HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

"Eddig 82 ezer civilt mentettünk ki a romok közül": Oscart kapott a szíriai civileket mentő önkéntesekről szóló film

2017.02.28. 11:04 bozotharcos

A szíriai kormány nem engedte el az Oscar-gálára annak a dokumentumfilmnek az operatőrét, melyet a romok alól civil sérülteket mentő önkéntesek munkájáról készítettek.  A "The White Helmets" című alkotás a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat kapta. A gepnarancs.hu  szerint Raed Saleh, az önkéntes csoport vezetője és a film operatőre Khaled Khatib is kaptak ugyan vízumot az Egyesült Államokba, az Oscar-díjátadón mégsem lehettek ott: Saleh a kiújuló légicsapások nyomán megnövekedett munkája miatt,  Khatib pedig azért, mert a damaszkuszi rezsim letiltotta az útlevelét. Saleh videóüzenetben köszönte meg a díjat, a Bozótharc itt közli a beszéd magyar fordítását.

10519199_702493876509295_7735342161427819404_o.jpg

"A White Helmets fehérsisakos önkéntesei nevében szeretném megköszönni a díjat, mely nagy erkölcsi támogatást jelent mindannyiunknak ahhoz, hogy  a szíriai civilek mentését folytassuk.  Humanitáris munkánkat a Korán egy mondata alapján végezzük: "Aki egyetlen embert megment, az olyan mintha az egész emberiséget mentette volna meg." (A képre kattintva lejátszható a videó.)

screen_shot_2017-02-28_at_10_59_06.png

 

screen_shot_2017-02-28_at_10_47_48.png

screen_shot_2017-02-28_at_10_47_38.png

screen_shot_2017-02-28_at_10_47_43.png

Mi eddig 82 ezer civilt mentettünk ki a romok közül, s ez a szám napról napra nő. Magam és az összes fehérsisakos önkéntes nevében szeretném ezt a díjat a világszerte életük kockáztatásával civileket mentő humanitárius munkásoknak ajánlani. Kérek mindenkit, aki hallja ezt az üzenetem, álljon ki a szíriai vérontás leállításáért, gyakoroljon nyomást a saját kormányára, hogy végre véget vessenek ennek a fegyveres konfliktusnak, és vonják felelősségre az emberi jogsértésekért felelős személyeket. Bár garantálni tudnánk, hogy sehol a  világon ne gyilkolhassanak civileket! "

 

screen_shot_2017-02-28_at_10_47_34.png

screen_shot_2017-02-28_at_10_47_38.png

 

screen_shot_2017-02-28_at_10_47_48.png

screen_shot_2017-02-28_at_10_48_03.png

screen_shot_2017-02-28_at_10_48_17.png

screen_shot_2017-02-28_at_10_48_30.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr9712300435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása