HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Nem adtak segélyt és szociális tűzifát, ha nem volt elég rövidre vágva a fű

2018.01.09. 12:35 bozotharcos

A leginkább rászoruló embereket zárták ki a szociális ellátásokból azok az önkormányzati rendeletek, amiket egy civilszervezet,  a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) négy megyében támadott meg. A megyei kormányhivatalok több esetben is igazat adtak a jogvédőknek, és felhívásaik alapján az utóbbi fél évben huszonöt képviselő-testület módosította helyi szociális rendeletét - áll a civilszervezet közleményében.(Fotó: TASZ/Facebook)

screen_shot_2018-01-09_at_13_09_56.png

A közlemény:

"Jogellenes a szociális ellátások igénybevételéhez feltételként szabni, hogy az igénylőnek rendezett legyen a lakókörnyezete. Emiatt olyan abszurd feltételek teljesülését is vizsgálhatja egy önkormányzat, mint hogy a kertben lévő fűfélék magassága meghaladja-e a 15 centimétert, vagy hogy a tűzifát “rendezett formában felhalmozva” tárolják-e a kertben. Ezért négy megyében, összesen 55 település szociális rendeletének 76 rendelkezését támadtuk meg 2017-ben.  

A legáltalánosabb gyakorlat szerint a rendes települési támogatást - ami leginkább a lakhatási  támogatást jelenti - kötik az önkormányzatok rendezett lakókörülményhez. Ezek a szabályok nemcsak az emberi méltóságot és a magánszféra tiszteletben tartásához való jogot sértik, hanem az egyenlő bánásmódhoz való jogot is azzal, hogy éppen a leginkább rászorulókat zárják el a támogatás igénybevételétől az ilyen jellegű feltételek. A kormányhivatalok a rendes települési támogatás kapcsán hivatkozott érveinkkel nem értettek egyet, a Kúria és az Alkotmánybíróság veszélyes és téves jogértelmezését követték.

Két másik kérdésben azonban elfogadták a kormányhivatalok érveinket. Beadványainkban hangsúlyoztuk, hogy sem az aktív korúak támogatását, sem a rendkívüli települési támogatásokat nem lehet a rendezett lakókörülményekhez kötni. Sem a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű emberektől, sem a létfenntartási gondokkal küzdő emberektől nem vonhatóak meg szerintük ezek a támogatási formák.

Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye kormányhivatala részben egyetértett velünk, ezekben a megyékben a települések 25 esetben változtattak a kormányhivatalok felhívása alapján helyi rendeleteiken. Bár Pest megyében is bőven akadnak a TASZ szerint jogellenes szabályozások, a Pest Megyei Kormányhivatal eddig egyik érvükkel sem értett egyet. Itt az eljárás még nem zárult le.

Nagyon örülünk, hogy a megyei kormányhivatalok többségében egyetértenek velünk, és továbbra is küzdünk a büntető szemléletű szociálpolitikai intézkedések, a szociális jogok ezen “új értelmezése” ellen”. Részletes jogi álláspontunkért kattints ide."

 

 

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr2013561587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.01.09. 14:09:59

A deviancia harcosai soros pénzén támogatják a végeken társadalmat pusztító, ingyenélő biológiai fegyvereiket, akik még arra sem képesek az ingyenélés során, hogy élőhelyüket, magukat, a saját környezetüket, portájukat rendben tartsák.

Ezt pedig a sorosfiókák és a poszter szerint is tilos megkövetelni egy magát jogokkal felruházottnak képzelő, társadalmon élősködő előembertől.

No persze.
Remélem elrendeznek benneteket előbb-utóbb ezekkel a nézeteitekkel.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 21:20:51

hat ez eleg ol hangzik h rendben kell tartani a putrit

vivát vivát vivát

Rwindx 2018.01.09. 22:01:06

Tök jó hogy a közösség dobjon össze ellátást bármi áron azoknak a "legjobban rászorulóknak", akik feltehetően azért nagyon rászorultak mert nincs munkájuk de így idejük lenne, hogy azt a kétheti 1-2 órát rászánják hogy levágják a füvet, meg rendet tartsanak saját területükön és a közösség által lefedett területet élhetőbbé tegyék.

Biztos tök jó érzés mindenkinek, hogy reggel munkába menet majd hazafele a munkából a mocsok halmozódását látják saját pénzükből, és "Igen, megéri!" kiáltanak fel és tobzódik bennük az örömteli életérzés.

