HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

"Úgy kell tenni, mintha élő adás menne": Egy MTVA-dolgozó vallomása a hétfői eseményekről

2018.12.18. 15:22 bozotharcos

Egy MTVA-s dolgozó vallott a Bozótharcnak arról, hogy milyen volt a hangulat bent az épületben a hétfői események  alatt. Mivel fél, félti az állását és a megélhetését, az eredeti, hosszabb nyilatkozatát  később visszavonta, mert attól tartott, hogy az alapján felismerhető lehet a személye. Ezért – sajnos – csak egy rövid részletet  közlünk, amiből azért következtetni lehet az ottani állapotokra. (A fotókért köszönet Hadházy Ákosnak.)

mtvaalszanak2.jpg

 Kedden reggel először nem engedték be az MTVA-s dolgozókat, majd egy rejtettebb teherportát nyitottak meg számukra, úgy tudjuk, csak a belsős, állandó belépővel rendelkező dolgozókat engedték be az épületbe, a meghívott vendégeket lemondták és a külsős műsorvezetőket sem engedték dolgozni menni.

Az MTVA épületében nagyon kevesen dolgoztak aznap, délutánra már a büfét is bezárták. Több tervezett  élő adás helyett külső helyszíneken készített interjúkat adtak, de ezeknek semmi közük nem volt az épületben és az épület előtt folyó eseményekhez. Úgy tudjuk, hogy egy vezetőségi  értekezleten azt mondták a szerkesztőknek, hogy úgy kell tenniük, mintha élő adás menne, de valójában előbb felvett, a hétfői eseményekhez egyáltalán nem kapcsolódó interjúkat adnak le a stúdióbeszélgetések helyett. (Információink szerint korábban is volt példa már arra a közszolgálati csatornáknál,  hogy a “politikai kockázatoktól” tartva nem mertek élőben leadni, egy korábban úgy tervezett műsort, hanem csak felvételről sugározták, élőnek álcázva azt.)

screenshot_2018-12-18_at_15_20_18.png

 

mtvadec17.jpeg

Az események miatti feszültséget az is tetézte, hogy messze nincs elég alkalmazott a feladatokhoz képest, mert “amióta Siklósi Beatrixot kinevezték  21 ember mondott fel csak az M5 csatornától, az ideológiai nyomás és a vezetői módszerek miatt.

55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr9714498624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horvathviteztamas 2018.12.19. 17:33:32

Jó képek, hiteles arcok. Már csak Alekosz és Dopeman hiányzik...

hidroponi 2018.12.19. 17:40:43

@horvathviteztamas: alekosz nagy fideszes..akarcsak nagi es bacsa a ket nemhumorista..

1szavazó 2018.12.19. 17:44:59

Birka: Még most jön a java!
Nem felejtünk!

inteligencs elenzeki 2018.12.19. 17:47:53

Még, még, még!

Szeretnék még néhány ajtónak futást, meg hasra fekvést látni!
Egyszerűen verhetetlen. Egyébként igenis megszolgálják a képviselői fizetésüket, az emberek szórakoztatásán keresztül.

:))))

Sir Galahad 2018.12.19. 17:59:20

Ebből most semmi extra nem derült ki. Ha egy épület előtt tüntetés van, logikus, hogy a dolgozókat nem a főbejáraton át engedik ki-be. Az, hogy az élő műsorban leadnak előre felvett interjúkat, mindennapos bármelyik tévénél. Lehet, hogy ezeket az infókat belsős dolgozó adta, de bárki más is képes lehetett leírni, aki egy kicsit ismeri a televíziózást és tudta, hogy nagyjából mi történt aznap.

