HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

A Párbeszéd Magyarországért is beállt Majtényi mögé

2017.01.03. 11:40 bozotharcos

A Párbeszéd Magyarországért támogatja azt a civil kezdeményezést, amely Dr. Majtényi Lászlót jelöli a köztársasági elnöki tisztségre, mert az ellenzéki párt szerint "a volt ombudsman mindig is az emberekért küzdött a jog eszközével, s tetteivel is többször bizonyította, hogy a köztársaság eszméjét képviseli a pártérdekek helyett."

A PM közleménye szerintMajtényi László adatvédelmi biztosként az emberek információs önrendelkezésének elszánt védelmezője és az átlátható állami működésért folytatott küzdelem élharcosa volt. Pártoktól való függetlenségét és a szakmai meggyőződéséhez való konok ragaszkodását mutatja, hogy tevékenysége nem egyik vagy másik oldal, hanem a mindenkori hatalom számára volt kényelmetlen: 2007-ben ellenzéki- és kormányoldalról is kapott ellenszavazatokat, ezért nem lett az állampolgári jogok biztosa. 2009-ben pedig példa nélküli módon, önként állt fel az ORTT elnöki székéből, mert nem tudta megakadályozni a rádiófrekvenciák nagykoalíciós mutyiját. A PM közlemnye emlékeztet: Majtényi Lászlónak az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetőjeként tett állásfoglalásai iránytűként szolgálnak az alkotmányosság és a jogállamiság kérdéseiben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr5212093439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.