A TASZ inkább vágná le a füvet helyettük meg rakna rendet mindenhol, aztán lehet egy idő után átértékelnék a dolgokat...

legális 2018.01.09. 22:05:09

Kedves TASZ!
Elmentek ti Borsodba, Szabolcsba, vagy ahova akartok.
Csak menjetek valahova a kib@xott könyveitek mellől. Lássatok világot. Gondolkozzatok el az ember, közösség társadalom, felelősség stb. fölött.
Találjátok ki, miért bosszantja a dolgozó embert, hogy a szomszédja, aki megkapja az adóból a tűzífát, még arra sem hajlandó, hogy lekaszálja a gazt (megbüntetni úgy sem tudják), ne tartson patkányfészket a közös kerités mellé rogyott putri alatt (megbüntetni úgy sem tudják), és ne szarjon az udvarra,
meg ne az ajtóbol hugyozzon a teraszra, meg az udvarra (megbüntetni úgy sem tudják).
Ha sikerült, léptünk egyet előre. Próbáljatok meg néhány ilyet még, és nem fog utálni benneteket az ország nagyobbik fele.
Ha van közben időtök azon is gondolkodhattok, hogy jogos-e jogokra hivatkozni kötelezettség nélkül, és hogy szerencsés-e a kötelezettségekhez feltételt szabni.
Ha szerintetek az a baj, hogy a többi ember érdekében szabályok vannak, azért ,hogy ne fertőzzék a lakott területeket fizikailag és pszichésen azok, akiket ti meg akartok menteni de a retek közepén hagytok élni, akkor tévúton jártok. Azzal a szellemi kapacitással, amit magatokénak képzeltek, ez több, mint hiba, ez már bűn.

Girhes Joe 2018.01.09. 22:20:26

"kötik az önkormányzatok rendezett lakókörülményhez. Ezek a szabályok nemcsak az emberi méltóságot és a magánszféra tiszteletben tartásához való jogot sértik, hanem az egyenlő bánásmódhoz való jogot is"

Anyám, borogass! Azt még értem (illetve dehogy értem), hogy disznóólban élni emberi jog, de hogy még támogatni is kötelező legyen????? Elmegy az összes taszos a jó édes anyucikájába...

BiG74 Bodri 2018.01.09. 22:28:53

Szörnyű! Nem találok szavakat!

Scott Tenorman Must Die 2018.01.09. 22:29:54

nem zárják ki őket természetesen.

persze tudjuk, a ballibsik szerint az aluljáróban élés JOG de csak Budapesten, ami egy mocskos, büdös város. bezzeg Párizsban egy hajléktalan sincs az ejfeltoronynál. mert mind ki van tiltva. de az más, az nyugat.

2018.01.09. 22:43:45

hát, a TASZ-nak kevesebbet kellett volna inni a karácsonyi tojáslikőrből.
1. a tűzifát nem dobáljuk szét a kertben, hanem fedetten tároljuk, és akkor nem kell belőle 2x annyi.
2. nem csinálunk putrit a város közepén (ez a 15cm elég erős, nehéz kitalálni, hogy most mi is az elfogadható)

ettől függetlenül biztos voltak túlkapások, de az elvárások, hogy az adomány normális tárolása simán lehet feltétel.

kvadrillio 2018.01.09. 22:47:49

AKI FENTIEKRE KÉLPES AZOKAT MEG KELL SEMMISÍTENI !!! NINCS RÁJUK SZÜKSÉGE A MAGYAR TÁRSADALOMNAK ! NÉPÍÍÍRTÓK MIND !!!
EZEK IS !

ÚJRA HORTHY-KORSZAKI LAKÁSUZSORÁSOKAT CSINÁLT ORBÁN..???!.ÚJRA RENESZÁNSZOZNAK A ZSIDÓ LAKÁSKIADÓK ??? MINT A HORTHY KORSZAKBAN ??? ORBÁN ! MIJAFASZT CSINÁLTÁL A MAGYAROK LAKÁSÁLLOMÁNYÁVAL ????? ÚJRA HORTHY-KORSZAKI LAKÁSUZSORÁSOKAT ??? BAZDMEG !!!!!A bérlakásokkal visszatérnek a háziurak
Népszava|2018. jan 9. 05:03
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]

Shutterstock illusztráció
Reflektor
0
inShare

A nagyvárosokban egyre többen választják az albérletet, ami jó üzlet a befektetőknek is. A főváros belső kerületeiben elszaladtak az árak.
Shutterstock 

