteny kultura, indentitas.
Es magyarorszaggal is ez a tervuk, a baloldal a hatalomra jutas erdekeben szovetkezett azokkal, akik fel akarjak szamolni az europai kulturat, civilizaciot, es erre buta tudatlan arab, es afrikai neptomegeket hasznalnak fol.
Persze a balodal sem akar ide iszlamallamot, de a hatalmuk erdekeben kiszolgaljak azokat, akik viszont uzleti erdekbol, szet akarjak verni a nemzetallamokat, es eltorolni az europai civilizaciot.

Ménár Atya 2018.04.13. 06:07:00

@Leadfoil:
Llátod ez a baj a fajtáddal.
Ha a gondolkodás nem megy, akkor szimpla személyeskedés jön.
Csúnya az orbán lánya, meg buta is.........
Na , te is jól odacsaptál most a fidesznek.
Gondolom, amikor ugyan így élted a nyomorult életed, az mszp alatt, mint most, akkor te is Gyurcsány sérült fiát szidtad mint a fideszesek.
Ja, bocs, olyan nem volt, csak a magadfajták elégedetlenkedtek akkor is.
Menj tüntetni szombaton, majd megunjátok, és hazamentek :D

Ménár Atya 2018.04.13. 06:25:58

@easy mango:
Ebben egyet is értek veled.
Csak azt ne felejtsük el, hogy ki honnan indult.
2002-ben egy működő országot vett át az mszp, alacsony adóssággal, és hasonlóan jó világgazdasági körülményekkel.
Ebből a helyzetből sikerült leépítenie az oktatást, az megadóztatása miatti acsarkodása közt vette át a hatalmat a fidesz., bejöttek a várólisták, és eladósodott az ország.
A fiatalok, az értékteremtő munkaképes réteg terheit megemelték, a vállalkozásokat kiszipolyozták, magas adókkal és kölcsönökkel próbálták azt a látszatot kelteni, hogy működik a gazdaság, aztán a válság első fuvallata elvitte a maszop-szadesz kártyavárat, és kiborult a bili.
2010-ben ebből a helyzetből, és a nyugati tőkések , (bank,és néhány nagyvállalat) megadóztatás miatti acsarkodása ,az ájemefff mindenáron, megszorítással manipuláló nyomása alatt kezdtek.
Csökkentették az adókat, forintosították a deviza tartozást, visszafizették a maszop tartozást az eunak és az ájemefffnek.
Azért az a környezet nem volt olyan kedvező szerintem.
Főleg, hogy végigéltem ezt is azt is.
Hosszútávú magyar beruházások nem voltak soha, és nem is lesznek egy ideig, mert tőkeszegények a cégek.
Erre nagyon figyel a konkurencia.
Államilag nem is támogathatsz ,mert akkor sérül a versenyhelyzet az eu szerint.
Persze igazuk is lenne, ha egy sorból indultunk volna.
Marad a kiskapu.

easy mango 2018.04.13. 07:53:00

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
Nem akar a baloldal sem iszlámot, persze. Miért akarna? Ebben szerintem nincs különbség.
Milyen üzleti modell profitálna ebből, milyen módon tud üzleti érdeket szolgálni a nemzetállamok szétverése? Vagy európa iszlamizációja? Ezt sosem értem!

easy mango 2018.04.13. 07:57:50

@Ménár Atya: ok. Értem, így érzed, így élted meg. Azért a statisztikákat, egzakt számokat ne kerüljük meg majd.
2010 után jött a kétharmad. Teljhatalom, nem nyíg a koalíciós partner, nulla az ellenzék befolyása, teljes a választói legitimáció. Mehet a gőzhenger.
Hol az eredmény? Én azt sem látom sajnos, és az ígéretes jövőt sem.
A várkertbazár az nem eredmény, az egy lefestett fal csak.

Attilajukkaja 2018.04.13. 09:25:02

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
"egyszeruen vedjuk magunkat es az orszagot."
Az jó lenne! Csak nem látjátok, hol az ellenség.

