HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

"Milyen érzés lopni? - kérdezték ma Orbán Ráheléktől egy étteremben

2018.04.09. 18:34 bozotharcos

Ma sem a sarki önkiszolgálóban ebédelt az ország kedvenc, saját lábon álló ifjú párja. Orbán Ráhelt és férjét  ma délben a budapesti VI. kerület egyik Andrássy úti éttermében kapták lencsevégre. A fénykép készítője a Facebook-oldalán meg  is osztotta a képet a két, saját tehetségéből és szorgalmából olyan szépen boldoguló fiatalról. Sőt, nem is hagyta szó nélkül a találkozást....

screen_shot_2018-04-09_at_18_19_44.png

 

A Bozótharc iszonyúan szerencsés: szinte minden nap posztolnak sokfelé járó, és olyan sok mindenben tájékozott ismerősei, bőven kínálva publikálnivalót majd' minden napra. Ma épp ezt a mondatot osztotta meg egyikük:

"Megkérdeztem, hogy milyen érzés lopni ... Meglepett arcot vágott, hogy nem érti miről beszélek. Megkérdeztem még egyszer, hogy nem zavarja- e, hogy lop. R. csodálkozva nézett rám..... majd kitessékeltek a Klassz nevű helyről. Varom az apeh-et vagy a gulágot."

Ha valakit érdekelne, hogy kb. milyen ebéddel piheni ki egy a saját lábán álló fiatal pár például egy választási nap fáradalmait: az étterem korábbi étlapjain például ilyen ételek is szerepeltek:


- Tonhal saláta 
- Lazac krémleves, blini, kapros tejföl, lazac kaviár

- Porchetta, sült hagyma és bacon ragu, joghurt 
- Zöldséges cous-cous, garam masala csirke, mogyoró szósz 
- Csokoláde fondant, vanília fagylalt, fűszeres meggy / Chocolate fondant, vanilla ice cream, spicy sour cherry.

2 fogás: 2690 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 2 course meal: 2690 Ft + 12,5% of service fee
3 fogás: 3190 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 3 course meal: 3190 Ft + 12,5% of service fee

 

406 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr313821262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 06:21:21

Nem vette észre a Soros-katona, hogy már vége a kampánynak...

bebenini 2018.04.10. 08:05:11

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te mindenhol ott vagy? Hát nem vetted észre, hogy vége a kampánynak, a sorosozás már nem pálya? Bulgária biztos nagyon messze van!

Nóri Fábián 2018.04.10. 08:47:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csoda történt! Már nem kell rettegni a migránsoktól tegnaptól!!! Soros is pihentetve van...! A tolvajok viszont tolvajok is maradnak, a lopás folyamatos munkát igényel! :P

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 09:55:01

@Nóri Fábián:

Az a kampány, hogy ballib tolvajok harcolnak a tolvajlás ellen nagyon nem jött be, nem tűnt fel neked ez?

mildi 2018.04.10. 10:18:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: mi ellen harcolsz, hülyegyerek? a józan ész ellen legfeljebb.

zooDoo 2018.04.10. 10:19:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: neked sem tűnt fel pártkatona, hogy összességében többen szavaztak az ellenzékre, mint a Fideszre!? Már csak az egyesítésen kell dolgozni. 4 év elég lesz rá.

TPK 2018.04.10. 10:30:05

Bátor vagy. Köszi.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 11:03:26

@mildi:

A nyugati rend, a liberalizmus, az elnyomás, a gyarmatosítás ellen.

2018.04.10. 13:03:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a Balkánért. Neked nyilván kielégíti az igényeidet, hogy bajuszos nőket és kecskéket kúrogatsz, miközben maffiózó despoták szétlopják körülötted az országot, de azért vannak még, akiknek ez nem elég.

Na ők azok, akik nagy számban elhúznak a hanyatló nyugatra, ahol csak a riposzt szerint szörnyű az élet, aki járt már a szaros faluján kívül, mind tudja.
Aztán maradtok ti, erzsébet-utalványosok, akik lassan az összes olyan adózó, tehetséges állampolgárt is kiutáljátok, kicsináljátok, hogy nem marad senki, csak az államtól függő kiszolgáltatottak, és a csaholó slepp.

inkvisitor 2018.04.10. 13:34:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Értem, szóval te a keleti rend híve vagy, az éjjel érkező fekete kormányzati autóké

Dinkainka 2018.04.10. 13:35:22

@bebenini: Nem Bulgária van messze, Kuba még messzebb van, sőt Dél-Amerika is!

alfacharlybravo 2018.04.10. 13:40:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Dehogy is most kezdődött az új négy éves kampány.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 13:41:56

@Innovált kutyák:

Az ország szétlopása 1990-ben indult, nyugtaiak által, vedd észre. S olyan mértékben, amihez képest minden ballib és fideszes lopás morzsa.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 13:43:47

@inkvisitor:

Én a normalitás híve vagyok, ezért vagyok nyugatellenes és antiliberális.

Ekrü 2018.04.10. 13:46:37

A leírt árak szerint ez egyáltalán nem egy drága étterem.Ha Don Pepéből (gyorsétterem,pizzazó) rendelek házhoz akkor ott a két fogás simán 3000 fölött van,a három pedig 3800-4000 környékén,mindez pincér és kiszolgálás nélkül.

2018.04.10. 13:55:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: egyszer el kellene látogatnod egy abnormális Dániába vagy Németországba.

Fasz panelprolik és a falujukat el nem hagyó, m1-et bámuló féleszűekkel lehet csak elhitetni, hogy ha nem Orbán, akkor bogarakat fogunk enni.

Nem csoda, hogy a fidesz már nem Martonyi, Navracsics, stb, hanem Németh Szilárd és Kósa.
Az ország fele ugyanaz a kádárista lumpen alak, aki örömmel visszatapsolja az egypártrendszert, csak legyen utalvány, és ne kelljen önállóan felelősséget vállalni semmiért.

2018.04.10. 14:00:50

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: nekem nincs miért, kutyus. Neked sok Németh Szilárdot kívánok. Azt kapod, amit megérdemelsz.

Robag Ötep 2018.04.10. 14:12:38

A helyükben visszakérdeztem volna: "Na, és neked milyen érzés sz0pni?"

citrix 2018.04.10. 14:14:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Te szovjetbérenc külföldi ügynök, mit akarsz még, mit keresel itt? Húzzál haza putyinisztánba, az az otthonod. Küldetésedet teljesítetted, büszkén jelentheted elöljáródnak. Arra viszont ne számíts hogy ismét szovjet akol leszünk. Soha.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.10. 14:14:40

MAXval Birca Szofiabol jobban megtippelte a valasztasieredmenyt mint 100EZER romkocsmaros lippsi bolcseszdemokrata Pestrol.

De meg mindig a nep a hulye nem a lippsik.

Sot MAXval meg nalam is jobban megtippelte en ugyanis csak ujabb Fidex kormanyra szamitottam nem teljes ellenzekvaltasra, s a varhato sivalkodasokra.

József Körmendy 2018.04.10. 14:16:17

Nem drága egyáltalán.Ha jó is érdemes beülni.

flydomi 2018.04.10. 14:19:59

szerencsétlen kis zsidó lány. :) Ez a kérdés nagyon szíven baxta. :) A feje mindent elárul. :) Nem csak a férjed kis pöcsén fogsz ülni,hanem egy hatalmas nagy feka faxon is. :)

flydomi 2018.04.10. 14:22:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
látom,a hazaárulás neked minden perces. :D De jó lesz nézni,ahogy vezíred eltapos titeket is a mocsokba. :D Mert annyit értek neki. :) Csak a csikákat szereti,akik hagyják magukat ánuszrózsába baxni. :D De azt keményen,amig sírva könyörögtök a kis nyomoronc életetért. :D Jó lesz ez. :)

Bicspesz Elek 2018.04.10. 14:22:27

Nincs testőrük? Ezek utan lesz. A tovabbi kerdezo meg monoklit kap....

Bicspesz Elek 2018.04.10. 14:25:36

@flydomi: Az inkabb te leszel Nyugaton a melodban...

flydomi 2018.04.10. 14:26:52

@Bicspesz Elek: te is egy fidesses hazaáruló vagy? :) mész a lecsóba vitty által. :) Csak egy szánalmas eszköz vagy a számára. :)

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.10. 14:30:30

@flydomi: Sivalkodjal!

EMBEREK

Gondoltam hogy fiDEX kormany lesz de mindenkinek szewretnem ezuton is megkoszonni hogy extra durva szaraz SEGGbeqrast kaptak a lippsik, ahonnan soha nem fognak felallni.

Igy mar elkezdhetunk vmi normalis orszagot epiteni, nagy ko esett le a szivemrol.

A lippsik meg vagy elmennek vmi NGOhoz dolgozni, vagy vissz a balettbe mint az asszonyvero, fikaevo.

DEAL WITH IT

zokogjatok 2018.04.10. 14:30:39

úristen HÁROMEZER FORINTOS EBÉD = GIGAGZDAGSÁG!!!

meg ODA MERT UGATNI = HŐSIES ELLENÁLLÁS!!!

de rohadtul szánalmasak vagytok, atyaúristen :D

zokogjatok 2018.04.10. 14:33:46

Rendelsz két pizzát az többe kerül mint amennyiért Orbán Ráchel kajált, oszt itt vered a nyálad hogy ÚRISTEN LAZACOT EVETT :DD

Mi lesz a legközelebbi, hogy Suzuki Swiftet vett a récsöl, pedig az több millió forint? Meg új adidas van rajta pedig az legalább tízezer? A mobiltelefonja vagy nyolcvanezret is ér? Szánalmas :D

morph on deer 2018.04.10. 14:35:48

@mildi:
“mi ellen harcolsz, hülyegyerek? a józan ész ellen legfeljebb”

Már győzött, nem tűnt fel?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 14:37:37

@n3spr3ss0:

Miért tenném ezt? A koreai kultúra egyébként vonz, a nők is szépek, de idegen lenne nekem ott.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 14:38:29

@citrix:

A harc nem állhat le. Vasárnap csak egy csatagyőzelem volt, de a háború nem ért véget.

VáradiJános 2018.04.10. 14:39:25

@n3spr3ss0: és te a kurva anyád lukába?

VáradiJános 2018.04.10. 14:40:27

Rettenet. Ebédelt! Atyaég! Holokauszt.

flydomi 2018.04.10. 14:41:20

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Bruahahhahha

--Igy mar elkezdhetunk vmi normalis orszagot epiteni, nagy ko esett le a szivemrol.

Bruhahahaahaha.
1300 milliárd Kósának,3000 milliárd manyup lové lopása,13 milliárd a kis tiborcznak,Gigahitelek(orosz-kinai) importálása,ccc 42500 milliárd csak,de lesz ez több is. :) Unios források csökkentése. :) Rokkant betegek utcára kibaxása,a teljes birkák dió agyának átmosása. :)
És szeretjük az ISZLÁMOT :)
www.youtube.com/watch?v=7mLtNI13J5U

Sok sikert fasiszták.És eljön a Káanán a szabadságal egyetemben,ahol a nagy keresztényemberek megvédik csúnya europát mindenkitől,még az Ensztől is. :D

flydomi 2018.04.10. 14:42:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A kedvenc sorosbácsikád bukott?Helyes. :) De azért nyald tovább a popsiját,nehogy pár évtized múlva pofára essél miatta,ha már többször istenitetted. :)

tudorka57 2018.04.10. 14:42:36

A liberál-bolsi őrültek menthetetlenek.
Az agyukban már rég győzött az eszme a józan ész fölött.

flydomi 2018.04.10. 14:44:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Különben miért van az,hogy egyszer nyalod Soros faxát és haverjainak seggét,máskor meg Vitty kis pöcsét szopod le? :D Gondolom,hogy előre bebiztositod a kis xaros életedet,ha bármi is történne a közeljövöben. :D

zokogjatok 2018.04.10. 14:47:51

@flydomi: Mert van egy hasonló nick amelyik megpróbálja lejáratni Bircát, de tapasztalataim szerint eddig kizárólag a butább fajta ballibek keverték össze őket, tudod, az okos ellenzékiek.

flydomi 2018.04.10. 14:52:26

Bruhahahaha.Ezt a kamu dumát. :D Birka egyszer az ellenzék seggét nyalja,máskor meg a kis fasiszta vezír pöcsét szopkodja. :) ez az igaz kétszínű magyarnak nem nevezhető végbél lény. :D Gratula hozzá. :)

nemecsekerno_007 2018.04.10. 14:52:42

@Innovált kutyák: Muhahahahaha :D Ezt komolyan gondoltad v. vicc??? Mert viccnek kicsit durva...

"Fasz panelprolik és a falujukat el nem hagyó, m1-et..."

és biztos lehetsz benne, hogy az ellenzék hitette el velük nem a kormány... :)

"Nem csoda, hogy a fidesz már nem Martonyi, Navracsics, stb, hanem Németh Szilárd és Kósa..."

És mégis Kósát választották. Ennél pontosabban nem mutatja semmi az ellenzék értékét :)

"ne kelljen önállóan felelősséget vállalni semmiért"

Ez a legszebb mondatod. Nem kell felelősséget vállalni semmiért Muhahahahahahahaha

Mi az oka az ellenzék vereségének?

- Schiffer András
- Széll Bernadett
- A Jobbik
- A pirézek

Még véletlenül se a ballib ellenzék. Gyerekek, ha ti nem lennétek ki se tudnánk találni benneteket. :D

Fülig José 2018.04.10. 14:57:09

@flydomi: ugyan hagyd, ne etesd a trollt...szegények, ennyi aggyal úgysem bírják felfogni. még hogy építeni, muhaha...a kocsmakilincset fényesítik kajászóbürgözdön és rettegnek, hogy a 106 kilós asszonyt nehogy megdugja egy migráncs, hiszen mondták a habony 1-en... ennyi a szellemi táplálékuk... szánalmas véglények. csak azt röhögöm, hogy ezek rég éhen haltak orbánisztában mire nekem gondom kezdene lenni...sebaj, több lesz a hely!

bozotharcos 2018.04.10. 14:59:44

@zokogjatok: nem az a baj ,hogy mit eszik, hanem az, hogy miből fizeti ki....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 14:59:54

@flydomi:

Még akkor se voltam a lelkes híve, amikor liberó voltam.

Amikor ösztöndíjat kaptam tőle 1992-ben, gondolkodtam erősen, elfogadjam-e. Végül elfogdtam. De morális kérdés volt ez számomra-

Sütemény1975 2018.04.10. 15:04:26

egy igazi bunkó volt kérdező....Le is csaptam volna ha hozzám jön oda

citrix 2018.04.10. 15:04:37

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem tudtam hogy konkrétan háború van. Ha háború van, kiveszem a részem belőle és nem egy csapatban harcolunk. Nem babra megy a játék. Szovjetoroszország és ügynökei nem barátai magyarországnak. Az egyik putyinisztán a maga elmaradott rendőrállamával, szegénységgel és nyomorral. Mi NATO tagok vagyunk és az EU tagjai. Putyin bérencei húzzanak szépen keletre, ott a helyük.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 15:04:59

@flydomi:

Életem eleve nem függ a politikától. Még sose kaptam juttatást, előnyt közéleti tevékenységemért.

flydomi 2018.04.10. 15:05:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
te egy igaz szenny vagy a nemzetnek. :D
Egy igazi kétszínű xar,aki benyal mind a két oldalnak,és közben mind a kettőt szapulja. :D Ez már elmebaj lehet. :D

odamondó 2018.04.10. 15:05:50

Húú de elit helyen voltak... Jajaj. Persze ettől még nem lett jogos a vagyonosodásuk, de legalább az onyx-ot vártam erre kapunk egy kifőzde kategóriát étterembe csomagolva... Wtf. Ide egy normális munkával rendelkező ember is bármikor elmehet.

nemecsekerno_007 2018.04.10. 15:06:49

@flydomi: "1300 milliárd Kósának...."

