HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Földeket, szállodákat venne el az Orbán-családtól az Együtt

2017.02.01. 09:16 bozotharcos

"Orbán Viktor tegnap leadott vagyonnyilatkozatában ismét hazudhatott eredeti anyagi helyzetéről. Nemhogy gazdagabb, még szegényebb lett állítása szerint." – állítja az ellenzéki párt közleménye. Az Együtt szerint "Orbán Viktor strómanjai segítségével mára Magyarország leggazdagabb emberévé vált", vagyonnyilatkozata alapján mégsem tűnik vagyonos embernek.

Az Együtt szerint Magyarország miniszterelnöke "meglopja az adófizetőket Mészáros Lőrincen, Garancsi Istvánon és családtagjain keresztül", ezért a párt az Orbán-rezsim bukását követően állami tulajdonba venné azokat a vagyonokat, melyeket az "orbáni érdekkör "szerintük jogszerűtlenül vagy joggal való visszaéléssel szerzett: földeket, szállodákat is, melyeket az Orbán-család az Együtt állítása szerint 2010 után szerzett.

A párt szerint a jelenlegi, a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó szabályozást a politikusok könnyedén kijátsszák, ezért szerintük egy a közhiteles nyilvántartásokkal összeegyeztetett, a kapcsolt cégeket is felfedő rendszerre van szükség. Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője ezért nyújtott be még tavaly augusztusban vagyonnyilatkozati törvényt módosító javaslatot az Országgyűlésnek, olyan rendszert javasolva, amely szerintük nem hagyna kibúvót a képviselőknek valós vagyonuk, érdekeltségeik bevallása alól, mert előírná, hogy önként kelljen minden céget, cégláncolatot és érdekeltséget bevallaniuk.

Nemrég olyan törvényjavaslatot nyújtott be az LMP (most hatodszor), amely kötelező vagyonosodási vizsgálatot írna elő parlamenti képviselők, kormánytagot, közjogi méltóságok, önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői számára. A párt szerint ugyanis jelenleg nem tudható, hogy a vagyonnyilatkozatok a valóságot tükrözik-e, ráadásul most semmilyen következménye nincs, ha azokból valaki szándékosan vagy véletlenül kihagy valamit. érintené. A törvényjavaslat szerint az Állami Számvevőszék ellenőrizné a vagyonnyilatkozatok valóságtartalmát a közzétételt követően 60 napon belül, a közhiteles állami nyilvántartások adatai alapján.

A párt január közepén ötpárti egyeztetést hívott össze a javaslatukról: az egyeztetésen a Fidesz nem támogatta a módosítást, mert szerintük rossz az LMP javaslata és különben is  megfelelő a jelenlegi szabályozás is. Az LMP most tovább egyeztet az ellenzékkel a törvényjavaslat egy újabb, közös verziójáról – tájékoztatta a Bozótharcot Szél Bernadett társelnök. A párt másik társelnöke és antikorrupciós szóvivője, Hadházy Ákos a Bozótharc kérdésére így fogalmazott: "A Fidesz szerint a jelenlegi rendszerrel csak az a baj, hogy a képviselők nem szépen írnak. Az LMP a Jobbikkal és az Mszp-vel viszont arról állapodott meg, hogy szakértői szinten a három párt javaslatainak egyeztetéséről kezdenek tárgyalásokat. Biztosak vagyunk benne, hogy egy valódi kormányváltás után ennek a törvénynek az elsők között kell lennie, hiszen a jelenlegi rendszer nemhogy nem fégezi a korrupciót, hanem egyenesen segíti azt."

20 komment

Címkék: korrupció vagyonbevallás Orbán Viktor Együtt Mészáros Lőrinc Garancsi István vagyononsodási vizsgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr7112173470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.01. 14:46:41

A hitelesség kedvéért a Gyurcsányt és a Lesztingert is bevehették volna...

Már ha nem politikai támadásról lenne szó pusztán.

Orbán egy Palpatine 2017.02.01. 14:49:46

@Ballib cenzúrázók réme 24: Mi van kutya, már a 24-nél tartasz? A 22 is kitoltották, mert kis szalonképtelen agresszív narancskomcsi vagy.

Miért nem térsz vissza a batyu-hoz? Az volt a tuti, akkor még nem voltál ilyen riherongy.

Egyébként meg Viktor = Lőrinc. Ezt mindenki tudja.