"A baloldal nem hajlando elfogadni, hogy NEM AKARUNK ISZLAM ORSZAGBAN ELNI"
:o)))))
Te teljesen megzakkantál? Ki mondta ezt neked? A Semjén vagy a Németh Siszi? :o))))

"Es teljes joggal vedekezunk a tamadas ellen. "
Oszt hogyan? Úgy, hogy elengeditek a muzulmán baltás gyilkost, aki egy keresztényt mészárolt le álmában? Vagy úgy, hogy jó pénzért letelepedést biztosítotok vagy 20 ezer idegennek, köztük ismert bűnözőknek is? Vagy állampolgárságot árultok szintén jó pénzért fű alatt? Netalán úgy, hogy befogadtok több ezer migránst, csak nem szóltok róla az embereknek? Vagy úgy, hogy egyre több magyar fiatalt és szakembert üldöztök el hazánkból? Vagy, hogy zaklatjátok az itt legálisan tartózkodó menekülteket?
Nagy vitézek vagytok, nem mondom!

"Es igen a korrupcio, akar valos akar kitalalt, SZAZAD RANGU PROBLEMA"
Ezek szerint te is jól jársz vele, benne vagy valamelyik piszkos buliban.

"Nem Orban mondja EN mondom, hogy az orszag megvedese fontosabb, mint a korrupcio elleni kamu kuzdelem."
Te csak szajkózod, amit Orbán mond.

"Szoval NINCS AZ A KORRUPCIO, hogy atengedjem az orszagot az araboknak"
Milyen araboknak? Ki akarna ide jönni? Immár a törökök sem. :o)))

"Ha Orban Viktor mindennap ellopna 1300 milliardot, akkor se."
Tudom, mert akkor többet tejelne neked is. Amúgy elég gyorsan kifogyna az állam kasszája, és akkor te kezed is belelógna a bilibe.

"Nem tudtok akkora szamot mondani, hazudni, hogy lemondjak az orszagrol."
Ki kérte, hogy hazudjál vagy mondjál le az országról? Megteszed te azt magadtól is.

LordAlyr 2018.04.13. 10:07:29

@stim: Szerinted most a jobb oldal nyert? Akkor miért az oroszoknak kötelezik el az országot 30 évre? Annyi agyatok sincs, hogy billibeztek össze vissza azt ti vagytok a legnagyobb komcsik... Éltél az előző rendszerben? Mert, ha igen akkor eléggé feledékeny vagy. Legalább annyi IQ-tok lehetne, hogy ha jobbos a kormány, akkor miért kötelezi el magát folyton komcsi országoknak? Orosz vagy Kína... Na erre adjál épeszű választ.

LordAlyr 2018.04.13. 10:23:54

Sok szemetet összesöpör a szél...
Beszél itt mindenki haza védelemről, meg iszlám országról....

1. Ha a FITYESZ annyira védi az országot, akkor miért ad pénzért állampolgárságot bárkinek?

2. Miért fogadott be tavaly 1300 menekültet pont annyit, mint a kvóta szám volt? (politika, és az egyszerű embert ezzel meg lehet vezetni + irányítani)

3. Sokkal nagyobb gond, ennél pl. hogy az ukránoknál közkézen forognak a magyar fénykép nélküli papírok csak az nem járkál Eu-ban magyar papírral aki nem akar.

4. Ha védi az országot akkor miért ad Románoknak, szerbeknek, ukránoknak 2 állampolgárságot, de ha már ad miért szavazhat az aki nem itt él, nem ide adózik, semmi köze MO.-hoz? Ez nem külső beavatkozás?

5. Én éltem az előző rendszerben. Láttam azt az oldalt is. De inkább szeretnék olyan országban élni ami tőlünk nyugatabbra van. Lehet mondani, hogy menj oda. Voltam csak haza kellett jönnöm sajna. Csodákat láttam azoktól a "szemét" migránsoktól. Amiket egy "magyar" ember sem tenne meg olyan + dolgokat.

6. Megkérdezem a nagy hazavédő emberektől pl: hogy milyen autójuk van? Nagy BMW nagy AUDI szép... miért nincs Suzukid? Jó kérdés mi?

7. Milyen TV-d van? LG vagy Samsung uyganis ezeket nálunk gyártják. sorolhatnám....

8. Az embernek inkább a saját portáján kéne rendet raknia.

9. A kérdező jogosan kérdez, mert közszereplő.

+1 a migráns kérdés már a 2000 évek eleje óta van ugyan ilyen intenzitással csak ugyebár az átlag magyar nem tudott róla.