Tudod mennyi pénz ez? Ha tudnád nem írogatnál hülyeségeket.

A nagyobb baj az, hogy aki először leírta az se gondolkozott.

legyetek 2018.04.10. 15:08:04

Először is a blog szerinti cselekmény egy bunkósággal egybekötött zaklatás, másodszor az irigyelt árszint alsóközép kategória.

A blog nagyjából lefedi a prolitempó fogalmát. Ezzel a stílussal megágyaztok az újabb (2022-es) vereségnek.

Kivancsi 2018.04.10. 15:10:41

nagy a pofatok! most legalabb a tolvajnak van arca! meg tudod kerdezni tole "milyen erzes lopni" probaltad volna ezt meg 10 evvel ezelott!? mikor a szoci-komcsik eladtak a felorszagot a kulonbozo kulfoldi erdekeltsegeknek befektotoknek aztan azok lapatoltak az elsibolt EU-s es magyar miliardokat... eltek a lopott piiizbol a francia nemet angol amerikai es egyeb vezetok es a reszvenyesek martak fel a szep kis osztalekot......
1. nem is tudnad milyen nyelven kerdezd meg a tolvajt
2. nincs arca a tolvajnak
3. a piizt ugy elloptak, hogy az 1xru embernek fogalma se volt rola!

Most viszont tudod lathatod ki mikor hogyan lop... ha kiderul! A tolvajnak van arca! Tudjuk kit kell majd fellogatni! :):)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 15:11:42

@citrix:

A NATO-ból ki kell lépni, az EU-nak pedig meg kell oldalni a totális reformját.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 15:12:24

@flydomi:

Mikor nyaltam be bármelyik oldalnak is? S mikor egyszerre a két oldalnak?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 15:13:13

@szerella:

Bukott most egy nagyon, de még messze nincs agyagba döngölve.

felucca02 2018.04.10. 15:20:26

@Robag Ötep:
De ehhez inteligencia kellene, meg tiszta lelkiismeret. Ami nem volt nekik, így elmaradt ez a csodás riposzt!:)
Egyébként szopni jobb, mint lopni, szerintem....

ételizésítő 2018.04.10. 15:29:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Mi van, megint hagytad, hogy 15 perc netezésért seggbedugjanak az ápolók a szófiai elmegyógyintézetben?

Muad\\\'Dib 2018.04.10. 15:33:20

"...2 fogás: 2690 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 2 course meal: 2690 Ft + 12,5% of service fee
3 fogás: 3190 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 3 course meal: 3190 Ft + 12,5% of service fee"
Ez most miért lett ideírva? Mi köze van ennek az egészhez? Ez nem valami extra brutál ár, hogy ezt kelljen lobogtatni.

pragmatika2 2018.04.10. 15:35:27

@zooDoo:

"neked sem tűnt fel pártkatona, hogy összességében többen szavaztak az ellenzékre, mint a Fideszre!? Már csak az egyesítésen kell dolgozni. 4 év elég lesz rá."

Ja. ti mindig több szavazatot kaptok mint a fidesz tudjuk.
Csak f.szomtudja, valahogy mégis viszi a körzeteket a fidesz.

Figyu az emberek annyira nem hülyék, hogy ne tudnák, ha le akarták volna pattintani a fideszt, akkor fogják, aztán valamelyik top pártra (LMP MSZP Jobbik DK) odanyomják mind a két nyomtatványon az x-et Ennyi. Ez nem történt meg, vagyis hát mindenhol a fidesz nyert (Jó nem mindenhol de döntően).

Aztán megint jöttök ezzel a szar dumával. Nem veszitek észre hogy ezzel váltatok hiteltelenné ?

Vicc ahogy hozzáálltok na.

A helyetekben én hátat fordítanék az eddigi stratégiának (hisz láthatóan nem működik) és talán megpróbálnék a realitások, talaján mozogni.

pragmatika2 2018.04.10. 15:40:23

Ja, a posztírót én lehet hogy csak úgy simán állon vágtam volna.
Paraszt gyerek, a kajáló embert nem illik ilyen baromságokkal megzavarni.

Vagy ha nem, talán egy pert is megért volna a dolog.

@Muad\\\'Dib:

"Ez most miért lett ideírva? Mi köze van ennek az egészhez? Ez nem valami extra brutál ár, hogy ezt kelljen lobogtatni."

Ez meg a másik. Most tényleg ennyire kicsinyes irigynek tartja ez a pöcs a magyar embert, hogy még ez is b.ssza a csőrét ?

Kivancsi 2018.04.10. 15:40:35

@Muad\\\'Dib: miert? miert? mert ezt a te piiizedbol fizetik a tolvajok! ha magyar adofizeto vagy akkor az onnet ellopotbol! ha EU-s vagy akkor az EUtol ellopotbol! ha meg amerikai vagy akkor meg a Sorostol ellopotbol ha marslako vagy akkor majd abbol is megoldja a veziiir! :)

Muad\\\'Dib 2018.04.10. 15:43:52

@Kivancsi:
Csak lényegtelen. Úgy lett odaírva mint valami véres konc amin mindenki megbotránkozhat ez a picsafüst összeg. Miközben Ráhel azt csinál a magyar turizmussal, meg az arra szánt összeggel amit akar miközben fogalma nincs az egészről. És akkor az a non plus ultra, hogy 3000 párszáz Ft-os ebédet evett. Ez ilyen jó magyar blogos szokás. Ezt olvasd el proli, képzedd' három'zer pízért.

bearman 2018.04.10. 15:46:24

Nyomjad, Birkaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!!!!! Lökjed a tutit, had szórakozzunk!
Bruhahahaha.

pragmatika2 2018.04.10. 15:47:04

@bozotharcos:

"nem az a baj ,hogy mit eszik, hanem az, hogy miből fizeti ki...."

Hát, azokat az összegeket, amiket itt feltüntettél, az utcánk végén lakó cigó közmunkás is kiperkálja.

VáradiJános 2018.04.10. 15:52:39

És te a sarki önkiszolgálóban ebédeltél? Nem? Nahát

VáradiJános 2018.04.10. 15:53:38

@flydomi: milyen 1300md Kósának, te szerencsétlen takony?

VáradiJános 2018.04.10. 15:56:52

@felucca02: “egyébként szopni jobb, mint lopni, szerintem....”

Akkor szopd le apádat, te ribancpatkány!

VáradiJános 2018.04.10. 15:58:01

@neszóljszámnemfájfejem: irigykedsz rá? Kell egy fasz neked is a szádba?

Tom66 2018.04.10. 16:09:22

Ebből is kiviláglik bozótharcos bátorsága és intelligenciája. Örülhet a harcos, hogy megúszott egy pofont vagy egy nagy fenékberúgást. Gondolom, ezt a bejegyzést is zsíros kenyér majszolása közepette, a filléres MacBookjáról írta.

2018.04.10. 16:13:03

@Ekrü: szerintem senki nem mondta, hogy ez egy különösen drága étterem lenne. Nem az a baj, hogy étteremben esznek, hanem hogy gyakorlatilag abból lettek milliárdosok, hogy a csaj apja a miniszterelnök.

Zacskóstej 2018.04.10. 16:13:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Sokszor jártam Németországban."

NSZK-ba vezényeltek?

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2018.04.10. 16:15:06

Értem, hogy lopnak ezek is, azok is. Én a pozitív gondolkodás híve vagyok, sztem ne arra pazaroljuk az energiát, hogy állandóan mutogatunk másra, tegyünk valamit. S így lesz alternatíva.

felucca02 2018.04.10. 16:15:48

@VáradiJános:
Hoppá! Ez ilyen fideszes kultúrkör, vagy micsoda?

2018.04.10. 16:16:27

"majd kitessékeltek a Klassz nevű helyről. Varom az apeh-et vagy a gulágot."

Ne erőlködj, nem leszel hős.

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.04.10. 16:22:25

EZ A LEGALANTASABB LIBSI CSŐCSELÉK TEMPO, HOGY ORBÁN VIKTOR UJABB GYŐZELME MIATT A GYEREKÉT TÁMADJÁK.

Amelett, hogy ez önmagában is büncselekmény, ne gondolja a blogoló, hogy ezt egyszerű átlag emberként eltürjük, eltüröm.
Ha ez tovább folytatodik, keményen odacsapunk. És nem erkölcsileg, politikailag, jogilag, HANEM ÖKÖLEL.

G777 2018.04.10. 16:27:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Esetleg te nem vetted észre, hogy 2002 márciusa óta kampányt tart országában a bölcs vezérünk. Mindig van egy harc, amit meg kell vívni és az mindig marginális jelentőségű. Mint pl elkölteni néhány tízmilliárdot arra, hogy egy 88 éves öregember képével körbeplakátoljuk az országot. IQ60 alatt szépen teljesített ez is.

De már csak Bulgáriát kell beelőznünk az EU-s korrupciós listán, a többiek megvoltak.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.10. 16:30:41

@G777: nem kell irigykedni

Tudjuk h Orbannak hisznek, a lippsiknek meg nem

el kene gondolkodni, hogy vajon ez azert van e mert Orban mindig hazudik, a lipsik meg igazat mondanak, vagy nem...

azt levonni a kovetkeztetest, bar nekem igy is megfelelel es pont lefosom

Gleccsertetű 2018.04.10. 16:33:38

biztos, h nem szólt be, ez már csak a netes szájkarate. tiborcz ott röhög, ez elárulja, h mekkora egy nagyot mondó a poszt toló

Ekrü 2018.04.10. 16:34:02

@karandash:"Nem az a baj, hogy étteremben esznek,"
Ha jól emlékszem a blogíró így kezdi a cikkét:
" Ma sem a sarki önkiszolgálóban ebédelt az ország kedvenc, saját lábon álló ifjú párja. "-Ráadásul a blogíró kb úgy írta le ezeket az összegeket mintha ez egy borzasztóan magas árkategóriájú étterem lenne,amin fel kéne háborodni,holott kb 2 twister a KFC-be simán kerül annyiba mint itt a 2 fogás.

Gleccsertetű 2018.04.10. 16:36:30

jaj elindult a libsi forradalom, elkezdték 1 csillagozni a FÉSZBUKON az éttermet!!!!! világ proletárjai egyesüljetek, kattintásra fel!!!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 16:45:58

@G777:

Valamit tenni kell az 1990-2010 közti országrontás ellen.

Szelid sunmalac 2018.04.10. 16:48:12

@Kivancsi: Osztan meselj csak, hogy a Kaya Ibrahimtol milyen nyleven kerdezted volna meg es mit?

kigyozó kigyógyogyók kigyóznak 2018.04.10. 16:54:28

"2 fogás: 2690 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 2 course meal: 2690 Ft + 12,5% of service fee
3 fogás: 3190 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 3 course meal: 3190 Ft + 12,5% of service fee"

Brutalis osszegek, majdnem annyi mint amennyit a libsik a 4-es metrobol loptak.

Pop40 2018.04.10. 17:11:45

Hogy kirajzott a választást elcsaló fideszes söpredék, a tolvajok seggét nyalni...

Szóval csak a szokásos.

Mikrobi 2018.04.10. 17:27:38

Szóval az egy hír, hogy Orbán Ráhel elment egy igen visszafogott árfekvésű Andrássy úti étterembe vasárnap ebédelni és egy köcsög beszólt neki. Az azért kimaradt a hírből, hogy micsoda bunkóság ilyet csinálni.

Figyel Castro 2018.04.10. 17:30:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a gazdád volt a katonája egykoron, nem olvastad a mézesmázos levelét ösztöndíjért kuncsorogva? Beeeee

Figyel Castro 2018.04.10. 17:33:48

@flydomi: nem zsidó, cigány, mint az apja
Amúgy a kaját a fejére kellett volna borítani
Saját lábán áll... ja, az apja meg a tyúkszemünkön

Figyel Castro 2018.04.10. 17:36:42

@VáradiJános: hova tűntették a csajt? Kósa miért menekül? Orsós miért nem áll ki vitára? Miért nem nyilatkozik az Indexnek? Megannyi kérdés...

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.10. 17:41:31

@Figyel Castro: figyelj nem volt meg eleg? a szopasbul?

csak kerdezem

Figyel Castro 2018.04.10. 17:42:31

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: de, qrvára unalmas higy ennyien szopjátok a vezíretek töppedt faszát...

2018.04.10. 17:47:37

@nemecsekerno_007: az ellenzékről ugyancsak lesújtó a véleményem. Amit viszont írtam, az bizony igaz.

Bizony, azok a kádárista hígfos után vágyakozók vannak most többségben a fidesz táborában, akiknek az kell, hogy az állam döntsön, hogy rezsit csökkentsen, hogy erzsébet-utalványt toljon, hogy megvédjen.

Az, hogy Kósa és Németh Sz. kell nektek, nem az ellenzék miatt van. Ti termelitek ki magatok közül.
Ti, akik egy bolsi párttitkár suttyó kölykét istenítitek, akik elhiszitek, hogy Ausztria a pokol, akik Nógrádi Györgytől hallgatjátok a konteót, akik elhiszitek, hogy egy kilencven éves vén fasz majd bogarakat fog veletek etetni, akik meg is tapsoljátok, hogy kilopják a szemetek.

Természetesen szerencsétek van, mert egy balfasz ellenzék dolgozik nektek, a töketlenkedéseikkel, a teszetoszaságukkal, az alamusziságukkal, a tehetségtelenségükkel és persze a megvesztegethetőségükkel.

Az ellenzék utálata teljesen természetes. Annak örülni viszont, hogy egy totálisan amorális rablóbandát egypártrendszer kiépítéséhez segítetek 2018-ban, a szellemi sivárság tökéletes jele.

De mondom, engem már szerencsére kevéssé érint, csak az ember sajnálja látni a hazáját, hová süllyed.
Németh Szilárd a tiétek, és megérdemlitek. Azt kívánom, sokáig Németh Szilárdok és Kósák határozzák meg az életeteket. Jobbat nem érdemeltek.

Figyel Castro 2018.04.10. 17:48:01

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: főbirka-díjas narancsbuzi kommentelőnket olvasták
Mellesleg Ráhelke miért nem a női principiumot teljesíti be, és áll szépen a konyában befogott pofával?

teéjesenmindegy 2018.04.10. 18:12:27

@bozotharcos: És az miért nem érdekel, hogy a bátor fegyvertársad, aki be mert szólni ennek a csajnak az miből ebédelt ugyanott?
Vagy ő csak bámult az ablakon keresztül mint Twist Olivér? Álmodozott a tonhalsalátáról, mint József Attila a libáról?

aquaticus 2018.04.10. 18:13:34

Kovács Laci bácsiék söjtöri kirándulása. Természetesen állampénzen...

"A kormány tagjai és a meghívottak számára a budapesti Mágnáskert étteremből szállították a felszolgált ebédet. Az egynapos program 2,4 millióba került, ebből 734 ezer forintot tett ki a kormányebéd 100 fő részére.

A menü
Az ebéd az alábbi fogásokból állt:

mandulával töltött angolna
pácolt fogasfilé és fokhagymás parajjal tekert harcsa
erdei gombaleves kakukkfüves vadhúsgombóccal
házias borjúsült pirított borjúmájjal
Rigó Jancsi
gesztenyekupola
diós holdacska"

Ja...