Shutterstock

Bár a magyarok döntő többsége még mindig törekszik a saját tulajdonú ingatlan megszerzésére, a statisztikai adatok alapján az utóbbi években némileg többen választják a munkaerőpiaci mobilitást is megkönnyítő albérletet. A jelentősebb megtakarítással rendelkezők – egyelőre zömmel magánszemélyek - ki is használják a növekvő igényt: több tucat lakást, olykor egész emeleteket vásárolnak, hogy azután egy erre szakosodott cégen keresztül kiadják őket.
A lakások felét feketén adják ki
Összesen 321 ezer lakásban éltek bérlők 2016-ban, ezek túlnyomó részét, 260 ezer lakást magánszemélyek adták ki. A G7 gazdasági portál által ismertetett adóhatósági adatok szerint ugyanakkor csak százezer ember vallott be jövedelmet lakáskiadásból, összesen 85 milliárd forint bevételt jelentettek. Bár vannak, akik több lakást is kiadnak, az nem valószínű, hogy egy lakáskiadóra átlagosan 2,6 kiadott lakás jut, valószínű tehát, hogy a lakások legalább felét feketén adják ki. Vagyis, ha a piac csak tíz százalékot tisztulna a lakáskiadás adóterheinek csökkentése miatt, az hárommilliárd forint többletbevételt jelentene a költségvetésnek – véli a Nemzetgazdasági Minisztérium.Ezzel együtt – éppen a fenti változások miatt is - egyre jobban megéri kiadási céllal ingatlant vásárolni. A befektetési célú lakásvásárlások aránya a fővárosban már eléri a 40 százalékot, országosan mintegy 30 százalékra tehető. A piac pedig egyre koncentrálódik: mind több olyan befektető lép be a piacra, aki nem egy-két lakást vesz, hanem nagyobb portfólió kialakítására törekszik. Egyelőre még magánszemélyekről van szó, hiszen ebben a formában jobban megéri a lakáskiadás, mert csak a 15 százalékos szja-t kell megfizetni, míg cégként ÁFÁ-t és társasági adót is kellene fizetni, az osztalékot terhelő közterhekről nem is beszélve.

Ezek a modern háziurak a régebbi társasházakban egész szinteket igyekeznek megvásárolni. Balogh László szerint ez főként a fővárosi belső kerületekben jellemző, ahol a rövidtávú, turistákat célzó kiadás dominál. Ezt egy szintén idei könnyítés is segíti: az ingatlanjukat lakáshotelként hasznosítók már nemcsak egy, hanem három ingatlan után is választhatják a tételes átalányadózást, ami évente 38 400 forint lakásonként. A bulinegyed rövidtávú lakáskiadásának piacán ugyanakkor komoly változásokat hozhat az erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló februári népszavazás. Ha éjfélkor valóban bezárnak majd a szórakozóhelyek, a környék kevésbé lesz népszerű a fiatal turisták körében, emiatt már akadnak is olyan vevők, akik az adásvétel megkötésével inkább kivárják a népszavazást.
Kicserélődhetnek a tulajdonosok a bulinegyedben

Arcade Macho 2018.01.09. 22:48:56

nedves faval futeni veszelyes
metilakoholt inni 3 gyermekes anyukakent is veszelyes

a TASZ szerint mindketto tamogatando mert joguk van hozza

RHalacska 2018.01.09. 23:10:29

@Arcade Macho: Nem lehetne a metilalkohol ivást számukra lehetővé tenni? Lécci lécci ne tiltsuk!

2018.01.09. 23:29:27

@kvadrillio: most nem zsidó lakáskiadók lesznek, hanem NER kompatibilis háziurak. Ha megtudják, hogy nem vagy NER kompatibilis, akkor repülsz. Ha rossz szót szólsz a vezérre, akkor repülsz. Míg te felveheted a banki hitelt, addig ők NER kompatibilis sikkasztáson keresztül veszik a házakat tízesével. Gondolod, hogy csak gonosz összeesküvés az 1milla/nm lakásár? Egymással versenyeznek a lopott pénzből a jobb helyekért. Én elhiszem, hogy van akinek jól megy a bolt, nekem is jól megy, de értelmes ember nem ad ki egy 40nm-es lakásért 50-60 millát. Aki valóban megdolgozott azért a pénzért, és akár van 1 milliárdja, az nem dobja így ki a kukába.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 23:40:09

@okostojas007: Kína 4 tier 1es városában/peking, sanghai, shenzen plusz egyet elfelejtettem/ 10ezer euró fölött van az uj epitesü négyzetméterár. És hongkongban még több.

Szóval 3-4000 eurós négyzetméterár sok, de lehet az még több is. Csak az számít többért adod-e el, mint amennyiért veszed.

Ha nagyon magas a vételár akkor a bérlet éri meg általában.

ember100 2018.01.09. 23:47:33

Helló !