MACISAJT 2017.02.01. 14:55:33

"zért a párt az Orbán-rezsim bukását követően állami tulajdonba venné azokat a vagyonokat, melyeket az "orbáni érdekkör "szerintük jogszerűtlenül vagy joggal való visszaéléssel szerzett: földeket, szállodákat is, melyeket az Orbán-család az Együtt állítása szerint 2010 után szerzett."

Nosza. Lássuk a konkrét listát, mire fájna a foguk:

1.
2.
....

Nyihihi:P

OkoskaTo:rp 2017.02.01. 14:58:08

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Apró" különbség, hogy Gyurcsány bevallott egymilliárdnyi osztalékot, Orbán-Rogán-Szijártó-Mészáros meg nem. Oszt mégis az utóbbiak élnek fényesebb körülmények között.
Ezt a disszonanciát oldaná fel a vagyonosodási vizsgálat.

(Ettől függetlenül felőlem Gyurcsány is mehetne rács mögé, még mielőtt besorolnál.)

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.01. 15:01:36

@OkoskaTo:rp:
Tudtommal Mészáros bevalotta a milliárdjait, és a céges tulajdonjait..
Csak azt az Együtt az Orbán vagyonhoz sorolja, ahogyan Garancsiét is.

Egyébként megfigyelted ?
Régen Simicska is Orbán strómanjaként volt feltüntetve, de már az Együtt levette, a kiktől kobzunk el vagyonokat listáról.

Pont mint a régi komcsik.

A sajátjaiktól nem vennék el, aki ellentmond nekik attól meg elszednek mindent.

Semmit nem változtak a fikazabáló Szigetvári féle komcsik.

Orbán egy Palpatine 2017.02.01. 15:02:22

@MACISAJT: Gúnyolódsz az ország legkomolyabb problémáján? Nyihihi ":P", mint egy óvodás hülyegyerek? Nem lehet tettenérni Viktort, hogy mennyit lop? De jó. És még a fideszesek hazaárulózzák, aki szavazna az olimpiáról.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.01. 15:02:39

@Ballib cenzúrázók réme 24:

Itt a fikazabáló Szigetvári egy korábbi pártfordulása, mikor még GYurcsány főcsicskásaként tevékenykedett:

888.hu/article-ime-a-szocialistak-eltagadott-magyar-orosz-diplomaciai-multja

dare 2017.02.01. 15:20:49

"Nemhogy gazdagabb, még szegényebb lett állítása szerint."
Ez a vagyonnyilatkozat egy olyan vicc, amin csak ők tudnak nevetni(rajtunk).
Azért remélem gyűjtést nem terveznek, a kis árvák.

Larry Silverstein 2017.02.01. 15:23:44

Az együtt is kitüzte úgy látszik célnak az 1%-ot, arra már adnak vmi állami támogatást.

HaD 2017.02.01. 15:23:51

A saját(nagypapák/apukák) módszereit kell alkalmazni. A "tulajdonosok" (pl.lörinc)egy hetet kapnak hogy bizonyítsák be hogy honnan van a vagyon...szabályosan versenysemlegesen szerezték az adózott pénzecskéjük felhasználálásával. Az egy hétben se ki se be az országból senki!!! Ugyanez az offshore tulajdonú cégeknél. Ha nem jöönek össze a számok,meg a doksik akkor azonnal mindent vissza a közösbe..lehet menni sírni az euba mag ahova akarnak..
Közben az emút 30 év minden egyes politikusát internáni(meghívni egy üdülöbe kijárási tilalommal...a családkát meg egy másikban. Aztán megmondni nekik hogy ha bevalják hogy hol a zs akkor elmehetnek...aztán meg dehogy..irány recsk. Kb.ennyi:)

Larry Silverstein 2017.02.01. 15:26:01

@Csuvakka a migráns vuki: 'Egyébként meg Viktor = Lőrinc. Ezt mindenki tudja.'

Vagy mégsem tudja mindenki:

index.hu/belfold/2017/02/01/ketharmad_kozeleben_a_fidesz/

kvadrillio 2017.02.01. 15:31:52

ÉS AH USA MIÉRT NEM RÚGJA PICSÁN IKZRAELT...., MERT KELL A ZSIDÓÜK PÉNZE NEKI ????????
Miért folyik háború Izrael és Palesztina közt?
Leegyszerűsítve:
A holocaust után úgy gondolta a világ, hogy kell a zsidó népnek valami kárpótlás, és mint ilyen, egy saját prszág pont jó lenne.
Mindenféle történelmi okok miatt (alapja, hogy a történelem során ki volt ott előbb) kitalálták, hogy Palesztina igazából a zsidók földje, ezért fogták magukat a jól felszerelt nyugati seregek, és kiverték a palesztinokat a saját országukból, majd házaikba zsidó családokat költöztettek.
A palesztinok szétszéledtek a világban, egy részük ott maradt, körbekerítve, mint valami állat.
Sok évtized elkeseredettsége kellett ahhoz, hogy a palesztinok a terrorizmushoz nyúljanak. Hadsereget felszerelni nincs pénzük. Míg az izraeli sereg mögött gazdag, hatalmas országok állnak.