Void Bunkoid 2018.04.10. 18:14:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ácsi, Birka. Valóban 1990-ben indult a "szétlopás", de igazából ott nem a nyugatiak loptak, hanem az akkor helyzetben levő akár ex-MSZMP-s, akár csak pártközeli tulajdonképpen már akkori oligarchák bagóért vették meg gyakorlatilag az egész privatizált államvagyont, aztán utána 2x bagóért - ami még mindig az éppen elkótyavetyélt cucc értékének a nagyon-nagyon töredéke, viszont egyetlen embernek elég brutális bevétel - eladták mindenféle idejövő nyugati szerencsevadásznak.

Nem a Nyugat lopta el az országot, hanem a felelőtlen zavarosban halászgató kora-vadkapitalista-opportunista rablólovagok kótyavetyélték el gombokért.

BaliBa 2018.04.10. 18:27:09

A kutya ugat, a karaván halad, pénz beszél. :-)

axolotl77 2018.04.10. 18:31:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csak a saját környezetemben három olyan konkrét dologról tudok beszámolni, ahol fideszesek milliókat loptak.
És nem, nem vagyok Soros-katona! De vak sem.
Csak tudod, az érdekes, hogy amikor fideszes ismerőseimnek ezeket elmesélem, akkor úgy csinálnak mint a három majom a japán buddhista templomokban. (Nem lát, nem hall, nem beszél.)

zokogjatok 2018.04.10. 18:49:37

@Innovált kutyák: Úgy úgy, kívánok neked erőt, egészséget, hogy ezt minél többször írd le, elvégre mi, fideszesek a 2022-es választást is meg akarjuk nyerni, ehhez pedig szükségünk van ilyen emberekre :D

speedimi 2018.04.10. 19:04:34

Sajnos máig nem értik meg az emberek, hogy bárki is kormányoz,ha megteheti,lopni fog. Te is aki most olvasol...

Orbán legalább megint tudja folytatni amit elkezdett az országért.

VáradiJános 2018.04.10. 19:07:01

@Figyel Castro: nem tudom, hogy ki az az orsós és kivel kéne vitáznia. Az index pedig egy patkànyfészek, nem is szabad szóba állni velük

VáradiJános 2018.04.10. 19:08:17

@Figyel Castro: hol olvastàl ilyen konyhás befogott pofás dolgot, te parazita?

Figyel Castro 2018.04.10. 19:10:31

@VáradiJános: 1. még ennyit se tudsz?
2. Mit keresel itt? Húzz az origóra, narancskullancs!3. Orsós a lúzer cigó gazdád (méltó hozzád, hadd ne mondjam...)

teéjesenmindegy 2018.04.10. 19:15:40

@axolotl77: Na, mesélj, hogy hol loptak milliókat a fideszesek

2018.04.10. 19:17:51

@zokogjatok: "ilyen emberekre"

úgy érted, adófizetőkre, akik állják az erzsébet-utalványotokat, kisbolsi?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 19:33:37

@Void Bunkoid:

Magam is a komcsi elitből származom, persze csak annak az alső-középső részéből. Jól tudom ezt.

Az elején ez az elit elopta a vagyon 90 %-át, majd maradt egy kicsi a volt ellenzéknek is, 1990-1992 között. Aztán e vagyon legnagyobb része el lett kótyavetyélve a nyugat felé.

Bár utálom Gyurcsányt, meg kell ebben dicsérnem, ő legalább a lopott vagyont megtartotta magának, s valamit termelt aztán, azaz a magyar gazdaságot segítette. A legtöbb hasonló alak minden készpénzre váltott, s elherdálta.

dekoninckxx 2018.04.10. 19:37:07

3500 forintos ebédmenü? Honnan van ennyi pénzük, honnan, ugyan honnan?????

dekoninckxx 2018.04.10. 19:40:48

@Kivancsi: orvosként nekem meg leég a pofám, hogy a TB járulékból kapom a fizetésem. Tudom, lehetőleg ingyen kellene dolgoznom.

Inverz Mikulás 2018.04.10. 19:45:17

@zokogjatok: Pont a napokban nyekengett valami fidesznyik seggdugasz, hogy a jobbikos parkolóban skoda octavia áll, és hogy milyen dolog az már. Érted ugye, a fidesznyiknek szemet szúrt az octaviás habzsidőzsi :-) (-: Na, az volt a szánalmas.

axolotl77 2018.04.10. 19:47:34

@teéjesenmindegy: Nem mesélek.
Mert egyrészt nem rád tartozik.
Másrészt túl hosszú lenne.
Harmadrészt beazonosíthatóvá válnék általa.
De annyit azért elmondok, hogy van fideszes rokonom (nem szimpla tagra gondolok), aki a szakmája által nyújtott jövedelmi viszonyokat jócskán felülmúló életvitelt él.
Luxuslakás kell? Vesz egyet! Autó kell? Vesz egyet! És nem hitelből.

kewcheg 2018.04.10. 19:49:36

Ilyen ebédet bármikor megvehetek,pedig tanár vagyok 150 nettóval....

dekoninckxx 2018.04.10. 19:51:15

@G777: ja, ez az öregember pedig nem csinál mást, csak a dédunokái fejét simogatja.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.10. 19:54:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Gratulálok a vákasztási tippedhez Birca!

Mennyit gyaláztak ékrte, és te találtad el a legpontosabban, hogy BallibaGEDDON lesz.

Én is Fidesz győzelemre számítottam de azért nem ilyenre!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.10. 20:00:35

Az Index közvetítése is nagyon vicces volt, pont mint mikor az amcsi választást közvetítették azt rájöttek h Trump győzött, az priceless volt! Elotte az index mar 1 eve hazudta azt h Trump eselytelen a jeloltsegre, utana meg hogy eselytelen az elnoksegre LOL

Na most meg nem lehetett tudni az eredményt, de azt igen, hogy magas a reszvetel, porogtek is az Indexes csicskagyerekek hogy biztos elkergették a patás csutigecit, erre 2 óra mulva kinn volt a 2/3 minden címlapon!

Na kb. ennyit érnek a lipppsi vélemények, muhahaha

2018.04.10. 20:05:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nyugatellenes, aki a coca-colánál tolta a szekeret.. szánalmas kis gerinctelen troll vagy, nem több

axolotl77 2018.04.10. 20:06:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Akkor gyerünk! Ostorozd őket is! Valahogy erről lemaradtam.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.04.10. 20:15:56

@VáradiJános: ". Az index pedig egy patkànyfészek, nem is szabad szóba állni velük"
Te rendesen befészkelted magad, az biztos.

NagyVonalakban 2018.04.10. 20:22:13

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
Te ne az amcsi választással foglalkozzál kisk.cs.g!...

Orcàdat keletre forditsd, és kezdj el oroszul tanulni.

Do szvidanya!

NagyVonalakban 2018.04.10. 20:33:18

@zokogjatok: @A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:
“....EZ A LEGALANTASABB LIBSI CSŐCSELÉK TEMPO, HOGY ORBÁN VIKTOR UJABB GYŐZELME MIATT A GYEREKÉT TÁMADJÁK....”

Te, figyelj, senki nem támadta a gyerekét.
Ez a cikk csak egy egyszerű gerillareklám...

Ne hogy már komolyan vedd.

Csak szívatnak haver, naaa!
:)

John Szigethy 2018.04.10. 20:54:21

Nagyon el lehet keseredve a liberálbolsevik gennyhorda. Még, még, még, ennyi nem elég.

BitPork 2018.04.10. 21:00:58

Igazából nem kellett volna ezt megkérdezni. Megértem és lehet h én már ülnék is, de nem kultúrlényhez való. Bőven elég lesz amikor majd jelöletlen sírt kapnak, nehogy oda járjon mindenki a dolgát végezni.

nemecsekerno_007 2018.04.10. 21:10:02

@Innovált kutyák: Hát te is párhuzamos valóságban élsz mint Németh Szilárd.

De mindegy, hagyjuk.

apro_marosan_petergabor 2018.04.10. 21:38:55

Kérdezted:
- Gyurcsányt: Milyen érzés zsidóktól ÁVÓ által rekvirált villában lakni?
- ÁVÓs lány által lenyúlt pénzből "privatizálni"?
- Demokráciáról papolni- s emberek szemét kilövetni?
- Juhászt: feleséget verni?
- Vonát: jobbikként Gyurcsánnyal összebútorozni?
- Heller Ágnest: milyen orrbefogva Vonával demokráciáért "harcolni"?

s a sort még hosszasan folytathatnám. Előbb nézzetek magatokba!

Pop40 2018.04.10. 21:59:08

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

"erre 2 óra mulva kinn volt a 2/3 minden címlapon!"

Volt az 4 is, ostoba bolsi.

Ennyi ideig tartott a tolvaj vajdádnak, amíg elcsalta a választást.

R. Bendegúz 2018.04.10. 22:15:46

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

"Amelett, hogy ez önmagában is büncselekmény, ne gondolja a blogoló, hogy ezt egyszerű átlag emberként eltürjük, eltüröm.
Ha ez tovább folytatodik, keményen odacsapunk. És nem erkölcsileg, politikailag, jogilag, HANEM ÖKÖLEL."

Mielőtt igazságot hirdetnél, fáradj vissza az általánosba, és tanulj meg írni. A magad fajta tudatlan faszok a Fidesz sperma legjobb táptalaja...

Sir Gombóc 2018.04.10. 22:16:08

@Ekrü: teljesen átlagos árszínvonal. Hétvégén a Balatonnál többet fizettem az ebédért.

Sir Gombóc 2018.04.10. 22:22:25

@tudorka57: valamelyik másik blogban te magad bizonyítottad, hogy neked már agyad sincs. Ha volt egyáltalán valaha..

Sir Gombóc 2018.04.10. 22:32:26

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: egy igazi kultúrember vagy. ja, nem, csak egy primitív ökör, az átlag fideszes mintapéldánya.

R. Bendegúz 2018.04.10. 22:35:24

@John Szigethy:

"Nagyon el lehet keseredve a liberálbolsevik gennyhorda. Még, még, még, ennyi nem elég. "

Akit te liberálbolsevik gennyhordának hívsz, az a körülötted élő emberek legalább 50%-a. És azok, akik nincsenek hasra esve Jabba Light Karmester Úr és népi zenekara tündöklésétől, még nem feltétlenül liberálisok...

Sir Gombóc 2018.04.10. 22:35:30

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: a világért sem zavarjon, hogy nincs összefüggés aközött, hogy kinek hisznek és hogy ki mond igazat.

Sir Gombóc 2018.04.10. 22:37:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ebben egyetértünk. csak abban volt 4 éve orbánnak is, így őt is el kell takarítani a többivel együtt.

Leooo 2018.04.10. 22:51:51

@VáradiJános: Tahó, hengeres ménalkatrész bevételező, türhő barom vagy!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.04.10. 22:54:01

@apro_marosan_petergabor: Hogy lehet emberek szemét kilövetni? A gumilövedékkel még célozni se lehet. Mindenesetre a te seggedbe feldugnám annak a puskának a csövét, hogy a lövedék átjárja azt a patkány beled, hogy aztán a szemeiden távozzon.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.04.10. 23:00:19

@apro_marosan_petergabor: És mivel két szemed van, természetesen duplacsövű, két col vastag, egy rőf hosszú gumilövedék puskával repeszteném szét a végbeled, amik szinkronban, egymással versenyezve járnák végig az emésztőjárataid.

VáradiJános 2018.04.10. 23:12:19

@Figyel Castro: oda húzok ahová akarok, most ide, ikszet jó helyre, a faszomra pedig téged

Figyel Castro 2018.04.10. 23:15:42

@VáradiJános: ismét egy csodálatos narancskullancs-tipikus komment, az IQ konvergál a negatívba típusból. Gratula hozzá, leülhetsz kisfiam.

Figyel Castro 2018.04.10. 23:17:35

@R. Bendegúz: “Mielőtt igazságot hirdetnél, fáradj vissza az általánosba, és tanulj meg írni. A magad fajta tudatlan faszok a Fidesz sperma legjobb táptalaja...”
Rájuk is verte megint a gazdi :)

VáradiJános 2018.04.10. 23:18:22

@R. Bendegúz: “Mielőtt igazságot hirdetnél, fáradj vissza az általánosba, és tanulj meg írni.”

Nem hiányzik egy “!” a végéről, tanult barátom?

R. Bendegúz 2018.04.10. 23:19:30

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár:

Teljesen összezavarsz. @apro_marosan_petergabor barátoddal egy oldalon álltok, miért bántod?

VáradiJános 2018.04.10. 23:19:37

@Leooo: akkor miért nyalod fel utánam a taknyom?

R. Bendegúz 2018.04.10. 23:21:14

@VáradiJános:

Egyáltalán nem. Még két pont hiányzik onnan.

Figyel Castro 2018.04.10. 23:22:21

@VáradiJános: ennyire fussa? Szánlak titeket

R. Bendegúz 2018.04.10. 23:27:49

@teéjesenmindegy:

"Na, mesélj, hogy hol loptak milliókat a fideszesek"

Még a gondolat is felháborító, biztos forrásból tudom, hogy SOHA nem fordult még elő ilyen. Ők mondták...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.04.10. 23:35:48

@VáradiJános: Dugdosd a faszod vaginaformájú kaktuszba, vagy pinaalakú vadfogó csapóvasba, az való neked.

VáradiJános 2018.04.10. 23:38:10

@Figyel Castro: szórok majd morzsákat, patkányfi

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.04.10. 23:43:33

@R. Bendegúz: Bizony a tévében bemondták az m1-en a híradóban, m2-n meseformájában, az m3-on fekete-fehérben, az m4-en a csuti arénában, az m5-ön zenekari kísérettel, a dunán szlovákul. Sőt, még a csuti geci aláírásával ellátott levelet is kaptam róla, meg tegnap személyesen felhívott, hogy sem ő, sem a családja, pereputtya, klánja, semelyik kollégiumi szobatársa, debreczeni minisztere bizony soha nem lopott. Ez azért így elég hihető, nem?

R. Bendegúz 2018.04.10. 23:45:09

@VáradiJános:

"
maxval bircaman szereclőci szürke proletár 2018.04.10. 23:35:48
@VáradiJános: Dugdosd a faszod vaginaformájú kaktuszba, vagy pinaalakú vadfogó csapóvasba, az való neked.

VáradiJános 2018.04.10. 23:37:16
@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: inkább mint a büdös ótvar nődbe"

Itt most ki kivel van???

R. Bendegúz 2018.04.10. 23:46:40

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár:

Ezt írtam én is. Ők mondták, én elhittem. Nem kellett volna???

zokogjatok 2018.04.11. 00:00:29

@R. Bendegúz: "Akit te liberálbolsevik gennyhordának hívsz, az a körülötted élő emberek legalább 50%-a. "

lófaszt mama. Egyrészt nem mindenki jogosult szavazásra, aki igen az se mind szavazott, aki szavazott az se mind az ellenzékre, aki az ellenzékre az se mind a ballibákra, sőt a legtöbben a jobbikra. Jó messze van ez 50%-tól, maradjunk inkább olyan 10 - 15 % körül.

zokogjatok 2018.04.11. 00:02:28

@R. Bendegúz: a a szereDőci (igazi) bircát összekeverni a szereCLőci (fake) birkával eddig csak a butább fajta ballibek tudták.

zokogjatok 2018.04.11. 00:04:10

@Figyel Castro: "ismét egy csodálatos narancskullancs-tipikus komment, az IQ konvergál a negatívba típusból."

érdekes ezt valahogy nem kifogásoltad:

"És mivel két szemed van, természetesen duplacsövű, két col vastag, egy rőf hosszú gumilövedék puskával repeszteném szét a végbeled, amik szinkronban, egymással versenyezve járnák végig az emésztőjárataid. "

Ja mert ezt nem narancskullancs írta.

Figyel Castro 2018.04.11. 00:07:15

@zokogjatok: nem láttam ezt a kommentet, nem mindet olvastam, de valóban nem helyes. A vezírrel kellene ezt tenni. Kellett volna még 2002-ben, amikor először megmutatta valódi személyiségét, amikor vesztett.

zokogjatok 2018.04.11. 00:07:42

@axolotl77: Mire vársz, jelentsd fel.

R. Bendegúz 2018.04.11. 00:12:31

@zokogjatok:

Na. Megjöttünk. Most vezetted le, hogy attól is lehet ballib valaki, hogy ma regisztrált, és elsőre nem vette észre a birka mibenlétét.

Azt vedd észre, hogy ezt a kifejezést a magadfajta nem arra használja, aki ballib, hanem mindenkire, akinek nincs pártkönyve, vagy bármely egyéb fogyatékkal bír (szerintetek)

A hozzászólásaidat visszaolvasva te viszont a kifejezetten intelligens fajta vagy, úgyhogy kérek engedélyt ponttá zsugorodni.

s 2018.04.11. 00:32:29

Te, én ezt a ráhelt meg se basznám. Azzal a bárgyú fejjel, ami neki van, baszod . . . a tiborcz meg verheti bele a faszát rendszeresen, hogy apu tolja neki a lopott közpénzt. Kemény kenyér ez is. Kíváncsi vagyok, ráhelke végül is mikor kap szifiliszt, amit az a baszadék férje valami olcsó ukrán ribanctól szerez be. A határon túliak fontosak, ugyebár.

s 2018.04.11. 00:37:21

@Mikrobi: Miért, elbaszni egy raklap közpénzt nem bunkóság? Ha én lettem volna ott bazdmeg, rászarok az asztalra és beleverem a mocsok pofájukat. Tehát mondhatni szerencséjük volt.

NemNick 2018.04.11. 02:48:05

Ez... mélyen színvonal alatti...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 05:54:06

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Kétharmadot én se jósoltam, valljuk be.

Én kicsit erősebb Jobbikra és LMP-re számítottam, s ily módon alacsony ballib eredményre.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 05:55:24

@okostojas007:

Miben más a Coca-Cola, mint bármelyik másik munkahely?

Nem a cég vezetője voltam, hanme nagyjából az utolsó rangú ember, a takarítónőket leszámítva.

2018.04.11. 06:15:41

@Ekrü:

Szerintem rosszul érted, pubika. Az a lényeg abban, hogy mit és hol esznek, hogy ez a két szupertehetséges fiatal a saját munkájuk gyümölcséből a hidegvízre valót se keresné meg.
Ha McDonald's-ban esznek egy sajtburgert, annak az árát is lopásból szerezték.
Tiborcz esetleg lehetne egy tízezredik ügyvédjelölt Budapesten. Ráhel még ennyi se. Egy vidéki termálhotelben helyezkedhetne el recepciósként, ha van ott ismerőse.
Minden tankolásuk, minden liter tej, minden ebédre bepuszilt rakott karfiol, minden újabb földterület, amit megvesznek a lopott pénzből kerül kifizetésre. Ez a lényeg.

Ha nem arra építették volna fel az életüket, hogy a csaj apja a miniszterelnök és így minden mutyiból százalékot kapnak, akkor akár az Onyx-ban is ehetnének naponta, senkit se érdekelne.

Azt hiszem ezentúl inkabb házhoz szállíttatják a tápot a rezidenciájukra.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 06:16:03

@Sir Gombóc:

Csakhát a 2010 utáni Orbán egész más politikát visz, mint az előtti, vedd észre.

2018.04.11. 06:20:31

@s: Tiborcz nyilván meglátta Ráhel belső szépségét. Meg az esélyt a milliárdokra, amit az Orbán családba benősülve megszerezhet. Van az a pénz, amiért valaki megmássza a gügüszemű, butafejű Ráhelt.

karandash (törölt) 2018.04.11. 06:23:50

@dekoninckxx: az a lényeg, hogy az utolsó fillérük is abból van, hogy lopják a közpénzeket. Ezt a 3500 forintot ők nem becsületes munkával keresték meg.
Ha egy doboz gyufát vesznek 20 forintért, az is lopott pénzből van.

bkkzol 2018.04.11. 06:46:12

Új mélységbe süllyedt a "szabad sajtó". Már ebédelő családtagokat vegzál egy olcsó étteremben.
Ez olyan , mint a "450 milliós villában élő" jegybank elnök. Nézzenek már körül, hogy kicsit! A VIII. kerületben 70-120 millió körül adják el az újépítésű lakásokat.

aquaticus 2018.04.11. 06:46:55

@karandash: Érdekes, hogy eddig csak a nyilasok és a kommunisták látták ilyen kristálytisztán mások jólétének a forrását. Nekik némi idegen segítséggel elvenni is sikerült, amiről te nem is ábrándozhatsz, de ugatni van jogod...

Gabor Jeges 2018.04.11. 07:07:30

@Mikrobi: Az igazi bunkóság, ha valaki az európai adófizetők, közte a magyar adófizetők pénzét a saját családjának csatornázza.

VáradiJános 2018.04.11. 07:27:30

@s: dehogy szartál volna az asztalra, te gyáva, neten álnéven keménykedő senkiházi szerencsétlen patkány

VáradiJános 2018.04.11. 07:29:46

@karandash: azért vicces, hogy pont te alázol egy nőt a kinézete miatt .... miután képes voltál összeállni azzal a lénnyel

VáradiJános 2018.04.11. 07:32:07

@bkkzol: ezzel kvázi zaklatásra buzdít a szenny-index ..... csak nem gondoltak bele, hogy kétirányú is lehet egy ilyen ocsmányság

VáradiJános 2018.04.11. 07:33:08

@Gabor Jeges: így van. Mikor mész zaklatni klára asszonyt zabálás közben?

axolotl77 2018.04.11. 07:33:36

@zokogjatok: Ehhez miért én kellek?! Mire való a NAV? Vagy hogy az nem független és azoknál vizsgálódik inkább sokkal nagyobb elánnal akik a hatalom lábára léptek? Sokkal inkább.
Pedig csak azt kéne megnézni, hogy ha van egy bevételi és egy kiadási oldal, akkor miért nem jön ki az egyenlet.

NagyVonalakban 2018.04.11. 07:53:33

@nemecsekerno_007:
“.... "1300 milliárd Kósának...."
Tudod mennyi pénz ez? Ha tudnád nem írogatnál hülyeségeket.
A nagyobb baj az, hogy aki először leírta az se gondolkozott....”

Speciel az egy közjegyző volt.

Aztán Kósa szignálta...

VáradiJános 2018.04.11. 07:56:37

@NagyVonalakban: és Kósa kapott 1300 md-t? Kapott volna? Jesszus

VáradiJános 2018.04.11. 07:58:16

Vasárnap megatünti! Ja, nem, szombaton! :) Még ezt megszervezni is hülyék, de kormányozni akartak.

Gato666 2018.04.11. 08:04:50

2 fogás: 2690 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 2 course meal: 2690 Ft + 12,5% of service fee
3 fogás: 3190 Ft plusz 12,5% szervízdíj / 3 course meal: 3190 Ft + 12,5% of service fee

BRÉÉÉÉÉÉÉKING NYÚÚÚÚÚÚZ!!!!!!!!!!!!!!!!!

Olyan kibaszott szánalmasok vagytok, ááááhhhhhh

axolotl77 2018.04.11. 08:05:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csak egy idézet tőled fentebbről: "Az a kampány, hogy ballib tolvajok harcolnak a tolvajlás ellen nagyon nem jött be"
Tehát mégis ostorozod őket.

NagyVonalakban 2018.04.11. 08:22:34

@VáradiJános: “...és Kósa kapott 1300 md-t? Kapott volna? Jesszus..,”

Aláírta? Alá.

Nem kapott volna? Jesszus, mekkora hülye...és ő a Fidesz egyik arca...

EssEm 2018.04.11. 08:31:41

Inkább nekünk kéne elnézést kéernünk a Ráheltől, hogy fizetésünk adók után fennmaradó részét még magáncéljainkra fordítjuk, az ő kozcéljaik helyett..

És legrosszabb esetben is csak egyharmadunktól tudnának lopni. A többiek adománynak tekintik a hiányzó összeget.

szemi90 2018.04.11. 08:45:07

Jól van. Így kell ezt. Titkon azért remélem, hogy teljesen tisztában vannak vele, hogy bűnt követtek el, és mélyen a lelkükben állandóan ott a szorongás, hogy mi lesz akkor amikor buknak.

Treff Bubi 2018.04.11. 08:54:24

Egy vödör vizet kellett volna az asztalukra csapni, az talán átlépi az ingerküszöböt.

karandash (törölt) 2018.04.11. 08:55:18

@aquaticus: az európai ügyészség is látja ám az Orbán-Tiborcz klán gazdagodásának forrását. A kommunista/nyilas vagyonelkobzás meg pont a Fidesz stílusa: a manyup pénzekre emlékszel még? Na azt 50 év múlva egy lapon fogja emlegetni a történelem a kommunisták által elkövetett államosításokkal. Mert pont ugyanaz történt.

@VáradiJános: ??? Kivel? Milyen lénnyel?

VáradiJános 2018.04.11. 08:56:05

@NagyVonalakban: te barom, nem 800 millióról akarsz inkább írogatni?

Leadfoil 2018.04.11. 09:10:43

Tehát Orbán Rahel nem lop, a Fidesz nem bűnözők serege, az EU-s pénzek nem génhibás politikusok cégeinél landoltak, stb.

Nos, nyilvánvaló, hogy Orbán és családja lop. Nem saját kezüleg, hanem strómanokon keresztül. Ez nyílt titok.

Fotdítsuk meg a dolgot - bizonyítsa be bárki ( ha tudja ), hogy nem így van és Orbán tisztességes ember és a családja se bűnöző.

Ha valaki ezt bebizonyítja, az kap egy Videoton hangszórót és némi piros pontot.

De mivel jól tudjuk, hogy nem fog sikerülni, így maradjunk annyiban - a nyílt titok nem más mint tény.

nemecsekerno_007 2018.04.11. 09:29:44

@NagyVonalakban:

Hát persze. Nyílván a közjegyzőnek napi rutin, hogy az ország éves rendvédelemre, közbiztonságara költött pénzének a duplája megy át a kezén egy szimpla örökösödési ügyben.

Hihető.

Kapit 2018.04.11. 09:30:04

@VáradiJános:
“...te barom, nem 800 millióról akarsz inkább írogatni?...”

Az a 800 millió egy igazi Kósa féle fidesznyiknek apró pénz...

Az 1300 milliárd az már igen, az már nem rossz...

blah 2018.04.11. 09:31:33

komolyan nem értem az embereket ha már szerencséd volt vele találkozni miért nem rúgtad szó nélkül fejbe? gondolod, hogy zavarba tudsz hozni egy szociopatát (esetünkben kettőt)?

Kapit 2018.04.11. 09:31:53

@nemecsekerno_007: pont az, hogy nem hihető...de az a tényleg nagyon barom Kósa aláírta....

krokodil2008 2018.04.11. 09:34:51

Én sima parasztságnak tartom így odamenni és észt játszani.

Kurva kemény csávó aki így odamegy, jól megmondja és lelép, még véletlenül se egy gyáva sz@r...

Mondom úgy, hogy tök mindegy kiről van szó, itt nem a két szereplő a lényeg, lehetne a Gyurcsány házaspár is. Egyszerűen ilyet nem csinálunk. Ez nem fér bele.

Ehhez a stílushoz az illet volna, hogy TI odalép és pofánb@ssza a gyereket. Na akkor legalább ez a stílus helyén lenne kezelve.

nemecsekerno_007 2018.04.11. 09:40:36

@Kapit: Hát erre most mit mondjak :) Vagy tényleg ennyire idióta v. szervezett pr akció volt.

Képtelenség, hogy Kósa ennyire hülye lenne. Kizárt.

Egyik politikusunk se annyira idióta mint amilyeneket mond.

Kizárt.

Egyébként a Semjén vadászat is fidesz PR-gyanús.

zokogjatok 2018.04.11. 09:43:56

@Leadfoil: "Fotdítsuk meg a dolgot - bizonyítsa be bárki ( ha tudja ), hogy nem így van és Orbán tisztességes ember és a családja se bűnöző."

Bizonyítsd be, hogy nincs a fejed fölött egy láthatatlan észlelhetetlen unikornis.

Milyen elbaszott gondolkodás ez, hogy az ártatlanságot kell bizonyítani? Az inkvizícióban volt szokás, nem a mai jogrendszerben.

zokogjatok 2018.04.11. 09:51:40

@R. Bendegúz: "Most vezetted le, hogy attól is lehet ballib valaki, hogy ma regisztrált, és elsőre nem vette észre a birka mibenlétét."

Nem, azt mondtam, hogy EDDIG csak ballibák tudták összekeverni. Téged nem ismerlek, pont azért írtam így. De mondjuk abból, amilyen sértődékeny öntudatos hülye vagy, tényleg simán beillesz ballibnek :D Mindegy, még fejlődhetsz, szerintem mindenki ballibként kezdi.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 09:55:06

@axolotl77:

Nem, nem ostorozom, hiszen ezzel a fideszes tolvajlást is elismerem.

VáradiJános 2018.04.11. 10:00:22

@blah: nem rúgta fejbe, mert egyrészt félt a következményektől, másrészt egy göthös patkány, valószínűleg Ráhel is leverte volna, ezért csak az ajtóból mert visszakiabálni, aztán sipirc

2018.04.11. 10:04:59

Egy ilyen ebéd elköltése nem nagy luxus.
Inkább az a baj, hogy a min. elnök úr lánya nem képes értelmezni egy három szóból álló kérdést, ennyi iskola elvégzése után.
Ezér' tanult svejcba az adófizetők pénzén?

2018.04.11. 10:13:15

@VáradiJános: nem, hanem a lopott pénzből, igazad van.

alex4 2018.04.11. 10:17:43

@VáradiJános: „hol olvastàl ilyen konyhás befogott pofás dolgot, te parazita?"
.
Nem nekem szólt ugyan a kérdés, de gondoltam, kisegítem az egyoldalú médiafogyasztót:
pl. www.korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2015/12/15/ez-a-nok-dolga-kover-laszlo-utan-akos-is-megmondta
.
Apropó, egyoldalú tájékozódás/tájékoztatás:
.
az M1 (mint állítólagos hírtévé) nem merte tegnap közvetíteni gazdája nemzetközi sajtótájékoztatóját - meg a többi közszolgálatinak hazudott csatorna sem - hiszen ki tudja milyen, előre le nem zsírozott kérdés hangozhat el, melyet (és az erre adott esetleges zavaros választ) nem szabad a nagyműveltségű fydesz-szavazók füle elé engedni...

VáradiJános 2018.04.11. 10:22:26

@alex4: valóban beszélt Ákos a befogott pofáról a konyhàban? Valóban?

VáradiJános 2018.04.11. 10:25:26

@alex4: egyébként Ákos jobban tiszteli, nagyobb becsben tartja és szebben beszél a feleségéről mint a nagyműveltségű apád a nagyműveltségű anyádról vagy mint te a nagyműveltségű kancádról

VáradiJános 2018.04.11. 10:26:45

@okostojas007: így van, orákulum, okos vagy, jól megtanultad a 444 mantrát, leülhetsz

2018.04.11. 10:28:56

@VáradiJános: mi van, ismét lett keret a bérkommentelőknek? :) nagyon belelkesültél, megjött a prémium? Erre is bégethetsz valamit, hátha idén annyi összejön, hogy lejuss a balatonra.

VáradiJános 2018.04.11. 10:33:03

@okostojas007: kiskukac, meglepődnél a Balatonnal kapcsolatban, de legyen: igen, megjött a prémium, eltaláltad, szaladhatsz simogatásért az alapítványhoz.

s 2018.04.11. 11:17:32

@VáradiJános: Megbasztam a lányodat ismét. (A faszom már egy csüngő húscafat.) Zihálva könyörgött, hogy még, még, még . . .
Mert apu a kanyarban sincs. Ez van, öreg.

s 2018.04.11. 11:20:39

@NagyVonalakban: Ő az okosabbik. Ne feledkezz meg német rezsigyilkos szilárdról.

s 2018.04.11. 11:26:09

@okostojas007: Az gyakorlatilag ugyanaz. Sőt, elméletileg is.

Cycmen 2018.04.11. 11:29:45

A poszter minden szempontból egy primitív figura.

VáradiJános 2018.04.11. 11:30:35

@s: Hurrá, ezek szerint megvoltak az első szavai. Mi még nem hallottuk beszélni a születése óta eltelt 10 hónapban.

aquaticus 2018.04.11. 11:30:52

Most, hogy kilóg a ballib szürkeállomány, még jobban érthető, hogy azzal az ésszel ami nekik van, miért tűnnek el a történelem szemétdombján. És akkor a stílust még nem is említettem. Az biztos, hogy a lenézett falvakban ennek a kategóriának villámgyorsan az agyába vésnék a jó modort, amit szerető anyukájuk elfelejtett...

VáradiJános 2018.04.11. 11:32:09

@s: biztos van akit feldühít egy magadfajta bújkáló kis szardarab netes fröcsögése, én a helyeden kezellek, patkányfi

VáradiJános 2018.04.11. 11:33:37

@aquaticus: nem mennek a falvakba, mert nincs hotspot

s 2018.04.11. 11:39:43

@VáradiJános: Az idősebbik, törvénytelen lányodról beszélek. Akiről a kancádnak otthon nem beszélsz. Egy ideig az anyját basztam, de most áttértem a fiatalabb húsra, buzikám.

VáradiJános 2018.04.11. 11:42:25

@s: mit fog szólni a nővéred, hogy megcsaltad?

s 2018.04.11. 11:43:17

@VáradiJános: Ott ész nincs, amint a mellékelt ábra is mutatja. Mit keresnénk pár agysorvadásos, közmunkás, füstölt kolbász szagú szerencsétlen fasz között. Elég baj nekünk az, hogy a Budapesten megtermelt pénzt oda osztják vissza, hogy meglegyen a szavazótábor.

s 2018.04.11. 11:44:07

@VáradiJános: Próbálsz beszállni a játékba? Eléggé kezdő vagy, de értékelem az igyekezetet.

VáradiJános 2018.04.11. 11:46:31

@s: nagyon szégyellem, hogy nem vagyok járatos a pedofíliában, mester

2018.04.11. 11:46:49

@VáradiJános: mert? megkaptad az egyik stéget a vezéredtől? Csak vigyázz, a sok eszeddel, nehogy a saját kukacodat kösd a horogra :)

VáradiJános 2018.04.11. 11:49:59

@s: nekem tetszik a vidéket illető véleményetek, hajrá, hangoztassátok csak még jó sokáig! Ezresével lettek kinyomtatva indexes patkány-kommentek a kampány alatt és eljuttatva nem netező “füstöltkolbász szagú” honfitársainkhoz, nagy eséllyel volt közte a tieidből is. Köszönet értük.

VáradiJános 2018.04.11. 11:51:47

@okostojas007: vigyázok, patkányfi, vigyázok, épségben megtartom azt a kukacot a kis szájacskádnak

s 2018.04.11. 11:55:51

@VáradiJános: Egyet se búsulj, majd belejössz. Gyakorolj szorgalmasan a fideszes kis fattyúkon! Már úgyis benne vagy a szaros valagukban, innen már csak egy lépés - hogy úgy mondjam egy másik luk - és már ott is vagy a témánál.
Majomarc.

s 2018.04.11. 12:01:09

@VáradiJános: Nem volt. Mert nem írtam. Most írok. Tudod, más idők jönnek - orbánod is megmondta. Egzaktabbul fogalmazok mostantól. Ha valaki hülye, akkor nincsen udvariaskodás. Meg lesz neki mondva kertelés nélkül. Azt is elújságolhatod a vidéki ismerőseidnek, hogy nem látják őket szívesen Budapesten. Mert abból a pénzből basznak ki velünk, amit tőlünk vettek el. És ők ebben jelentős szerepet vállaltak. Nem a migráns a veszélyes. Budapest a veszélyes. Most már. Tekintheted hadüzenetnek is, mert az volt.

tede 2018.04.11. 12:24:59

Mondjuk tényleg érdekelne, hogy ilyenkor mire gondolhat az a pár, mert úgy gondolom, hogy egyébként értelmes emberek és tudják, hogy mit csinálnak. Lehet egy jót lehetne is velük beszélgetni úgy egyébként, ha nem azok lennének, akik és mondjuk összefutna velük az ember valahol.
Tényleg belegondolva, szerintem a legtöbb ember felvenné a földről a talált pénzt. Úgy értem, hogy ha én lennék a helyükben én se nagyon csinálnék mást. Nem, nem vagyok erre büszke, de értem, hogy mit történik és nem teszek úgy, mintha én szent lennék, bezzeg például ők vagy más meg milyen.
Ezzel együtt ha tényleg beszólt nekik így a cikk írója, akkor telitalálat ez a fénykép a meglepett arckifejezéssel.

s 2018.04.11. 12:30:54

Gyerekek, a költészet napja van (nem közpénz költészet, hanem csak a sima). Attilától illett volna valamit hoznom (ha már az ő születésnapja van), de Endre most jobban illik ide.

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Ady

s 2018.04.11. 12:36:52

@tede: "szerintem a legtöbb ember felvenné a földről a talált pénzt"
Azért itt nem pusztán erről van szó. Az a pénz úgy került a földre, hogy valakiknek kiütötték a kezéből. Azt is megtennéd? Sétálsz mondjuk a körúton, valaki a pénzével babrál, te odalépsz, rábaszol a kezére és miután elejtette a pénzt lehajolsz érte. Közben persze végig mosolyogsz, kicsit migránsozol és sorosozol egy habosat. A miheztartás végett.

tede 2018.04.11. 12:45:33

@s: Az már természetesen túl menne az én erkölcsi határomon :) Arra gondoltam, hogy szerintem a legtöbb ember ha hasonló helyzetbe kerülne, akkor kihasználná. Lehet, hogy nem olyan arrogánsan és pofátlanul, mint amit néha látni egyeseknél, de ez van. Emberek vagyunk, nem szentek.

Attilajukkaja 2018.04.11. 12:49:50

Jó kis poszt! Köszönjük! :o))))))

s 2018.04.11. 12:54:00

@tede: Ember, a pénzt én is elteszem. Egy magántársaságnak dolgozom, és sosem mondtam nekik, hogy fizessenek kevesebbet. Ez nekem tehát talált pénz. Mert megtaláltam. Tanultam, megpályáztam az állást és elvégzem a munkát. Amit ez a ribanc és a férje csinál, az más kategória. Ők lófasz teljesítményre, kibaszott erős hátszéllel, a csalás határain messze túllépve gazdagodnak. A piaci értékük épp annyi, amit ez a hülyegyerek az orbánékhoz való benősülés előtti években összekapart. Tehát LÓFASZ.

2018.04.11. 12:56:32

@VáradiJános: sajnálom, de nekem nem erősségem a felszopás és a seggnyalás.. ezt meghagyom a hasonló kis komcsiknak, mint te.
Ugye aki nem tud munkával érvényesülni, azoknak kedvez ez a rendszer, hisz a hozzád hasonló felszopók is szép karriert futhatnak be nulla tudással és hozzáértéssel.

2018.04.11. 13:00:49

@tede: egy dolog, ha szólnak, hogy gyere haver, van egy zsírosabb meló, 1.5x annyit fizet, mint általában. Ehelyett itt gyártottak kamucéghálót, tanulmányokat hamisítottak, komplett bűnszervezetet hoztak létre, és a kivitelezés is katasztrofális. Nemigazán találtpénz a jó hasonlat erre. Inkább az, hogy látod, hogy a pénzszállítóból pakolják ki a pénzt, és te kirabolod.

Kivlov 2018.04.11. 13:09:34

A vicces az, hogy ezt pont egy étteremben kérdezték, ahol a borravalót biztos mindenki beírja az adóbevallásába... :D

2018.04.11. 13:31:02

@karandash: Neked ez miért fáj?
Igenis, aki gazdag, verhesse már el ott ahol akarja, és amire akarja.
Ha meg tudod, hogy lopta, miért nem jelented fel, vagy teszel valamit ellene?

alex4 2018.04.11. 13:53:07

@Geza vagyok: „...Ha meg tudod, hogy lopta, miért nem jelented fel..."
.
Jól értem, hogy ezt 2018-ban, Magyarország kérdezed? Nagyon szemellenzős módon kell nézni a világot, ha még nem olvastad/hallottad milyen eredménnyel járnak a fydesz-ellenes feljelentések azt utóbbi években...

Dr. Fotos 2018.04.11. 14:00:35

Erezzek csak, hogy mindenki tudjak roluk amit tudni kell es hogy nem lesz tul jo nekik emberek koze menni, mert mindenhol megkapjak ami jar megha csak verbalisan is, boven eleg.

Bolsi Buster 2018.04.11. 14:04:25

@Dr. Fotos: ez egy alhir azt vagod ugye?

2018.04.11. 14:04:27

Nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy Te minden tőled telhetőt megtettél. És nem csak Te, de mindenki más is.
Amíg nyivákolunk, de nem teszünk semmit, addig nem is fog történni semmi.
A fenti esetben sem a kislány tehet arról, hogy ki az apja. Az apja a bűnös, őt kell megbüntetni.
Nem hiszem, hogy a férjének lett volna valaha is annyi esze, hogy megtegye amit megtett, de ebben viszont mi vagyunk a hibásak, mert engedtük, hogy így legyen.

Kapit 2018.04.11. 14:05:21

Nagyon király beszólás volt egyébként. :)

Ha már szétlopják ezt az országot és hülyére vesznek mindenkit, legalább ne legyen meg a komfortérzetük...

Erre lehetne egy mozgalmat alapítani...

teéjesenmindegy 2018.04.11. 14:06:03

@axolotl77: Tehát kijelented, hogy a fidesz lop, ezt konkrétan tudod, saját tapasztalatból.
Amikor azt mondják, hogy akkor mesélj már erről, azt válaszolod, hogy
"Nem mesélek.
Mert egyrészt nem rád tartozik.
Másrészt túl hosszú lenne.
Harmadrészt beazonosíthatóvá válnék általa."

Bravó, hülyegyerek! Tehát bemondásra higgyünk benned, te igazmondó juhász, mi? :D::D:D

Na, szóval konkrétan tudom, hogy axolot177 lop, csal, hazudik, és büdös a lába. Ez tény. Ha bárki konkrétumot kér, hogy honnan tudom, akkor annak nem válaszolok.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 14:08:22

@Attilajukkaja: Bejön mi, hogy jól beszóltak egy huszonéves nőnek?
Aki merészel enni 3000 forintos menüt. Kemény vagy jukka

Bolsi Buster 2018.04.11. 14:09:40

Az hogy hogyan csaltak meg ki es mikor, az a zold dosszieban van benne.

Illetve lesz, amikor a SIMIcska ledobja mar vegre az ATOMbombat. Vagy mi.

s 2018.04.11. 14:22:00

@Geza vagyok: "Ha meg tudod, hogy lopta, miért nem jelented fel"

A poltpetikénél gondoltad? Aki a matolcsygyurikámak és a tarsolycsabikának falaz egy ennél sokkal nagyobb kötvénycsalási buliban? Hülye -e vagy -e teljesen -e? Ezek a figurák egy toronyház alapzatában fogják végezni hátradrótozott kézzel élve bebetonozva. Akinek egy csepp esze van, az szóba sem áll velük, baszod.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 14:25:11

@s:
Oké, értjük.
Tehát lopnak. De nem jelented fel, mert nincs értelme. De azért higgye el mindenki.
Persze, persze.

Bolsi Buster 2018.04.11. 14:30:13

@s: nyihaha

De ezt mar a valasztasok elott is mondtatok megse valtottak le a csuti csizmast, durva, mi?

Na majd most.

2018.04.11. 14:31:44

@teéjesenmindegy: nem kell saját tapasztalat, az OLAF már kimondta.. nem véletlen akarja viktorka titkosítani a jelentéseket, és csak pár maszoposat előlhagyni

Bolsi Buster 2018.04.11. 14:37:42

@okostojas007: Mit mondott ki az OLAF?

Ja, azt senki nem tudja hisz a jelentese meg nem nyilvanos.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 14:40:39

@okostojas007: Na, mit mondott ki az OLAF bazmeg!
Azt, hogy ugyanaz a három cég indult? Ez a nagy lopás, ami az összes hülye ballibának annyira befolyásolja az életét? Veled az élen?
A négyes metrónál 87 milliárdnyi szabálytalanságot találtak, haló.

2018.04.11. 14:43:48

Még egyszer. Nem az a fontos, hogy mi lesz az eredménye, hanem az, hogy tedd meg.
Ha mindenki nyivákol, de senki nem tesz semmit, akkor nem is lesz semmi.
Ez a különbség a fidesz és a többiek között, hogy a többiek csak hőzöngenek a meleg szobában, de nem tesznek semmit.
Te is ezt mondod, hogy Te tehetetlen vagy, pedig meg sem próbálod. Mindenáron el akarod kerülni a belső konfliktust, mert azt érzed, hogy ezzel olyan dolgot tennél, ami nem komfortos számodra.
Ez nem a Te hibád, ez van megírva az ember génjében.
A fidesz ezért egyedülálló, mert ezt a belső konfliktust tudja remekül felülírni, hasonló eszközökkel mint a fasiszták csinálták az I vh-t követő időszakban (nem, ettől nem fasiszták, de a retorika hasonló).

s 2018.04.11. 14:51:59

@Bolsi Buster: Mi van kurvapecér, lenyeltél egy lovat élve? Attól, hogy egy mocskos cigány tolvajt nem kapnak el AZONNAL, az nem azt jelenti, hogy nem kapják el EGYÁLTALÁN. Teccikértenni?

s 2018.04.11. 14:55:04

@Geza vagyok: Pubi, emlékszel, hogy amazok hogyan végezték? Eléggé rájabasztak, meg még azok is, akik hittek nekik. Kell ez nekünk?

Bolsi Buster 2018.04.11. 14:58:45

@s: Most nagyon kozel kerult hozza hogy elkapjad.

Majd legkozelebb, hisz az eddigi 8 kormany utan is mindig mindenki mindenkit elszamoltatott.

ugy-e

2018.04.11. 15:03:50

Igen, a fidesz is rá fog egyszer, de jobb lenne előbb és nem harcban megsemmisülve.

s 2018.04.11. 15:12:03

@Geza vagyok: Pedig úgy lesz az. A fidesz nem választásokon fog elperecelni. A többség fogja megbuktatni - tehát ti magatok - egy általuk előre ki nem számítható gazdasági megbaszódás következtében. Amikor rá fogtok döbbenni, hogy ki lettetek semmizve és a szaros lukas gatyátokon kívül másotok sincs.

BéLóg 2018.04.11. 15:14:54

@s: Négy évig szopattad magad, a következő négy évben már csak röhögünk rajtad. Ízlelgesd hogy a fejedre szart a demokrácia.

BéLóg 2018.04.11. 15:17:58

@teéjesenmindegy: Ja, és a cég a SIMICSKÁÉ volt, bazmeg anno a Bajnai libás cégében aláíró, végrehajtó, lófaszminden volt és csak röhögött hogy semmihez semmi közöm.
Akkor a vej egy fasz felügyelőbizottsági tag, akiből még mittomén ÖT ült ugyanott, arra akarják ráverni a General Electrictől kiindult korrupciót.
A Fidesz meg hátradől és röhög, sőt, fokozza a helyzetet, annál többet fog kapni HALLGATÁSÉRT a GE-től miközben utóbbiak tüntetik el a szar maradványokat.

2018.04.11. 15:24:44

Drága barátom, hidd el, a gazdagoknak nincs félnivalója a fidesztől. Sőt, ez csak nekünk jó. A sok csóró meg kit érdekel, ők cserélhetőek. Vidéken újra feudális állam lettünk, ahogyan a gazda, úgy szavaz a jobbágy. Ez a titok.
Nekem nem lesz bajom egy újabb válsággal sem, de nektek már igen. Ezért továbbra is azt mondom, nem nekem fontos az, hogy folyamatosan hallják a szavatokat, hanem nektek. És ahhoz, hogy ez meglegyen, tennetek kell valamit, különben ugyanezt a beszélgetést fogjuk lefolytatni 4 év múlva.

s 2018.04.11. 15:29:12

@BéLóg: "Négy évig szopattad magad"
Egészen konkrétan te szopattad a ribanc kurva rohadt anyádat a lottyadt faszoddal.
Én jól vagyok, kösz. Folyamatosan gazdagodom, miközben a faszszopó csicskageci recskabajnok nettó 100lófasz ezret keresőktől jön hozzám a lóvé. Úriemberként megadtam orbánnak a lehetőséget, hogy esetleg választáson bukjon. (Egyébként nem érdemelte volna meg.) Nem kell tukmálni. Nekem az is jó, ha kiherélik és felkötik az Oktogonon. Majd szóljatok, hogy pattogtassam meg a kukoricát és hűtsem be a sört addigra. A mozi így élvezetes igazán.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 15:41:11

@s:
Vicces, hogy két nap alatt te vagy a harmadik faszfej, aki saját bevallása szerint a fasz csicska fideszeseken gazdagszik és marha jól él.:D
Csak akkor tudnám, hogy mi a bajotok, ti szerencsétlen hazug szardarabok :D

s 2018.04.11. 15:58:48

@teéjesenmindegy: "szerencsétlen hazug szardarabok"
Az a kurva rohadt tripperes folyós picsájú ribanc tetvedék anyád lesz, te faszszopó recskabajnok gecifasz.

Kifejtem bővebben. Nem olyan egyszerű ez, mint azt te a fideszes korcs agyaddal elképzeled. Nem az a szituáció, hogy van valami az érdekem ellen és van valami az érdekemben. Az a helyzet, hogy vannak rövid, közép hosszú távú és egészen hosszú távú érdekeim. Ezek közt van egy kisebb ellentét és én ilyen esetekben - ha csak tehetem - az egészen hosszú távú érdekeimet részesítem előnyben. Ezért álltam a szemerkélő esőben az út mellett, hogy stoppal lejussak az egyetemre, amikor még vonatra sem volt pénzem. A rövid távú érdekem ellen cselekedtem, gondolva arra, hogy ez egyszer majd meghozza a gyümölcsét. Meghozta. A jobb kereset a jelen előnyt képviseli, de aláássa egy távolabbi jövő jobb Magyarországának esélyét. Ezért szavaztam a fidesz ellen. Tehát ők nekem hosszú távon nem jók, de rövid távon sem rosszak.
Nem hiszem, hogy bármit is felfogtál ebből, de a lelkem tiszta. Megpróbáltam elmagyarázni egy seggfejnek, hogy mi az ábra.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 16:25:01

@s:
Persze persze, hogyne :D Az országért előre, de ha úgy van, akkor rommá keresed magad a sok hülyén :D
Milyen nagylelkű és gáláns lovag vagy. Csak már tényleg te vagy a harmadik a héten :D:D:D

2018.04.11. 16:26:43

@teéjesenmindegy: azt te tetvedék, hogy loptak, és aki írta a pályázatot, az is bírálta el.. csak az orbáncsicskáknak még nem fordították le ómagyarra. Kérdezd meg vezéredet, hogy miért nem.

2018.04.11. 16:28:23

@Bolsi Buster: csak a kis komcsi maffiánál nem nyilvános, mert vicces is lenne, ha a maffia saját magáról hozna nyilvánosságra valós adatokat.

2018.04.11. 16:30:26

@teéjesenmindegy: tudod te kis szardarab, nem csak lopásból lehet gazdagodni, hanem munkával is.. de hozzád hasonló tetvedékek csak a seggnyalásos maffiamódszereket ismerik, a tisztességes munka büdös a te fajtádnak.
Nekem jól ment gyurcsók, és a fidesz alatt is, nem függök a kurmánytól, csak a külföldi megrendelőktől.

Leadfoil 2018.04.11. 16:30:46

Ha meg akarod magyarázni egy fideszesnek, hogy ő tényleg fideszes, ki fogja kérni magának és a végén azt fogja észrevenni, hogy tényleg fideszes, csak ő pont azt mondta, hogy nem igaz, hogy ő fideszes, hiszen ő fideszes.

Magyarul ne keress értelmet Orbán követőinél, hiszen maguk sem tudják, hogy miért lopnak, hiszen Orbán is, Mészáros is tolvaj, ergo, ez egy jó buli, így miért is ne lopnának. Ráhel pedig már automatikusan tolvajnő, hiszen annak lenni nem büntetendő Magyarországon.

s 2018.04.11. 16:31:07

@teéjesenmindegy: Mit csináljunk? Az indexet a jól kereső budapestiek olvassák elsősorban. Fogsz még pár ilyennel találkozni.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 16:38:20

@okostojas007: ja én is. És? Attól még hülye vagy mint a segg.
Loptak? Bizonyíték? Semmi. Pff.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 16:41:51

@s: :D:D:D Jajaja. :D Te hülye kis szerencsétlen

Attilajukkaja 2018.04.11. 16:52:10

@teéjesenmindegy:
"Bejön mi, hogy jól beszóltak egy huszonéves nőnek?
Aki merészel enni 3000 forintos menüt. Kemény vagy jukka"
Ez nem egy huszonéves nő, aki 5-10 ezerért ebédel, hanem az Orbán maffia egyik tagja, vezetője.
És igen, kemény vagyok. Irigykedsz, mi? :o))))))

2018.04.11. 16:59:54

@teéjesenmindegy: elég az, hogy indult családtagként, az már bőven kimeríti a lopás fogalmát. Az is elég, hogy ugyanazon a gépen írták a pályázatot, mint a pályázati kihívást, mert még ahhoz is bénák voltak, hogy ez 5 perc alatt kideríthető, de bőven elég a jelentés is, amit a vezéred mindenképp titkosítani akar. Na meg elég este bemenni dunaújvárosba, és látod a csodálatos munka eredményét.

karandash (törölt) 2018.04.11. 17:09:45

@teéjesenmindegy: a 3000-es menüt is abból a pénzből fizeti, ami elvesztette közpénz jellegét. Tehát lopták, mutyizták.
A huszonéves csaj a főtolvaj lánya, akit az a Tiborcz kúrogat, aki szintén kiveszi a részét a lopásból.

Ceausescu meg a felesége se csak két szegény idős ember volt, akit meginzultáltak gépkarabély sorozatokkal. Orbán Ráhel se csak egy szimpla huszonéves nő, hanem bűntárs.
Ha nem részesülne a lopott cuccból, akkor senki nem is baszogatná. Érdekes módon Orbán többi kölykét senki se emlegeti, talán mert szerényebben működnek.

s 2018.04.11. 17:24:55

@teéjesenmindegy: Jajaja. Egyébként min röhögsz? A saját nyomorodon? Pajtás, ha ömlik majd a szaros vödör, az elsősorban rád fog zúdulni. Én jó helyen vagyok. Tapsikoljál csak, ameddig még megteheted.

VáradiJános 2018.04.11. 17:31:04

@Dr. Fotos: de kemény vagy, rágcsálókám

VáradiJános 2018.04.11. 17:36:16

@s: gazdagodsz te a büdös rohadó belű anyádat, azt. Egy szerencsétlen, semmirekellő, állandóan sikertelen és lenézett, a neten vigéckedő horpadtmellű nyomorék rejszjankó vagy, ennyi. Utóbbiba esetleg még időnként besegít anyukád, ha még meg nem döglesztetted a takarékbetétkönyvéért.

s 2018.04.11. 17:37:11

Sok az érvénytelen szavazat. Ráadásul ezek mind többnyire ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok voltak. Calabriában erre már lefűrészelik a sörétes puska csövét. Még nem használják, de azért már lefűrészelik. A lőszer alapból megvan hozzá. Volna mit tanulni a fejlett nyugattól.

VáradiJános 2018.04.11. 17:37:36

@Attilajukkaja: nem kemèny vagy te, csak egy hülye picsa

VáradiJános 2018.04.11. 17:38:33

@s: moziba vitt anyuci és még friss az élmény, patkány?

s 2018.04.11. 17:39:41

@VáradiJános: Ennél szebb önéletrajzot ritkán olvas az ember manapság, buzikám. Ha komoly állásra pályázol, néhány helyen azért írjad át. Vagy tudod mit? Csinálj egy teljesen újat. Faszfej.

s 2018.04.11. 17:42:14

@VáradiJános: Rezegsz, jánosom? Pedig az elméletetek szerint nincs miért. Nyertetek, osz't jónapot! Mi a probléma?

R. Bendegúz 2018.04.11. 17:45:55

@zokogjatok:

Taníts már mester, csak hogy legyen célja az életemnek, hova tud fejlődni egy öntudatos hülye ballib?

Lehet belőle esetleg kitartó munkával egy öntudatlan hülye fideszes?

Attilajukkaja 2018.04.11. 17:52:55

@VáradiJános:
"nem kemèny vagy te, csak egy hülye picsa"
Te meg egy kulturált, tisztelettudó, udvariasan kommunikáló és diplomatikus magyar értelmiségi lehetsz, aki a NER "kultúráját" védi foggal-körömmel mindenkitől. Jól teszed! Máskülönben mi lenne veled?

VáradiJános 2018.04.11. 17:53:27

@s: nem rezgek, gyerekbaszó patkány, csak szeretek játszadozni a hülye fejeddel

VáradiJános 2018.04.11. 17:54:07

@Attilajukkaja: ennyire vagy érdemes, te okoskodó buta tyúk

s 2018.04.11. 17:57:09

@VáradiJános: Okés. Akkor basszad szájba a kurva ribanc lógócsöcsű anyádat nekifutásból úgy, bazdmeg, hogy a szilánkokra tört műfogsora a fülén át baszódik ki az univerzum két távoli és felderítetlen pontja felé.
Te baszadék faszszopó gecilefetyelő baromállat.

G777 2018.04.11. 18:07:00

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Nem sok ment át ebből neked. Jól dokumentálhatóan az európai korrupciós rangsor legaljára értünk. Mert vannak a látványos küzdelmek, amik valójában soha nem is léteztek. És van a kőkemény üzlet, a közvagyon magánkézbe játszása. Egy olyan országban, ahol a lakosságot tökéletesen kielégíti a sorosozás téma, a másik oldalt pedig ennek az ellenlépései, ott senki nem viselkedik a közösségi vagyon tulajdonosaként és teljesen nyílt az út a szabad rablásra.

Ha egy 10-es skálán legalább 2-es mértékben hazafi volnál, akkor az ország gyarapodásával foglalkoznál és megütné az ingerküszöbödet a közvagyon fosztogatása. De a bőrönd bepakoltatása az, ami fontos, mint a legtöbb pszeudo jobboldalinál.

R. Bendegúz 2018.04.11. 18:18:33

@G777:

Ugyan már, te nem nézed az M1-et? Bemondták, hogy az egész korrupció mizériát a Soros találta ki...

Attilajukkaja 2018.04.11. 18:26:19

@VáradiJános:
"te okoskodó buta tyúk"
Élvezem, amikor újabb és újabb jelét adod a Fideszes kommunikációnak. Ha elfogynak az érvek, nem marad más, csak a pálinkagőzős szitkozódás és anyázás. Csak így tovább, Magyarország jobban teljesít! :o)))))

Behajtó70 2018.04.11. 18:29:09

A miniszterelnök családját vegzálni....ilyesmit csak szar szemét alakok csinálnak. A legalja, a férgek. Erről örömteli cikket lehozni és azon címlapon csámcsogni, az nem újságírás, hanem a leglja, loser, senkik, szar alakok cselekedete. És én nem is sajnálnám, ha az ilyen pondró szarok eltünnének a pöcegödörbe! Ahova valók!

Attilajukkaja 2018.04.11. 18:34:08

@Behajtó70:
"A miniszterelnök családját vegzálni....ilyesmit csak szar szemét alakok csinálnak."
Ahogyan csak szar szemét miniszterelnökök és családtagjaik élnek vissza a hatalmukkal, hogy úgy meghízhassanak, mint drága Viktorotok és Ráheletek.

R. Bendegúz 2018.04.11. 18:42:35

@Behajtó70:

Igazad van, felesleges vegzálni, piszkálódni.

Aki ilyen helyzetbe kerül, jusson eszébe Yoda.
"Do. Or do not. There is no try."

Visceroid 2018.04.11. 18:54:31

Bunkó faszok. Ennyi telik a libsiktől.

Attilajukkaja 2018.04.11. 19:13:24

@Visceroid:
"Ennyi telik a libsiktől."
Miért? Szerinted mennyi telik a nem-libsiktől? A Fidesz kormány mennyivel jobb, mint az elődeik? Többet lopnak, csalnak, hazudnak, és még azt is elérték, hogy a magyar egy szitokszó legyen a civilizált Európában.

Attilajukkaja 2018.04.11. 19:19:48

@karandash:
"a 3000-es menüt is abból a pénzből fizeti"
Senki nem mondta, hogy ők a szerény menüt ebédelték volna. ;o)

"Orbán többi kölykét senki se emlegeti, talán mert szerényebben működnek"
Ami késik, nem múlik!
Azért Gazsi már szerepelt a médiában, amikor apuci kivitte a foci VB-re és pofátlanul beültette a VIP páholyba!

David Bowman 2018.04.11. 19:21:33

@Innovált kutyák: Terjeszd csak a hülyeséget, hátha legközelebb 3/4et kapnak. Az ország fele hülye. Még 20 %a nyilván még annál is hülyébb. Csak ti vagytok okosak.

Attilajukkaja 2018.04.11. 19:31:23

@David Bowman:
"Az ország fele hülye"
A "kisebbik fele". :o)
Ha a határon túli kettős magyar állampolgárok szavazatait leszámítjuk, akkor meg pláne.
Ezúton is köszönöm nekik, hogy egy olyan 2/3-ot húztak be a Fidesznek, aminek a levét csak az itt élő többség issza, nem ők maguk.

teéjesenmindegy 2018.04.11. 19:31:39

@Attilajukkaja: Tudsz így hirtelen mondani olyan országot, amelyiknek a titkosszolgálata engedélyezné, hogy a miniszterelnök gyereke Rióban a B-középben üljön?

teéjesenmindegy 2018.04.11. 19:33:40

@Attilajukkaja:
Egészen hihetetlenül vagy te buta.. komolyan
Az megvan, hogy a levélszavazatok még nincsenek beszámolva? Szóval nem a határon túliak basztak ki veled, hanem az itthoniak :D:D

2018.04.11. 19:36:23

@David Bowman: nem tudom, ki az a "ti", de igen, akivel el lehet hitetni az m1, a riposzt propagandáját, aki Bencsiken és Nógrádin keresztül értesül a nagyvilágról, aki szerint - bármilyen szar is legyen az ellenzék - jó az, ha egy demokratikus országban kétharmados hatalmat kap egy párt (pláne 48%-nyi szavazattal) az szélütött idióta.

És általában a szélütött idióták "ti"-znek, ha nem akarnak/tudnak azzal vitázni, amit egy ember ír. Inkább berakják valamilyen általuk megálmodott csoportba.
Németh Szilárd mo-i helytartói.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 19:41:14

@Innovált kutyák: miért kéne veled vitázni? Miről?

"jó az, ha egy demokratikus országban kétharmados hatalmat kap egy párt (pláne 48%-nyi szavazattal) az szélütött idióta"

Te így gondolod, más meg úgy hogy szélütött idióta vagy.

monddazigazatmar 2018.04.11. 19:41:33

@Innovált kutyák: Demokratikus országban nem gondolhatják úgy az emberekek, hogy X dolog kell nekik?
A 48%ról meg annyit, hogy egyéniben majd az összes körzetet megnyerte a fidesz, és félképviselőt nem lehet küldeni a parlamentbe

2018.04.11. 19:48:53

@monddazigazatmar: de, mindenki azt gondol, amit akar

Sőt, az lenne a jó, ha gondolkodnának, ahelyett, hogy isszák a munkásőr Bencsik és társai hazugságait.

2018.04.11. 19:57:56

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Persze, ez így van. És ők azt is gondolják, hogy egy vén fasz miatt bogarakat fogunk enni. Hogy aki nem a Párttal van, az sorosügynök, hazaáruló, libsi, stb. Hogy Bécsben szarabb a helyzet, mint Budapesten.

Ezeknek a szélütött idióta nem szimpla jelzője, hanem definíciója. Bár a kádárista bolsi találóbb és pontosabb.

De továbbra is rettegjetek csak bátran a külvilágtól, hadakozzatok mindenki ellen, megvéd titeket a dagadt vezéretek, és tolja az Erzsébet-utalványt.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 20:06:03

@Innovált kutyák: A szavazók jó része nem a kampányban dönt arról hogy kire szavaz, a kampány a hülyéknek szól. Az ellenzéki kampány is! /elszámoltatás, korrupció letörése muhaha/

A fidesz 12 éve minden hónapban megnyerné a választásokat, mára a legbeágyazottabb politikai párt lett, senki nem számított kormányváltásra a kampány előtt sem.

Attilajukkaja 2018.04.11. 20:08:37

@teéjesenmindegy:
"Egészen hihetetlenül vagy te buta"
Na, megint ennyi a válasz? Többre nem fussa?

"Tudsz így hirtelen mondani olyan országot, amelyiknek a titkosszolgálata engedélyezné, hogy a miniszterelnök gyereke Rióban a B-középben üljön"
Rendes ország miniszterelnöke nem él vissza a lehetőséggel és nem viszi el egy ilyen helyre a fiát.
Tudsz így hirtelen mondani egy olyan országot, akinek a miniszterelnöke ezt megtette volna?

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 20:18:32

@Innovált kutyák: És ez még nem minden, ugye a Fidesz még növelni is tudta a táborát 2010 és 2014 óta a határon túliakkal! Ők pedig soha nem szavaznának még az mszp-szdsz maradékokkal szóba álló pártra se!

Az ellenzék meg semmit sem szedett össze 2010 óta, mondjuk nehéz is úgy hogy ideológiailag nincs egységes ellenzék és ebben a rendszerben is tud kialakulni!

Szóval Orbánnak olyan esélye van most ami nagyon kevésszer jön össze a történelemben, hogy több cikluson keresztül görgetheti a projektjeit, ami eddig szerintem egész jó! Én kiegyeznék egy elmút8évhez hasonló következő8ban!

VáradiJános 2018.04.11. 20:25:01

@Attilajukkaja: milyen érv kell ahhoz, hogy egy buta kurva vagy?

VáradiJános 2018.04.11. 20:26:37

@Attilajukkaja: és ha esetleg a kedvenc tetveidre rúgják majd rá az asztalt, akkor mit szólsz, te mosdatlan koca?

VáradiJános 2018.04.11. 20:28:11

@Attilajukkaja: figyelj, bátor kurva! Hol zabálsz holnap este?

gyászhuszár 2018.04.11. 20:49:28

Wow. Tökös húzás. Nekem bejott. Sokat gondolkozom azon hogy ezek hogyan elhetnek itt kozottunk sértetlenül. Azt lattam mar h Rogant vegzaltak egy konditeremben, bevallom elveztem, azota se jar oda. Szar lehet a sajat orszagodban szar embernek lenni es bujkalni. Külföldre sem mehetnek mert ott is mi dolgozunk, szoval nehrz lehet elvezni a millakat..

2018.04.11. 20:50:19

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: ha neked jó volt, lelked rajta. Majd ha elapad a szemétrohadthanyatlómigránssimogatóvelünkkkibaszó EU-ból hulló pénzeső, akkor meglátjuk, elégedett leszel-e.

Én mindenesetre jelzésértékűnek találom, hogy míg Németh Szilárdok tobzódnak, addig nincs ebben az országban önálló oktatásügy és egészségügy, de van önálló propagandaminisztérium.
Hogy olyan szintű elmebeteg és velejéig hazug propaganda ömlik a médiából, ami még Kádár idején sem volt jellemző. Hogy a cinizmus és a pökhendiség nemzeti sport lett. Hogy több a szaros exbolsevik a regnáló hatalomban, mint a szociknál. Hogy míg 20 éve egy potom 800 milliós Tocsik-ügy kormányt buktatott, addig ma bármit meg lehet tenni, sőt, még tapsoltok is neki, ha a ti pártotok teszi. (és közben Hadházy és Juhász pénzügyeit szaglásszátok).
Hogy bármit lehet hazudni, következmények nélkül.
Hogy semmiféle értékrendje és kultúrája nincs a hatalomnak. Csak a kádárista szotyi-tokaszalonna, mulatós.

Megszűnt minden vita a Parlamentben: a Vezér felszólal, mögötte Semjén a gatyájába ejakulál, a nyála is csorog, az ellenzéket lebuzizza, leügynöközi, lehazaárulózza, de választ soha, semmire nem ad.

Ha neked ez jó, lelked rajta. Csak hát lassan nem marad, aki eltartson majd titeket. Diadalittasan mutogatjátok az összes lakájmédiában azt az egy féleszűt, aki hazaköltözött, miközben a másik félmillió röhög rajtatok, és eszébe sincs visszajönni.

Biztos ők az ostobák, és azok az okosak, akik Németh Szilárdot és Kósát akarják még hosszú ideig. Azok az ostobák, akik ismerik Nyugatot, ismerik a világot és azok az okosak, akik ki nem lépnek a falujukból, és azt ismerik, amit az m1 hazudik nekik.

civilcsoda 2018.04.11. 20:54:36

@teéjesenmindegy: Már be vannak számolva a levélszavazatok.
102 000-ből 97 000 ment a fideszre.
Itt a link: www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/levjkv.html

civilcsoda 2018.04.11. 20:55:26

@teéjesenmindegy: Már be vannak számolva a levélszavazatok.
102 000-ből 97 000 ment a fideszre.
Itt a link: www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/levjkv.html

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 20:55:47

@Innovált kutyák: 2004 előtt is volt élet ebben az országban, EUpénz után is lesz, ebben reménykedni olyan mint az üres zööddossziéban meg simicska atombombájában hinni.

A fidesz hatalmon marad amig a gazdaság be nem zuhan, ennyi. 2006 ota minden 7végén a fidesz nyerte volna a választást, ezt a migrikampányra fogni, köhömm, mesebeszéd.

2018.04.11. 21:10:37

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: nem ugyanarról beszélünk. Nem a fidesz hatalmával van baj, hanem a túlhatalmával. Nem azért szavaztam arra, akire, mert azt szeretem, hanem mert mindenképpen meg szerettem volna akadályozni, hogy továbbra is egy kézben ekkora hatalom koncentrálódjon.

Ha te nem látod, milyen elképesztő torzító hatása van a túlhatalomnak, akkor vagy vak vagy, vagy vonzódsz a diktatúrák iránt. Én még emlékszem a Kádár-korra: semmi nem hasonlított jobban rá az elmúlt 28 évből, mint az utóbbi 8, de leginkább 4.

98-ban még egy tökéletesen vállalható Fidesz-kormány volt, zömében tisztességes emberekkel. Most tahó vidéki párttitkárok és TSZ-elnökök mutyiznak és kerülnek pozícióba.

2004 előtt is volt élet, csak százszor szarabb, ami a fejlesztéseket illeti. Nézd meg, mi épült azóta, és milyen forrásból.
Az egyetlen reményem, hogy annyira nem lesz kretén Orbán, hogy az Eu-ból is kinavigál. Jól tudja, hogy Mészáros nevű magánbankja is csak addig hízik, amíg tagok vagyunk.
Bár már kétlaki életet élek, s bár szerintetek rohadt hazaáruló vagyok (vagyis nem fideszes), azért a hazámat nagyon fájdalmas ilyennek látni. Hogy mindenki komplett idiótának tart bennünket, legyen libsi, konzervatív vagy szocialista. És azt kérdezi, mi a fasz folyik itt.

rovid 2018.04.11. 21:12:26

most komolyan? 2690, és 3190 ft.-os menük hogy kapcsolódnak Tiborcék 100? millióival? ez bozótharc? nem értem!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 21:18:35

@Innovált kutyák: Úgy alakult, hogy a gazdasági válság előtti magyar belpolitikai események miatt a politikai inga jobban kilendült jobbra, mint általában. Ráadásul már nem vagyunk olyan naivak az EU tagsággal kapcsolatban, mint a tagság előtt, már látjuk, hogy hátránya is van egy elöregedő, hülyék által vezetett, Kínánál és az USAnál is jóval lassabban fejlődő szocialista kolhozba tartozni. Csak alternatíva nincs nagyon, ezért Orbán inkább azt választotta, hogy megpróbálja más országok közvéleményét is az EU ellen hangolni, nem is sikertelenül.

Majd az EU választás is izgalmas lesz.

2018.04.11. 21:26:41

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ja, ellene hangolta Lengyelországot. Legalábbis a PiS-t. És megszerezte támogatónak a balfasz Farage-t. Siker.

Az meg valahol igaz, hogy sok hülye van az EU-ban, de amíg Balogh, Szíjjártó és Rogán vagy éppen Kaczynski áll a túloldalon, addig nevetséges ez az ütközet.

Amikor egy hepciás kis kövér krampusz akarja megmagyarázni EU vezető gazdasági hatalmainak, hogy ők hülyék, mi jobban csináljuk. Hiszen a mi fantasztikus márkáink nyitnak összeszerelőüzemeket Ny-Eu-szerte, nálunk magasabb szintű a kutatásfejlesztés, az innováció, a mi oktatási és egészségügyi rendszerünk a működőképes, nem a német, tehát minden alapunk megvan, hogy lehülyézzük őket.

És hát az is rettentő logikus, amit írtál: nincs alternatívája az Eu-nak, ezért robbantsuk szét. Remek.

Orsósellenes 2018.04.11. 21:31:02

@VáradiJános: Anyádnak mondd meg, hogy ma nem kell takarítani nálunk, mert legutóbb is lopott! Azzal védekezett, hogy neked kellett venni egy gumiorbánviktort, akinek a lankadt pöcsét leszopod naponta. Elpanaszolta, hogy nem lesz ezután pénze, hogy marhagecit vegyen, amivel a gumiorbán faszát feltöltötte, hogy legyen neked mindennapi szopnivalód! Tudod, mi a különbség te és orsós és a geci között? A geciből még lehet ember, de belőletek soha!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 21:31:06

@Innovált kutyák: A válság óta elkergették a balos Horvát, aztán a balos osztrák, aztán a balos olasz kormányt, Merkel meggyengült, a bajor miniszterelnök Orbán legjobb haverja, plusz a V4ek.

Orbánt max. a németek tudnák érdemben zsarolni, de ha eddig nem tették meg, ezután, merthogy náluk is változott a hangulat, már biztos nem fogják.

Az EU meg teljesen fogatlan, semmit sem tudnak csinálni.

Lehetnék én is 2018.04.11. 21:31:48

ezt az előremutató, tényfeltáró, nem is személyeskedő posztot több mint 2 napig címlapon tartani nagyon dicséretes dolog.
igaz 3 napja volt a választás, aminek esteleg voltak tanulságai, de azzal ne foglalkozzunk! Bozótharcoljunk!
Ja, hogy ez így xart sem ér? Nem baj. Van még bőven a következő 4 éves felkészülésből. És nem is ez lesz az utolsó.

Fülig José 2018.04.11. 21:38:20

Ne vitatkozzatok ezekkel az alkoholista féleszűekkel, napok óta a kocsmában ülnek és kommentelnek. Minden cikk alatt ott vannak. Se munkájuk, se jövőjük, 3 komment egy meleg arany ászok, óránként egy kevert. Szókincs minimális, ész annál is kevesebb. Vidéki fidesz-fan. No comment.

2018.04.11. 21:45:00

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: az olaszok meg a horvátok lényegtelenek, nekik is csak a szájuk jár. Az osztrákoknál meg attól, hogy jobbos valaki, még nem olyan, mint Orbán.
A V4-ekből a csehek és a szlovákok diplomatikusabbak, eszükben sincs Orbánt választani az EU helyett.

A fogatlan az, aki függő helyzetben van gazdaságilag. Tehát Amerikához képest fogatlan, de mi hozzájuk képest bolhafing vagyunk.

amiről te beszélsz, az kizárólag a migránskérdésre igaz, vagyis azt a libsi-balos kormányok mindenhol elcseszték. Ahogy Merkel is, de azóta már ő is váltott.
Ettől még gazdaságilag mi függünk tőlük, és azt, amit biztosítani tud nekünk az Eu, azt a tahó keleti despoták sosem fogják. Szabadságharcolunk Brüsszel ellen, és olyanoknak riszálunk, akikkel milliószor alárendeltebb helyzetben lennénk, kevesebb haszonnal.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 21:48:03

@Innovált kutyák: A függés az EUval abszolút kölcsönös. Az EUban semmi sem növekszik Németországon meg a 2004 óta csatlakozott országokon kívül, s most lépett ki az egyik legtöbb pénzt befizető ország, ami óriási kudarc az EUnak.

Persze semmit sem tanultak belőle, szóval morzsolódnak majd tovább.

2018.04.11. 21:52:14

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: s aki kilépett, az már másnap lépett volna vissza, s azóta is húzza a kilépést, hátha van visszaút.

Ott is egy rosszul elsült politikai blöff volt a kilépős népszavazás. És ők is szívják a fogukat, pedig a gazdaságuk összehasonlíthatatlan a mienkével. Képzeld, mi lenne velünk, ha titeket is addig hülyítene a kormánymédia, hogy megszavaznátok a kilépést. Mondjuk már most is megszavaznátok, ha Habony ráfeküdne, és egy hónapig ezzel plakátoznák körbe az országot.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 22:03:01

@Innovált kutyák: 2004 előtt nagyobb volt a GDP növekedés mint utána, azaz ez nem más mint lárifári

Maradjunk az EUban, egyelőre én is azt látom jobbnak, de nem kell ezt túlmisztifikálni, semmilyen világvége nem lesz az EU után se.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2018.04.11. 22:11:08

@teéjesenmindegy:
És, ha a 4-es metrónál volt 87Mrd szabálytalan, akkor az Elios-nál az a 12-13Mrd az már nem is számít?
Hol van ebben a logika?

s 2018.04.11. 22:39:23

@teéjesenmindegy: Baszod, Obama nem megy el a királyi esküvőre, mert az ottan titkosszolgálatoknak tele lett a fasza a sok melóval. Obama, érted? Akkor gazsinak mi a kurva anyjáért ne mondták volna meg, hogy nézze azt a kibaszott meccsez otthon a tv-ben? Fasznak viszi magával a pondróját?

s 2018.04.11. 22:42:04

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: "a kampány a hülyéknek szól"
Te nem panaszkodhatsz, téged elért.

axolotl77 2018.04.11. 22:43:55

@teéjesenmindegy: Na, csak felböffent a fideszes kultúra. Bár én nem szidtalak téged, de neked sikerült engem. Igazi européer vagy.
Különben le vagy te sajnálva, hogy mit feltételezel rólam! Az nekem bőven elég, hogy a környeztem tudja, hogy tisztességes és szavatartó ember vagyok. Tehát ha mondok valamit, akkor az nagy eséllyel úgy is van.
Ja, és még egy apróság! Sosem loptam. Leírom még egyszer a nehéz fejednek: sosem. Azt hiszem, ezzel a háttérrel van némi jogom elítélni azt aki viszont igen.
"Harmadrészt beazonosíthatóvá válnék általa." Erre viszont muszáj kitérnem. Sajnos olyan kurva nagy Fidesz-demokráciában élünk, hogy aláírattak velünk különféle papírokat, amely szerint nem bíráljuk a fennálló hatalmat és a közösségi médiában sem nyilváníthatunk véleményt. Valamint önként lemondunk alkotmányos jogaink egy részéről és elfogadjuk, hogy a telefonbeszélgetéseink és elektronikus levelezésünk bármikor lehallgatható, megfigyelhető.
Akkor okoskodd ki, hogy hol is dolgozom!

s 2018.04.11. 22:46:38

@gyászhuszár: "Rogant vegzaltak egy konditeremben"
Ne bassz! Mi a kurva rohadt anyját keres az egy konditeremben a spagetti karjával? Baszadék antitest.

s 2018.04.11. 22:50:49

@Innovált kutyák: "Hogy míg 20 éve egy potom 800 milliós Tocsik-ügy kormányt buktatott"
És még mondják, hogy nincs infláció!

miketbeszéltek 2018.04.11. 22:55:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Kommunista demagógia. Írom ezt Fidesz szavazóként.

s 2018.04.11. 22:55:50

@Orsósellenes: Bazdmeg! Ez jobb, mint amiket én szoktam írni! Pedig én sem spórolok a díszítéssel.

s 2018.04.11. 22:57:29

@Lehetnék én is: Itt nincsen 2/3. Illetve van, csak szarunk rája.

s 2018.04.11. 23:01:39

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: "most lépett ki az egyik legtöbb pénzt befizető ország, ami óriási kudarc az EUnak"
Ebből mire következtet, Doktor Watson? Hogy minálunk milyen ütemben apad el az a kibaszott pénzes patak? Lesznek meglepetések.

miketbeszéltek 2018.04.11. 23:03:31

@teéjesenmindegy: @Borondot jol pakoljatok be lippsik: Kína?! Egy kommunista vezetésű, de vadkapitalista módra kizsákmányoló és gátlástalanul lopó ország neked példakép???

s 2018.04.11. 23:06:23

@Innovált kutyák: "ha titeket is addig hülyítene a kormánymédia, hogy megszavaznátok a kilépést"

Nézd, orbánnak nincs túl sok esze, de annyi azért még maradt, hogy belássa, a pénzt onnan kapja. Ha esetleg kibasznák az eu.-ból, akkor szerintem simán leszopná Jean-Claude Juncker-t háromszor egymás után, hogy visszaengedjék. Csak idehaza nagy a pofája, kint egy észrevehetetlen szardarab.

miketbeszéltek 2018.04.11. 23:11:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Továbbra is erkölcstelennek tartom, ha valaki Bulgáriában élve, pánszláv érdekeket szolgálva szól bele a magyar dolgokba. (És ismét: ezt Fidesz szavazóként mondom.)

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.04.11. 23:16:19

@s: "Sok az érvénytelen szavazat. Ráadásul ezek mind többnyire ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok voltak."

Kinem szarja le, a lenyeg hogy tetves geci sorosberencek megszoptak.

s 2018.04.11. 23:32:41

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: A kurva anyádat, azt a sarkon álldogáló szifiliszes picsájú rohadék ribancot telibe basztad már nekifutásból, vagy még halogatod. Mert később már csak öregebb, csúnyább és büdösebb lesz. Rontsál neki, bazdmeg, legfeljebb lesz egy nálad is hülyébb, - bár ezt most kurva nehéz elképzelni - génkárosodott féltestvér zabigyereked. Neked nyugdíjszámításhoz jól fog jönni, (másra úgysem lesz jó) hiszen fél órát sem dolgoztál az egész kibaszott nyomorult életedben.

miketbeszéltek 2018.04.11. 23:40:11

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

A Fideszre szavaztam én is. De te ne lipsizz kommunista/sztálinista trágár szöveggel!

monddazigazatmar 2018.04.11. 23:53:44

@miketbeszéltek: Mutasd meg légyszi, hogy mikor és hol írtam le azt a szót, hogy Kína

miketbeszéltek 2018.04.12. 00:01:55

@monddazigazatmar: "Mutasd meg légyszi, hogy mikor és hol írtam le azt a szót, hogy Kína"
Ha nem Te voltál, aki Kínáról pozitívan írt, akkor bocsi, félrenyomtam....

monddazigazatmar 2018.04.12. 00:23:50

@s: Jujj, de súlyosan vagy hülye..Tehát azt állítod, hogy obama sosem volt a gyerekeivel mondjuk sporteseményen?

imagesvc.timeincapp.com/v3/mm/image?url=https%3A%2F%2Fcdn-s3.si.com%2Fimages%2Fobama-shock-mystics.jpg&w=800&q=85
Parancsolj büdös libsi, itt van a kép, bizonyítja, hogy hazudsz

monddazigazatmar 2018.04.12. 00:26:20

@axolotl77: Egy hazug tetűnek tartalak.
Te pofázol gerincességről? Általánosságokat ugatsz, mocskolsz mindenkit.
Tessék, legyen nagy a pofád, állj fel, mutass rá, hogy kiről mit tudsz. Ne fotelkaratézz, hanem vállalj fel bármit is. Ja, hogy ahhoz már gyáva vagy?
Szóval vagy egy gyáva szar vagy, vagy egy hazug szar. Választhatsz

Ja, a szart européérben is szarnak mondják. Az alaptalan vádaskodót meg lesittelik.

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.04.12. 01:42:40

@s: Megertem, hogy azert vagytok ilyen duhosek, mert mar beleeltetek magatokat, hogy a valasztas utan vegre felsokorlat nelkul jonnek az arabok, es kedvetek szerint szophatjatok faszukat. Gondolom mar elkepzelted, hogy ket arab faszat tomod egyszerre a szadba, es csak szopod csak szopod. Sajnos az Orban ezt megakadalyozta, de meg igy sincs minden veszve. Eleg csak Becsig utaznod, es ott szabadon melytorkozhatod az arabjaidat.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 06:23:25

@miketbeszéltek:

A Fidesz-szavazók többsége liberális, bár a "liberális" szót utálja.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 06:24:25

@miketbeszéltek:

Minden állampolgár egyenlő, lakóhelytől függetlenül.

Pánszláv érdekek nem léteznek.

axolotl77 2018.04.12. 07:31:07

@monddazigazatmar: Szerencsére te nekem egy SENKI vagy. Nem a te véleményedre adok, ha majd adok is valakiére.
Amúgy javaslom, hogy egy jó pszichiátert keress fel, mert ez a zsigeri gyűlölet még egyszer visszaüt holmi pszichoszomatikus betegség formájában. Torokszorítás, gyomorfekély, Crohn megvan már? Vagy "csak" hajhullás, fülzúgás? Nem baj. Lesz még rosszabb is. Azért én szorítok neked.
Mielőbbi gyógyulást kívánva...

axolotl77 2018.04.12. 07:33:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Már régóta meg szerettem volna kérdezni tőled, hogy te melyik pártra szavazol/szavaznál. Lehet hogy volt már, de annyi bejegyzést írsz mindenhova, hogy lehetetlen nyomon követni.
Csak mert igazából mintha mindenkit "szidnál".

verbeka111 2018.04.12. 08:29:14

@Gandosz: Jelents fel! Ezt szokták mondani a fideszes kommentelők, ha valamit állítanak, és én azt mondom rá, hogy nem igaz.

axolotl77 2018.04.12. 10:07:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Érdekes társítás. Én meg egyéniben szocira, listán Jobbikra. Úgy látszik az én világképem is elég zavaros.

s 2018.04.12. 10:33:45

@monddazigazatmar: Hülye fasz vagy, bazdmeg! Nem értetted, amit leírtam?
"Baszod, Obama nem megy el a királyi esküvőre"
Szerény ismereteim szerint a királyi esküvő nem sportesemény. Illetve legutóbb még nem volt az. Ma a fasz tudja mi a helyzet.
Tehát az állott gecitől csepegő picsájú szifiliszes kurva ribanc fogatlan anyád hazudik. Esetleg második lehetőségként bejön, hogy a bátyád egyben az apád is, mert a ribanc kurva rohadt anyád bárkivel összefekszik, te pedig egy elmeháborodott, agycsökevényes korcs vagy, baszod.

Attilajukkaja 2018.04.12. 10:36:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"Egyéniben az LMP-re szavaztam, listán a Fideszre."
És még te állítottad magadról büszkén, hogy nem vagy Fidesz szavazó!!!! He-he.

s 2018.04.12. 10:41:20

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: A kurva baszadék anyád, nővéred és asszonyod fog arab faszt szopni, amikor az elmeháborodott orbánod tevékenysége nyomán teljesen elfogy a pénz és már az ilyen szar bérkommentelőket sem fogja fizetni a kibaszott rosseb sem. Azért fogjátok szopni, hogy legyen mit zabálnotok, te mocsok tetű fideszfasz. Mindenkit le fogsz szopni válogatás nélkül és hiába. At orbánt a kósát, a szijjártót, a rezsiszilárdot. Mindenkiből ki fogod szívni az állott gecit, te baromarcú faszparaszt, mert csak erre vagy jó.
Basszad szájba a buzi kurva fogatatlan ribanc anyádat!

s 2018.04.12. 10:45:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Neked bazdmeg bolgár földön kellett volna szavaznod a villanypásztorra. Abból is arra a fajtára, amiben akkora áram van, hogy agyonbaszna egy elefántot is, ha csak közel megy hozzá. Sajnos elkóboroltál és itt baszod a kurva anyádat, de hogy minek, azt a gecifasz sem érti.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 11:08:01

@Attilajukkaja:

Azt mondtam "nem vagyok fideszes".

Egyébként meg 2010-ben és 2014-ben nem szavaztam a Fideszre. De most én is megijedtem Hódmező miatt, így nem kockéztathattam, plusz elbizonytalanított az LMP szövege, hogy esetleg összefognak Gurcsánnyal, így mozgósítottam magamat siketesen, s listán rájuk szavaztam. De egyéniben megtámogattam most is az LMP-t, azaz értékes töredékszavazatot adtam nekik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.12. 11:22:24

@s:

Minden bolgár választáson is részt veszek, egyet se hagyok ki. Ne aggódj, mindkét országban nyílt sisakkal harcolok a liberális világrontás ellen.

s 2018.04.12. 13:51:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Innen kivonhatnád magadat nyugodtan. Fasznak sem hiányoznál.

Ferenc Cserepkei 2018.04.12. 21:55:09

bozótharcos,
bocs de ez űberproli dolog volt. Tudod az ilyen húzások után jön az a duma NERéknél hogy "mi nem vegyűlűnk a tapló prolikkal."
Felsorolod hogy milyn drága ételek voltak a menün. Tudod itt a lesajnált vidéki Gödön, ennek a tripláját is el tudom költeni a Belgában, ha akarom.

s 2018.04.12. 23:20:00

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: "Eleg csak Becsig utaznod, es ott szabadon melytorkozhatod az arabjaidat. "

Az nem jó, én itt magyarországon akarom leszopni az arabokat, nem Bécsben. Ezért gyűlölöm az Orbánt, hogy kerítést épített. Ha nem volna kerítés, egésznap a számban érezhetném a kemény arab dákot. Néha oda megyek a kerítéshez, megprobálok a kerítés rácsain keresztül leszopni pár arabot, de a rohadt határörök mindig elzavarnak.

s 2018.04.12. 23:30:17

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:
A pár napja is, egy Abdul-Hamid nevü srác, már majdnem beleélvezett a számba, amikor a szemét határörök elvonszoltak a kerítéstől. Könyörögtem, hogy legalább a földre lecsöpenő spermát hagy nyaljam föl, de csak kiröhögtek, és azt mondták meg ne lássanak még egyszer a kerítés környékén. Rohadt fasiszták.

Vaki Vaki 2018.04.15. 15:44:51

@Bicspesz Elek: De legalább ne érezzék már magukat "itthon"!

Nehogy azt higgyék már, hogy attól hogy a fél országot összelopták, mindjárt valóban az övék az egész ország, sőt a nemzet és a haza is!

Csak egy komplett páncélos hadosztály kíséretében merjenek az utcára lépni... ez is egy opció!

Vaki Vaki 2018.04.15. 16:01:01

@Vaki Vaki: Ja és még valami.
Itt az új blogom a jelen helyzetre optimalizált tartalommal.
És bár ma nyitottam, de már két bejegyzést is írtam :)

akcio-otletek.blog.hu/

Attilajukkaja 2018.04.15. 16:47:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"2010-ben és 2014-ben nem szavaztam a Fideszre. De most én is megijedtem Hódmező miatt, így nem kockéztathattam"
A félelem nagy úr! Nem te voltál az egyetlen, aki CSAK ezért szavazott a Fideszre.
Nem hibáztatlak. :o(((((

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.15. 17:36:31

@Attilajukkaja:

Így igaz. Fontos volt megakadályozni a ballib országrontóknak, Soros és Mertkell kitartottjainak a visszapofátlankodását a hatalomba.

Most azonban büszkén tisztelgünk a ragyogó nap alatt: "Misszió teljesítve!".

Attilajukkaja 2018.04.15. 18:04:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"Misszió teljesítve!"
A rettegés és félelem a rabszolgák életmódja.
Volt egy híres migráncsunk, akit úgy hívtak, hogy Petrovics Sándor. Ő írta ezt a verset, amit szinte minden Fideszesre rá lehet húzni. Rád biztosan!

A kutyák dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.16. 06:15:45

@Attilajukkaja:

Mást kellene tőle. A liberális nagyurak és a nép tengere. Azt nézd...

apro_marosan_petergabor 2018.04.18. 00:17:07

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár:
Szerencsétlen szadista- ezzel már próbálkozttaok 2006-ban nem jött be. Valami újat talán...

apro_marosan_petergabor 2018.04.18. 00:20:46

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár:
Te egy szerencsétlen, panel - de inkább lumpen - proli lehetsz (a panelekben élnek rendes emberek is), aki folyamatosan politikai maszturbálást végez - lassan ideje lenne orvoshoz fordulnod, mielőtt még késő lesz. Részvétem.
süti beállítások módosítása