HTML

Bozótharc

Korrupcióról, környezetvédelemről, és más közügyekről...

Friss topikok

Linkblog

Hadházy nem hagyja magát és 5 milliárdos mutyival vádol egy cégcsoportot

2017.01.13. 08:51 bozotharcos

Külön, kézfogással üdvözölte a róla tényfeltáró-szerű lejárató anyagokat készítő TV2 riporterét Hadházy Ákos a szokásos csütörtöki, Korrupcióinfó címmel tartott sajtótájékoztatóján. A csatorna stábja ugyanis a most 50. alkalommal tartott, uniós pénzekhez kapcsolódó visszaéléseket bemutató rendezvénysorozaton az LMP társelnöke szerint mostanáig egyszer sem  jelent meg és nem tudósított a rendezvényről. Annál részletesebb riportokban próbálták az elmúlt napokban, "oknyomozó jellegű" anyagokban feltárni az LMP-s politikus és az általuk "Hadházy-klán"-ként hivatkozott családja "földügyeit". A kormány szócsövévé lett televízió ráadásul a tegnapi sajtótájékoztató témájával,– a Hadházy szerint közbeszerzésekért alibi versenytársakként több milliárd forintnyi pályázatokért induló céghálóval – egyáltalán nem is foglalkozott –, legalábbis a jelenlévő riporter kizárólag Hadházy állítólagos földügyeit firtató kérdései alapján erre lehetett következtetni. 

 Az LMP-s politikus a sajtótájékoztatón megismételte korábbi kijelentését: ha valaki megtalál a kormánypárti média által neki és családjának tulajdonított, állítólagosa az állami földekből vett területekből akárcsak egy hektárt is, ő lemond,  visszavonul Szekszárdra és gazdálkodni kezd.

Míg az ő nemlétező "ügyeit" boncolgatják, mások "nyíltan, jegyzőkönyvezve lebeszélik a mutyit " -összegezte a Korrupciónfón bemutatott, még 2008-ban indult, most bemutatott ügyet Hadházy, mely szerinte remekül illusztrálja, hogyan zajlik a pályáztatás kapcsán az összebeszélés és a mutyi. Az általa kifogásolt cég vezetője a jegyzőkönyv szerint az alábbi szöveggel  érvelt az általa a pályázattal megkeresett önkormányzat testületi ülésén:

"Mi 100% kockázatot vállalunk a pályázattal kapcsolatban, hiszen azt ingyen elkészítjük, semmilyen költséget nem számolunk fel, csak egy kötelezettségvállalást kérünk, arra az esetre, ha a Hivatal a pályázaton nyer. A kötelezettségvállalás ebben az esetben a projekt megvalósítását is csak a DFT-Hungária Kft. végezheti. "

Sokatmondó az egyik önkormányzati képviselő erre adott válasza is: 

"A határozatban azt látom, hogy a Képviselő-testület nyertesség esetén […] a DFT-Hungária Kft-vel kíván együttműködni, amennyiben […] nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni a szolgáltatás megrendelésére. A kérdésem az lenne, hogy mitől függ az, hogy kell-e majd közbeszerzési eljárást lefolytatni, avagy sem, illetve, hogy megfelel-e a jogszabályoknak, ha ezzel a tartalommal írjuk alá a szerződést?"

És tanulságos a cégvezető reakciója:

"Véleményem szerint, amennyiben a pályázati összegen belül külön-külön számítjuk a képzés, az árubeszerzés, és az elemző szolgáltatás összegét, úgy lehetőség van arra, hogy elkerüljük a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Amennyiben mégis szükség lesz az eljárás lefolytatására, szinte biztos vagyok benne, hogy a DFT- Hungária Kft. lesz az egyetlen pályázó, mivel olyan széleskörű tevékenységi körrel és olyan minősítésekkel rendelkezik, ami szinte egyedülálló az országban."

A nyílt önkormányzati ülésen az idézett cégvezető két klasszikus módszert is javasolt a közbeszerzés végeredményének biztosítására: összejátszáson alapuló feladatleírást (egyetlen pályázó felel meg a feltételeknek), és a részekre bontott, így a közbeszerzést elkerülő beszerzést - summázta az esetet Hadházy. (A 18 tagú képviselőtestület egyébként egyhangúlag megszavazta a javaslatot. A projektet aztán a DFT egyik cége, az Agenda Projektház végezte el.) Ez a cégcsoport korábban a korrupció csökkentéséért és az állam átlátható  működéséért dolgozó civilszervezet, a Transparency International Magyarország figyelmét is felkeltette.

hadha_zy.JPG

Hadházyék szerint a bemutatott cégcsoport tagjai együtt, ál-versenytársakként indultak több száz  - többnyire meghívásos - pályázaton, összesen 5 milliárd forint értékben úgy, hogy a cégek egy részének a tulajdonosai egyúttal az anyacég alkalmazottai voltak. Ráadásul az érintett cégek mind ugyanabban bankfiókban nyitottak számlát és ugyanazzal a könyvelőcéggel dolgoztattak. Az LMP-s politikus szerint ez az eset is azt bizonyítja, hogy a Szekszárdi polgármesternek korábban nyilvánosságra került mondatai nem jártak messze a valóságtól:

"A pályázati rendszer ma így működik Magyarországon. Lejön, és azt mondja, hogy én kompletten megcsinálom neked, megnyerem neked, de én hozok mindent. És ha nem, akkor megyek egy várossal odébb. Mert van egy kvótám, amit én eloszthatok, és ha nem, akkor megyek egy várossal odébb. Zárt ajtók mögött sajnos ez van."