Brix 2018.12.19. 18:24:31

A MTVA ugyanúgy " működik" , ahogy a társadalom többi rèsze: az emberek fèlnek, így inkább hallgatnak, becsicskulnak, az elnyomó hatalom által kinevezett komisszároknak...Nem hiszem el, hogy nem lehet(ne) egy új, pártoktól független felügyelő bizottsagot felállítani ès köztiszteletben álló szemèlyt kinevezni vezetőnek. Most nincs közszolgálati tv, csak uszító propaganda...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.12.19. 19:46:32

Alig várom hogy Vadai elftársnő nevezze ki Gyurcsánnyal a Köz-TV vezetőit, mint régen.
A régi szép idők, mikor jobboldali média mutatóban se volt... :DDD

Orion65 2018.12.19. 20:40:30

Koltay András a Médiatanács tagja, és egyike azoknak, akik a Fidesz hatalomra kerülése óta végigasszisztálták az állami média kisajátítását, valamint a kormányközeli kezekbe került kereskedelmi média központosítását. Koltayt nemrég ki is nevezték Patyi András utódaként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának.
Éppen ezért is érdekes, hogy Koltay 2007-ben még hogyan látta a közszolgálati média helyzetét és feladatait:

"A közszolgálati műsorszolgáltatás állami fenntartású ugyan, de az államtól élesen elválasztva kell működnie – ez még az újkori demokráciákban sem egyszerű feladat."
"A közszolgálati médiumok esetében már többről van szó, mintsem egyszerűen a kiegyensúlyozott tájékoztatás nyújtása, vagy a demokratikus döntéshozatal, valamint a közéletben való részvétel lehetőségének biztosítása, ezek ugyanis a média egészétől megkövetelt feladatok, bár kétségtelen, hogy a közszolgálati adóknak e tekintetben is akadnak többletkötelezettségeik."
"A közszolgálati adóknak jelentős szerepet kell vállalniuk a közösségi kohézió, a társadalmi integráció megteremtésében."
"A közszolgálati adók léte felvet egy másik jelentős, a modern liberális demokráciákban alapvetőnek számító kérdést, az állam semlegességének kérdését is. A semlegesség – elsősorban a világnézeti szabadsággal összefüggésben kifejtett – alkotmányjogi elve értelmében az állam nem választhat a rendelkezésre álló világnézetek, értékfelfogások között, azokat egyenrangúnak kell tekintenie, tehát semmilyen formában nem juttathatja kedvezőbb pozícióba egyiket a másiknál"
"Ha azonban nem leszünk képesek jól működő közszolgálati médiumokat létrehozni, vagy eleve lemondunk e tervünkről, az beláthatatlan következményekkel járhat a teljes közösség, a nemzet sorsára nézve, kedvezőtlenül befolyásolva a demokrácia működőképességét, valamint a társadalmi integrációt és szolidaritást."

Jakab.gipsz 2018.12.20. 01:36:34

@Orion65: Tetszetős érveid és definícióid vannak, csakhogy egytől egyig, hamisak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:31:06

@Comte de Gippaud: az idióta Fideszes kb ezen a szinten "fogja fel" az eseményeket. a posthoz nem is tud hozzászólni, az nem érdekli, hogy az ő pénzén, a saját médiája hogyan szopatja őt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:33:39

@Sir Galahad: de ugye az, hogy az MTVA-ban annyi sincs, hogy arról tájékoztassák a nézőket, hogy miért is olyan furcsa a műsor, az mutatja, hogy mekkora a szenny, a hazugság, az agymosás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.20. 05:49:42

@Jakab.gipsz: neked viszont nincsenek érveid. akárcsak a Fidiótáknak általában.

szepipiktor 2018.12.20. 10:05:47

Remek próbálkozás...
De elég nagyok a lyukak már a szitán, az emberek átlátnak rajta.
Ez az érv:
"21 ember mondott fel csak az M5 csatornától, az ideológiai nyomás és a vezetői módszerek miatt."
teljesen igazol mindent. Mondjuk tudni kellene mi is az az M5... de ügyes próbálkozás.
És ez a rejtett bejáram meg a többi.
Bszki a világ összes országában a közmédia, a központi távközlési rendszerek mind VÉDETT objektumok, pontosan ezért, hogy az utcáról senki ne törhessen be, ne foglalhassa azt el!
Ezért van sok helyen fegyveres őrség is.
Most tényleg az a normális, hogy pár leszerepelt megélhetési celebpolitikus flasmob-szerű propagandát akart, és azt nem tehette meg? Így is nekik lett jó, hiszen a neoliberális média ezt körtöli szét.
Egy képviselőnek az igazolványa nem valami kriptonit! Az országházba is egy ellenőrzést követően léphetnek be, ott sem rúghatják be az ajtót és ott is vannak szabályok.
Ez ellenzéki provokáció volt, nem igazolt semmit, csak ők szerepelhettek.
De nem jött be, mert ugye az a szita... És a társadalom már ismeri a módit, nem veszi már be.

szepipiktor 2018.12.20. 10:11:21

@Orion65:
Nem olvasom el, de tudod, a jogszabályi pontok nem azt jelentik, hogyha azokat megsértik, akkor az utcáról erőszakkal kell megváltoztatni azokat.
Ezt nem értitek!
Ahhoz választásokon kell megfelelő eredményt elérni, hiszen ha megváltoztatod, akkor sem ér az semmit, ha nincs mögötted társadalmi támogatottság, bázis.
Nem megoldás, ha az egyik kisebbségi mocskokat egy másik kisebbségi mocsok váltja fel.
Persze, ha te része vagy bármelyik mocsoknak, akkor érthető, hogy a saját álláspontod a kizárólagos.
(Ja és korábban sem volt a médiahatóság pártatlan...)
Nem kellene az 50-es évek ifjúkommunista stílusát vagy a "vörösbrigádok" szélsőbalos terrorszervezet módszereit 2018 végén visszahozni.
A többség leszrja orbánt és a tetteit, ha a váltók hasonló mocskosságokkal lépnek fel.

sas70 2018.12.20. 10:43:59

@szepipiktor: Te pedig azt nem érted, hogy az adóforintokból fenntartott (jelenleg nem közszolgálati) tv-nek, nem kormány és fidesz szócsőnek kell lennie!
Ez még csak nem is törvényi kérdés, hanem egy demokrácia alapja!
Az ötvenes évek propaganda stílusát, pedig éppen a jelenlegi hatalom testesíti meg!

citrix 2018.12.20. 10:46:37

@maxval balcán bircaman: Te bolgár birka, áruld már el végre hogy konkrétan mekkora összeggel járulsz a közmédiának csúfolt nemzeti hazugsággyár működéséhez? Ugyanis azt nem Orbán és sleppje hanem az adófizetők tartják fenn évi 80-90 ezer millió forintból. Minden adófizető, az a többség is aki nem szavazott a fideszre. Azok is mind fizetik a hazugsággyárat ami Orbán magántévéje. Te, kedves bogár birka, mennyit fizetsz? Semennyit, egy huncut fillért se teszel bele de minden nap 24 órában ide vered a nyáladat. Nem szégyelled magad, őszintén, így karácsony alkalmából nézz már egy röpke pillanatra szembe magaddal és ne csak naphosszat a monitort bámuld.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.20. 10:50:37

@citrix:

Nem adózom Mo-on 2007 óta.

Nagyon ritkán szoktam nézni mo-i állami tv-adást. Talán kéthavonta egyszer.

R2D2 & C3PO 2018.12.20. 10:52:20

Nem merték beengedni a külsősöket: még a végén úgy járnak, mint az Echo Tv & a Hír Tv: valaki beolvassa az 5 pontot. ;))))

citrix 2018.12.20. 11:01:05

@maxval balcán bircaman: Erről van szó. Mi, magyar adófizetők politikai, világnézeti beállítódottságtól függetlenül egyaránt a beszedett adók formájában fizetjük a közmédiát (is). A közmédia viszont már régen nem köz hanem Orbán magántévéje és rádiója, de facto hazugságokkal és ferdítésekkel. Válogatott nyaloncok szolgálják és lesik az Orbán slepp minden kívánságát és teljesítik lojálisan. Ez nem elfogadható.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.20. 11:03:34

@citrix:

Jobb lenne egy pluralistább állami tévé, ez tény, de:
- 1. ez mindig így volt 1994-től, mindig a kormány uralkodott az éllami tévében,
- 2. minimális az állami tévé nézettsége.

kolomparlole1114 2018.12.20. 11:05:50

@maxval balcán bircaman: Orbánkomcsira és b
űnszervezetére gondoltál? Az most fog elbukni, jól látod!

kolomparlole1114 2018.12.20. 11:07:07

@maxval balcán bircaman: Semmi baj, van még hely a Csillagban a hírhamisítóknak, hazaárulóknak is. Legfeljebb kicsit jobban összébb húzzátok majd magatokat a cellában.

kolomparlole1114 2018.12.20. 11:07:58

@maxval balcán bircaman:

"Nem adózom Mo-on 2007 óta."

Szóval még csak nem is tagadod hogy adócsaló vagy? Ilyen az igazi böszke román zsideszes!!!

citrix 2018.12.20. 11:11:29

@maxval balcán bircaman: Mindig az adott kormány uralkodott a közmédiában? Hasonlítsuk össze az Orbán rezsim előtti és utáni korszakot, elég világos a különbség. A második véleménnyel egyetértek, marginális az állami tv, rádió iránti érdeklődés, leginkább elmaradott vidéki falvak idős lakossága nézi mert ez van ingyen. Ez a móka cirka 80-90 ezer millió forintba fáj azoknak is akik a büdös életben nem kíváncsiak a pártállami maszlagra.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.20. 11:19:35

@kolomparlole1114:

Adócsaló nem vagyok. Tény, hogy volt adótartpzásom, amit nem fizettem ki, kb. félmillió Ft.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.20. 11:20:50

@citrix:

Amióta van RTL és TV2, az állami tv szerepe minimális. S igen, mindig kormánytulajdonban volt, kivéve az Antall-kormány idejét, amikor a naív Antall átengedte a tv-t az SZDSZ-nek.

taffer 2018.12.20. 11:27:28

Első kommentek: pár vérfideszes bértroll lecsap a posztra, mint tyúk a takonyra, hogy elsőként tehessenek úgy, mint akiket már untat a téma, az események lecsengtek, nem is történik semmi különös. Ekkora a riadalom? Ez most pártutasítás?

konrada 2018.12.20. 11:27:40

@citrix: " Mindig az adott kormány uralkodott a közmédiában? "
Egyébként nem.
1990-94 között le lehetett még keverni a kormányfőt is, ha nem tetszett.
98-2002 között még mehetett a Napkelte is...
De 2002-től már a takarítónőig kirúgtak mindenkit - ha azt az előző érában vették fel, és onnantól már kormányszócsővé vált.

...de szerencsére, ahogy kezdett egyre jobban nőni a kormányzati befolyás a köztévére, úgy veszítette el a közönségét.
Így marginálissá vált az, hogy ott mit üzennek, hiszen jóval plurálisabb lett a média - főleg, amióta belépett abba az internet is (mostanra már több embert érnek el neten, mint az összes televízió, rádió, nyomtatott sajtó).

...de ettől még nem jó, hogy a köztévé kádertemető lett, de azt azért látni kell, nem most, hanem egy út végén, ahol már lassan 16 éve topogunk...

taffer 2018.12.20. 11:31:19

@szepipiktor: te fordítva ülsz a lovon. Még ha el is tekintünk attól, hogy a mai ellenzék lényegében a NER része a maga kis operett hadműveleteivel (lásd "összefogás" _bármilyen_ téren), olyanra egész Európában nem volt még példa, hogy egy országgyűlési képviselőt kidobjanak egy közintézményből.

És de igen, az igazolványa bármilyen közintézményben "kriptonit", a közszolgálatiságot ellátó médiumok meg összetehetnék a kezüket, hogy az esemény házhoz jön, tudósíthatnának a valóságról első kézből és exkluzív módon, hitelesen, úgy mellesleg a kormányoldalnak is biztosítva, hogy megszólaljon, ha tud mit hozzátenni.

De nem, ehelyett úgy tesznek, mintha nem vették volna észre, hogy lassan rájuk gyújtják az épületet (bő 10 év alatt másodjára), és a legfontosabb dolog az lenne, hogy ál-élőben leadják Alsó-Balambutty polgármesterének nyilatkozatát a közelgő falunapokról.