Eszem a zúzátokat :)
Gondoljátok ezek a szegény EMBEREK mind cigányok ?????
Tudjátok meg NEM !!!!!
Egy kicsit körbe kellene néznetek az országban.
Dúl a szegénység mindenhol.
Ugye tudjátok hogy egy stadion , kisvasút.... árából mennyi szegény embernek lehetne segíteni és nem könyöradományt adni ?
Sajnos sok a szegény és rengeteg a MAGYAR köztük.
Több milliárd támogatás a NEM magyar focicsapatoknak ARRA van pénz ?
De a magyarországi szegényekre NINCS ?????

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 23:50:23

@ember100: nem kell a muzsikokat nagyon kényeztetni

különben 3 mrd volt az a remek kisvasút, ha van 3 millió szegény akkor mind vehetne egy doboz cigit belőle

és azt is tenné

2018.01.10. 00:00:50

@Kővárépítő Orbán a király a házban: mert budapest az kína.. okés, látom a NER kompatibilitás már megvan :)

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 00:03:28

@okostojas007: dehogy kína Bp. még tök olcsó, pesten 2000 euró sincs az átlag új négyzetméterár

az 1 misi meg fölötte már luxus ingatlan kiemelt helyeken panorámával

2018.01.10. 00:06:17

@ember100: magyar, cigány tökmindegy. Az azért minimálisan elvárható, hogy tartsa rendbe valamennyire az udvart, és rakja el a fát rendes helyre.

Arcade Macho 2018.01.10. 00:12:32

@okostojas007: "Az azért minimálisan elvárható, hogy tartsa rendbe valamennyire az udvart, és rakja el a fát rendes helyre."
ez helytelen!!!
a genderszakon ezt is tanitjak minden bizonnyal, hogy egy fa ki fog szaradni, ha beperelik a helyi Döbrögi Urasagokat!

Arcade Macho 2018.01.10. 00:16:10

@ember100: "Gondoljátok ezek a szegény EMBEREK mind cigányok ?????"

vigyazzal mert ezzel a cigany tagadassal meg a kedves TASZ sem ert am egyet, lasd a programjuk elerhetoseget:
tasz.hu/romaprogram/raszorulokat-bunteto-helyi-rendeleteket-modositottak-kifogasaink-alapjan

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 00:19:35

@Arcade Macho: A hongkongi kínai az teljesen más mentalitásra is meg kinézetre is sőt útlevéllel mehetnek csak a mainland china-i muzsikok oda most is. De nagyon menő, nagyon drága. Kínában hatalmasak a vagyoni különbségek, de annyi Teslát sehol nem látsz az utcán mint egy random kínai kisvárosban....szóval 10 millió körüliben.

legális 2018.01.10. 00:23:06

@ember100: olvass is, ne csak írj.
Nem arról szólt a poszt, hogy kevés a fa, vagy a támogatás.
Arról szólt, hogy ne lehessenek elvárásaink a támogatásért cserébe.
Na már most ez konkrétan marhaság, az meg nem jogi kategória.
Egyébként elég mórickás a megközelítésed.
Pénz - kisvasút, stadion,
görögdinnye - kisvasút, stadion,
tyúk (a lopott is) - kisvasút, stadion,
Palvin Barbi - kisvasút, stadion,
Real Madrid - kisvasút, stadion,

dr. mesterséges színezék 2018.01.10. 00:31:32

Ha a nyíratlan fű utólagos ürügyként szolgált, akkor aljasság; ha a előre tisztázva van, hogy a sikeres kérelemhez ez kell, akkor nem tudom, mi a probléma.

Azaz tudom.

Ezért lett a liberális szitkoszó a zemútmittoménmánhányévben. Tudni kéne olykor leállni is, és csak azért harcolni, amiért a szomszéd telkén is harcolnátok.

Egy általam tisztelt de jure és de facto liberális mondogatta hajdan feszt (amikor fészpalmozott az SZDSZ aktuális produkcióján), hogy "elméletileg a liberális nem a hülye szinonímája". Ez így ránézésre ma sem volna magától értetődő.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.10. 00:34:41

@ember100: itt egyedül te cigányoztál, persze miután mindenkit elkönyveltél nácinak

Arcade Macho 2018.01.10. 01:25:53

@dr. mesterséges színezék: csittt
ez is olyan mint a tultolt metoo meg a genderelmelet
csak itten a megnevelendo tűzifa az olyan mint egy rossz feher kozeposztalybeli ferfi, hogy ellenall, meg okoskodik, de nem baj majd jol bepereljuk a magyar allamot es jobban fog ettol pattogni az a tuzecske...
süti beállítások módosítása