Az LMP-s politikus szerint az ellene az elmúlt hetekben a kormányzathoz közeli médiában indított lejáratókampány is azt jelzi: a Fideszt rendkívül zavarja, hogy a választók a Korrupcióinfóknak is köszönhetően érzik a korrupció tarthatatlan mértékét az országban.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bozotharc.blog.hu/api/trackback/id/tr5612120641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2017.01.13. 22:48:58

A tenyleg vicces hogy korrupcioellenes elharcosrol kiderul, hogy milliardos foldmutyiban van benne, meg a stromanjai felvasaroltak fel magyarorszagot.

habodo 2017.01.13. 23:56:24

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: ha így lenne, vicces lenne. be is kéne bizonyítani. egyelőre sárdobálás zajlik. az lmp a fidesz számára kényes ügyeket feszeget.

orbán cinizmusa szégyenletes:
www.youtube.com/watch?v=6-oKd0ZZUm4&t=87s

prakp 2017.01.14. 06:09:20

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: Most miért kevered ide orbánt? Tökre nem róla volt szó, hanem Hadházyról.

rtomix 2017.01.14. 10:05:12

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: vicces vagy: milliárdos foldmutyiban van benne, az annyit jelent, hogy ra fogtak, hogy az apjának a felvállalt 6,5 hektár mellett van meg tizenvalahány. Tul azon, hogy ezt nem is bizonyítottak eddig, a tíz hektár kb. Tizenöt millióba kerül, hol van ez a többszáz hektáros mutyiktol Mészáros es társai eseteben? Ez a kísérlet inkább szánalmas, a 3 fos család, mint klán leírása meg, nem is tudom, de ha te ezt magadtól ugyanarra a polcra teszed, mint OV, meg a lánya, meg a veje, meg az apja, meg a felesége, meg a falusi barátja, meg annak a veje, meg..., hat akkor kar is minden szóért, te benyelted a habony-csalit.

trey82 2017.01.14. 10:45:54

Ki szavaz ma még a Fideszre és miért?

trey82 2017.01.14. 10:46:47

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: ez most provokáció v tényleg ennyire sötét vagy?

káposzta 2017.01.14. 11:06:06

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS:
Nyeld csak vezéredet, a gecit :) Bele ne fulladj :)

DR. Smit Pal 2017.01.14. 11:51:02

@trey82: Mar csak az emberek 98%-a, ahogy az a nepszavazasbol kiderult.

látjátok feleim szümtükkel 2017.01.14. 12:37:48

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: "A tenyleg vicces hogy korrupcioellenes elharcosrol kiderul, hogy milliardos foldmutyiban van benne, meg a stromanjai felvasaroltak fel magyarorszagot."

Túrót! Az a vicces, hogy az elmúlthatévben hol volt közben a fidesz? Talán Hadházyval mutyiztak?;D

Remélem Tényi nertárs megtette a feljelentését azok ellen, akik erről a mutyiról tudván elfelejtették Hadházyt feljelenteni.:D

dare 2017.01.14. 13:56:39

Nagyon gusztustalan politika zajlik kis hazánkban, és semmi jel nincs arra nézve, hogy ez a sok marhaság az idén mérséklődni fog...sőt, ahogy elnézem egyre fokozódik.
Mindig van valaki, akit meg tudnak gyanúsítani valamivel, például "míbűl" van, vagy hogy lehet b.zi, és most ez, meg a civil szervezetek boszorkányüldözése.
A legszomorúbb az egészben az, ahogy beolvassák ezeket a híreket, nagyon profin, szemrebbenés nélkül, bele az embernek a face-be, ami nálam már elég nehezen emészthető kategória.
Persze azoknak, akiknek mindig van miről beszélni, azoknak ez remek, mert megint van egy kis nyammognivaló, ami befészkeli a kis buksiba az információt úgy, hogy közben még lehet egy kicsit anyázni, meg jöhet az egyik se különb lemez.
Az igazán vicces az egészben az, hogy ez működik.
Uri Geller is rácsodálkozna, ha visszatérne hozzánk, hogy meddig bővítheti a tárházát, itt már nincsenek tabuk, azokat már ledöntöttük az Uniós pénzek eltüntetésére kitalált mesékkel, nekünk már bármi jöhet, elhisszük.
Egyébként nem rossz taktika ez, mert legalább nem térnek vissza az emberek a politikához, azok akik már korábban elfordultak, csak lemondóan legyintenek minden hasonló hírre, amivel találkoznak, akik meg szeretnek ezeken pörögni, azoknak nincs nagyobb boldogság a világon.
Előre a szebb jövőért!!!
A poén majd később jön.

