HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Párbeszéd: Matolcsynak papírja van róla, hogy bűnöző

2017.01.20. 15:06 bozotharcos

Matolcsynak papírja van róla, hogy bűnöző, ezért távoznia kell! - jelente ki a Párbeszéd Magyarország közleménye. Az ellenzéki párt szerint dokumentumok igazolják, hogy a jegyban elnöke közokirat-hamisítást követett el, amikor strómant csinált a feleségéből.

A Párbeszéd szeirnt itt az ideje hogy a jegybank elnöke lemondjon, mert a bűncselekmény jogi elévülése nem mentesíti őt az erkölcsi és politikai felelősség alól. A Párbeszéd ezért "írásbeli kérdést intéz a bűncselekményen kapott jegybankelnökhöz, hogy elárulja: mikor méltóztatik végre lemondani." A közlemény emlékeztet a Matolcsy körül kialakult korábbi botrányokra is: többek között arra, hogy a jegyban elnöke az általa felügyelt Unicredit vezetőjének luxuslakásában él, ám erről bérleti szerződést nem tud bemutatni.

 A napokban a Magyar Narancs birtokába jutott iratok közöt nyilvánosságra került Matolcsy György házassági szerződése, mely a Párbeszéd szerint bizonyítja a közokirat-hamisítást, mely lehetővé tette, hogy minisztersége idején strómanként használjaa a feleségét az egyik jól jövedelmező cége esetében.

Időközben az Együtt is kiadott egy  közleményt Matolcsy-ügyben: eszerint  a kecskeméti polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia, Matolcsy György rokona, a párt információi szerint törli Facebook-oldalán az olyan hozzászólásokat, amiben csak megemlítik rokonát, Matolcsy Györgyöt.  

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr8712140749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2017.01.21. 23:18:22

Polt Péter bűncselekménynek tartja, és eljárást indít? Nem. Akkor meg? Naugye.

jandera 2017.01.21. 23:42:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Amíg az Orbán - Pintér - Polt trió mondja meg, hogy mi a bűncselekmény, addig esélyed sincs kisgyerek...
süti beállítások módosítása