Bocsánat, ha egyeseket megsértettem, de a férjem palesztin, jól ismerem a másik oldalt.

ha érdekel, szívesen mesélek még.
Tudod, nekem, mint egy palesztin feleségének, vigyáznom kell a zsidókat érintő kijelentésekkel.
Tudod, könnyen rám foghatják, hogy elfogult vagyok :) A cionizmust egyébként nagy vonalakban ismerem.
De az a meglátásom, hogy a kisember szintjén elférnek békében egymás mellett, és ők sem tehetnek az állami vezetés döntéseiről.
Ugyanúgy, ahogy a palesztinok sem tehetnek a Hamasz cselekedeteiről, amit egyébként a férjem sem néz jó szemmel.

Amit a mi híradónk sose mutogat, és egyetlen más nyugati se, az a rengeteg civil áldozat.
Leszakadt kezű-lábú, vagy holt kisgyerekek...
vagy pl. a mostani híradásokban felbukkant illusztrációként egy zokogó fekete kendős asszony. Az arab TVben riportot is csináltak vele: aznap éjszaka mind az 5 kisgyermeke meghalt a bombázásban.

És mi van a mérleg másik serpenyőjében? 3-4 izraeli áldozat, felteszem, a zöme katona, vagy talán az összes.

Vagy amit szintén nem mondanak el nálunk: Gázában már régóta nincs rendes orvosi ellátás, mert nem kapnak gyógyszert, az áram is kimaradozik, csoda, hogy ivóvizet még kapnak...

Ami még érdekes lehet: a férjem szüleit is az amcsi katonák űzték el az otthonukból annak idején. Hálóruhában, két gyermekükkel és némi motyóval a hónuk alatt menekültek át egy másik országba, hogy ott a teljesen nulláról (menekültként, akiket sehol se szeretnek, hiába arabok) újrakezdjenek mindent... Sokan egy élet munkáját hagyták ott, mert muszáj volt (ház, kis bolt, stb) hogy aztán menekülttáborokban nyomorogjanak.

Egyébként az okosok azt hitték, hogy a palesztinok ország híján majd beolvadnak. De rossz lóra tettek, soha összetartóbb népet még nem láttam, néha szégyellem magam a népem helyében is. ha csak mi, magyarok, fele ilyen összetartóak lennénk...

Egyébként mindenkinek ajánlom a Mennyország most című filmet, témába vág, nagyon érdekes.

Kérdezzetek még, szívesen válaszolok, vagy utánakérdezek, hiszen olyan ritkán van lehetőségünk megmutatni a másik oldalt...

Punxsutawney Mormota 2017.02.01. 15:54:15

@Csuvakka a migráns vuki: Ezért fizetik. Ha Te is kapnál napi 6500-at meg némi bódító anyagot, hogy ne köpd magad szembe a tükörben, akkor neked is csak a heherészés maradna. :)

Orbán egy Palpatine 2017.02.01. 16:15:59

@Larry Silverstein: De, tudja. Aki pedig nem, annak meg kell tudnia. Ez a hazánk érdeke.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2017.02.01. 16:16:50

Ennyinél nem szabad megállni. Meg kell nézni, hogy egy jogász az élete folyamán mennyit keres. Nos abból kellene kiindulni, persze levonva belőle a megélhetési költségeit! A többi, mind lopott holmi!

Larry Silverstein 2017.02.01. 16:19:02

@Csuvakka a migráns vuki: A migráns vukik hazájának érdeke nem izgatja a magyarokat.

$pi$ 2017.02.01. 16:55:47

@Larry Silverstein: "Meg kell nézni, hogy egy jogász az élete folyamán mennyit keres."

Utána meg meg lehetne nézni, hogy egy idióta mennyit keres életében és a többit elszedni tőled. :D

Orbán egy Palpatine 2017.02.01. 19:04:38

@Larry Silverstein: Ez a migráns vuki, már itt van otthon.