Skankhunt42 2017.01.14. 14:03:33

@habodo: juk de érdekes, ovival kapcsolatban miért nincs ekkora bizonyítási kényszered?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.14. 14:19:28

@trey82: kicsit le vagy maradva, ez a habonyisták egyik új nickneve. De már elolvasva a nevet ránézésre meg lehet mondani...

monddazigazatmar 2017.01.14. 15:09:05

@dare: "A legszomorúbb az egészben az, ahogy beolvassák ezeket a híreket, nagyon profin, szemrebbenés nélkül, bele az embernek a face-be, ami nálam már elég nehezen emészthető kategória. "

A balos média nem ugyanezt csinálja?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.14. 15:19:54

@monddazigazatmar: de, le se tagadhatnátok a koalát, meg az egy tőről származást :)

monddazigazatmar 2017.01.14. 15:22:34

@fidesz maszop dk egykutya: TAgadhatnánk? Én média vagyok? :D:D: Az fasza.

És mi az a koala?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.14. 15:28:01

@monddazigazatmar: igen. Habonyista bértrollnok vagy, az is média.

Koala az a MSZMP-KISZ koalíció, amit az "elvtársak" alkotnak, tehát a fidesz, maszop, dk, meg a fodorgabi, stb.

monddazigazatmar 2017.01.14. 15:54:49

@fidesz maszop dk egykutya: Jaaaa. Tényleg. El is felejtettem, hogy bértroll vagyok... Ha te mondod.
Bocs, gondolom minden másban is ennyire pontos a véleményed - azért szarom le :D

dare 2017.01.14. 16:03:07

@monddazigazatmar: Ez már komédia, egy darabig vicces volt ez az úgy kezdődött hogy a másik visszaütött, de már 2017-ben nem az.
Meddig fog még ez lenni?
Még 1 év, vagy 2, vagy 5, vagy míg vissza nem kerül a másik oldalra a hatalom és kezdődik elölről, vagy folytatódik, vagy...tényleg meddig?
Én arra tippelnék, hogy nagyon sokáig fog, de ne legyen igazam.
Ne legyen, tévedjek egy nagyot, és legyen változás, ez a sárdobálás meg legyen a múlt.
Az igazán szomorú a sztoriban, hogy ez a nagy polgári párt megtehetett volna bármit, nem kellett volna ilyen eszközökhöz nyúlnia, mert hatalmas támogatottsága volt, és semmi nem indokolta részükről ezt a fegyvernemet.
De ők már csak ilyenek, nem hazudtolhatják meg magukat, ez az ő fegyverük is volt egy időben, szóval használják.
Viszont lett volna lehetőségük arra, hogy nem élnek vele.
De ez már történelem, marad a jó öreg régi hazai, ez van.

monddazigazatmar 2017.01.14. 17:01:33

@dare: Ezt most úgy mondod, mintha a világon mindenhol nem így zajlana.
Már lassan az ovodai mondóka, hogy a fidesz lop. De annyira meg bírnak sértődni, ha rájuk is kiabálnak valamit.

1ghost 2017.01.14. 17:14:14

@monddazigazatmar:

Hehehe buta, jellemtelen, ezernickű narancsbértroll.

Hiába szopod tövig a tolvaj, korrupt orbán gazdád faszát, rajtatok már semmi nem segít. Game over, irány a cella az összes tolvaj fideszgazembernek.

dare 2017.01.14. 17:21:53

@monddazigazatmar: A hangsúly nálam nem is a lopáson van, nekem még az is belefér egy darabig, hanem a mértéken.
Ahogy a posztban is említve van, egy 5 milliárdos mutyira már fel sem kapjuk a fejünket, nem éri el az ingerküszöbünket.
Sőt, lassan már semmi sem éri el, nincs akkora összeg ami miatt egy kicsit felhorkannánk, ez aggaszt jobban.
A világ ilyen ez igaz, de miért kell beállni a sorba?
Lopjanak, csak ne mértéktelenül, valami egészséges határvonalat találjanak már ami még elfogadható.

baldoc 2017.01.14. 19:11:43

@monddazigazatmar: "Ezt most úgy mondod, mintha a világon mindenhol nem így zajlana. "
Akkor maga is lop?
Nem probléma magának?
Milyen erkölcs nevében teszi?

látjátok feleim szümtükkel 2017.01.15. 09:37:42

@baldoc: "Milyen erkölcs nevében teszi?"

:D Hát a mondazigazatmár erkölcs nevében. Ahol a lopás mértéke nem tudja zavari a polgárt, ott milyen erkölcsöt keresel?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.16. 11:24:05

@monddazigazatmar: tényleg leszarod? Hát nem úgy látszik "elvtárs".

Jó nem 100% hogy bértrollnok vagy, lehetsz csak simán egetrengetően hülye, mind2 magyarázat lehet.
süti beállítások módosítása