Elég lenne egyetlen tökös szerkesztő vagy riporter, aki megcsinálná a riportot, azonnal hős válna belőle, és hosszútávon is csak nyerne vele. De itt mindenki csak a maga szaros pillanatnyi érdekeit nézi. Aki meg kicsit is gerinces volt, már rég felállt onnan.

citrix 2018.12.20. 11:49:30

@maxval balcán bircaman: Az Orbán rezsim médiabirodalma őrült pénzeket éget el de a hatékonysága megkérdőjelezhető, kontraproduktív. A Rákosi rendszer már a létezésénél fogva elutasított, gyűlölt rendszer volt ám a médiában egészen más képet alakított ki magáról. A korabeli média szerint az ország lakossága, a "dolgozó nép" akaratát és szándékát képviselte a párt ami ugye a "munkásosztály élcsapata". Aki a Rákosi rezsimmel nem értett egyet, nem követte a párt elvárásait a Titóista szabotőr, diverzáns, klerikális reakciós, Horthysta nyilas volt akit el kell taposni a nép nevében. Ezt ma pontosan tudjuk, ahogy 50-60 év múlva lesz az Orbán rezsim megítélve a történelem által. Nem ma, ahogy Rákosi valódi arca se 1949-1953 között lepleződött le.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.20. 11:52:07

@citrix:

Ugyanez volt 2010 előtt a ballib irányítású állami médiákban.

S aki ellenkezett, az antiszemita, náci, fasiszta volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.20. 11:56:51

@konrada:

Már 1994-ben bukott az a terv, hogy az államigazgatás középső és alsó része legyen depolitizált, csak a felső vezetést cserélje le a mindenkori kormány.

Ezt annak idején Antall találta ki, de senki se tartotta meg később.

1994-ben az MSZP-SZDSZ mindenkit kirúgott, akit előtte Antallék neveztek ki. Arra hiavtakozni, hogy most jönnek a "szakemberek", ami alatt ballib elkötelezetteket értettek.

Antallák még betartották a rendszert, simán átvették az 1990 előtti embereket.

Szóval először éppen a ballibek rúgták fel azt, hogy legyenek depolitizált szakemberek bizonyos szint alatt.

Warlimont 2018.12.20. 13:31:32

@citrix: Az Orbanek mediabirodalma a leghatekonyabb, egyedul Gobbelsek voltak jobbak agymosasban. A kommunistak nem tudtak jol csinalni, mert az orszag nagy resze magaban legyintett a luzungokra, de Gobbelsek es a mostaniak tenyleg elertek a tomegek manipulaciojat. Anno minden oka a zsido volt, most meg a Soros terv, Brusszel, stb. Orbanek is gyartottak egy ellensegkepet es minden tortenest ezzel magyaraznak es osszefogasra hivnak a krealt ellenseg ellen. De latod? Mukodik. Az orbani mediaban az a legordogibb ahogy egymasra korbe hivatkozva adjak a “hireket”. Tv2, origo, es az ilyen olyan nevu hirgyarak. Ha az ellenzekrol van szo, azok sose kapnak szot a hallgattassek meg a masik fel is alapon, helyette “szakertok”, ifjabblomnicizoltanok jonnek, akik a fuggetlen elemzo szerepeben tovabb rugjak a vedekezesre keptelen aldozatot. De a legviccesebb az lenne, ha egyszer kuderulne, h gyurcsany is az orban embere valojaban. Gyurcsanyt senki se bantotta soha, pedig ugye vonat a kegabszurdabb vadakkal lenyegeben szepen es gyorsan kivegeztek a mediaban. Gyurcsanyt sose tamadtak meg, el es virul, jol csinalja, a kampanyidoszakban mindig megjelenik es eleri h az ellenzek tehetetlen bohocok tarsasaganak tunjon.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.20. 13:55:55

@1szavazó: "Még most jön a java!"

toppantani is fogtok egyet a lábacskátokkal? A földönfekve hiszti már megvolt, ezt a lányom 3éves korában nőtte ki :)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.12.20. 15:19:44

@Warlimont:

Baromság. Az MSZP-SZDSZ volt akik kirugtak mindenkit a Köz-TV-től és silány propaganda adóvá züllesztették azt.
nagyon helyesen ezeket a csinovnyikokat ki kelllett rugni, mert a ballib hazaárulók alkalmatlanok arra, hogy a nemzet érdekében bármit is tegyenek.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.20. 15:30:48

hajlamos vagyok a szememnek hinni nem a Bozotbaszo kitalalt forrasanak

yourmomtits 2018.12.20. 15:56:22

aaz nagyon vicces volt, amikor Kunhalmi nekiszaladt az ajtónak és utána bukfencezve jajgatott

torró 2018.12.20. 18:39:12

csináljunk egy kis matekot ezzel a 400 órával!
Szóval van 365 napunk. Ebből lejön a szombat és a vasárnap a szabadság, ünnepek stb. Marad úgy kerekítve durván 220 munkával töltött nap, és számoljunk 8 órával.
Ez 1760 munkaóra. Ha megnézzük az eddigi túlóra lehetőséget a 250 órát, az napi 1.1 óra! Ha hozzávesszük a mostani 150 órával növelt keretet, az napi 0.6 óra. Vagyis összesen 1.7 túlóra! Ezért kell törni zúzni sztrájkkal fenyegetőzni, országos tüntetéseket szervezni. Ja És mondjon le Orbán, természetesen.Hát nem tudom! És a dolgozókat meg sem kérdezték, hogy miként állnak hozzá a megnövelt CSAK MINT LEHETSÉGES túlóra kerethez. Az is igaz, hogy nem biztos hogy mindenki egyáltalán tud e vállalni túlórát. Valamilyen okból. Van aki megtehetné, de nem akar, de ő eddig sem túlórázott, mégis megvan a munkahelye. Van aki még ettől többet is vállalna! Na ki tud igazságot tenni?

Orion65 2018.12.20. 20:41:47

@Jakab.gipsz: "Tetszetős érveid és definícióid vannak, csakhogy egytől egyig, hamisak. "
@szepipiktor: "Nem olvasom el, de tudod..."
Kiábrándító, hogy olvasni, szöveget értelmezni nem tudó emberek írnak itt mindenféle tutiságot...
Amit "írtam" szó szerinti idézet volt az Index egy cikkéből és gondoltam, hogy illene a hozzá szólóknak elgondolkodni azon, ami a tartalma! Például, hogy a citált Koltay Andrással mekkorát fordult a világ 2007 óta... Mint valami szélkakas. Mit mondott ellenzékben és mihez járul hozzá most. Például...

S. Baldrick 2018.12.21. 01:11:48

@torró: "Vagyis összesen 1.7 túlóra! Ezért kell törni zúzni sztrájkkal fenyegetőzni,..."

Azt hajlamosak ilyenkor elfelejteni, hogy a nyomorult munkavállalónak esetleg utazni is kell a munkahelyre (ez akár naponta több óra is lehet). Esetleg fel kell kelnie hajnali négykor, bent szophat este hatig 12 órában és este 7-8-ra már pikk-pakk otthon is van. Ilyen egyszerű! Már érted? Esetleg ki is próbáltad?

vladx 2018.12.21. 05:28:55

@torró: valamit kurvara be akarsz itt adni és / vagy elszámoltad magad. Az eddigi évi 30 napról évi 50 napra nőtt a túlóra keret. Amit persze önként vállal a dolgozó mert túl sok más lehetősége nincs és ha mázlista akkor három év múlva megkap mint szabadnapot. Ez itt az igazi gáz kedves fityiszfan

Ellenzéki BOHOC kommandó 2018.12.21. 07:38:23

@maxval balcán bircaman: "Ez a ballib hiszti is elbukott. "

A forradalom elbukott, és csak a szégyen marad.
Évek mulva is azon röhögünk majd, milyen szánalmas, undoríto, aljas módszerekkel törnek a hatalomba, Soros zsoldosai.

Measurer 2018.12.21. 08:21:51

@S. Baldrick: Vidéken ez sokszor egy újabb műszakot jelent, ha meg kell várni a következő váltást behozó buszt.
Másrészt viszont a túlóra versenyképességi tényező, a 400 óra jobban közelít a Kinai Népköztársaság Mt-éhez
(Kinai Mt. - VIII.7. 5.7.94/2, 41.§. Havi 36 túlóra engedélyezett - a szakszervezettel egyetértésben.

fideSSbolsi az igazsag csak neked faj 2018.12.21. 08:22:47

@szepipiktor:

"Egy képviselőnek az igazolványa nem valami kriptonit! Az országházba is egy ellenőrzést követően léphetnek be, ott sem rúghatják be az ajtót és ott is vannak szabályok."

