HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Titkolja az ügyészség, hogy miért jelentette fel az ÁFA-csalásokat felfedő ellenőrt a NAV

2017.02.01. 16:53 bozotharcos

"Putyin elnök úr nálunk otthon érezheti magát" – jelentette ki Facebook-bejegyzésében Horváth András, a NAV közérdekű bejelentővé lett korábbi ellenőre, akit nemrég információs rendszer vagy adat megsértésének vádja miatt gyanúsítottként rabosítottak. Horváth így kommentálta a tényt, hogy bár szerette volna megtudni, hogy pontosan miért jelentette őt fel korábbi munkaadója,  az adóhatóság, e kérés teljesítését megtagadta az ügyészség, a nyomozati érdekek védelmére hivatkozva. Ráadásul újabb furcsa részlet derült ki az ügyben....

Horváth tehát nem tudhatja meg, mit állítottak róla a volt felettesei a rendőrségnek. Ráadásul az ügy mostani szakaszában még csak nem is ez a legkellemetlenebb részlet a még 2013-ban a nyilvánosság elé állt volt adóellenőr szerint. 
Kiderült ugyanis, hogy a nyomozás nemcsak ellene, hanem "Horváth András és társa" ellen folyik. Horváthnak azt a korábbi revizor- és ügyintéző társát is meggyanúsították, akinek Horváth szerint semmi köze nem volt az ő ügyéhez, s akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy Horváth András kollégája volt abban a munkában, amire mindkettőjüket kormánytisztviselői eskü kötelezte.

horvathandrashatarozat1.jpg

horvathandrashatarozat2.jpg

 

"Volt kollégám soha nem fordult a sajtóhoz, s bár őt éppúgy félreállították mint engem, s éppúgy elbántak vele, mint velem, békét keresve inkább csendben maradt. S volt mersze ennek a hatalomnak mindezek ellenére őt is megtámadni, megalázni, büntetőeljárás alá vonni. Miközben az a 4-5 vezető, aki elsőrendűen felelős azokért az állapotokért,  amely miatt nekem közérdekű bejelentőként a nyilvánossághoz kellett fordulnom, büntetlenül élvezi ennek a hatalomnak a védelmét, sőt némelyikük még magasabb pozícióban,mint korábban."  – fogalmaz Horváth a Facebook-bejegyzésében. 

p1190722.JPG

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr8112174830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 11:04:19

Közismert tény, hogy az MSZP-SZDSZ kormáyn alatt virágzott fel az ÁFA csalás piac.
Milliárdos csalók, bárminemű vizsgálat nélkül folytattak ÁFA csaló tevékenységet éveken kerezstül a Gyurcsány érában.

2010-től kezdve havonta olvashatunk ÁFA csalók lebuktatásáról.

Talán konkrét ügyet kéne Horvát úrnak elmondni, hogy ki ellen és mikor nem indítottak eljárást, mert a statisztika azt mutatja, épppenhogy kormányváltás óta derülnek fel az ÁFA csalás ügyei !

Netuddki. 2017.02.02. 11:22:19

@Ballib cenzúrázók réme 24: Van még képed idepofátlankodni, mocskos, tolvajfidesz troll!

ogli dzsí 2017.02.02. 11:24:53

Ez még semmi!

Az OLAF jelentés is kiszivárgott!

Mennek a szocik a parlamenti küszöb fele!

Kicknick 2017.02.02. 11:29:21

@Ballib cenzúrázók réme 24: sokat érthetsz a joghoz ha ilyen ötleteid vannak.
Ezemg "Közismert tény, hogy az MSZP-SZDSZ kormáyn alatt virágzott fel az ÁFA csalás piac." Mármint te azóta tudsz róla...

Pánikrohamosztagos 2017.02.02. 11:47:35

Az lehet, hogy az ügyészség nem teszi le minden kártyáját (legalábbis nem a nyilvánosság előtt), de Horváthandrás is csak ködöst, maszatol. Azt mondja higgyük el neki, de mit?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.02. 11:50:11

@Kicknick:

És többek között Horváth Úr is ezt mondta az első megszólalásában.
Hogy az MSZP-SZDSZ alatt kezdtek nagyüzemben ÁFA-t csalni, és ők voltak akik elsőként letiltották a nyomozásokat.

Bár konkrétumot itt sem említett, de ténylegesen 1 ügy nem sok, annyiban sem buktattak meg a szocik alatt ÁFA csalókat.

2010 óta viszont több tucat ÁFA csaló lebukott évente.
Azaz tényleg nem ártana tudni, hogy Horváth Úr kikre céloz.

Kicknick 2017.02.02. 12:50:38

@Pánikrohamosztagos: @Ballib cenzúrázók réme 24: jajj. Az megvan hogy ha bemond akár csak egy nevet is akkor minimum rágalmazással fogják őt beperelni? És mivel el akarják tüntetni ez nagyon egyszerű módja lenne, hogy hosszú időre hiteltelenné tegyék ,illetve ha ügyesen csinálják akkor Baracskán kössön ki.
Amig nem mond semmit eddig van biztonságban. Addig mindegyik foshat hogy mit tud róla. Meg lehet hogy csak közvetett bizonyitékai vannak, azt meg simán kimagyarázzák mindenhol.
A szerencsétlen rendőrszázados jut eszembe kb 7 évvel ezelőttről aki elkezdett egy hasonló akciót a BM-nél aztán meghurcolták egy tálca süti meg egy üveg pezsgő miatt, hogy korrupt...

bozotharcos 2017.02.02. 12:56:25

@Ballib cenzúrázók réme: többek között itt, és az itt jelölt további cikkeken van elég sok konkrétum :
atlatszo.hu/2013/12/19/horvath-a-zold-dossziet-akartak-a-rendorok-videointerju/

Pánikrohamosztagos 2017.02.02. 21:34:48

@bozotharcos:
Miután azt állította hogy korrupciót leleplező dokumentumai vannak, mi a gond azzal, hogy a nyomozó hatóságok meg akarják szerezni tőle? MIért nem adta át önként, hiszen ez kötelessége lett volna, meg önvédelemből is ezt kellett volna csinálnia? Pláne ha az előző kormány a leginkább sáros

Amit nyom egy kamu, olyan szöveg, amit bármelyik utcai járókelő el tud mondani: "ezek odafönt lopnak"

Az a nagy helyzet, hogy minden létező kiszivárog Magyarországon, az OLAF jeletés pl. egy héten belül, a szocik nagy bánatára. Ha lenne bármije, már rég megtudtuk volna, és még csak nem is tőle ("kiszivárgott" az általa az ügyészségnek átadott dosszié tartalma)