Attilajukkaja 2018.04.13. 10:45:09

@LordAlyr:
Nagyon hasonló dolgokat írtam tőled 2 kommenttel feljebb. :o)

"inkább szeretnék olyan országban élni ami tőlünk nyugatabbra van."
Nyugi, ők is. Nem véletlenül nem Voronyezsbe vagy Minszkbe küldik taníttatni a gyerekeiket, vagy járnak Grazba orvoshoz. Csak a népet hülyítik a nagy azeri, kínai meg orosz barátsággal, és szolgálnak trójai falóként az ottani diktátorok számára. Gondolom, jó pénzért teszik ... a saját zsebükbe.

Attilajukkaja 2018.04.13. 12:19:29

@GGy:
Jó a megközelítés, de ezzel nem lehet visszavenni a hatalmat a Fidesztől. :o)

GGy 2018.04.13. 14:22:48

@Attilajukkaja: Valahol el kell kezdeni.... :)))

GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!! 2018.04.14. 05:07:10

@Attilajukkaja: ""A baloldal nem hajlando elfogadni, hogy NEM AKARUNK ISZLAM ORSZAGBAN ELNI"
:o)))))
Te teljesen megzakkantál? Ki mondta ezt neked?"

Nem kell a duma. Persze konkretan nem mondtak ki, hogy magyarorszagot iszlamizalni kell, mert az meg a sajat szavazoiknal sem lenne nepszeru. De ha eleg sok arabot szallitanak be Europaba es Magyarorszagra, akkor csak ido kerdese es megtortenik.

""Es igen a korrupcio, akar valos akar kitalalt, SZAZAD RANGU PROBLEMA"
Ezek szerint te is jól jársz vele, benne vagy valamelyik piszkos buliban.""

Pontosan tudni lehet, hogy nincs korrupcio, mert csak demagog hazug politikai tamadaskent mondjak, ezenkivul az orszag nem tudna ilyen intenziven fejlodni.
Es az Orbanek azert sem lopnak, mert egy orszagot epitenek, hosszutavu celjaik vannak, nem ugy mint a lipsiknek akik csak gyorsan ki akarjak fosztani, es utanna kiszolgaltatni az orszagot barkinek aki fizet nekik, ha epp az arabok jonnek, akkor nekik.

LordAlyr 2018.04.14. 10:01:14

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!: Szép reggelt figyu lehet egy kérdésem? Nálad milyen mosószert használtak?

A FITYESZ hosszútávon gondolkodik? Lehet, de csak a hatalom megtartásában.

Országot épít? Ja magának.

Intenzíven fejlődik az ország? Arról hallottál már IQ fighter, hogy a télen megfagyottaknak a FELE, gynegébbek kedvéért 50% nem hajléktalan volt. AZÉRT FAGYOTT MEG MERT NEM VOLT PÉNZE A SAJÁT LAKÁSÁT FŰTENI!!!!!!

Ilyen most volt először. Kemény intenzív fejlődés.
KB 200 megfagyott emberből 100 a saját lakásában fagyott halálra. Köszi FITYESZ.

A nyugdíjak eltulajdonítása az is jó fejlődés volt.

Sőt az oktatás 70-es évekre való lezüllesztése is hasít.

Had ne soroljam tovább... Paks 2 és társai.

KORRUPCIÓ VOLT, VAN és lesz, de az minden kormánynál van.

A "NAGY HAZA" védelme meg csak kamu....

Azért nem ártana tisztázni mi is magyarnak lenni:

A mai modern világban ez eléggé nehéz az én elgondolásom szerint:

2 féle magyar van egyik aki itt születik az országban. Népcsoporttól függetlenül felnő, dolgozik adózik stb.

A másik aki esetleg külföldről jön ide, DE!!! csak akkor ha idejövetele után elkezd dolgozni adót fizetni és megpróbál amennyire lehet beilleszkedni pl erkölcsileg. Szabad vallásgyakorlás mellett.

Aki pl: környező országokban születtek, de nem itt élnek és nem ide adóznak azok NEM magyarok, azok magyar származásúak lehetnek. Szerintem ez nem ugyan az. Attól még minden tiszteletem az övék, de miért szavaznak pl Mo-n?

GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!! 2018.04.14. 19:36:41

@LordAlyr: Nevetseges demagogia, egy kormany munkajat az alapjan megitelni, hogy hany kutyaharapas, gepjamu baleset kihult ember hal meg. A lenyeget kell nezni, hogy vedik a magyar edekeket itthon es kulfoldon. A gazdasagi eredmenyek pedig vitathatatlanok.
Liberalisoknal 15-20 % munkanelkuliseg a fidesznel 0-3 %
Liberalisoknal 8-12 % inflacio a fidesznel 0 %
Liberalisoknal 10 % allamhaztartasi hiany a fidesznel 0 % sot gyakran tobblet van.
A liberalisoknal allamcsod, az emberek es a allam totalis eladosodasa, a fidesznel szarnyalo gazdasag, minden evben rekordot dont az epitoipar, a mezogazdasag, a turizmus.

A baliberalisokkal nem az volt a legnagyobb problema, hogy kifosztottak, szetraboltak, elkotyavetyeltek, kiarusitottak az orszagot, hanem hogy gatlastalanul kiszolgaltak a magyarnemzettel ellenseges hatalmak erdekeit, gondolkodas nelkul vegrehajtottak barmit amire utasitottak oket. Nem a Magyar erdekeket szolgaltak, hanem az ellenseggel kollaboraltak.
A 2006-os sortuzek, tomegbelovetesek, szemkilovetesek, altalanos kegyetlenkedesek megmutattak, hogy a balliberalisok hogy viszonyulnak a magyarokhoz.

Attilajukkaja 2018.04.14. 22:51:06

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
"Persze konkretan nem mondtak ki, hogy magyarorszagot iszlamizalni kell, mert az meg a sajat szavazoiknal sem lenne nepszeru. De ha eleg sok arabot szallitanak be Europaba es Magyarorszagra, akkor csak ido kerdese es megtortenik."
Kik szállítanak ide arabokat??????? Ez nagyon gagyi próbálkozás volt, drágám!

"Pontosan tudni lehet, hogy nincs korrupcio, mert csak demagog hazug politikai tamadaskent mondjak, ezenkivul az orszag nem tudna ilyen intenziven fejlodni."
Nem is fejlődik intenzíven. A lengyelek, a szlovákok, a csehek és még sokan mások jobban teljesítenek gazdaságilag a környezetünkben. Magyarország a futottak még kategóriában van. Nézz utána! Korrupcióban viszont nagyon elegáns helyet foglalunk el nemzetközi viszonylatban.

"Es az Orbanek azert sem lopnak, mert egy orszagot epitenek, hosszutavu celjaik vannak, nem ugy mint a lipsiknek akik csak gyorsan ki akarjak fosztani, es utanna kiszolgaltatni az orszagot barkinek aki fizet nekik, ha epp az arabok jonnek, akkor nekik"
Már csak arra lennék kíváncsi melyik bulijába vett be Orbán és mennyiért, mert ennyire még te sem lehetsz naiv! (És akkor nagyon PC voltam!) :o)))))

Attilajukkaja 2018.04.14. 22:53:22

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!:
Ja, és 2006-ban nem voltak sortüzek. Az 1956 volt. Kicsit összezavarodtál a dátumokkal is. :o)))))))

LordAlyr 2018.04.16. 06:34:40

@GYURIBÁCSI MENJEN HAZA !!!: Akkor menjünk sorban, hogy az agymosott zombik is megértsék.

1. Az tényleg jó, hogy a gazdaság hasít, de az emebrek megfagynak meg éhenhalnak. Ebből te milyen követekeztetést vonsz le?

2. Kutya harapásról szó sem volt. Te politikuis vagy?

3. Szerintem legjobban abban lehet lemérni a kormány munkáját , hogy az emberek hogy élnek. Nem a felső réteg hanm az átlag ember.

4. Te jártál mál huzamosabb ideig tőlünk nyugatra? (nem nyaralásról van szó) Mert ha igen és ilyeneket írsz, akkor butább vagy mint amilyennek eddig gondoltalak volna.