Vicces, ahogy egy bekezdésben csinálsz hülyét magadból.
Bizony, pontosan ugyanúgy kellett volna működnie, mint a Parlamentben. Csak nem működött, mert amikor a képviselő felmutatta az igazolványát, ami az egybites biztonsági gyökér felett bizony kriptonit, akkor a beengedődroidnak törvényi kötelessége lett volna beengedni a képviselőt, leültetni az előtérben, és megkérni, hogy várjon amíg lehívja hozzá az erre a célra tartott másik droidot, aki utána bevezeti a fődroidhoz, vagy meghallgatja az óhaját.

konrada 2018.12.21. 08:29:41

@fideSSbolsi az igazsag csak neked faj:
"beengedni a képviselőt, leültetni az előtérben, és megkérni, hogy várjon amíg lehívja hozzá az erre a célra tartott másik droidot, aki utána bevezeti a fődroidhoz, vagy meghallgatja az óhaját. "

Pontos megállapítás.
...az más kérdés, hogy ki mit ért leültetés alatt.
Van aki úgy hogy egy székre ül, van aki egy lépcső külső korlátján mászkálást, meg olyan is aki egy tűzvédelmi ajtónak fejjel neki futást.

...ettől még neked van igazad. Aztán majd később kiderül, hogy ki értette félre, mit jelent az, hogy leülni az előtérben...

fideSSbolsi az igazsag csak neked faj 2018.12.21. 08:31:06

@torró:

Tetszetős a mellébeszélésed, csak a lényeget hagytad ki. A "holnaptól 3 hétig dolgozol napi 13 órát, a fizetést meg megkapod majd 3 év múlva." Ez a valóság. "Ja, és ne lepődj meg ha a cég két év múlva becsődöl és te nem kapsz egy fillért sem". Ez meg a jövő.
Amikor elfogynak a brüsszeli pénzek, te is megtapasztalod amikor már nem fizetik ki orsósék a bérhazugság árasztásodat.

fideSSbolsi az igazsag csak neked faj 2018.12.21. 08:34:26

@konrada:

Álmodj királylány. A fajtád a túlóra jótékony árnyékában bevezette a fideSSbíróságokat, szóval előre lehet borítékolni, hogy nem a törvényt megsértő tahó biztonságiak és ugyancsak egybites törvénysértő rendőrök lesznek a bűnösök, hanem az aki mindenben megfelelt a rá vonatkozó törvényi eljárásoknak és azt alkalmazva akart eljárni amíg ugyancsak törvénytelenül ki nem dobták.

konrada 2018.12.21. 08:35:29

@fideSSbolsi az igazsag csak neked faj:
Azért nézz utána.
Ez így nem tud kijönni.
...de persze kíváncsi vagyok, hogy jött ki neked a matek.

konrada 2018.12.21. 08:38:34

@fideSSbolsi az igazsag csak neked faj:
Azt a qrva!
Te előbb válaszoltál, mint kérdeztem! Te aztán tudsz!;))

...azért még szerencse, hogy feltettem a kérdést, mert qrvára irreleváns lett volna a beírásomra - mit jelent az, hogy leültetni - ez az abszolút nem arra vonatkozó válasz!;)

konrada 2018.12.21. 08:43:05

@fideSSbolsi az igazsag csak neked faj:
Egyébként te kedves rasszista:
attól, hogy személyeskedsz, próbálhatnál értelmesen, értően olvasni a másikat, mert a személyeskedéssel csak magadat égeted.
Ha valamit leírok - arra, amit te vetsz fel - akkor arra nem az a válasz, ha neki állsz terelni, és olyanokat hozol fel, amire se nem válaszoltam, se nem írtam.

...mert ez így a süketek párbeszéde.

Ader Janos 2018.12.21. 11:03:52

He He. Bekaphatjatok a FASZT budos lipsik.
süti beállítások módosítása