HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Horváth András: Zsákmányszerző kormányváltással nem lesz igazi változás

2017.10.28. 11:04 bozotharcos

Négyéves évfordulója lesz hamarosan annak, hogy a "NAV-bejelentő"  állandó jelzőt megszerzett Horváth András egykori adóellenőr "kiborította a bilit" az adóhatóság működésével kapcsolatos disznóságokról. Facebook -bejegyzésében most összefoglalta az azóta történt eseményeket és ebből azt a következtetést vonta le, hogy  "a rendszerváltoztatás igénye nélkül, apró korrekciókkal mindig ugyanabba a folyóba fogunk visszalépni: ha csak személyi változásokban, néminemű intézményi átszabásban, a szokásos hátterű zsákmányszerző kormányváltásban gondolkodunk, itt soha nem lesz igazi változás, előbb-utóbb ugyanúgy felfalja a rendszer az új erőket, vagy az új kormányt is, mint azt az elmúlt majd' 30 évben tette."

horvathandras.jpg

Horváth András Facebook-bejegyzésének nem is annyira az ő bejelentésének az évfordulója adta az apropót, hanem a minapi Gyurcsány-Karácsony-Szél tévés vita. A bejegyzést, András hozzájárulásával, egy az egyben közöljük.

"2013. november: egy NAV-os ellenőrzési szakember ráborítja az asztalt a korrupt rendszerre, úgy, hogy a komplett adóhivatali kóceráj beleremeg, majd az egy év múlva kirobbant kitiltási botrány során csaknem össze is dől. Elképesztően nagy erőfeszítéseket kellett tenniük ahhoz Vargáéknak, hogy a rendszert (a RENDSZERT) stabilizálják, amit szerencsére nem tudtak anélkül véghezvinni, hogy bizonyos mértékű tisztulás ne következzék be.

A közérdekű bejelentő irányában szánalmas karaktergyilkolászási kísérleten túl nem jutottak, sőt az ellenem indított büntetőeljárás megszüntetésekor még a függetlennek egyáltalán nem nevezhető ügyészség is elismerte a közérdekű bejelentés tisztaságát. Miközben a kilépésemkor még regnáló 6-7 rendszerúr (illetőleg rendszerhölgy) - politikai támogatással rendelkező legfelsőbb szintű adóhivatali vezető - közül egy kivételével mind megbukott. Közülük hárman a kitiltási listán is rajta voltak. 


Miért is futhatott ki az ügy idáig, miért is zárulhatott ez így? Mert kezdettől fogva nem személyeket támadtam, nem apró korrekciók igénye vezérelt, hanem rendszerszintű működési problémákat fogalmaztam meg, olyan módon, amit a szokásos módszereikkel nem lehetett sem hárítani, sem kezelni. S mert a kijelentéseim mögött sok tízezernyi cáfolhatatlan tényadat, s abból levont okszerű következtetés állt, amit még Ők sem hagyhattak figyelmen kívül. Másképp is lehetett volna, de ha valami eredményt is el akarsz érni, csak így érdemes!


S hogy miért is tartottam mindezt fontosnak most elmondani? Egyrészt azért mert a rendszerváltoztatás igénye nélkül, apró korrekciókkal mindig ugyanabba a folyóba fogunk visszalépni: ha csak személyi változásokban, néminemű intézményi átszabásban, a szokásos hátterű zsákmányszerző kormányváltásban gondolkodunk, itt soha nem lesz igazi változás, előbb-utóbb ugyanúgy felfalja a rendszer az új erőket, vagy az új kormányt is, mint azt az elmúlt majd' 30 évben tette.


Félreértés ne essék: A FIDESZ SOHA NEM VÁLTOZTATOTT A RENDSZEREN, CSAK MAXIMÁLISAN KIHASZNÁLTA ANNAK GYENGE PONTJAIT. Nekünk ezeket kell kiiktani, s ha a mai pártok erre nem hajlandóak, akkor valamiféle civil megoldáson kell gondolkodni. Másrészt viszont nagyon nem ártana nyomást gyakorolni minden párt hívének és tagjának azokra a pártvezetőkre, akik radikális változtatások nélkül képzelik el a jövőt. Különben a legjobb szándékkal is csak a dagonya marad."

A Bozótharc  a napokban írt arról, hogy az LMP társelnöke, Hadházy Ákos kormányváltás esetén amnesztiát adna a korrupciót jelenleg tétlenül szemlélő, bejelenteni nem merő koztisztviselőknek......

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr2613111540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tisztességes Természettudomány 2017.10.29. 08:03:43

Igen, ilyen a Fidesz.
De mi volt Horváth úr dossziéjában?

énisfélek 2017.10.29. 09:01:36

Te tudod legjobban, hogy lassan harminc éve a kormányok és az önkormányzatok működtető vezérelve a korrupció. Mindössze ezen egyetlen méregfog kihúzásával az összes hatalmi rendszer önmagától teljesen átalakulna, mivel a hatalomból kiszállnának a jelenlegi élősködők, tehát a túlnyomó többség. Korrupció nem létezhet titkolózás nélkül, ezért a titkolózás lehetőségét kell megszüntetni, pl minden 1 Ft feletti állami kiadás 24 órán belül automatikusan kerüljön fel az internetre, mégpedig bárki által letölthető, átnézhető formában.

énisfélek 2017.10.29. 09:07:07

@énisfélek: Az utolsó mondat lemaradt: nincs becsületesebb rendszer, mint amelyiknek összes pénzköltését kilenc millió önkéntes revizor figyeli ;)

Morpheus. 2017.10.29. 09:33:13

Tragikus és szomorú, hogy Horváth András 2013 -as leleplezését nem követte alapvető, strukturális változás, személycserék sokasága és a Fidesz bukása. A társadalom ingerküszöb értéke már olyan magasan van, hogy szinte semmi sem éri el.

ulpius66 2017.10.29. 09:59:46

Hol dolgozik most ez a Horváth?

Talán belső-ellenőr a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs magyarországi alapítványainál????

Zsoltbacsi 2017.10.29. 10:02:50

@Morpheus.:

Persze, a híres zöld dosszié, a nagyi receptjeivel.
Csak aztán nehogy kiderüljön, hogy ez is a cia műve, mint a Goodfriend-Bitó szalon által nyomatott kitiltási ügy. (gyengébbek kedvéért: maga Nuland ismerte be, hogy ők akartak ezzel kormányt buktatni)