5. Munkanélküliség miéer is alacsonyabb? Ennek 2 indoka van.

a. A munkanélküli segély 9 hónap helyett 3 vagyis kikerülsz a rendszerből hamar.

b. Az emberek elmennek külföldre dolgozni.

Konklúzió: nincs kevesebb munkanélküli.

6. Nincs infláció: szerinted miért cserélik a pénzeket minden évben? TAnultál egy kis történelmet ill. gazdaság tank, hogy a pénznyomtatás mivel jár te ostoba. Nincs infláció!!! vagy vak vagy, vagy nem te vásárolsz otthonra. Nézem meg az árakat tavaly meg most és akkor mond, hogy nincs infláció. Azért az vágod, hogy MO-nak NINCS vagy ELENÉYZŐ az export ereje. Ha ez van, akkor mitől is lenne gazdaságunk?
MO-n export ereje lényegében:
Electrolux, Samsung, Velux, Mars, Bosch, telán még... Merci....

Ennyi....

7. A liberálisok helyett meg a Szoci jobb lett volna, mert ők voltak hatalmon.

8. A szociknál az EURO árfoyama rémlik nekesd, hogy a válság (világ) nem kormány alatt 305 volt max. Akko a Fityesz egyből mondta mondjanak le. Amiőta ők vannak hatalmon alig meg 310 alá és nincs válság.

9. Allmháztartási hiány: nos akkor ez is HAZUGSÁG amit írsz. Tudod egyátalán mi a fogalma?

2017 ben azaz tavaly az álamháztartási hiány összege:

1973,7 milliárd forint volt. Az elmúlt 12 évben a LEGMAGASABB!!! Még a szociknál a 2008 as válságban sem volt ekkora!!!
Azt még tetézi, hogy a kötségvetés ezt még 2016 tavaszén fogadta el, akkor 1166.4 el. Tehát még számolni sem tudnak előre. Akik nem tudnak számolni azoktól hogy várhat az ember bármit?

9. Az építő ipar hasít ja indoklom:

CSOK... Egy átlag ember miért nem tud csok-ot felvenni? Miért vettet ki a csokból rengeteg kitételt, hogy a felső réteg is igényelhesse? Ja igen ehhez még nincs ionfláció:
1 db 18mm OSB 2016 ban 4500 huf ugyan ez most 2018-ban 6300 huf. Ja tényleg nincs infláció. Szálmod ki mennyi is az. Ez egy házi feladat. remélem menni fog. Segítek 39 és 41 között van. Azt vágod, hogy szinte máe lehetetlne eladni az új lakásokat? Azt vágod, hogy az ingatlan vásárlások mögött nem aa általu annyira védett MAGYAR lakosság áll, hanem 3-4 befetető csoport?

10. Azt meg miből veszed, hogy a mezőgazdaság hasít? Akkor miért szorulunk búza importra? Vagy ezzel összafüggésben igaz az állat tenyésztés.. Miért kell PL tojásokkal telszórni mindent?

Azt meg fogalmazd már meg, hogy a magyar nemzet ellenségei. Mert én ilyenről nem tudok.

A szöveged többi része arra sem méltó, hogy kommenteljem. Mennyi pénzt kapsz a FITYESZtől hogy ilyen propaganda, levegőbe dobáló dolgokat írj. Mert remélem fizetnek érte, mert akkor éri csak meg. Önkéntesként nem..

Tisztelettel egy intelligens ember. :-)

LordAlyr 2018.04.16. 06:38:26

Bocsi a helyesírásí hibákért még elég korán van. :-)

Attilajukkaja 2018.04.16. 10:12:56

@LordAlyr:
"5. Munkanélküliség miéer is alacsonyabb? Ennek 2 indoka van."
Szerintem 3. A közmunka is ide számít, ami kevés helyen jelent értéktermelő munkát, de biztos, hogy nem elég a megélhetéshez. Ráadásul sok helyen 6 havi kötelező közmunkát is egy egészként számolnak el a statisztikában, pedig a másik 6 hónapban a szerencsétleneknek nincs munkájuk.

"9. Az építő ipar hasít ja indoklom:
CSOK..."
Na és a stadionok? A NOlimpia szavazás ellenére a kormány folytatja a méregdrága építkezéseket. Az atlétikai stadion lesz a következő ilyen nagy beruházás.
süti beállítások módosítása